Sokszor hosszas mérlegelés, vívódás előzi meg, hogy segítő szakemberhez fordulunk. Nem könnyű eljutni a belső elhatározásig, az első lépés megtétele pedig gyakran még nagyobb kihívást jelent. Segítséget kérni - de hol, kitől? Merül fel a kérdés. Kit keressünk fel egy – egy probléma kapcsán? Pszichológust, mentálhigiénés szakembert, pszichiátert, lelkigondozót, stb.? Mi a különbség a szakmák között, ki mihez ért, kihez milyen problémával fordulhatunk?

Nézzünk egy-két típusos történetet szemléltetésül:

Egyszerre nehezedik sok-sok teher valakire: változás a munkahelyen, egy közeli hozzátartozó betegsége, rengeteg feladat, mindezeken túl pedig olyan kérdések is foglalkoztatni kezdik, melyek az életközépben gyakran jelentkeznek: vajon merre tovább, a helyemen vagyok-e, van–e olyan irányváltás az életben, amit most még megtehetek, és érdemes…  Ez a belső érzelmi kavalkád elvonja az erejét, kevesebb energia marad a hétköznapokra, állandó fáradtsággal küzd, az alvása is nyugtalanabb. Érzi, hogy jó lenne újra talajt fogni a lába alatt, ahhoz, hogy neki tudjon rugaszkodni a rá váró feladatoknak, kihívásoknak. Jó lenne valakivel átbeszélni mindezt.

Egy ilyen helyzetben típusosan jó választás lehet mentálhigiénés szakemberhez, lelkigondozóhoz vagy valamilyen módszerben képzett pszichológushoz fordulni. (Itt jegyezném meg, hogy a pszichológusok közt olyan sokféle végzettség létezik, hogy erre az írás második felében térek majd ki, miként lehet ezeket csoportosítani, elkülöníteni.) Nincs ugyanis szó pszichés betegségről, a probléma bár terhelő, de nem megbetegítő. Ilyenkor egy személyközpontú, non direktív megközelítésen alapuló segítségnyújtás csodákat tehet, mozgósítani tudja a saját erőforrásokat, míg végül ugyan segítséggel, de az illető saját maga rá tud találni a kivezető útra, a saját legjobb megoldására.

Mégis mi a különbség akkor a mentálhigiénés segítségnyújtás és a lelkigondozás között? – hangzik el gyakran a kérdés. A válasz elsősorban a szemléletmódban keresendő. Hasonló módon dolgozik mindkét szakember, a különbség inkább az, hogy a lelkigondozó eggyel több dimenzióban gondolkozik, eggyel több szintre rezonál, akár szavak nélkül is. Ez a plusz dimenzió pedig a spiritualitásé. Spiritualitás alatt szintén sok mindent értünk, vannak humanisztikus, nem vallásos formái is, mint amilyen pl. a művészi ihletettség, vagy egy-egy rendkívüli pillanat, amikor természeti jelenségek érintenek meg bennünket. Itt most nem elsősorban erre, hanem a vallásos (teisztikus, azaz istenhívő) spiritualitásra gondolok. Hiszen vallásos emberként a hitünk az egész életünket áthatja, a kapcsolatainkat, döntéseinket, örömeinket, bánatunkat.

Például egy gyász kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy vajon jó helyen van-e szerettünk, hazaért-e Isten szeretetébe, felmerülhet harag az Isten felé, hogy miért nem gyógyította meg őt, vagy például a saját lelkiismeretfurdalásunk, ha valamit úgy érzünk elmulasztottunk, aminek a pszichológiain túl egy spirituális szintje, vívódása is jelen van bennünk.

Amennyiben szeretnénk integrált szemléletben a pszichológiai szinten túl a hitélethez kötődő vívódásainkat, örömeinket, bánatunkat is bevinni a segítő kapcsolatba, érdemes lelkigondozóhoz fordulnunk, aki a pszichológiai területen kívül a hitéleti vonatkozásokban, kísérésben is képzett. Egy kiegészítő megjegyzés: a hétköznapi szóhasználatban gyakran minden lelkészt lelkigondozónak is nevezünk, méltán, hiszen a lelkek gondozásával foglalkoznak. Azonban itt nem erről, hanem a lelkigondozói szakirányú továbbképzésen szerzett végzettségű szakemberekről beszélek, akik sokszor lelkész alapvégzettséggel rendelkeznek ugyan, de ezután tanultak specifikus pszichológiai, segítő ismereteket, az érzelmi, lélektani és spirituális elakadások felismerését, kísérését.

Mi a különbség akkor a lelkivezető és a lelkigondozó között?

A lelkivezetés elsődleges célja az Istennel való kapcsolat ápolása, mélyítése, a hit és az élet összehangolása, a hit gyakorlatra váltása. Része ennek általában az imamódok tanulása, saját út megtalálása, és az élet legkülönbözőbb eseményeinek a hit fényéből, szempontjából való végiggondolása, mérlegelése. Ennek része lehet a megkülönböztetés, egy-egy döntés kapcsán, az erkölcsi dilemmákban való tájékozódás, vagy egy egyszerű vissza- vagy előretekintés, Isten akaratának, jelenlétének, „üzeneteinek” keresése az élet útján. Lelkivezetőhöz tehát nem valamilyen konkrét (életvezetési, érzelmi) probléma, elakadás kapcsán fordulunk általában, inkább egy folyamatos „lelki karbantartásról, edzésről” van szó, csakúgy, mint ahogy a testünk edzése, erőnlétünk javítása céljából elmegyünk egy konditerembe.

A nagy különbség persze a személyes kapcsolat, hiszen lelkivezetőhöz nem valami, hanem Valaki miatt megyünk. Hozzá szeretnénk közelebb kerülni, Őt jobban megismerni, Vele járni, mert valami miatt erre vágyakozunk, többnyire azért, mert Ő előbb szeretett minket, és ezt (legalább) egyszer engedte megtapasztalnunk. A helyzet persze ennél összetettebb: hiszen problémák, kihívások mindig adódnak, a szokványos hétköznapokban is, a hit fényében ezekre is ránéz együtt a lelkivezető és lelkivezetett. De elsősorban a spirituális dimenzióban segít eligazodni, nem a problémamegoldás a fő cél.

Mit tegyünk, ha már járunk lelkivezetőhöz, és közben ér bennünket valamilyen krízis, nehéz élethelyzet, netán pszichés betegség? Lelkivezetőhöz járni ilyenkor is lehet, de nem feltétlenül elég. A probléma súlyosságának függvényében a pszichés problémánk kapcsán is fontos szakembert keresni, és akár a két segítőhöz párhuzamosan járni (pl. pszichoterapeuta és lelkivezető). Ilyenkor különösen fontos, hogy a két segítő tudjon egymásról, hogy a két folyamat ne hasson zavaróan egymásra, és mindegyikük megmaradjon a saját területén: a pszichés elakadással a pszichés támogatást nyújtó szakemberrel, a hitéleti aspektussal meg a lelkivezetővel tudunk foglalkozni. A lelkigondozás ilyen szempontból kakukktojás, mivel ott mindkét területtel egyszerre dolgozik a segítő, nem szükséges, sőt kifejezetten zavaró is lehet párhuzamos lelkivezetés ebben az esetben: érdemes azt szüneteltetni. Amúgy is fontos, hogy például párhuzamos pszichoterápia és lelkivezetés esetén a lelkivezetés ritkábban, inkább alkalomszerűen történjen (ideálisan pl. havonta, szemben a terápia leggyakrabban heti rendszerességével), pont azért, hogy ne keveredjen össze a kettő.

Nézzünk most egy másik élethelyzetet:

Egyszer csak arra lesz figyelmes valaki, hogy egyre rosszabbul alszik, gyakran hajnalban felébred, nem tud visszaaludni. Így megy ez már 5-6 hét óta, heti 4-5 alkalommal is akár. Egyre fáradékonyabb, nehezen koncentrál, az étvágya is csökken. Levert, motiválatlan, örömtelen. Meg van lepődve magán, hogy ami korábban örömet okozott, most valahogy nem tölti fel, nem is bír nekiállni, pl. elmenni egy baráti, családi összejövetelre. A hétköznapi feladatokat is alig tudja ellátni, kifejezett kihívást jelent a napi rutin, ami addig fel sem tűnt, olyan természetes volt, mint a levegővétel. Most meg minden erejét össze kell szednie egy levél megválaszolásához, egy bevásárláshoz, stb. Ráadásul, egyszer azon kapja magát, a tömegközlekedésen utazva, hogy egyszer csak kapkodni kezdi a levegőt, attól fél, hogy elájul, vagy szívinfarktusa lesz, olyan ijesztő az élmény. Egyre jobban kezd tartani tőle, hogy mi lesz, ha mindez megismétlődik (bár vizsgálatok során kiderül, hogy a szívével nincs probléma), alig mer kimozdulni, főleg nem egyedül. Úgy érzi, mintha egy örvény egyre lejjebb húzná, nem találja a kiutat. A szorongásos rohamok újra és újra ismétlődnek.

Ebben a történetben már olyan mértékű a túlterhelődése az illetőnek, hogy sajnos mentális betegség is kialakult, konkrétan depresszió, és pánikzavar is. Legkönnyebb az alapján mérlegelni, hogy eléri-e az adott probléma a mentális zavar, pszichés megbetegedés szintjét, ha azt a kérdést tesszük fel magunknak (Freud nyomán): tudok-e dolgozni és szeretni? Mit jelent ez konkrétan? Többnyire azt, hogy sikerül-e ellátni a hétköznapi teendőket, munkát, vagy abban is komolyan akadályoz már a probléma. Valamint azt, hogy a kapcsolataimban van-e valami jelentős változás, például beszűkülés, amikor senkivel sincs kedv/energia találkozni, vagy nagyon felfokozott az ingerlékenység, érzékenység, esetleg hiányzik az öröm átélésének képessége, stb. – mint a fenti esetben is.

Ilyenkor mindenképp segítséget KELL kérni, nem csak lehet! Fontos, hogy az állapot ne súlyosbodjon, hanem mielőbb enyhüljön! Az esetek egy jelentős részében ehhez gyógyszeres segítségre is szükség van, hogy az idegrendszerben felboruló egyensúlyi állapotot (idegsejtek közti ingerület-átvivő anyagok mennyisége) helyreállítsa. De nem kell nekünk tudnunk a megoldást, azt majd a szakember mérlegeli, hogy milyen segítségre van szükségünk, gyógyszerre, terápiára, mindkettőre, esetleg kórházi kezelésre.

De milyen szakemberhez forduljunk mentális betegség gyanúja esetén? Nem elegendő alapvégzettségű (MA) pszichológushoz fordulni, hanem klinikai szakpszichológushoz, pszichiáterhez (aki tulajdonképp orvos, pszichiáter szakvizsgával), vagy szakvizsgázott pszichoterapeutához – ez utóbbi nem egyenlő bármely „terapeutával”, mint pl viselkedésterapeuta, családterapeuta, stb, hiszen ezek a szavak a módszerre utalnak, amiben az illető képződött, amivel dolgozik.

A legtöbb ilyen specifikus módszerben képzett szakember azonban csupán alap pszichológiai végzettséggel rendelkezik, tehát arra képezték, hogy nem mentális betegségek, hanem hétköznapi krízisek, elakadások kapcsán használja az adott módszert. A pszichoterapeuta szakvizsgával rendelkező szakember azonban azon túl, hogy az adott módszert elsajátította, valamilyen klinikai (tehát betegellátásra jogosító) végzettséggel is rendelkezik (hiszen erre ráépülő, második szakvizsga a pszichoterapeuta szakképzés), mint amilyen pl. a pszichiáter, vagy a klinikai szakpszichológus. Főleg, ha egy magánrendelést keresünk fel, érdeklődjünk tehát az illető végzettsége felől, hogy van-e szakvizsgája. Sajnos a magyar képzési rendszer, és elnevezések annyira bonyolultak, hogy nem csoda, ha nem érthető elsőre (sokszor még másodikra se) a különbség. Ha végképp tartunk tőle, hogy eltévedünk a segítő szolgáltatások útvesztőjében, az is egy jó megoldás, ha az illetékes állami ellátórendszert keressük fel, ami a területileg illetékes pszichiátriai ambulanciát jelenti, ahova beutaló nélkül bármikor fordulhatunk.

Ha nekünk ennyire bonyolult átlátni a helyzetet, mennyivel inkább annak, aki épp segítségre szorul! Hiszen krízisben, betegen még kevésbé van energia utánajárni a megfelelő segítségnek. Emiatt is sokan tévutakra tévednek, különféle, pszichológiai végzettséggel nem rendelkező ezoterikus stb. gyógyítókhoz. Ne hagyjuk egymást egyedül ilyenkor, próbáljuk észrevenni, ha a körülöttünk levő barátunk, szerettünk, munkatársunk viselkedése valahogy megváltozik, kérdezzünk rá, mi van vele, és segítsünk neki megfelelő segítséget találni! Ebben támaszkodhatunk magára a Bízd Rá Magad oldalra is, a sok-sok ajánlott szolgáltatására. Az oldal nem csak a segítő megtalálásában, hanem az egyes területek közti eligazodásban is segít.

A teljesség igénye kedvéért érdemes még megjegyezni, hogy a felsoroltakon túl rengeteg féle segítő hivatás létezik, mint például a mediáció, szülő-csecsemő konzultáció, coach, gyásztanácsadó stb. Ezek inkább kisebb területeket felölelő, specifikus segítségek, szemben az életvezetés teljes területét célzó pszichológiai, mentálhigiénés, lelkigondozói megközelítéssel. Hiteles forrásokból próbáljunk tájékozódni arról, hogy az adott segítség mire való, ha bizonytalanok vagyunk, indulhatunk elsőre az átfogóbb szakmák felé. A gyermekek ellátása pedig szintén egy külön terület, amiről olvashatunk akár a Bízd Rá Magad gyermekekkel kapcsolatos írásaiban, jó gyakorlataiban is.

Végül egy praktikus jó tanács: bármikor kérhetjük azt a szakembertől, akihez kerülünk, hogy az első néhány (pl. 3) alkalmat arra szánjuk, hogy sikerüljön megérezni, ez a munkamód illeszkedik-e hozzánk (nem mindig van ilyen illeszkedés segítő és kliens, illetve az adott módszer és kliens közt), és csak utána köteleződjünk el egy hosszabb folyamatra. Érdemes akkor (és azzal a segítővel) belevágni a mélyebb munkába, amikor (akivel) kialakult az illeszkedés, a bizalom.

További értékes programokért, cikkekért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!