Modern, keresztény nővé válni igazi kihívás

Cikkek, hírek / Modern, keresztény nővé válni igazi kihívás

Ebben a cikkben

Három nő, három eltérő habitussal. Három életút, amely egy szervezet által összetalálkozott és most összefonódik egy közös célért: a modern, keresztény nők támogatásáért. A Bízd Rá Magad jógyakorlatai között szerepel a patinás múlttal rendelkező KALÁSZ, a Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége.

női és férfi közösségek, közösségek, kereszténység, modern
Az első világháború nemcsak a frontokon harcoló katonákon ejtett sebet, hanem a hátországban maradt nőkön is.

Árvák, özvegyek, testvérek ezrei gyászolták apáikat, nagyapáikat, férjeiket, bátyjaikat, öccseiket.

A vidéki tanítónők kezdték összefogni a falvakban magukra maradt leánygyermekeket, majd anyáikat. A Katolikus Leánykörök Szövetségét erdélyi mintára szervezte meg Lutzenbacher Rita és Stettner Andrea 1935-ben az anyaországban és rendkívül gyorsan népszerűvé vált elsősorban a vidéki nők körében.

A közösségek segítették a lányokat felkészülni a családanyai feladatokra, keresztény és nemzeti nevelést, szórakozási lehetőséget biztosítottak számukra.

1946-os betiltásakor 60 ezer tagja volt a KALÁSZ-nak!

A rendszerváltás hajnalán újjászervezték a szervezetet, amely most a megújulás küszöbén áll...

Erről és a 21. század nőideáljáról, a modern, keresztény nővé válásról beszélgettünk a KALÁSZ alelnökével, Tóth Krisztinával, gazdasági felelősével, Csehné Vadnai Borival és képzési felelősével, Tatárné Kapus Évával. Ők hárman alapították meg a Manna Keresztény Női Központot. Bár a MANNA a KALÁSZ támogatója, azért van különbség a két szervezet között: míg a KALÁSZ kifejezetten katolikus, a MANNA ökumenikus: a hozzá csatlakozóknak nem ad új vallási identitást, hanem meglévő vallásukban – legyen az katolikus vagy protestáns – erősíti meg őket.

Pozitív keresztény női életminták a 21. században

„Fel kell frissíteni a KALÁSZ-t! A szokásokat, a szép hagyományokat, a segítségnyújtás számos formáját meg kell őriznünk, de a jelenleginél nagyobb élettel, fiatalos lendülettel akarjuk megtölteni a szervezetet, hogy olyan embereket hívhassunk meg ide, akik valóban, élő módon szeretnének keresztények lenni. Olyan programokat szeretnénk megvalósítani, amelyek segítenek a 21. század nőinek pozitív, követhető életmintákat megismerni, helyesen értelmezett, tudatosan választott, elveket megfogalmazni, értékrendet kialakítani, amelyek alapján helyes döntéseket tudnak hozni, amire a mindennapi életüket bátran felépíthetik.

Legyen minél több ismeretük magukról, belső történéseikről, társukról, „öröklött” mintáikról, konfliktusaink kezelésről, az igazi megbocsátásról, az élő és éltető LÉLEKRŐL, HITRŐL!

Ezt az élő, dinamikus szemléletet szeretnénk megvalósítani a KALÁSZ-ban, és ebben nyújt segítséget, támogatást a MANNA Keresztény Női Központ is” – mondta el a két közösség kapcsolatáról Kapus Éva. A Mártélyon élő hatgyermekes anya, hitoktató, párkapcsolati coach, mentálhigiénés szakember, család-gyermek és ifjúságvédelmi szakpedagógus, tréner, terapeuta, hittanár a MANNA alapító tagja.

Csehné Vadnai Bori 2020 őszén lakóhelyén hozta létre a Sashalmi Keresztény Női Kört, ami egy dinamikusan növekvő női kisközösség. „Programjaink és a nők körében végzett szolgálataim révén kapcsolatba kerültem a KALÁSZ-szal. Felkértek a vezetőség tagjai közé, így segíthetem a szervezet megújulását" – idézte fel Vadnai Bori a kezdeteket.

Modern és keresztény nő?

Hogyan egyeztethető össze két ennyire távolesőnek tűnő fogalom: modern és keresztény?

„Nagyon szeretem ezt a kifejezést: modern, keresztény nő, igazi kihívás azzá válni, hiszen ezek csak látszólag nehezen összeilleszthető dolgok. A modernség azt is jelenti, hogy minden régi elvet, értéket elutasítunk, hogy újra megalkossunk világunkat. Ehhez a törekvéshez nem illeszthető a keresztény felfogás. Akkor mégis milyen a modern keresztény nő?” – fűzte tovább a gondolatmenetet Kapus Éva. Kiemelte,

a kereszténység, az élő evangélium modern, kiaknázatlan kincsestár, amit egy modern keresztény nőnek nemcsak meg kell találnia, hanem élettel kell megtöltenie.

A modern, keresztény nő azt jelenti, hogy a nő vonzó tud lenni, szép, aki gondozza a testét, hozzá illő, csinos ruhákat visel, dinamikus, pozitív kisugárzása van, amely az Istennel és önmagával való élő kapcsolata által táplált belső békéjéből ered. Ez a nőtípus nem egyszerűen belesimul a megszokott életgyakorlatba, hanem folyamatosan keresi a válaszokat az élet kérdéseire. A modern, keresztény nőt nem a környezete határozza meg, mivel Isten és önmagához fűződő kapcsolata révén rendelkezik azzal a szabadsággal, ami függetleníti őt a környezete véleményétől.

női és férfi közösségek, közösségek, kereszténység, modern

Keresztény női közösségben, lépésről lépésre

Folyamatosan indulnak azok a csoportok, amelyek egy meghatározott tematika mentén hozzásegítik a nőket, hogy élethivatásaikhoz, szerepeikhez közösségi támogatást kapjanak és végig járhassák az utat, amely a modern, keresztény nő útja – fűzte hozzá Vadnai Bori. „A Manna Keresztény Női Központban azért dolgozunk, hogy mindenki mindig egy lépéssel közelebb kerüljön ehhez az ideához, önmagához, Istenhez és egymáshoz.

Felvetődhet, hogy milyen támadásnak teszi magát az a nő, aki felvállalja azokat a szervezet által képviselt értékeket, amelyek ma megtámadottak a világban.

Egyre jobban érzékelhető az a törekvés, amely az értéksemlegesség és a nemek közötti teremtés általi különbség eltörlésére törekszik. „A Manna Keresztény Női Központnak ez az egyik fő célja, hogy ezek a nők ne érezzék egyedül vagy csodabogárnak magukat. Ez nem magányos küzdelem, hanem közösségben haladunk a modern, keresztény nő útján. Természetesen, ha felmerül bármelyik csoportban, bárki részéről az igény, hogy egy-egy témában szeretne elmélyülni és ezt a csoportdinamika nem engedi, akkor van lehetőség személyes, egyéni beszélgetésekre is, hiszen mindhárman segítő szakemberek vagyunk és tervezzük bővíteni is a csapatot.” – jegyezte meg Vadnai Bori.

A keresztény nők mentorsága isteni adomány

„Minden olyan dolog veszélyt rejthet, ami radikális, ami határozott” – vélekedett Tóth Krisztina. Hozzátette, a modern, keresztény nő útja - az evangéliumból táplálkozó élet radikális.

A krisztusi tanítás legfontosabb üzenete a szeretet, és ez a választható legradikálisabb út.

Sokkal konformabb egy olyan világban élni, ahol minden képlékeny és elmosódott. Az egyfelől-másfelől közegben, a hol így, hol úgy birodalmában kevéssé kell saját magunkat meghatározni. Eközben azonban programjainkon, nőtársainkkal beszélgetve azt látjuk, hogy mennyire fontos lenne, hogy legyenek az életben egyfajta világítótornyok, amelyek viszonyítási pontként szolgálnak. Ahogy egy családban az értékek legfőbb hordozója és őrzője az édesanya, úgy egy társadalomban is kellenek olyan szereplők, közösségek, amelyek felmutatják ezeket a kereteket. Ha nincsenek alapvető értékek, akkor az ember nem tudja önmagát definiálni, ha nincsen saját identitása, akkor gyökértelen, elveszett lesz. Emiatt is látjuk fontosnak a működésünket, hogy megfogalmazzuk az evangélium szellemében, jézusi szeretettel, ugyanakkor határozottan az értékeinket.”

Tóth Krisztina szintén tagja mindkét szervezet vezetőségének, gazdag tapasztalattal rendelkezik elsősorban a fiatalok támogatásának szakterületéről. Foglalkozását tekintve is mentor középiskolás és egyetemista fiatalokat segít munkája során.

„Minden nő a gyerekei, párja és sok esetben a rokonság mentora is. A nők életében ugyanis a meghallgató, mediátor szerep egy nagyon fontos Istentől kapott adomány” – tette hozzá Tóth Krisztina.

A nők igénylik, hogy kapcsolatban legyenek, megoszthassák gondolataikat és egyfajta hálót alkothassanak egymás támogatására, megtartására. Ez az élmény ösztönözte, hogy az iskolások mellett, mentorként felnőtt nőket is segítsen.

A cél, hogy minden nő Isten közelében élhessen

A három nő jelentős szakmai tapasztalatát a közösség szolgálatába állította. Rengeteg élethelyezettel találkoztak már. Kapus Éva elsősorban a kistelepülésen élők problémáit ismeri mélyen, hiszen ő is egy ilyen közösség tagja. Lassan negyven éve foglalkoztatja a nők helyzete, tagja volt egykor a csapatnak, amely a nők egyenjogúságáért küzdött. A húszas éveiben kölcsönösen szerelembe estek Istennel – ahogy fogalmazott nevetve - és akkor eldőlt, hogy mivel kell foglalkoznia.

Azt tapasztalta, hogy a falun élő nők helyzete talán még hátrányosabb, mint a városiaké.

Mivel mindig is sokan keresték fel beszélgetésekre, lelki tanácsokért megerősítette benne az indíttatást, hogy tegyen valamit értük. Közösségeket szervezett és ennek révén találkozott a KALÁSZ-szal, amelynek alapítója egykor azt mondta, hogy az a szervezetük célja, hogy minden nő Isten közelében tudjon élni. „Ez a gondolat nagyon közel állt ahhoz, amiben én mindig éltem, ami motivált engem. A hármas csapatunk is most e gondolat és e közös cél mentén alakul.”

Milyen kihívásokkal találják szemben magukat a segítők? Kapus Éva azt szokta tanácsolni a hozzá fordulóknak, hogy éljék radikálisan a kereszténységet. Elsőre talán szokatlan lehet az útmutatást, de rögtön megoldó kulcsot is adott hozzá.

„Keresztény életünk, legyen keresztény élet és ne csupán a szokásokra alapuló, langyos kultúrkereszténység! Sokszor érzem ezt az ellenállást, hogy nem kell ezt a kérdést ennyire komolyan venni.

Problémának érzem, hogy nem tudjuk beépíteni a hétköznapjainkba az evangéliumi értékeket. Középutat választunk és ezzel nem tudunk úgy Istenhez kapcsolódni, hogy belőle éljünk, ezáltal elveszítjük a lelki forrásunkat.

Ebből erednek nagy küzdelmeim, hogy segítsek a nőknek eljutni ahhoz a felismerésig, hogy az evangélium nemcsak egy szép ismeretanyag, hanem egy a természetet meghaladó erejű, hihetetlen kincseket adó életlehetőség. Csak úgy érdemes megélni, ha komolyan vesszük, radikálisan.”

Keresztény nők: egység a sokféleségben

A főleg fiatalok mentorálásával foglalkozó Tóth Krisztina korosztályos problémaként említette az elbizonytalanodást: nincsenek világítótornyok, fogódzók a tinédzserek életében. „Nagyon nehéz megtalálni a rengeteg információ, zaj, eszmei áramlat között azt, amihez igazodni lehet. Nyitottság van bennük és keresnek, ezért fontos, hogy jelen legyünk, elérhetők legyünk.

A nők számára is nagy kihívást jelent, hogy megtartsák a családban az egységet ebben a sokféle látásmódban, az információözönben, ami elhalmozza a gyerekeiket, párjaikat, rokonaikat. Ebben rendet vágni óriási feladat, összefésülni az eltérő látásmódokat, hogy békesség legyen és kialakuljon egy közös út, egy közös életkép a családban, amelyet valamennyien elfogadnak, amihez alkalmazkodnak.

A nők egy másik területen is hatalmas küzdelmet folytatnak, ez pedig az emberi kapcsolatok megőrzése. Életünk jelentős része, a családtagokkal való kapcsolattartás is áttevődött az online térbe. A kérdés: hogyan lehet melegen tartani, személyessé tenni a kötelékeinket, megőrizni a személyes kapcsolódást egymás felé - ez egy nagy kihívás a nők számára.

női és férfi közösségek, közösségek, kereszténység, modern

A modern, keresztény nő útja

A KALÁSZ és a MANNA együttműködésében számos izgalmas program van születőben, érdemes bevésnünk ezeket a naptárunkba is. „Szeptemberben három csoport indul „A modern, keresztény nő útja” címmel. Minden keresztény vagy a kereszténység iránt érdeklődő nőt várunk az útra. Indítunk online és személyes, jelenléti csoportokat is.

A tematikában a hit kérdései mellett sok praktikus dolgot is beterveztünk, amit azonnal kipróbálhatnak és életre is válthatnak a résztvevők."

Újdonság, hogy szerveznek női elvonulásokat. Az első ilyen esemény szeptember végén lesz Siófokon és máris beteltek a rendelkezésre álló helyek, ezért már keresik az újabb, hasonló lehetőség időpontját. „Ezek az elvonulások testi-lelki wellnessek. A kikapcsolódás, feltöltődés mellett lelkiségi programok – szentmise, szentségimádás, taizéi imaóra – is várják a résztvevőket. A szellemi-lelki gyökereim Taizéhez kötődnek, fiatalkoromban az itteni találkozók meghatározóak voltak hit és vallási életem szempontjából” – árulta el Vadnai Bori. Majd tovább sorolta a közösséghez való kapcsolódási lehetőségeket, októberben indul egy könyvklub, amelynek tagjai hat héten át közösen olvasnak el egy adott művet és megosztják az ezzel kapcsolatos gondolataikat. Az utolsó alkalommal vagy az adott mű szerzőjével, vagy a könyvhöz kapcsolódó téma szakértőjével találkozhatnak a klubtagok egy kötetlen beszélgetés keretében. Elsőként Fern Nichols, „Minden gyermeknek szüksége van imádkozó édesanyára” című kötet került terítékre. Indítanak Bibliatanulmányozó és lelkigyakorlatos csoportot is.

„Nagyon fontos számunkra a lelki adoptáló csoport, amelynek elérhető protestáns verziója is”

– mondta el Vadnai Bori. Ez a nagy szolgálat talán sokak számára ismert, kilenc hónapon át imádkoznak egy veszélyben lévő magzatért. „Azt tapasztaltuk, hogy ez annak is nagy segítség, akiknél késik a vágyott gyermekáldás vagy ezen a területen küzdenek problémával” – árulta el a Manna Központ vezetője. A programjainkon résztvevők hamarosan klubtagsági rendszer keretében maradhatnak kapcsolatban velük és egymással.

A KALÁSZ online eseményeibe az ország valamennyi területéről és a határon túlról is bekapcsolódnak a közösségek. „Programjainkról az oldalainkon, valamint a Bízd Rá Magad portálján is olvashatnak. Utóbbi ma már az első, amit az ember felkeres, amikor keresztény programot keres” – mondta Vadnai Bori.

„Jó lehetőség számunkra és a hozzánk hasonló segítő szervezetek számára, hogy hiteles információkhoz juthatunk a honlapról, másrészt megjelenhetnek itt a kezdeményezéseink. Hiszen valójában ez a legfontosabb, hogy eljusson az emberekhez a hír, az a sok minden, amit kínálunk” – jegyezte meg Tóth Krisztina.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Novák Alíz

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás

Kapcsolódó támogató lehetőségek

KALÁSZ csoportok kamasz lányoknak

KALÁSZ csoportok kamasz lányoknak
Női köreink mellett lány-csoportjaink is vannak kamaszlányoknak, amik közösséget nyújtanak, családi életre nevelnek, nemzeti és vallási értékeket közvetítenek. Ősszel és tavasszal egész hétvégés programot, nyáron egyhetes tábort is szervezünk ennek a korosztálynak.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat, tábor, workshop

Ajánljuk: kamaszoknak

Elérhető: Országosan, ill. határon túli magyar nyelvű csoportjaink is vannak, egész évben rendszeres jelleggel

KALÁSZ - Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége

Érdekel

KALÁSZ csoportok nőknek

stat_minus_3
KALÁSZ csoportok nőknek
A KALÁSZ csoportok női közösséget nyújtanak a keresztény nőknek rendszeres csoporttalálkozókkal. A lányokat és asszonyokat segítjük abban, hogy a katolikus hit és a tiszta erkölcs alapján tudják betölteni a sajátos női hivatásukat a társadalomban, az egyházban és a családban, mert a hitvesi és családanyai szerepre sem a széthullt családok, sem az iskolai oktatás nem készít fel. - Népi, nemzeti kultúránk, hagyományaink ápolása - A keresztény nők identitásának és hitének erősítése

Segítő jelleg: klub, lelkigyakorlat, tábor, tanfolyam

Ajánljuk: nőknek

Elérhető: Országosan, ill. határon túli magyar nyelvű csoportjaink is vannak, egész évben rendszeres jelleggel

KALÁSZ - Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató