Borítókép

A Barátok Útja nevű, középiskolásoknak és egyetemistáknak szóló gyalogos zarándoklat talán a legrégebbi a rendszerváltozás utáni zarándoklatok közül Magyarországon. Céljuk megismerni szűkebb és tágabb hazánk tájait, természeti szépségeit; barátságokat kötni az ott élő emberekkel, szokásokkal, felekezetekkel, nemzetiségekkel, valamint megismerni zarándoktársaikat, barátkozni egymással és önmagukkal.

Ez egy lelkigyakorlat is, amely során a résztvevők megismerik saját korlátaikat, és közelebb kerülnek Istenhez. Fenyvesi Olivérrel beszélgettünk a zarándoklat örömeiről és viszontagságairól.

Az 1996-os pápalátogatás alkalmából, szerzetes iskolák tanárai által diákjaik számára szervezett gyalogos zarándoklat egyszeri programnak indult, de miután a szervezők látták, milyen nagy erő van benne, és milyen jól érezték magukat a résztvevők, újra és újra megszervezték.

Olivér 1999-ben vett részt rajta először, a győri bencés gimnázium diákjaként, azóta minden évben elmegy. Később, öregdiákként meghívták csoportvezetésre, 2018-ban pedig, elvállalta a vezetői feladatot is. „De mindezt nem egyedül teszem, egy 35 fős stábbal dolgozom, minden feladatot elosztunk, és mindenki annyit vállal, amennyit tud, s ha valakiről időközben kiderül, hogy túlvállalta magát, nem gond, hiszen váratlan élethelyzetek mindig vannak, átveszi valaki más.” A zarándoklat teljesen önkéntes alapon szerveződik.

Míg a legtöbb zarándoklat felnőtteknek szól, a Barátok útjának fő célcsoportja kifejezetten a középiskolás, 14 évesnél idősebb diákok korosztálya, az egész országból. Felső korhatár tulajdonképpen nincs, egyetlen feltétel, hogy az illető képes legyen 150 km-t gyalogolni, amit például az őket kísérő 60 éves Odó atya bencés szerzetes is megtesz. A legidősebb résztvevők 30 év körüliek, ők a felnőttcsoportba kerülnek, ahol ugyanazon témákat beszélik át, de jellemzően kevesebb játékkal, több beszélgetéssel.

Kezdetben egyházi, elsősorban katolikus iskolások jöttek, mert az ő tanáraik szervezték a zarándoklatot, de később csatlakoztak barátok, rokonok más felekezetektől és nem egyházi iskolákból is; sőt, olyan is, aki még csak nem is vallásos. Biztatják a diákokat, nyugodtan jöjjenek akár tanárokkal, barátokkal, vagy akár párjaikkal együtt, különleges élmény együtt megélni a zarándoklatot.

Többen visszajelezték, hogy teljesen más oldalról ismerték meg egymást és átalakult a kapcsolatuk. Vannak, akik csoportosan jönnek vissza; őket ugyanabba a csoportba osztják. De egyedül is bele lehet vágni, hiszen ott senki sem magányos: mindenki egy tízfős, korosztályos kiscsoportba kerül, amelyet csoportvezetők támogatnak.

"A zarándoklás műfaja alapvetően nyitott: kíváncsiak vagyunk egymásra, szeretnénk megismerni egymást, s a gyaloglás erre nagyon jó lehetőség. Minden résztvevőnek be kell tartania a szabályokat, katolikus liturgia szerinti misét tartunk, de bárkit, aki ebbe bele tud helyezkedni, szívesen látunk. Többen megtértek nálunk; van, aki papi hivatását nyerte itt el, életre szóló barátságok születtek és vannak olyanok is, akik itt találtak rá későbbi házastársukra. Szóval nem veszélytelen..."  – mondja nevetve, majd így folytatja: a helyszíneken tudatosan keresik a kapcsolatot más felekezetekkel, más nemzetiségekkel, hogy megismerjék egymás kultúráját, szokásait. „Ha valaki olyan őrült, hogy képes befogadni 150 fős zarándokcsoportot egy-két éjszakára, arra mi is kíváncsiak vagyunk...”

Minden évben máshová mennek, tehát szinte nulláról kell megszervezni az utat és a szállásokat, valamint a lelki témát, hiszen a nyolc napos zarándoklat egyben lelkigyakorlat is - így nagyon sok helyen jártak már a történelmi Magyarországon és külföldön, például Lengyelországban is, és így a szervezés is egy izgalmas, közel féléves kihívás.

A zarándoklat közepén tartanak egy pihenőnapot, akkorra szerveznek egy fiú és lány napot, ahol a fiúk/férfiak és a lányok/nők külön vonulnak, fiús és lányos témákról beszélgetnek, utána pedig az újratalálkozás örömére egy szentmisét, majd táncházat tartanak. Ilyenkor néha az is elég, hogy előkerül egy-két furulya a hátizsákokból, de leginkább a helyieket kérik fel, hogy zenéljenek és tanítsanak nekik helyi néptáncokat. Több vezetőjük is népzenél, így ha nem kerül más, akkor ők húzzák a talpalávalót.

Sok más hagyomány is kialakult az évek során, például a földcsók (az útra indulás előtt, tisztelegve maga az út előtt) és a záróműsor (a zárómise után, amire minden csoport pár perces humoros előadással készül). „Egy zarándoklat során az ember megtanulja tisztelni az utat és a hegyet, ahova nem felmászni, hanem – ahogy a régiek mondják – felkéredzkedni lehet, és amire egyedül nem képes, kellenek az útitársak és a Jóisten.”

A helyszínt és a témát próbálják aktualitásokhoz kötni, vagy ahhoz, amire a szervezők érdeklődése éppen irányul, esetleg egy régóta vágyott helyszínt választanak - az idei zselici helyszín is ilyen: tíz éve tervben van, most végre megvalósul. /Az idei zarándoklat 2022. július 30. szombat – augusztus 7. vasárnap között lesz és május 31-ig lehet még jelentkezni!/  

A lelki témával próbálnak a helyszínhez kötődni: tavaly a Pilisben és a Börzsönyben voltak, így témájuk a pálos lelkiség lett, idén valószínűleg Péter apostol életével foglalkoznak. "Emberközeli lelki témákat keresünk, amiben támaszkodunk az egyház tanítására; a családok évében például a család volt a témánk.

A fiataloknak óriási igényük van arra, hogy ilyen témákról beszélgessenek. Nagyon kevés lehetőségük van ma ilyesmire. Magam is elcsodálkozom, hogy nemcsak a kiscsoportos beszélgetések alatt, hanem a gyaloglás során is még mindig ezekről beszélgetnek. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az egyház nem tud mit mondani a mai fiataloknak, de nekünk épp ellenkező a tapasztalatunk. Nagyon nehéz eligazodni a mai információs társadalomban, kiszűrni a számukra hasznosat, építőt. Gyakran panaszkodnak a résztvevők, hogy kevés az egy-másfél órás, általában az ebéd utáni nagy melegben zajló kiscsoportos beszélgetés, de ennek korlátai vannak, hiszen egy zarándoklat során gyalogolnunk is kell".

Kérdésünkre a vezető elmeséli, hogyan néz ki egy napjuk: reggeli imádság után kicsit beszélgetnek az aznapi témáról, de csak gondolatébresztőnek, utána gyalogolnak, ebéd után kiscsoportos beszélgetés következik, aztán újabb gyaloglás, este pedig szentmise. A miséket celebráló atyák is a napi témákhoz szoktak kapcsolódni. Napközben ők is tagjai egy kiscsoportnak, így bennük is dolgozik a téma, s tudnak rá reflektálni az esti szentmisén.

A beszélgetés elején említett viszontagságokra rákérdezve, Olivér így válaszol: „Ezt sem szoktuk véka alá rejteni. Nagyon hamar megtapasztaljuk, hogy ki vagyunk szolgáltatva sok mindennek: körülményeknek – például van, hogy ágy helyett csak egy tornacsarnokban a betonpadlón alszunk, sokszor elfogy a meleg víz –, az időjárásnak, a terepviszonyoknak, az útitársaknak. Gyorsan kiderül az is, hogy azok a hétköznapi dolgok, amelyekhez hozzá vagyunk szokva, mennyire fontosak, mennyire hiányoznak. Arról is szoktam beszélni, hogy ebből hogyan lehet lelkileg felállni, a váratlan nehézségeket kezelni, a tárgyakról eldönteni, mi az, amit érdemes otthon hagyni. A kezdők, főleg a lányok szeretnek mindenféléket hozni, és ez később tud nehézséget okozni nekik. A tapasztaltabbak már meggondolnak minden egyes dolgot."

A zarándoklathoz hozzátartozik a talpfájás, a vízhólyag, a fáradtság, az izomláz – és az is, hogyan tudjuk megismerni a saját korlátainkat, mekkora hegyre tudunk felkéredzkedni, egyáltalán mi segít abban, hogy képesek legyünk rá. Éppen úgy, mint az életben, itt is sok minden másképp alakul, mint gondoltuk és a kérdés az, hogyan viseljük ezt.

„Azt szoktuk mondani: a zarándoklat egy kis modellje az ember életének, mindig lehet párhuzamot vonni a kettő között és ebből sokat lehet épülni, lelkileg, jellemben, társas kapcsolatokban” – állítja a vezető, és hozzáteszi: ez alól nem jelentenek kivételt a vezetők sem, akik minden este tartanak egy kiscsoportos megbeszélést, feldolgozzák a napi eseményeket, felmerült nehézségeket. Minden kezdő vezető mellett szokott lenni egy tapasztaltabb is.

„Törekszünk arra, hogy mindig minden jól menjen, de el kell fogadnunk – és erről írásos alkotmányunk is van –, hogy mindig vannak váratlan helyzetek és nem fog minden tökéletesen sikerülni, mert senki sem tökéletes, minden ember hibázik.

Ennek kapcsán elmesél egy esetet, amikor két héttel a zarándoklat előtt visszamondták a pihenőnapos, két éjszakás, 80 fős szállásukat, és miután sikerült a helyszínen személyesen egy másikat találniuk és lebeszélniük, egy héttel később azt is visszamondták a járványhelyzet miatt. Végül egy helyi lakos, aki véletlenül meghallotta a beszélgetést, szólt nekik, hogy a kertje végében van egy használaton kívüli focipálya, ott sátorozhatnak, és közben használhatják a fürdőszobáját, sőt a terület melletti kemping zuhanyzóját is. Végül minden jól alakult, az ingyen szállásért köszönetképpen a fiúnapon ötven fiatalember segített elrakodni az illető udvarán építkezés miatt felhalmozódó sittet, romot.

Az utólagos kapcsolattartás, közösségépítés részben spontán módon alakul (a kiscsoportok gyakran tartják egymással a kapcsolatot, elmennek együtt túrázni, sörözni vagy más zarándoklaton önkénteskedni), részben szervezett módon (találkozót hívnak össze karácsonykor, a vezetők utána megbeszélik a következő évi terveket; időnként jubileumokat ünnepelnek, túrával, beszélgetéssel, vetélkedővel, táncházzal).

A covid miatt 2020-ban elmaradt a zarándoklat (nem engedték be őket szállásokra, iskolákba), helyette online találkozókat szerveztek, a karácsonyi találkozó is online zajlott, illetve egy megbeszélt időszakban a diákok kezdeményezésére elmentek egyénileg túrázni és mindenki megosztotta a saját képeit, így tették meg közösen a kitűzött 1000 km-t. Bár ezek jól sikerültek, mindenki nagyon várta már a személyes találkozást.

A Bízd Rá Magad honlapot nagyon jó kezdeményezésnek tartja, mert egy helyen több hasonló jógyakorlat, program megtalálható, s ha valaki az egyiken részt vesz, sejtheti, hogy a másik is ugyanilyen jó lehet, és ha szeretne, azon is részt vehet; ezáltal a zarándoklatok iránt érdeklődő emberek is könnyebben rájuk találnak.

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Szerző: Antal-Ferencz Ildikó
Kép forrása: Barátok Útja