Érdekel a papi hivatás?

Borítókép

A konkurzusra (vagyis a felvételire) június utolsó hetében kerül sor Esztergomban. A jelentkezők az Érseki Papnevelő Intézetben háromnapos együttlét keretében ismerkednek a szemináriummal. Ennek végeztével kerül sor a Főpásztorral való személyes találkozásra és a felvételi beszélgetésre.

Kérjük, hogy mindazok, akik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papnövendékének szándékoznak jelentkezni, Erdő Péter bíboros úrnak küldjék írásbeli felvételi kérelmüket, amelyet legkésőbb 2023. május 31-ig juttassanak el a Főegyházmegyei Hivatalba.

 

A kérelemhez mellékelni kell:

• érettségi bizonyítványuk másolatát

• esetleges korábban végzett felsőfokú tanulmányaikat

• nyelvi végzettségüket igazoló dokumentumaik másolatát

• három hónapnál nem régebbi, „nagyalakú” (tehát a bérmálást, elsőáldozást és esetleg egyéb anyakönyvi információkat is tartalmazó) keresztlevelüket

• részletes, saját kézzel írt önéletrajzukat

• plébánosuk vagy lelkivezetőjük ajánlását, valamint

• friss erkölcsi bizonyítványt.

Lényeges, hogy a levélben az állandó lakcím vagy tartózkodási hely megjelölése mellett legyen feltüntetve olyan elérhetőség (telefonszám és/vagy email-cím), melyen keresztül a jelentkezővel rövid időn belül kapcsolatba tudunk lépni.

A konkurzus menetéről a szeminárium küld a jelentkezőknek tájékoztatást.

A papi hivatás iránt érdeklődők ezen a honlapon további információkat találnak, ugyanitt kérdéseiket is feltehetik.

Itt olvashatod korábbi cikkeinket a témában: A Szolgálat öröme és Tovább az úton címmel.

 

Kapcsolódó programajánlóink:

Érdekel, milyen papnak lenni?

Gyere el a Nyesté-re – azaz a Központi Szeminárium következő nyílt estéjére, amelyre május 19-én 18 órától kerül sor. Minden kérdésedre választ kapsz!

 

Érdekel az egyházmegyés papság?

Hivatástisztázó lelkigyakorlatra várják a papi hivatás iránt érdeklődő 17 és 35 év közötti férfiakat augusztus 24-e és 27-e között, Dömösre. Az érdeklődők jelentkezését augusztus 10-ig várja Csépányi Gábor atya ezen az email-címen: gabcsep77@gmail.com.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapja
Szerző: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Kép forrása: pixabay