Viszont mielőtt megadnánk az ultimate választ és elkezdenél mindenkinek áldást adni, megpróbáljuk megfogalmazni, hogy mit is jelent ez valójában.
Egyházunknak hála Istennek van egy hitet összefoglaló könyve, amit Katekizmusnak nevezünk. Ebben sokminden más mellett az áldásról is találhatunk sok érdekes információt. Az egyik legfontosabb ebből így szól:
„Az áldás isteni cselekmény, mely életet ajándékoz, és forrása az Atya. Az Ő áldása egyszerre szó és ajándék (bene-dictio, eu-logía). A kifejezés emberre alkalmazása imádást és viszonzást jelent Teremtője felé a hálaadásban.” (KEK 1078.)
Tömör meghatározás, kibogozzuk...
Tehát az áldás nem tőlünk, emberektől származik, hanem Istentől. Ő az, aki kezdeményez. A fenti zárójelben lévő két idegen szó, a latin és a görög megfelelője a magyar áldás szónak, melyek jókívánságot, jó-mondást jelentenek.
.jpg)
Ez abszolút egybevág Isten tervével, aki az egész világot akarta, hogy legyen, így Téged is akart, hogy legyél, és mindez az Ő teremtő szavával valósult meg. Isten tehát már magával a megteremtésével megáldotta a mindenséget. Persze a Teremtéstörténetben ezen kívül is szerepel az, hogy Isten megáldotta az embert, így itt már egyértelműbben megjelenik, hogy az áldás konkrét élet-ajándékozás. Isten sohasem akarta a halált, hiszen Ő maga az élet.
Azt szeretné, hogy éljünk, ezért folyamatosan megáld minket.
De visszatérve az Ószövetséghez: az áldásnak az élet-adó lényegét alátámasztó érdekesség, hogy leggyakoribb velejárója, hogy termékennyé tesz (embert, növényt és állatot egyaránt). Úgy tekintették, hogy az a népcsoport van megáldva, amely képes szaporodni, sokasodni, illetve jólét kíséri tagjait. Ezt látjuk Izraelnél, amikor pl. az ún. ároni áldás során egy hosszú törvényanyag taglalása befejeztével Isten életadó és megtartó aktív jelenlétét terjesztik ki az egész népre (ha megtartják a parancsokat).
Azonban fontos leszögezni, hogy ha egy házaspár terméketlen, az semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem áldotta meg őket Isten, elfordult volna tőlük, vagy haragudna rájuk. A Szentírásnak ezen szakaszait visszaélés lenne eképpen értelmezni. Az Ószövetség a választott nép útját mutatja be az Üdvözítő elérkezéséig, és az élet fokozatos kibontakozását, ami nem tudott mindenkor akadálytalanul végbemenni.
.jpg)
Később aztán amikor kialakult a papi rend az Ószövetségen belül, elkezdték a papok – mint Isten közvetítői – minden nap megáldani a népet, magyarán Isten erejét, kegyelmét, ajándékait kiárasztani a népre.
Kezdetben az áldást főként a családfők adták, és főként a családtagjaiknak. Tetten érhető tehát már az Ószövetségben az áldásnak egyfajta ismétlődő jellege. Ez az ismétlődő jelleg azért fontos, mert választ adhat arra is, hogy mondjuk egy házat miért is érdemes (néhány) évente megáldatni. Változunk, ráadásul minden pillanatban, a környezetünk is.
Áldást tárgyakra, helységekre, lakóhelyekre azért adunk, hogy azok is segítsék az üdvösségre jutásunkat.
Ha a házam meg van áldva, akkor egy ideig emlékszem erre az eseményre, amikor a házamban tevékenykedem, eszembe jut, hogy egy megáldott helyen vagyok. De aztán a bűn következtében ez elfelejtődik, megkopik, és mint az étkezésnél, itt is ismétlésre, megerősítésre szorulunk időközönként. Renováljuk házunk lelki vakolatát (meg persze alapját). Innentől kezdve viszont már oly mindegy, hogy a rózsafűzérem meg van-e áldva, ha amúgy, mint eszközt, nem is használom a rózsafüzér imádkozásához. Viszont üdvösséghozó eszköz lehet, ha tényleg használom.
Mindjárt rátérünk arra is, de előbb még fontos néhány alapot tisztázni, mert különben könnyen elsilányulhat a későbbi áldó-gyakorlatunk, vagy eleve ki sem alakul, esetleg babonás szokássá válik.
Jézus azon túl, hogy Isten Fia, Megváltó, Király, ő maga az áldás. Úgy, ahogy van. Hiszen saját magáról mondja, hogy én vagyok a feltámadás és az élet. Azt meg már az előbb megnéztük, hogy az élet-adás, életre támasztás, maga az élet, a lét áldás. Így Jézus önmagában is áldás, hiszen azzal, hogy meghalt helyettünk és értünk (a bűneink miatt) és feltámadt, életet hozott nekünk, mert a feltámadás örök élet.
Az ő keresztáldozata nélkül nem lenne a földi halálunk után élet, az igazi élet. Ezért nevezhetjük a keresztet az élet fájának. Emiatt adunk áldást a kereszt jelével, mert az élet jele a kereszt, vagyis az áldásé is.
Az a jó; nem baj, ha csikorognak odabent a fogaskerekek. Röviden eddig arra jutottunk, hogy az áldás Istentől jön, ami az ő jóakarata, jó-szava, életet akar vele, ezt a jó szót pedig elkezdték az emberek is közvetíteni mások felé.
Itt érkezünk el arra pontra, ahol újra idéznünk kell a Katekizmust. Lássuk:
„Az áldás a keresztény imádság belső, legmélyebb vonulatát fejezi ki: Isten és az ember találkozása. Benne Isten ajándéka és az emberi elfogadás szólítja egymást és egymásba kapcsolódik. Az áldó imádság az ember válasza Isten ajándékaira: mivel Isten megáld, az emberi szív viszonzásul áldást tud mondani Neki, aki minden áldás forrása.” (KEK 2626.)
Pedig az. És egész egyszerűen azért, mert ahogy a fenti tömör idézet is fogalmaz, a mi részünkről az áldás hálaadást jelent. Kb. mindenért. És ez így egy párbeszédet alakít ki Istennel. Az Istennel való párbeszéd pedig: imádság.
Ráadásul nem is akármilyen imádság, hanem a legmélyebb; ezért is különösen izgalmas. Nem arról van szó, hogy „Uram, kérlek add, hogy ne menjen el az orrom előtt a busz”, vagy „Hálát adok, hogy ma meg tudtam tartani a fogadalmam”, hanem egyszerűen ami életet Isten nekem adott, vissza szeretném adni neki, de nem tudom visszaadni, (és nincs is rá úgy szüksége) ezért kimondom az Isten felé való áldásom. Ennek kitűnő hétköznapi példája a Miatyánk imádság első két szava.
Lassan megérkezünk. Tehát Isten megáld minket, mi „vissza-áldjuk”. Keresztségünk révén azonban különösen is akadálytalanul tud rajtunk keresztül működni Isten ereje – ha hagyjuk neki. Ebből kifolyólag
mivel Istentől megáldott emberek vagyunk (márcsak azért is, mert egyszerűen élünk), rajtunk keresztül is működni tud az isteni áldás.
Vannak ugyan püspököknek, papoknak, és diakónusoknak fenntartott áldások, ami azt jelenti, hogy „minél inkább az Egyház életéhez és szentségeihez tartozik egy áldás, annál inkább fönn van tartva” (KEK 1669.) az előbb említett szolgálatokat végzőknek. Ezért nem végezhet bárki pl. házmegáldást sem, mert annak komoly hagyománya és liturgiája van.
Nem egészen. Többek közt ezért volt szükség a jó hosszú bevezetőnkre, hogy az indítékaink helyesek és igazak legyenek, amikor áldást adunk. Minél inkább tükrözzék az Úr szándékát, ami elég összetettnek tűnhet, mégis a legegyszerűbb: azt akarom, hogy élj!
Áldást adni annyit jelent, mint dönteni Isten mellett. Dönteni az élet mellett.
Mivel az imádságnak ez a legbelseje, ezért segíthet ténylegesen elérni a gyakran közhelyként emlegetett mondatot: „az egész életünk legyen imádság.”
Az ilyen kulcshelyzetek, amik igazi döntésre hívnak, azok a konfliktushelyzetek; legyenek ezek akár a közutakon, akár munkahelyen, iskolában, boltban a lassú sorban állásnál, üvöltő, toporzékoló gyerek mellett, a közösségi médiában, vagy Murphy szituációs helyzetekben.
Megáldani a házastársamat akkor, amikor a legnagyobb a szerelem, és még el is mosogatott maga után, könnyű. Megáldani a villamosvezetőt a Népszínház utcában, mert miattam állt egy kicsit hosszabb ideig a megállóban és megvárt, könnyű.
Viszont amikor gúnyolnak, semmibe vesznek, megaláznak, akadékoskodnak, keresztbe tesznek, akkor van igazán helyzet. Jézus is felszólít arra (a páli levelekről nem is beszélve), hogy áldjuk üldözőinket.
Aki a bűn hálójában van, az halott. Ahhoz, hogy életre tudjon támadni, életet kell neki adni. Nekem kell odaadni a pohár vizet. Nekem kell az életet odaadni, hogy kijöjjön a sötétségből.
Személyes példa: biciklis közlekedőként számtalanszor belefutok igazságtalan szituációkba. Ilyenkor az engem átkozó és szidalmazó autósokat a bicikliről a kereszt jelével megáldom és hangosan el is mondom: „Áldjon meg Téged a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek!”
Ezt mondjuk néha kicsit erőszakosan mondom, mert én is érzelmi lény vagyok (hiszen nem tudom elfojtani magamban a történteket, és nem is lenne helyes), de akkor is sikerült Isten szemével rátekinteni az ő teremtményére. És nemcsak, hogy őt közelebb viszem tudtán kívül is Istenhez, hanem saját magam is közelebb kerülök őhozzá.
Ahogy az átok visszaszáll az adójára, ugyanúgy az áldás is.
Tehát konfliktushelyzetek széles skáláján is lehet áldást adnunk egymásnak, a különösen is antipatikus embereknek, a metróközönségnek, a hajléktalanoknak, egy magaslatról egy konkrét településnek, egy szántónak, a mentőnek (vagy az egész kórháznak). Mert igazából mindannyian azt akarjuk (az Úrral együtt) másoknak és magunknak is:
„hogy életük legyen, és bőségben legyen!” (Jn 10,10)
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Freepik
Szerző: Schmotzer Kristóf diakónus papnövendék
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
