Józef és Wiktoria Ulma egy kis falu, Markowa szélén gazdálkodott Lengyelország délkeleti részén. A falut a középkorban németek lakták, akik később átvették a lengyel kultúrát. A település a XIX. század elejétől a Habsburg császár fennhatósága alatt állt, az 1900-ban született Józef Ulma és felesége, Wiktoria Niemczak tehát a Monarchia polgára volt.
A fiatalember lelkesen gazdálkodott, sokféle területen képezte magát, selyemhernyókkal, méhekkel, sőt könyvkötészettel is foglalkozott és tudását szívesen tovább is adta a falubelieknek. Elsőként használt áramot a faluban, amelyet maga építette szélmalom termelt. Mindemellett szenvedélyesen fényképezett, ennek köszönhető, hogy sok kép maradt fenn a családjáról. Fényképein megörökítette a falu mindennapjait is, emiatt igen kedvelt volt.
Wiktoria tizenkét évvel fiatalabb férjénél, az első világháború előtt két évvel született és már hatévesen elveszítette édesanyját, így a nagymamája nevelte. Ő is nyitott, érdeklődő természet, az önképzés és különböző tanfolyamok mellett lelkes tagja volt a falu színházának is. A harmincas évek válságoktól zaklatott időszakában, 1935. július 7-én kötöttek szentségi házasságot és 1942 őszéig hat gyermekük született: Stanislava 1936 nyarán, majd sorban Barbara, Wladislaw, Franciszek, Antoni és Maria.
1942-ben már folyt a deportáció, a faluból száz zsidó lakost fosztottak ki és hurcoltak el, sokan pedig elmenekültek. A közeli kisvárosból, Lancutból menekülve kopogtatott be az Ulma családhoz a hetvenéves Saul Goldmann négy fiával, később pedig két markowai fiatalasszony, testvérek, egyikük hozta a kislányát is. Józef Ulma a padláson adott nekik rejtekhelyet, de a „vendégek” segédkeztek is a ház körül, ahol tudtak.
Az Ulma család ajtaja addig is nyitva állt mindenki számára, akinek szüksége volt valamire. Józef úgy vélekedett:
Ők is emberek, nem dobhatom ki őket!
Másfél év viszonylagos békességben telt, mígnem az a lancuti ukrán rendőr, akinél Goldmannék a vagyonukat eredetileg megőrzésre hagyták, feljelentette őket. Eleinte ők is nála rejtőztek, később azonban a rendőr utcára tette őket, feltételezhetően azért, hogy ingóságaikat megtarthassa. Ő is tagja volt a kommandónak, amely 1944. március 24-ére virradó éjjel rajtaütött a családon.
Először a padláson felfedezett nyolc zsidót terelték le és végezték ki, a holttesteket a helyi szekeresekkel azonnal az elhullott állatok temetőjébe vitették. Ezután megölték az Ulma szülőket is, gyermekeik szeme láttára ott, a házuk udvarán. Némi tanakodás után a gyerekeket is mind lelőtték. Wiktoria májusra várta hetedik gyermeküket, de a feszült helyzetben, a félelem hatására megindult a szülés és a kisfiú világra jött. Mindössze néhány percet élt, alighanem ő a legfiatalabb minden vértanúk között.
Szomorú tény, hogy a mészárlás miatt sokan pánikba estek: másnap 24 zsidó halottat találtak a földeken, akikkel félelmükben maguk végeztek addigi védelmezőik. Erről egy olyan túlélő tanúságából tudunk, akit egy közeli faluban tovább rejtegettek ebben a nehéz helyzetben is.
Józef és Wiktoria Ulma 1935-ös eljegyzési fotója
Az Ulma családot már régóta nagy tisztelet övezi, jelképei lettek a lengyel ellenállásnak. Szülőfalujukban 2016 óta emlékhely és múzeum áll, vértanúságuk napja, március 24-e pedig a zsidókat mentő lengyelek emléknapja.
Történészek szerint Lengyelország déli részén, a Kárpátok lábainak vidékén legalább 1600 lengyel segítette mintegy 2900 zsidó ember megmenekülését és közülük kétszázan az életükkel fizettek ezért. A jeruzsálemi Yad Vashem emlékhely már 1995-ben megtisztelte őket a Világ Igaza címmel, amelyet több mint 7000 lengyel kapott meg – ez minden más nemzeténél nagyobb szám.
Ez az első alkalom, hogy az Egyház egy egész családot avat boldoggá, mivel a szülőkkel együtt megölt gyerekeik is vértanúságot szenvedtek. Köztük a legkisebb is, aki épp csak megszületett és az Egyház katekizmusa szerint ő épp a halálában keresztelkedett meg:
„Az Egyház a kezdettől fogva szilárdan meg van győződve arról, hogy azok az emberek, akik a hitért halnak meg anélkül, hogy meg lennének keresztelve, a Krisztusért és a Krisztussal elszenvedett halálukkal megkeresztelkednek. E vérkeresztség, miként a vágykeresztség is, meghozza a keresztség gyümölcseit, anélkül hogy szentség lenne.” (KEK 1258)
Így tehát 2023. szeptember 10-én a ma hétezer lakosú Markowaban őt is beiktatták a boldogok sorába. 35.000 ember vett részt a szentmisén, amelyen 80 püspök és ezernél több pap koncelebrált. Mivel a falu sportpályáján felállított szabadtéri oltár köré nem fértek el a hívek, a faluban mindenütt kivetítőket állítottak fel és még a mezőkön is zengett a halleluja és a glória.
Az ünnepségen részt vett Lengyelország főrabbija, Michael Schudrich is, aki hangsúlyozta: "Nagyon fontos lépés ez az egyház részéről – megmutatja a hívőknek, hogyan cselekedjenek, nem csak a holokauszt idején, nem csak az antiszemitizmus ellen, hanem minden emberrel szemben, származástól vagy nemzetiségtől függetlenül."
Az Ulma család – ahogy minden szent és boldog – nem csupán a saját kora számára jel, hanem üzenetük van a mi számunkra is, akik boldoggá avatásukat megélhettük.
Tanúságot tesznek arról, milyen fontos a család mind a világ mind az egyház számára, megmutatják, hogyan vállalhat felelősséget egy keresztény család a társadalomban. Újszülött kisfiúk boldoggá emelésével pedig világosan felmutatja az Egyház az élet értékét és méltóságát, méghozzá a fogantatástól egészen a halálig.
Ránk maradt Józef Bibliája, amelyben nem csak aláhúzott bizonyos igéket, de némelyikhez megjegyzést is fűzött. Az irgalmas szamaritánus példázatát lezáró mondat: „Menj és te is hasonlóan cselekedjél” alá egy egyszerű Igen-t írt. Ilyen egyszerűen és világosan mondott igent az oltárnál, majd pedig a menedéket kérőknek is – és élete odaadásáig hű maradt ehhez az Igen-hez.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: ulmafamily.com, vaticannews.va
Szerző: Herbert Dóra
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.