Az ereklyék tisztelete nem csak egy „fura” szokás

Talán sokak nem értik, hogy a hívek miért tisztelik és hordozzák áhítattal egy rég meghalt szent ereklyéjét – lábszárcsontját, haját, vagy éppen ujját. Szent István ünnepének központi eseményén, a Szent Jobb-körmeneten mi is körbehordozzuk Pest belvárosának utcáin első szent királyunk ezer éve épen maradt jobb kézfejét, mint nemzeti ereklyét – melynek apropóján az alábbiakban igyekszünk bemutatni, honnan is ered az ereklyék tiszteletének keresztény (ortodox és katolikus) formája.

Az ereklyék tisztelete

Az ősegyházban kezdettől fogva tisztelték a hitük megvallásáért vértanúságot szenvedettek maradványait. Kezdetben a közvetlen környezetük vette körül nagy megbecsüléssel azokat. Sírjuk és holttestük vallásos tiszteletét azonban a pogány halottkultusz miatt mellőzték.

A mai értelemben vett ereklyetisztelet Kr. u. 150-től kezdett kibontakozni a római katakombákban. Valerianus császár rendelete (257), mely betiltotta a temetők látogatását, valójában e kultuszt tiltotta be.

Valószínűleg ezért alakulhatott ki az a szokás, hogy vértanúk temetésekor egy-egy testrészt magukkal vittek a hívek. A textíliával fölfogott vér pedig vélhetően ugyanezen ok miatt a nem látogatható sírt akarta helyettesíteni.

A test vagy testrészek őrzéséről az első nyomok a IV. század elejéről származnak. A római törvények őrizték, s a keresztény császárok ismételten megerősítettek a sírok sérthetetlenségét, az Egyház viszont nem akadályozta, hogy magánszemélyek kiemeljenek a sírból maradványokat.

Az ereklyék tisztelete az oltárokon a VI. század elején kezdődött, amikor a szentek maradványait bevitték a templomokba, és megszűnt a vértanúk sírja közelében való misézés.

A VI. század végére már ritka az ereklye nélküli oltár. A második niceai zsinat (787), a képrombolásra válaszul, kötelezővé is tette az oltárkő használatát, melyben valamely római vagy ókeresztény vértanú ereklyéjét kellett elhelyezni. Az ereklyék szétosztása azzal kezdődött, hogy azok a közösségek, melyeknek több vértanúja volt, ereklyéikből másoknak is átadtak. Később a hívek is akartak ereklyét birtokolni személyük védelmére, sokszor még a sírba is magukkal vitték, mint a föltámadás vélt zálogát.

Az amulettek használata ellen a teológusok és később a hívek is a szentek erejére hivatkoztak, mely a legkisebb ereklyében is jelen van – mondották. Az ereklyék darabolása így mértéktelenné vált, és nemcsak testi maradványok, hanem használati tárgyak is e sorsra jutottak. Az eredeti ereklyékhez érintett, és ezáltal megszentelt tárgyak révén még szélesebb kör juthatott ereklyékhez.

Sajnos történtek visszaélések is: árusították és lopták az ereklyéket. Ez történt Szent István király szentté avatásakor (1083) is, amikor sírját felnyitották és épen talált karját egy Merkurius nevű apát eltulajdonította, majd csak Szent László királynak volt hajlandó visszaadni. A középkorban bevezették az okmányszerű hitelesítést: kiközösítés terhe mellett tiltották a kereskedelmet és az engedély nélküli elvitelt.

A jelenleg is hatályos egyházjog szerint tiltott az ereklyék értékesítése.

A nagy tisztelettel övezett, kiemelkedő jelentőségű ereklyéket, mint például a Szent Jobb, semmi módon nem lehet érvényesen elidegeníteni, sem végleges jelleggel elszállítani az Apostoli Szentszék engedélye nélkül. Ugyanez vonatkozik a templomokban őrzött, nagy tiszteletnek örvendő képekre is (1190. k. 1-3.§).

A szentséget illeti a tisztelet, nem a tárgyat

Fontos hangsúlyozni, hogy a tisztelet nem önmagában a tárgynak, hanem az azt „tulajdonló” szent személyében megnyilvánult szentségnek szól. A tridenti zsinat dogmaként megerősítette a korábbi tanítást, mely szerint az ereklyéket megilleti a tisztelet, de az imádat egyedül az Oltáriszentséget.

Az adott ereklye liturgikus tisztelete csak akkor lehetséges, ha azt hivatalosan a Szentszék vagy a püspök igazolta, engedélyezte. Az ereklyék tiszteletének hivatalos formái pl. az ereklyét őrző búcsújáró helyekre (Jeruzsálem, Róma, Santiago de Compostella stb.) történő zarándoklatok – ez, augusztus 20-án, Szent István ünnepén, a Szent Jobbot őrző Szent István-bazilika.

Liturgikus tiszteleti forma, amikor szentmisét mutatnak be oltárkőbe vagy oltárba foglalt ereklye fölött, vagy kihelyezik tiszteletre ereklyetartóban az oltárra. Ilyen a Mária Terézia által a Szent Jobb számára készíttetett ereklyetartó körbehordozása is, melyet a Szent Jobb-körmenetben a Szent Korona díszőrségének tagjai visznek a vállukon.

Liturgikus tisztelet lehet egy ájtatosság is, például a Szent István-litánia, amit a bazilika előtti téren az ünnepi mise előtt szoktak a Szent Jobb őre, vagyis a bazilika mindenkori plébánosa vezetésével a zarándokok elimádkozni.

A tiszteletet lehetséges ereklyecsókolással, főhajtással, keresztvetéssel, vagy egy-egy fohász elimádkozásával kifejezni, a szent közbenjárását kérve.

Ez történik a Szent István-bazilikában is, amikor kihelyezik az oltár mellé a Szent Jobbot, és a hívek, előtte elhaladva, tiszteletüket fejezik ki. Ilyen lehet az ereklyés körmenet is, melyen az utca embere előtt kerül felmutatásra az ereklye, hogy az illető szent életében minél többen követendő példaképet és közbenjárót találjanak. Ilyen a mi Szent Jobb-körmenetünk is.

Az ereklyéket nem kell tisztelni – a szentjeinket viszont igen! Az ő példás életük által az Anyaszentegyházunkat újra meg újra csodás termékenységgel megáldó Istent dicsőítjük, aki bizonyságot tesz arról, hogy mennyire szeret minket.

A szentek nagyszerű példája erősít és buzdít bennünket az erényes életre: ők azok, akik imádsággal is közbenjárnak értünk a mennyben (vö. Római Misekönyv, Vértanúk Prefációja).

Vannak, akiket az ereklyék tisztelete segít és megerősít az erényes életre és az üdvösségre való törekvésben – így azok jelenléte, „működése” Egyházunkban máris elérte célját!

Végezetül engedjen meg a kedves olvasó egy személyes momentumot. Van egy fényképem az Édesanyámról, mely mindig nálam van. Ha bemegyek egy templomba, vagy bármerre járok és a kezembe akad, megcsókolom azt a képet. Pontosan tudom, hogy ez a csók nem a fényképnek szól, hanem annak, akit szeretek és tisztelek, akihez hasonlóvá szeretnék válni és akit követni akarok, hogy egykor én is ott lehessek, ahol hiszem, hogy már ő is van: az Úr közelségében.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Magyar Kurír, Freepik
Szerző: Horváth Zoltán atya