
Az első 40 Nap az Életért-kampányt 2004 őszén rendezték Texasban. A kezdeményezés hamar ismertté vált, a pozitív történetek – az abortusztól elálló anyák történetei – szájról szájra terjedtek. 2007 őszén már az Egyesült Államok 89 városában rendezték meg az első nagyobb szabású összehangolt 40 Nap az Életért-kampányt. 2004 és 2024 között 64 nemzet több mint ezer városában mintegy egymillió ember csatlakozott az imaszolgálathoz életmentő imákkal.
Az első budapesti 40 Nap az Életért-kampány, ima, böjt, békés jelenlét nyolc éve zajlott le Budapesten. Hajdani Józsefné Magdi, aki a kezdetektől kíséri, követi a szolgálat működését – 2021-től már főszervezőként –, az első alkalomra így emlékszik vissza:
„Küzdelmes volt, mert emberileg lehetetlennek tűnt 40 napon keresztül imádkozókkal ’megtölteni’ a napi 12 órás szolgálatot. Kellett hozzá elkötelezett, keresztényi, emberi odaszánás, de leginkább ’isteni’ megoldások. Csodálatos módon sok helyről érkeztek imádkozók a helyszínre, Isten megsegített bennünket, nem hagyott megszégyenülni.
Érezhető volt, hogy a világ számos városában, azonos időben, együtt, egy célért való ima körbeölelte a Földet és változást hozott a szívekben.
Az ima, a böjt, a békés jelenlét összekötheti a különböző felekezetbe járókat. Hiszen mindannyiunknak Jézus kegyelme által van csak élete.”
Az évek során a 40 Nap az Életért imaszolgálat tovább szélesítette az életvédők táborát, megkezdte a társadalmi szemléletformálást. A kampányok hangsúlyt helyeznek a szexuális felvilágosításra, a segítségnyújtás fontosságára, valamint az abortusz, illetve más gyermekvesztéseket övező fájdalmak feldolgozására.
Hajdani Józsefné Magdi hálát ad sok mindenért: így azért is, mert a számos nehézség ellenére már nyolc budapesti kampányon vezette át Isten hűséges kegyelme, jósága, gondoskodó szeretete. Hálát ad azért a legkevesebb 8 életért, gyermekért is, aki az imaszolgálat törekvéseihez köthetően megmenekült az abortusztól.
- támogass segítő szervezeteket anyagilag vagy önkéntes munkáddal
- legyél nevelő- vagy örökbefogadó szülő
- szervezz felvilágosító előadást
- imádkozz!
A 40 Nap az Életért imaszolgálat 2025 tavaszára 2-3 fős imacsapatok jelentkezését (megjelenését) várja, akik egyszer vagy akár többször egy órában tudnának szolgálni meghatározott városban, helyszínen az életért.
Az imádkozás mellett fontos, hogy mindenki hozzájusson a megfelelő felvilágosításhoz, és hogy az élet útvesztőiben az emberi értékességünkről ne feledkezzünk meg. Mert Istennek mindenki egyformán kedves, különlegesen formált bennünket az anyánk méhében. Egyedivé, megismételhetetlen személlyé alkotott, mindenkit személyre szabott küldetéssel.
A megfogant élet éppen olyan értékes, mint a már megszületetteké.
A rossz döntéseink következményeiből a szabadulás pedig Jézus kegyelme által lehetséges!
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, 40 Nap az Életért Szolgálat
Szerző: Bízd Rá Magad Szolgálat
Együtt az Életért - támogatás krízisterhesség esetén
Segítő jelleg: kríziskezelés, segélyvonal, tanácsadás
Ajánljuk: várandósoknak
Elérhető: Bárhonnan lehet hozzájuk fordulni, egész évben rendszeres jelleggel
Együtt az Életért Egyesület
FÉSZ- szemléletformáló foglalkozások fiataloknak a felelős és örömteli gyermekvállalásért
Segítő jelleg: oktató képzés, szemléletformálás, tanfolyam
Ajánljuk: kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak
Elérhető: országosan, előre egyeztetett helyen és időben
Együtt az Életért Egyesület
Lelki adoptálás
Segítő jelleg: ima
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, hitoktatóknak, közösségeknek, papoknak, szerzeteseknek
Elérhető: országosan, Közösségileg katolikus templomokban, egyénileg bármikor
József Szövetség Egyesület
Ne félj, nem ítéllek el! - Magzatvesztők lelkigyakorlata
Segítő jelleg: lelkigyakorlat, mentálhigiénés segítség
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek
Elérhető: Országosan, határon túl is, egész évben rendszeres jelleggel, évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Ne félj, nem ítéllek el! Munkacsoport
Ráhel Szőlőskertje - Gyere és gyógyulj!
Segítő jelleg: lelkigyakorlat
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek
Elérhető: Bárhonnan lehet a programra jelentkezni, évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Ráhel Szőlőskertje Munkacsoport
Joppé-Az ÉLET Útja programsorozat
Segítő jelleg: előadás, szemléletformálás
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek
Elérhető: Elsősorban a Kaposvári Egyházmegyében, de több esetben országosan is, március 25. és augusztus 15. között rendszeresen
Joppé Evangelizációs Központ
Babasirató Emlékfal
Segítő jelleg: e-tájékoztatás, mentálhigiénés segítség
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek
Elérhető: online, folyamatosan
Család és Élet Egyesület
Abortusz helyett élet
Segítő jelleg: e-tájékoztatás, tanúságtétel
Ajánljuk: várandósoknak, családoknak
Elérhető: online, folyamatosan
Habó Márta
40 Nap Az Életért - Életvédelmi imaszolgálat
Segítő jelleg: ima
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, önkénteseknek, közösségeknek
Elérhető: Országosan több helyen, évente kétszer (tavasszal és ősszel) előre meghirdetett időpontokban
40 Nap Az Életért munkacsoport
Egy Élet - podcastek és videók, amelyek életet menthetnek
Segítő jelleg: e-tájékoztatás
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: online, folyamatosan
Együtt az Életért Egyesület
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.