És neked kicsoda Szent Imre?

November 5-én ünnepeljük a magyar ifjúság védőszentjét. Azaz… valóban ünnepeljük? Mit tudunk kezdeni ma Szent Imrével?

Árpádházi Szent Imre herceg nevét viselik köztereink, falvaink, erdeink, Kárpát-medence-szerte iskolák tucatjai, a templomokról nem is beszélve, és még hosszasan folytathatnánk a sort. Ha azonban azt néznénk, ünnepeink „rangsorában” hol helyezkedik el november 5-e, az már nem feltételen indokolná ezt a fajta „népszerűséget”. Talán a korábbi századok embereihez közelebb állt az ezer éve élt királyfi életpéldája. Ha így is van, az is csak azt jelentheti: itt az ideje kialakítanunk magunkban egy újfajta viszonyulást a magyar ifjúság védőszentjéhez.

Éppen ezért ez az írás ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy leporoljuk a Szent Imre herceggel kapcsolatos ismereteinket, és egy kicsit elgondolkodjunk azon, mit jelenthet ő és az ő ünnepe számunkra.

Mit és honnan tudhatunk róla?

Kezdjük tehát azzal, hogyan ismerjük meg Szent Imrét! Egyrészt fontos középkori források az úgynevezett vita-k, azaz szentéletrajzok, melyek tartalmazzák az életút legfontosabb eseményeit, illetve a szenthez kötődő legendákat. Ugyanakkor fenntartásokkal kell ezeket olvasnunk, és nem feltétlen csupán a bennük leírt csodás elemek miatt (annál is inkább, hiszen egy szent életében „joggal feltételezhető”, hogy történtek effélék), inkább azért, mert a sokszor későbbi korokban keletkezett szövegek nem a mai kor tudományos igényei és eljárásai szerint íródtak, és gyakran a néphagyományok, a szájról szájra szálló mende-mondák is beléjük vegyültek (elég csak, ha Tours-i Szent Márton és a ludak esetére gondolunk).

Ugyanakkor bizalommal vegyük kézbe Diós István szerkesztette A szentek élete című munkát (amely Joseph Weisbender Heilige des Regionalkalenders c. könyvére támaszkodik).

Ezen kívül, ha beütjük a keresőbe, hogy ’Szent Imre herceg’, szembesülhetünk azzal is, hogy az érett középkorban Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendett – ezt bizonyítja a ránk maradt jelentős mennyiségű himnuszszöveg is. Kosztolányi Dezső Szent Imre himnuszok című kötete 1930-ban jelent meg, melyben a latin szövegek magyar fordításait is közli, de Babits is foglalkozott a kérdéssel. Mindennek apropót az 1930-as budapesti Szent Imre-év adott, amit halálának 900. évfordulójára emlékezve tartottak, s amely a korszak kiemelkedő eseményének számított. Mutatja ezt az is, hogy pápai követ is érkezett Budapestre, valamint további hat bíboros és többszáz (!) püspök. Mi talán a magyarországi pápalátogatásokhoz vagy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz tudnánk hasonlítani, ami a léptéket tekinti.

De hát akkor ki volt ez az ember? „A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint a cédrus a Libanonról (vö. Zsolt 91,13), Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve ragyogóan tündökölt” – idézhetjük a XII. századi legendából.

Imre tehát királyi sarj volt, aki valamikor 1000 és 1007 között született István és Gizella gyermekeként, és aki bátyja, Ottó korai halála után a királyi trón várományosának is számított. Ennek megfelelő nevelésben részesült, apja a kor szokásai alapján királytükröt készített, melyben a jó uralkodásra okította – ez a dokumentum Szent István király intelmeiként ismeretes –, és az igen művelt Gellért bencés szerzetest bízta meg a herceg tanításával. Ő 1015-től 7 éven keresztül volt az ifjú herceg mestere, és elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait, a triviumot és a quadriviumot. (Gellért életében aztán a 7 év tanítást 7 évnyi remetelét követte Bakonybélben – odaköltözésének 1000. évfordulóját alig néhány hete ünnepelte a helyi bencés közösség; majd ezután lett csanádi püspök, később pedig a fiatal magyar egyház egyik első vértanúja.)

Szent Imre és Szent Gellért szobra Székesfehérváron

Derült égből villámcsapásként érte az udvart a hír 1031-ben, hogy a herceg vadászbaleset áldozata lett (egyesek szerint a király bihari erdőségében, ami bevett vadászati helyük volt, mások szerint Veszprém környékén, a Bakony erdőségeiben). Hozzá kell tennünk, hogy a hatalma csúcsán lévő István Székesfehérvárott éppen fia királlyá koronázására készült! Nem csoda hát, hogy minden korban sokan gondolták úgy, nem véletlen balesetről, inkább csak annak álcázott gyilkosságról volt szó.

A középkori források arról számolnak be, hogy mély gyász és fájdalom lett úrrá a királyon, udvarán és országán is – nem csak a szentéletű herceget, de az ország leendő királyát is gyászolták személyében. Feltehetően Imre volt az első, aki az akkor még épülő székesfehérvári bazilikában lelt örök nyugvóhelyre.

1083-ban Szent László király apja, az országalapító István, tanítója, Gellért, valamint a két zoborhegyi remete, Zoerard-András és Benedek mellett avatta őt szentté. (A folyamat sokban különbözött a ma bevett gyakorlattól.)

Határozott katonaember volt

Középkori legendájának hatására hamar elterjedt a kép, hogy Imre egy gyenge, nőies vonásokkal és szokásokkal rendelkező, határozatlan fiú lett volna. Talán egyes ábrázolások hatására ez a kép bennünk is él vele kapcsolatban. Miközben aligha tévedhetnénk nagyobbat!

Tudjuk például, hogy apja rábízta a királyi testőrség vezetését. Tehát nem csak a tudományokban és uralkodói ismeretekben, de a lovagi élet, a vadászat és a hadászat gyakorlatában is jártas volt.

A magyar ifjúság védőszentje egy olyan példa számunkra, aki „normális életet élve”, ereje teljében készült az uralkodásra, képes volt parancsolni is, de parancsot követni is – és mindeközben mindig szentelt időt imádságra is.

Sík Sándor így ír minderről: „Pedig Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt. Kétféle vér egyesül az ereiben: apai és anyai öröksége bár kétféle, de édestestvérei egymásnak. Mindkettő a hősiességnek, a hivatásnak, a heroizmusnak hagyománya. Az apai vér Árpád vére, aki maga is folytatója volt a honfoglaló ősök hősies hagyományának. Szent István hitvédő harcaiban átlelkesült, átszellemiesült ez a vér, de erejéből, bizonyos értelemben még ősi vadságából, fiatalos nyerseségéből is alig vesztett. Nem lehet kétséges, hogy az uralkodó, hadvezér, diplomata Szent István trónusának várományosát is uralkodónak, hadvezérnek és diplomatának nevelte. A hősi magyar hagyományban nevelte. A másik hagyományt az anyatejjel szívta magába: anyja Gizella, maga is szent életű Boldog, a regensburgi udvar szent levegőjéből jön, ahol már akkor egy császári szent-család él, és szenteli meg az uralkodás német hagyományait.” (Sík Sándor: Szent magyarság)

Szent István a halott Szent Imrével - a mateóci Szent István templom főoltárképének részlete

A magyar szentcsalád tagja volt

Áldott helyzet az, hogy a magyar ifjúság védőszentje rögtön egy szent család tagja. Hiszen a méltán ismert és tisztelt Szent István államalapító király feleségét, Gizella bajor hercegnőt, az első magyar királynét 1911-ben boldoggá avatták. Az ő vezetésével készülhetett a ma is látható koronázási palást, ami éppen Imre királlyá koronázásakor lett volna először használatban.

A pszichológia korát éljük, és szinte közhelyszerű már, hogy egy kapcsolatban mennyire meghatározó az első találkozás, az első benyomás, egy közösség indulásakor a kezdetben magáról kialakított kép vagy brand. Nem ártana többet gondolnunk arra az ajándékra, hogy Magyarország története egy szent család vezetésével indul. Milyen példa lehetett ez a csírázó keresztény Magyarországon!

A magyar ifjúság védőszentje szülei örömére fejlődött, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Ottó bátyja korai halála megrázkódtatásként érte a családot. Imre azonban bele tudott izmosodni a szerepbe, amibe trónörökösként került. Nem tört apja ellen, de vállalta a feladatokat, melyek rá kényszerültek. Atyja intelmei önmagukban is lelket emelő olvasmányok, amelyek nem csak hatalomtechnikai kérdésekről értekeznek, de valódi szeretetnek is tanúbizonyságát teszik.

„Azért tehát, szerelmetes fiam, én szívemnek édessége, jövendő sarjak reménysége, kérlek, parancsolom, hogy mindenütt és mindenben malaszttól gyámolíttatva nemcsak atyádfiaihoz és rokonaidhoz, avagy fő emberekhez vagy vezérekhez, vagy szomszédokhoz és lakosokhoz légy kegyelmes, hanemha az idegenekhez is és mindenekhez, kik te hozzád jőnek. Mert a kegyességnek míve téged mindeneknél nagyobb boldogságra vezet.”

Tiszta férfi volt

Történészek közt is vita tárgya, hogy Szent Imre feleségével Szent József-házasságban élt-e, ami lényegében azt jelenti, hogy bár törvényes házastársai egymásnak, szüzességüket kölcsönösen megőrzik. Röviden összefoglalva az egyik oldalon az áll, hogy legendája így emlékezik róla, amit alátámaszt az is, hogy nem született utóda, és később szinte állandó „eposzi jelzőjévé” vált, hogy szűz Szent Imre, másfelől pedig meg kell fontolnunk, hogy az uralkodásra készült, amit nem lehet csak ímmel-ámmal tenni, és így az utódlásról való gondoskodás is az ő feladata volt, ezért egyes történészek ezt másképp gondolják. Mindennek azonban nincs nagy jelentősége.

A fehér liliom a tisztaság jelképe

Nagy jelentősége annak van, hogy egy tiszta életet élt. Tiszta életet, ami túlmutat az egyház szexualitással kapcsolatos szabályainak betartásán. Imre lovagias jellem volt, aki épp ezért rendet tartott az életében. Tehát nem csupán az udvariassági gesztusokban merült ki a lovagi erények gyakorlása számára, hanem „kemény tisztaságát” kell látnunk – ahogy az ének is mondja. Még ha nagy részletességgel nem is tudjuk rekonstruálni élettörténetét, az jól látszik, hogy ez a jellemvonása különös tiszteletre sarkallta a kortársakat. „Serva ordinem et ordo servabit te! – Tarts rendet, és a rend megtart téged!” – hangzik az ókori római bölcsesség. Ez lehetett Imre számára is egy vezérlő elv, amihez egész biztosan szervesen kapcsolódott az, hogy rendszeresen és teljes odaadással imádkozott, akár éjjel is, testét kordában tartva, erőfeszítéseket téve azért, hogy az Úrral lehessen. Az önfegyelem gyakorlásában, az önuralom erősítésében (igazi uralkodói erény!) nagyszerű példa tehát ő a mindenkori magyar fiatalság számára.

Fiatal volt

Nem futott be nagyívű pályát, nem váltotta be a hozzá fűződő nagy várakozást és reményeket, nem lett belőle szent király, mégis szentté lett. Imre számunkra azért is nagy ajándék, mert egy fiatal szent.

Az ő élete azt is megmutatja, hogy mindannyian az Úr eszközeivé válhatunk, és Ő az emberi gondolatokat meghaladó módon tud minket használni. Szépen írja Prohászka Ottokár:

Szent Imre hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.

Ha a magyarság Szent István népe, a magyar ifjúság Szent Imre nemzettsége. Az ő ma is élő példája erősítsen mindannyiunkat! Mint ahogyan egy-egy ünnep is erősíteni tud minket: hitünkben, elkötelezettségünkben, életerőnkben, örömünkben, akár egy elhatározásunkban. A lehetőség adott számunkra is: valamilyen formában üljük meg Szent Imre ünnepét, elmélkedjünk az életéről, és tegyünk elhatározást, hogy mi is a nyomába szeretnénk lépni!

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Magyar Kurír
Szerző: Tóth Márton