Gyakran használjuk a talentum kifejezést a különböző képességeink, tehetségeink leírására. Aki tehetséges, arra azt mondjuk: sok talentumot kapott, aki kicsit gyengébb képességű, arra azt, hogy keveset. A talentumokról szóló példabeszéd ismerős Máté evangéliumából:
"14Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. 15Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. 16Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. 17Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. 18Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. 19Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. 20Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. – 21Jól van, te hűséges, derék szolga – mondta neki ura. – Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!
22Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. – 23Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! 24Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. 25Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. – 26Te mihaszna, lusta szolga! – kiáltott rá ura. – Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. 27Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza.
28Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! 29Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. 30Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz."
Mielőtt azt gondolnánk, hogy szegény egytalentumos mit kezdhetett volna ilyen kevéssel, jó ha utánajárunk, mennyit is ért egy talentum. A bibliakutatók szerint egy talentum nagyjából húszévnyi munkabér volt. Tehát egy mai dolgozó a negyvenévnyi munkaviszonyában összesen két talentumot keresne. Szóval a lehetőség adott volt a legkevesebbet kapott szolgának is.
Minden ember kapott képességeket, mindenki “jó valamire”, de a talentumok kapcsán ennél többre kell gondoljunk.
A fiatalkor az, amikor felfedezzük, hogy Isten milyen ajándékokkal indított útra. Ennek kapcsán fedezzük fel hivatásunkat is. Csak fel kell tennünk néhány kérdést:
Van, aki több mindenhez ért, sok tehetséget kapott. Az ilyen emberre sokan irigykednek, pedig a példabeszédben nem csak a talentumok kiosztása, hanem a velük való elszámolás is ott van. Akinek sokat adtak, attól sokat kérnek számon, akinek keveset, attól keveset. Tehát a tehetség, a képesség kötelez. Éppen ezért a mi feladatunk nem az, hogy azt nézzük, kinek mi adatott, hanem azt, hogy a rám jutó részt jól használjam.
Egyvalamit viszont mindenkinek megad a Jóisten: azt, ami az üdvözüléshez, a vele való boldog örök élet eléréséhez kell. A döntés minden esetben az enyém, hiszen szabad akaratot kaptam: szolgálok-e a kapott jó tulajdonságaimmal, vagy nem.
A kevés és a sok talentumot kapott ember esetében is van egy csapda. A sokat kapott esetében az, hogy magának tulajdonítson minden sikert, míg a kevés talentummal rendelkezőt az irigység, a féltékenység, az elégedetlenség kísértheti. Pál apostolnak egy kérdése azonban helyre teheti bennünk ezeket a nehézségeket:
Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7).
Pál apostol rámutat, hogy minden jónak a forrása, ajándékozója Isten, akinek mindenért hálával tartozunk. Jézus is ezt mondja: „Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ‘Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!’” Ha pedig kapunk valamit, azt illik megköszönni, hálával fogadni. A keresztény ember életében gyakorlattá kell, hogy váljon a hálaadás.
Mikor tehetjük ezt meg?
Hálát a nap bármely percében adhatunk, ha sikerült elvégezni egy munkát, ha süt a nap, vagy ha sikerült elérni a buszt, vagy épp parkoló helyet találni. Esténként azonban kiemelt helye van a hálaadásnak, amikor átnézzük a napunkat. Én, ha este ülök le hosszabban imádkozni, úgy érkezem meg Isten jelenlétébe, hogy visszafelé haladva az időben minden órából vagy nagyobb eseményből megköszönök valamit neki.
Az igényes lelki élethez hozzá tartozik a havi lelkiismeretvizsgálat és a szentgyónás, de ha nem megy havonta, akkor legalább kéthavonta vagy negyedévente jó ezt megtenni. A szentgyónás azonban nem csak a bűntől való megszabadulás, hanem hálaadás is az előrehaladásért.
Különösen év végén szoktunk számot vetni az előző évvel. Én, amikor az év utolsó óráját az Oltáriszentség előtt Jézussal töltöm, elő szoktam venni a naptáramat, és annak segítségével visszaemlékezve adok hálát az előző év történéseiért, örömeiért, kudarcaiért, mert bízom benne, hogy Isten mindenből jót tud kihozni.
Különösen a szentségek felvétele kapcsán tudunk egy átnézést tenni, ami összekapcsolható egy életgyónással is. Ilyen az első áldozás, a bérmálkozás, a házasságkötés, a papszentelés, vagy épp a betegek kenetének felvétele. Ilyenkor jó visszatekinteni az addig eltelt időre, és a bűnbánat mellett hálát adni mindazért, ami abban a szakaszban történt velünk.
Erről még konkrét tapasztalatom nincsen, nem is lehet, de többeket kísértem már életük utolsó szakaszában. Hogyan gondolok vissza az életemre? Tudok-e hálát adni? Kell-e azért bocsánatot kérnem Istentől, ha valamivel nem éltem jól, ha valamely képességemet elpazaroltam, vagy épp az időmet tékozoltam felesleges dolgokra? Talán e kis írás olvasója azt gondolja, hogy korai még ezekre gondolnia, pedig nem tudjuk, mikor ér véget földi életünk, és vele az érdemszerzés ideje.
Éljük úgy az életünket, hogy bármikor vége szakadhasson itt a földön, hogy aztán a legnagyobb örömben folytatódjék Isten színe látásában.
Erre a kérdésre a magatartásunk ad választ. Hogyan viszonyulok a kudarcaimhoz és hogyan a sikereimhez?
Az énközpontú, azaz önző ember minden kudarcért Istent okolja, és minden sikert magának tulajdonít. Az istenközpontú épp fordítva teszi. Minden sikerért Istennek ad hálát, és a kudarcokat is megköszöni, mert azokból tanulhat.
Tudjuk, ami nem öl meg, az megerősít. Gondolhatunk sportolókra, akik siker esetén - legyen az egy belőtt gól, vagy egy megnyert teniszmeccs- keresztet vetnek, vagy egy csókot küldenek az ég felé.
Az igazi hálás lelkület az alázatból fakad. Az alázatot viszont sokan félreértik, és összekeverik az alázatoskodással. Ez utóbbi olykor kibúvó lehet egy-egy feladat elvállalására, és takarója a lustaságnak. Az alázat nem más, mint a valósággal való harmónia. Ez azt jelenti, hogy tisztában vagyok a kapott talentumaimmal, a képességeimmel és ezekkel élek is a közösség javára, örömére.
Milyen szomorú lenne, ha egy szép hangú ember sosem énekelne, mondván, hogy van nála jobb énekes is, pedig énekével ő is örömet tudna sokaknak okozni.
Ugyanakkor tudom, hogy vannak gyengeségeim, bűneim, hibáim, amiket pedig belátok. Így lesz benső békém. Az alázatos emberben éppen ezért csökken a stressz, gazdagodnak a kapcsolatai, és Isten az Ő erejét adja neki.
Az alázatnak szép példája volt egyszer egy kis furgon. Lassan ment, utolértem. Amikor közelebb értem, akkor tudtam elolvasni a hátulján a feliratot: „Azért megyek lassan, mert tortát szállítok.” Azt gondolom, ez az önazonosságnak és ebből fakadóan az alázatnak a legjobb példája. Mindenki megbocsátotta neki a „tötyörgést”, mert neki nem egy autóverseny megnyerése volt a küldetése, hanem a torta épségben való leszállítása. Én is örülnék, ha nem gyorsan, hanem épségben hozná a megrendelt tortámat.
Nagyon megtetszett annak idején Pál apostolnak ez az efezusiaknak írt mondata. Olyannyira, hogy életelvemmé és diakónusi jelmondatommá választottam. A mindenkor mindenrétbe bizony beletartozik az is, ami emberileg abban a pillanatban nem tűnik a legjobbnak. A szép időért, az egészségért, a jóllakásért, a jó pihenésért, egy szép élményért könnyű hálát adni.
De mi van azokkal a dolgokkal, amik nem tűnnek jónak, sőt.
Ha lekésem a buszt, ha megbukom egy vizsgán, ha megbetegszem, ha ráütök a kalapáccsal az ujjamra, ha kikapok egy meccsen, ha kirúgnak az állásomból, vagy ha nem vesznek fel valahova, vagy ha egyszerűen nem jön össze az, amit terveztem… Tudok-e ezekért is hálát adni? Egyáltalán kell ezekért hálát adni? Ha Pál apostolra hallgatok, akkor igen. De miért jó ez? Az ilyen haladó hálaadás mögött fokozatosan növekvő bizalom nyilvánul meg Isten iránt. Bízom benne, hogy Ő mindenből jót tud kihozni, és nem engedi, hogy nagyobb csapás érjen, mint amit el tudok viselni.
A szenvedés mögött ott van a másokért való felajánlás lehetősége, ahogy Pál apostol írja:
„Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára…” (Kol 1,24).
Azaz Pál azt állítja, hogyha minden nehézségünket, szenvedésünket felajánljuk másokért, a lelkek üdvéért, akkor Krisztus megváltó tevékenységéhez kapcsolódunk. Kérhetjük, hogy annyival kevesebbet szenvedjenek mások, tisztítótűzben szenvedő lelkek, amennyit nekünk kell szenvedni, mondjuk a fogorvosnál, vagy ha megsebesülünk.
Nem kell keresni a szenvedést, de ha már van, akkor ne vesszen kárba. Így ahelyett, hogy csúnyát mondanánk, inkább mondhatjuk, hogy áááááállelúja, mert tudjuk, hogy felajánlva ezzel is jót tehetünk.
Életünk útját mi csak a következő kanyarig látjuk, Isten azonban az egészet. A hívő ember magatartása éppen ezért a bizalommal teli hálaadás Isten iránt, aki teremtett, megváltott és örök élettel vár. Adjunk hát hálát mindenkor és mindörökké, és akkor mi fog történni? Erre is Pál adja meg a választ a filippiekhez írt levél 4. fejezetében:
6Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; 7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Fábry Kornél
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
