Hogyan karácsonyozna ma Jézus?

Cikkek, hírek / Hogyan karácsonyozna ma Jézus?

Ebben a cikkben

A karácsony Krisztus megtestesülésének, a szeretetnek, az indokolatlan túlevésnek, a kényszerű rokonlátogatásoknak és az előlük külföldi síutakba menekülésnek, valamint a hitelre történő túlvásárlásnak az ünnepe. Csillogás, sok ajándék, még több hulladék, rohanás egyik találkozóról a másikra (hisz “most végre van rá idő”!). Utolsó pillanatos pánikvásárlások, teli plázák, mert “valamit mégiscsak muszáj”.

null

Zöld karácsony: nagy ünnep, kis lábnyom

Minderre pedig annyi egyéni és planetáris erőforrást pazarol a világ gazdagabbik része (melyhez, lássuk be, mi magunk is tartozunk), hogy következő karácsonyig ezt nyögi. Holott - ha saját szemünknek nem hinnénk - a tudósokhoz csatlakozva a katolikus egyházfők is évtizedek óta állhatatosan ismétlik, hogy fogyasztói társadalmunk súlyos társadalmi és természeti válságot okoz.

Az évvégi ünnepi őrület pedig igazi megkoronázása az egész éves túlfogyasztásunknak.

Pedig a “Szülinapos”, Jézus Krisztus igazán mindent megtett, hogy ne értsük félre. Egyszerűségben született, szerény körülmények között élt, és magán kezdte a változást. Valószínűleg fejcsóválva tiltakozna az ellen az ünneplés ellen, amit mi rendezünk számára - vagyis inkább: az ő (éppen az Ő?!) apropóján.

Mit tehetünk hát, hogy idén ez másképp legyen? Mit tehetünk, hogy ez az advent és karácsony Isten mértékletessége és igazságossága szerint teljen, nagyobb összhangban a teremtett világgal?

Nos, a jó hír, hogy Isten ebben sem hagy minket magunkra. Nem kell mást tennünk, csak újra és újra ránéznünk a Bölcsőre és benne a Kisdedre.

null

Nem kell a termékek életciklusát elemeznünk és minden termékcímkét elolvasnunk, hogy “fenntarthatóan” vásároljunk be az ünnepre. A lényeg nem ez - sőt az ilyenfajta technokrata hozzáállás épp a lényegről tereli el a figyelmünket.

Csak vissza kell térnünk újra és újra az alapkérdéshez: mit is ünneplünk adventkor és karácsonykor? Hogyan ünnepelne ma Jézus?

Ha mindig ezt tartjuk szem előtt, magunktól ráérzünk majd arra, mit tehetünk éppen mi magunk, éppen most a teremtett világ érdekében.

Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat; mértékletesen, igazságosan, és szentül éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. (Tit 2,11-14)

Az Istentől kapott ajándék

A Születés üzenete nyomán elsősorban a lelkünket öltöztessük díszbe, és kevésbé az otthonainkat. A szívünkben gyújtsunk fényt, ne a házunk körül. És mindenekelőtt arra az ajándékra helyezzük a hangsúlyt, amelyet mi kaptunk Istentől: egyrészt a felbecsülhetetlen értékű, bennünket fenntartó teremtett világon keresztül, másrészt Jézus Krisztus élete és kereszthalála által.

Elmélkedjük át az adventi időszakban, hogy mi, személyesen, valóban el tudjuk-e fogadni ezeket az ajándékokat, azok minden következményével, felelősségével, elköteleződésével együtt!

Legyünk mértékletesek és igazságosak az ünnep külső jegyeiben is, a díszítés, a vendéglátás és az ajándékozás terén egyaránt!

Persze ez kutya nehéz, ha környezetünkben, közösségünkben mi vagyunk az első teremtéstudatos fecskék. Még ha csodálkozva néznek is ránk rokonaink, bátran javasoljuk például,

null

Ne féljünk apránként, a másik iránti teljes tisztelet mellett a jelenkor szükségleteihez igazítani a szokásokat, hagyományokat. A korábbi évszázadokban, szűkösebb időben az ünnep adekvát része volt a hétköznapitól eltérő bőséges vendéglátás, a tárgyi ajándékok. Ez mostanra ellenünk fordul és nem is feltétlen szükséglet.

Szívleljük meg Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében foglaltakat:

…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róm 12,2)

De hogy a magasztos elméleten túl néhány kézzelfogható ötlettel is megtámogassuk a zöldebb karácsonyra vágyó olvasókat, adunk néhány támpontot a karácsonyi készülődés ikonikus sarokköveivel kapcsolatban:

Ajándékozás

Tegyük félre a kereskedelmi szemléletet, és helyezzük előtérbe az embert, akit meg szeretnénk ajándékozni! Biztos, hogy a tárgyi ajándék a szeretetnyelve? Vagy csak nekünk egyszerűbb egy gyorsan megvett tárggyal letudni a kötelező ajándékozást?

Ha inkább a minőségi idő, akkor lehet, hogy jobban örülne egy közös programnak, vagy akár csak egy beszélgetésnek egy csésze tea mellett egy barátságos helyen.

Ha inkább a szívességek, akkor lehet, hogy jobban örülne, ha megjavítanánk számára valamit, vagy saját kezűleg készítenénk egy valóban hasznos ajándékot, akár a saját meglévő tárgyaink újjávarázsolásával.

Ha inkább az elismerő szavak, akkor lehet, hogy jobban örülne egy kézzel írott hálalevélnek, vagy egy közös élmény(ek)ről írt naplónak.

Ha a tárgyi ajándék, akkor vegyük figyelembe, hogy minden terméknek van egy számunkra láthatatlan elő-és utóélete is. Számos termék mögött ma (a gyártása, később pedig hulladékként annak feldolgozása során) a természeti környezet, és emberek kizsákmányolása, szenvedése húzódik meg. Törekedjünk rá, hogy ne ilyen ajándékokkal szerezzünk örömet a szeretteinknek! Keressük a megbízható forrásból származó, hiteles védjegyes, valamint a helyi kézműves termékeket!

null

Vásárlásunkkal egyben jótékonykodhatunk is. Az impact box például egy olyan ajándékválogatás, amelyben hazánk minden sarkából összegyűjtik alapítványok, egyesületek és társadalmi vállalkozások termékeit. Választhatunk karitatív szervezetek (pl. Magyar Máltai Szeretetszolgálat) jótékonysági termékeiből is. Rendelhető karácsonyi csomag a kizárólag magyar kistermelők élelmiszereit értékesítő Neked terem oldalról is.

Díszítés

Lehetőleg mellőzzük a díszkivilágítást, vagy legalább száműzzük beltérre. A kültéri díszkivilágítás - feleslegesen nagy energiaigényén túl - a fényszennyezésen keresztül hatalmas károkat okoz az élővilágban, ráadásul az emberek alvásritmusát is megzavarja.

A karácsonyfadíszek esetén első körben nézzük át, mi mindent halmoztunk fel az évek során. Amit még szeretnénk használni, tartsuk meg, a többit - ha jó állapotban van - ajándékozzuk el ismerősöknek, karitászba vagy adományboltba! Ha azért vennénk új díszeket, mert változatosságra vágyunk, próbálkozzunk csereberével!

A leginkább környezetbarát díszek azok, amelyeket megehetünk, vagy saját magunk készítünk a természetben fellelhető (fenyőág, bogyók, örökzöld levelek, toboz…), és az otthonunkban lapuló alapanyagokból.

A nagy karácsonyfa-vita

A mű-vágott-élő-alternatív fenyő kérdésköre egészen heves érzelmeket képes kiváltani. Talán azért, mert a karácsony hagyományos hangulata talán a fenyőfához kötődik legerősebben, és nagyban egyéni érzékenység kérdése, hogy ehhez ki mennyire ragaszkodik.

Mindenesetre környezeti szempontból legjobb választás az alternatív fenyő (pl. a kerti fáink ágaiból készített, háromszög vagy gúla alakban összebarkácsolt installáció). Ezek meglepően szépek és hangulatosak tudnak lenni, ne utasítsuk el őket kapásból! Gondoljuk át, valóban hiányérzetünk lenne-e alternatív karácsonyfa mellett (és azt is, hogy vajon Jézus mit választana a helyünkben)!

null

Ha vágott fenyőt szeretnénk, Magyarországon nevelt, lehetőleg minél közelebbi helyről származó fenyőt vásároljunk! Jó döntés lehet a dézsás fenyő is, de ahhoz, hogy valóban túlélje a bent töltött időt, fokozatosan kell hozzászoktatnunk a benti, majd kiköltöztetéskor a kinti klímához, és bő egy hétnél többet ne töltsön a házban.

A műfenyő környezeti szempontból akkor válik egyenértékűvé a vágottal, ha azt legalább 20 éven át használjuk.

Vendéglátás, ünnepi étel

Mielőtt a vendéglátás tervezésének vagy a konyhai munkáknak nekiállnánk, olvassuk át ismét Márta és Mária történetét. Garantáltan segít egyensúlyt találni az ünnepi pörgésben:

„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10,38-42)

A karácsonyi menüt készítsük helyi alapanyagokból, mellőzzük az egzotikus élelmiszereket! Válasszunk szezonális, fenntartható-, bio-, és etikus termeléssel/tenyésztéssel előállított élelmiszereket! Térképezzük fel, mit lehet környékünkön hulladékmentesen (piacon, csomagolásmentes boltban, zöldségesnél, hentesnél) beszerezni!

Jézus születése pont jó apropó arra, hogy új, a teremtett világot kímélő szokásokat kísérletezzünk ki.

Kosztosaink tűrőképessége és tradicionalizmusa függvényében váltsunk ki egy-két húsos fogást vegetáriánussal, kísérletezzünk szezonális, zöldséges ételekkel! A maradékot fagyasszuk le, használjuk fel más formában, vagy adományozzuk el helyi lehetőségeink függvényében (akár közelben lakó, szükséget szenvedő ismerősnek is)! Mindezt még akkor tegyük, amikor az étel még fogyasztható!

null

Evidenciának tűnik, de legtöbbször valójában itt bukunk el: napokig tologatjuk a maradékot a hűtőben, “valaki majd csak megeszi” alapon, míg egyszer csak észrevesszük, hogy már zöld penész ül rajta. Úgyhogy legyünk kíméletlenek: a mélyhűtőből még mindig elővehetjük a túl korán lefagyasztott ételt, de ami egyszer megromlott, azt már nem tudjuk megmenteni.

Ám tartsuk észben: élelmiszerhulladék esetén legfontosabb a megelőzés, vagyis mértékkel süssünk-főzzünk!

A sort még hosszan folytathatnánk, hiszen minden cselekedetünket hangolhatjuk még teremtéstudatosabbra. De a lényeg röviden összefoglalható:

Ünnepeljünk egyszerűen, mértéktartóan, befelé és Isten ajándékaira figyelve!

Ahogy Ferenc pápa mondja:

“Hadd figyelmeztesselek benneteket: ne keverjük össze az ünneplést a fogyasztással! Ünnepelhetünk egyszerűségben, pazarlás nélkül – és keresztényként így is kell ünnepelnünk –, osztozzunk azokkal, akik szűkölködnek vagy akik egyedül vannak!”

(Részlet Ferenc pápa 2023. december 24-i beszédéből)

Ha pedig elbizonytalanodnánk, vagy azt éreznénk, hogy a konzum-karácsony ismét felülkerekedőben van, térjünk vissza újra és újra a fő kérdéshez: vajon hogyan karácsonyozna ma Jézus?

Ezt a cikket Jaczenkó Edit ötleteiből merítve írta a szerző.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, depositphotos.com
Szerző: Darányiné Szabó Eszter

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#szemléletformálás

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Naphimnusz-Közösségben Veled a teremtett világért!

stat_minus_3
Naphimnusz-Közösségben Veled a teremtett világért!
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület küldetése, hogy a hivatalos egyházi szervezetek kezdeményezéseivel teljes összhangban, mintegy arra adott „alulról jövő” válaszként népszerűsítse és segítsen átültetni a gyakorlatba az Egyház tanításának megfelelő környezettudatos gondolkodás- és cselekvésmódot. Célunk aktívan elősegíteni a magyar katolikus közösségek teremtésvédelmi elköteleződését, és koordinálni a közösségek együttműködését ebben a témában, összekapcsolni a teremtett világ megóvásáért tevékenykedni szándékozókat.

Segítő jelleg: előadás, film, hitéleti segítség, képzés, közösségépítés, szemléletformálás, tábor, workshop, gyermekfoglalkozás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségeknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel

Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület

Érdekel

Interaktív teremtésvédelemi kiállítás és programok

Interaktív teremtésvédelemi kiállítás és programok
Teremtésvédelmi kiállításon keresztül közeledhetünk önmagunkhoz, a természethez és a Teremtőhöz. Változatos teremtésvédelmi érzékenyítő programok (pl. előadás, műhely, kirándulás, családi programok, kézműves foglalkozások, táborok, lelkigyakorlatok, konferenciák)

Segítő jelleg: előadás, lelkigyakorlat, szakmai nap, szemléletformálás, tábor, workshop, gyermekfoglalkozás, kiállítás

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségeknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: Péliföldszentkereszt, rendezvényeink esetileg, a kiállítás egész évben megtekinthető

Don Bosco Szalézi Társasága

Érdekel

Naphimnusz-Laudato si’-animátorképzés

stat_minus_3
Naphimnusz-Laudato si’-animátorképzés
Célunk olyan helyi csoportvezetők átfogó ökológiai képzése (teológiai és világi tudás terén is), akik saját helyi közösségeikben, plébániáikon, intézményeikben, más szervezeteikben kezdeményezni tudják a teremtésvédelmi cselekvést és segítik a teremtésvédelmi gondolkodást.

Segítő jelleg: képzés, közösségépítés

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, hitoktatóknak, papoknak, szerzeteseknek, pedagógusoknak

Elérhető: országosan, évente 1-2 előre meghirdetett alkalommal

Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület

Érdekel

EcoOne - a felelős ökológiai szemlélet

stat_minus_3
EcoOne - a felelős ökológiai szemlélet
Az EcoOne az ökológia és a természetvédelem iránt elkötelezett, a környezettudományok területén dolgozó szakemberek és felelős állampolgárok kezdeményezése, akik egy sokoldalú, a természet- és humántudományok eredményeit integráló szemlélettel közelítenek az égető környezeti kérdésekhez.

Segítő jelleg: előadás, könyv, szemléletformálás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, önkénteseknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: országosan, évente többször előre meghirdetett időpontban

Fokoláre Mozgalom

Érdekel

Mányi Berek - teremtésvédelmi központ

stat_minus_3
Mányi Berek - teremtésvédelmi központ
Kis teremtésvédelmi központunk szeretné az embereket testi, lelki és szellemi síkon egyaránt megszólítani, és ezzel hozzájárulni a Föld és az emberek közötti harmonikus kapcsolat kialakulásához, illetve ennek megerősítéséhez. Naphimnusz ösvénnyel, mezítlábas ösvénnyel, eredi játszótérrel és tematikus közösségi programokkal várjuk az ide látogatókat.

Segítő jelleg: szemléletformálás, tanösvény

Ajánljuk: családoknak, ifjúsági közösségeknek, közösségeknek

Elérhető: Mányon, egész évben látogatható, szeles időben biztonsági okok miatt zárva van, illetve a szúnyoginvázió idején (május közepétől június végéig) nem ajánlott a berek látogatása

Mányi Berek - teremtésvédelmi munkacsoport

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató