
Nagyszüleim kiváló matematikusok, tanáremberek voltak, ebből fakadóan szinte az anyatejjel szívtam magamba az üzenetet, hogy a szorgalmas munka és a magas teljesítmény „alap”. Mint oly’ sok dolognak, ennek is számos hozadéka és költsége lett a saját életemre vonatkozóan, és amióta édesanyaként a saját gyermekeim iskolai előmenetelét is követem, támogatom, gyakran eszembe jut egy történet nagyapámmal.
A szokásos nyári (kötelező) vasárnapi matekozás után elindultunk hazafelé, ő mindig elkísért egy darabon. Aznap a házukból kilépve – szelíden megfogva a karomat – a hazafelé vezető úttal ellentétes irányba fordultunk. Röviddel a bizonyítványosztás után lehettünk, mert az egyik téma, ami a levegőben feszült, az volt, hogy milyen eredménnyel zártam az évet. Talán hatodikos lehettem. Szomorkodva meséltem, hogy az egyik tantárgyból „csak” négyest kaptam.
Erre nagyapám megállt, rám nézett és komolyan, meggyőződéssel, ugyanakkor szeretetteli könnyedséggel a hangjában mondta: „Esztikém, de hiszen a négyest, ha szövegesen írják le, az a jó. Ne keseregj. Az JÓ!” Majd tovább sétáltunk a közeli cukrászda felé, ahol egy szelet dobostortával ünnepeltük meg azt, ami JÓ.
A bennünket körülvevő, rendkívül gyorsan változó világban gyakran élünk meg bizonytalanságot, tekeredünk bele a megfelelési kényszerbe. A társadalmi diskurzusokban, az oktatásban-nevelésben, a családi életben, sőt, a segítő munkában, folyamatokban is sokszor előtérbe kerülnek a hiányok, hibák, problémák. Amikor pedig az a kérés érkezik hozzánk egy adott közegben, hogy soroljuk fel 5 erősségünket, akkor sokan komolyan kínban vannak, és örülnek, ha kettőig eljutnak.
Számtalan oka van ennek a jelenségnek, mindezek feltárása nem célja jelen írásomnak, az azonban igen, hogy a figyelem fókuszát, a gondolkodásunkat az erősségek irányába segítsem, megmutatva, hogy miért fontos nem csak a személyiség kibontakozása, de a közösségi élet fejlődése szempontjából is, hogy egyrészt tisztában legyünk az erősségeinkkel, másrészt tanuljuk és gyakoroljuk a használatukat, kimunkálásukat egyéni-személyes és közösségi, vagy akár szakmai életünkben is.
Ma talán még nagyobb jelentősége van annak, hogy újra felfedezzük: mindannyian kaptunk valamit, amivel hozzájárulhatunk az élethez. Fontos hangsúlyozni, hogy az erősségfókuszú gondolkodás – amely a pozitív pszichológia egyik legtermékenyebb ága – nem azt állítja, hogy nincsenek nehézségek, hanem azt, hogy
a fejlődés kulcsa sokkal inkább a meglévő jó kibontakoztatásában rejlik, mint hiányok hangsúlyozásában, a hibák javításában, vagy a botlások kihangsúlyozásában.
Könnyű belátni, hogy ez a szemlélet mélyen összecseng a keresztény hit tapasztalatával is: Isten nem elsősorban azt nézi, mi hiányzik belőlünk – hanem azt, mit kezdünk azzal, amit már megkaptunk.
Forrás: freepik.com
Az erősségek (vagy karaktererősségek) olyan belső, pozitív tulajdonságok, amelyek meghatározzák, hogyan viselkedünk, érzünk és gondolkodunk. Ryan Niemiec, a pozitív pszichológia egyik kiemelkedő kutatója, és a VIA Karakter Intézet társalapítója szerint ezek az erősségek segítenek bennünket abban, hogy értelmes életet éljünk, és valódi kapcsolatokat alakítsunk ki.
„A legjobb önmagadhoz vezető út a karaktererősségeiddel van kikövezve” – mondja Niemiec A karaktererősségek hatalma című, magyarul is megjelent könyvében, melyben arra keresi a választ, „hogyan tudjuk a bennünk lévő pozitív jegyek segítségével a személyes jóllétünket kimunkálni, illetve jobbá tenni a kapcsolatainkat és a közösségeinket.”
A karaktererősségek a személyiségünk pozitív részei, olyan minőségek, mint a kedvesség, kíváncsiság, kitartás, melyek elemi részei annak, akik vagyunk és amelyeket mások is és a társadalom is értéknek tekint
– írja.
A karaktererősségekkel való munkát egy sok évig tartó kutatás előzte meg. A több mint ötven kutató, többek között Martin Seligman, a pozitív pszichológia egyik vezéralakja együttműködésével, valamint több tízezer ember bevonásával készült, kontinenseken átívelő nagyszabású kutatás célja az volt, hogy megnézzék, léteznek-e olyan erények, erősségek, amelyek földrajzi, kulturális hovatartozástól függetlenül minden ember számára értéket képviselnek, illetve milyen technikák, eszközök, módok vannak az ember eszköztárában ezek kimunkálására, fejlesztésére.
A kutatási eredmények azt mutatták, hogy 24 olyan karaktererősség létezik – hat fő erénycsoportba rendezve, mint például bölcsesség, bátorság, emberiesség, igazságosság, mértékletesség és transzcendencia –, amelyek az emberiség különböző szegletében egyformán jelen van és értéknek számítanak. Ezek nem teljesítményalapú képességek, hanem olyan adottságok, amelyeket minden ember birtokol, és amelyeket tudatosítva fejleszthetünk.
Forrás: pexels.com
A hétköznapokban mindannyian hajlamosak vagyunk a problémákra, nehézségekre koncentrálni. Gyermeknevelésben, munkahelyi visszajelzésekben, párkapcsolati konfliktusokban gyakran a hiányra, a rosszra irányul a figyelmünk. Ez a megközelítés azonban nem motiváló, gyakran inkább szégyent, szorongást és elbizonytalanodást szül.
Ahogy Niemiec is írja: „A kutatások rámutatnak arra, hogy az emberek gondolkodásában számos elfogultság, részrehajlás van. Az egyik ilyen az a tendencia, hogy a negatív élményekre jobban emlékszünk és erősebben hatnak ránk, mint a pozitívak. A problémák és a felkavaró érzelmek szinte hozzánk ragadnak. Szükségünk van a negatív élményekre, mert tanulhatunk belőlük, motiválnak bennünket, figyelmeztetnek és segítenek a növekedésben. De nem szabad, hogy ezek az élmények határozzanak meg minket.”
Az erősségfókuszú szemlélet elsajátítása abban tud támogatni bennünket, hogy megtanuljuk hamarabb észrevenni a jó magokat, és táplálni azokat. Ezen szemlélet gyakorlatba ültetése életünk minden területén sok gyümölcsöt hozhat:
az erősségeink tudatos gyakorlásával hatékonyabbak leszünk a munkahelyi problémamegoldásban, táplálóbb kapcsolatokat tudunk létrehozni, kevesebb stresszt és feszültséget tapasztalunk, csökkenhet a súrlódás, szorongás, depresszió és a fizikai tünetek száma is.
Az erőségfókuszú látásmód azonban nem naiv idealizmus, hanem realista remény. Azt mondja: az ember nem a hibái összege, hanem egy sokszínű adottságcsomag hordozója, akiben mindig van mihez kapcsolódni.
Az első lépés az, hogy megismerjük saját erősségeinket. Erre léteznek önismereti tesztek (például a VIA karaktererősség teszt az Intézet honlapján, magyar nyelven is kitölthető), de már az is segít, ha megfigyeljük: mi az, ami örömmel tölt el, amit mások gyakran visszajeleznek rólunk, amit könnyedén, mégis szenvedéllyel végzünk.
Forrás: freepik.com
Niemiec szerint három támpontra támaszkodhatunk, amikor a főerősségeink nyomába indulunk: keressük azokat a tulajdonságainkat, adottságainkat, amelyek
Természetesen a legfőbb erősségeinken túl vannak olyanok, amik szunnyadnak, amelyeket nem használjuk aktívan vagy kevesebb figyelmet kapnak, de olyanok is akadnak mindenkinél szép számmal, amelyek egyik kategóriába sem sorolhatók.
A felmérések azt mutatják, hogy a fent említett 24 erősség mindenkiben megvan, sőt, a saját egyedi erősségprofilunk ránk jellemző, mintegy erősség-lenyomatként a sajátunk, egyedi. Ez azt jelenti, hogy ha elkezdjük figyelmünket erre a területre fordítani, akkor bár a főerősségek tekintetében gyökeres változások nem várhatók, aktivizálni, mozgósítani tudjuk az esetlegesen szunnyadó, vagy kevésbé aktív erősségeinket, gazdagítva, színesítve ezáltal a saját és a környezetünk életét.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a családon belül különösen nagy ereje van annak, ha az erősségek nyelvét kezdjük el beszélni. Például nem csak azt mondjuk: „Jó jegyet kaptál!”, hanem: „Látom, milyen felelősségteljesen készültél rá”. Ahogy ezek a szavak, kifejezések beépülnek a közös nyelvhasználatba, gazdagítják, árnyalják a kifejezésmódot, a kommunikációt, és segítik egymás jobb megértését, egymás emelését, a közös fejlődést, növekedést. A tágabb közösségek is megerősödnek, ha a problémamegoldás mellett a tagok képesek észrevenni a bennük és egymásban rejlő ajándékokat.
A Biblia ismerős nyelven szól erről: „Amit kaptál, ne rejtsd el!” Jézus talentumokról szóló példázata (Mt 25,14–30) pontosan erről szól: az Isten által nekünk adott ajándékok nem arra valók, hogy elássuk őket félelemből vagy önbizalomhiányból, hanem hogy felelősen használjuk és gyarapítsuk azokat. Ehhez azonban fontos, hogy hozzáférésünk, szókincsünk legyen ezekre a talentumokra, adottságokra, lehetőségekre, és kialakítsunk egy olyan érzelmi klímát a környezetünkben, amelyben a hibák, hiányosságok hangsúlyozását felváltja az erősségek, ajándékok fontosságának kimunkálása, táplálása.
Pál apostol is gyakran ír leveleiben olyan kegyelmi ajándékokról, mint a szolgálatkészség, a tanítás, a bátorítás, az adakozás, az irgalom (Róm 12,6–8). Ezeket nem versengésre kaptuk, hanem építésre: önmagunk, kapcsolataink és a közösség építésére.
Ha az erősségeinkre Isten ajándékaként tekintünk, akkor beképzeltség, kishitűség helyett nagyobb teret kaphat a szívünkben és körülöttünk a hála és az egészséges felelősségérzet.
Forrás: pexels.com
A helyes önértékelés a tökéletesség hajszolása helyett arra kínál lehetőséget, hogy szívünk mélyéből elfogadjuk: értékesek vagyunk, és kaptunk olyan erősségeket, amelyekkel jót tehetünk. A pozitív önértékelés egyik kulcsa az, ha
nem csak azt tudjuk, hogy miben vagyunk gyengék, hanem azt is, hogy miben vagyunk erősek – és ezt bátran, alázattal vállalni is tudjuk.
Talán a mai érzelmi környezetben, ahol az egymáshoz hasonlítgatás kísértése napi kihívást ad sokunknak, még fontosabb előtérbe helyezni és gyakorolni az erősségfókuszú gondolkodás és cselekvésmódot. Ezzel nem teszünk mást, mint gyakoroljuk, hogy jobban tudjuk Isten szemével látni önmagunkat, hiszen abban bízhatunk, hogy Isten a szívünket nézi, nem a hibáink listáját. Ha mi is így nézünk önmagunkra és egymásra, akkor valóban az evangélium szemével látunk: a remény, a szeretet és a növekedés szemével.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, pexels.com
Szerző: Nagy Eszter, mentálhigiénés lelkigondozó, reflektív addiktológiai segítő
NagyCsaládos HarcMűvészet - önismereti és készségfejlesztő műhely
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, mentálhigiénés segítség
Ajánljuk: anyukáknak
Elérhető: Budapest, Pest megye, szeptemberben és januárban induló képzések
NagyCsaládos HarcMűvészet
Útkeresés háza- Kihívás éve: teremtésvédelmi önismereti-lelkiségi műhely fiataloknak
Segítő jelleg: hitéleti segítség, közösségépítés, lelkivezetés
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek
Elérhető: Bárhonnan lehet a programra jelentkezni, szeptembertől-júniusig
Benső Út Egyesület
MotiVÁCió - egyéni segítő beszélgetés és önismereti csoportok
Segítő jelleg: csoportterápia, segítő beszélgetés
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek
Elérhető: Váci Egyházmegye, de a konzultációk online is elérhetőek, előzetes bejelentkezés alapján
MotiVÁCió Képzési Központ Nonprofit Kft.
Martineum - mentálhigiénés támogató csoportok
Segítő jelleg: csoportterápia
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, özvegyeknek
Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, évente többször előre meghirdetett időpontban
Martineum Felnőttképző Akadémia és Lelkigyakorlatos Ház
Önismereti csoportok a Pálferis Közösség szervezésében
Segítő jelleg: csoportterápia
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek
Elérhető: változó helyszíneken, egész évben rendszeres jelleggel
Pálferi Alapítványa a Teljes Életért
Kilátó - önismereti csoportok
Segítő jelleg: bibliodráma, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport
Ajánljuk: felnőtteknek
Elérhető: országosan, szeptembertől júniusig
Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.