Keresni és megtalálni az örömöt a hajléktalanellátásban

Hétköznapi ember és hétköznapi ember véleménye között komplex társadalmi kérdésekben jelentős eltéréseket figyelhetünk meg, amelyek az adott témával kapcsolatos érzékenységünk, ismereteink és személyes tapasztalataink függvényében alakulnak. A mai Magyarországon sokszor különösen mély az az árok, amely véleményeinket egymástól – és esetenként a valóságtól is – elválasztja. Pompás példa erre a fedélnélküliség kérdésköre, amelyről elmondható, hogy valamilyen mértékben mindannyiunkat érint, a rendelkezésünkre álló információ nagyon különböző mennyiségű és minőségű, a jelenséggel való közvetlen találkozás pedig az érzelmek legszélesebb skáláját képes kiváltani belőlünk.

E sorok szerzőjeként életem legnagyobb részében azok táborát erősítettem, akik hiteles információ és személyes tapasztalat híján egyáltalán nem tudnak mit kezdeni a hajléktalanokkal, lehetőségeikhez mérten nagy ívben kerülik az utcán az őket környékező nincstelent; ha pedig az interakció megelőzése nem járt sikerrel, az aprópénz bukszában hagyásától vagy elajándékozásától függetlenül feszültséget, bosszúságot vagy tehetetlenséget éreznek az egész jelenség kapcsán.

Nemrég aztán váratlanul a hajléktalanellátás területére sodort az Élet: 2023 januárjában a mélyszegénységben élőket segítő Csak Egyet Szolgálathoz csatlakoztam kommunikációs és forrásfejlesztési vezetőként. Az alábbiakban a szervezethez vezető utam bemutatásával, illetve az ott szerzett benyomásaim, közvetlen tapasztalataim és örömeim megosztásával ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy az olvasók közelebb kerüljenek, jobban belelássanak és jobban beleérezzenek a hajléktalanság által érintett embertársaink valóságába.

Utam a Csak Egyet Szolgálathoz

Budai elitgimnáziumban képződött fiatal felnőtt férfiként a nonprofit szektorban való elhelyezkedés sokáig egyáltalán nem szerepelt a terveim között. Diplomáim megszerzése után több multicégnél és a diplomáciában is dolgoztam, azonban egy ponton félreérthetetlen, mások szolgálatára irányuló elhívást kaptam Istentől.

Tétovázás, pofonok, bizonytalanul megtett lépések és konkrét iránymutatást kérő imádságok jellemezték azt az átmeneti időszakot, amelynek vége felé, 2022 novemberében egyik ismerősömön keresztül első alkalommal jutottam el reggeliztető önkéntesként a Csak Egyet Szolgálat 6. kerületi ellátóhelyiségébe. A rám osztott feladat egyszerű volt: a regisztráció műveletén sikeresen túljutó hajléktalanok számára (akiket mi vendégeknek nevezünk) kávét kellett osztanom. Ez a reggel nagyon mély és formáló benyomást tett rám, amelyből két mozzanat mindenképpen kiemelésre érdemes:

(1) Ahogy a nálam sokkal szakadtabb és ápolatlanabb vendégeinken végignéztem, elfogott egy megmagyarázhatatlan, de kifejezetten erős és mély egyenlőségérzés, amelynek az emberi méltósághoz volt köze.

Ott és akkor megéreztem valamit a bennük lakozó Istenből,

és nagyon világossá vált, hogy bár sok külső tényező utal az ellenkezőjére, ezek az emberek ágrólszakadtságuk ellenére, Isten bennük való jelenléte miatt pontosan ugyanazzal a méltósággal rendelkeznek, mint én vagy bármelyikünk.

(2) A reggeliztetés végeztével, útban a napom következő állomása felé egy olyan átható örömérzet lett úrrá rajtam, amely egyáltalán nem következett abból a nagy dózisban tapasztalt emberi nyomorból, amit reggel láthattam. A vendégeink szenvedésének látványa inkább elkeseredésre adott okot, a rászorulók felé való kilépés pozitív hatása azonban szintekkel erősebb volt: szokatlan feltöltöttséget és intenzív örömöt éreztem, amint súlyosan, de mégis jólesően a vállamra nehezedik.

A novemberi önkénteskedés élménye üde színfoltként maradt meg bennem. Amikor idén újévkor váltóállításhoz érkezett az életem, világosan éreztem, hogy jelenlegi életszakaszomban a szegények szolgálatában, konkrétan a Csak Egyet Szolgálatnál számít rám az Úr. A kis létszámú, de annál lelkesebb kommunikációs és forrásfejlesztési csapat élére kerültem, ebben a minőségben tevékenykedem 2023 januárja óta.

A Csak Egyet Szolgálatnál végzett munka során tapasztalt örömeim

A hajléktalanokért végzett munka lelkileg megterhelő, de rengeteg öröm forrása is. Elsőként a konkrét munkavégzéssel és a munkakörülményekkel kapcsolatos örömök jutnak eszembe: (1) Igazán nemes célért, (2) elhivatott kollégákkal, (3) bizalmi légkörben, (4) kézzelfogható eredményeket elérve, (5) csapatban dolgozunk; (6) A munkaidőnknek minden hétköznap részét képezi a közös napindító és napzáró ima. Ezek olyan, külön-külön is felbecsülhetetlen értékek, amelyek együttállása ma a dolgozó társadalom túlnyomó részének nem jut osztályrészül.

Másodjára eszembe jutnak azok az örömök, amelyeket közvetlenül vendégeinken keresztül kapok:

(1) Segítségnyújtás közepette köszönő szavaikon, tekintetükön keresztül sokszor érzékelhető Isten jelenléte;

(2) Nagy öröm, amikor valamelyikük látványos eredményt ér el függőségből való szabadulás vagy esetleg konkrétan a hajléktalanságból való kilábalás terén (csak utóbbiból tizenkét éves működésünk során több mint 25 példánk van!);

(3) Puszta létükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ne szakadjak el a valóságtól; a velük való közvetlen interakció gyökerestül gyomlálja ki belőlem az esetleges önsajnálatot és segít, hogy meg tudjak maradni a hála állapotában;

(4) Rövid beszélgetéseink során olykor elgondolkodtató meglátásokat osztanak meg velem; élettörténetük számos tanulságot tartogat mindazoknak, akikkel megosztják azt.

Végül pedig nagy öröm, hogy ráláthatok az emberekben lévő sok-sok jóságra, ami az általunk segített rászorulók felé a legkülönbözőbb formákban nyilvánul meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy írjak erről, mert miközben a médiában szűretlenül ömlenek ránk a tragédiákról, aggasztó és elszomorító eseményekről szóló hírek, addig a keresztény kultúrkörben – jézusi felhívásra – döntően továbbra is az a jellemző, hogy jócselekedeteinkkel nem hivalkodunk egymás előtt, mások jótettei tehát jellemzően rejtve maradnak előttünk.

A jézusi iránymutatás helyességét nem megkérdőjelezve azonban tény, hogy a „pozitív oldalról” nem tudomást szerezve gyorsan elveszíthetjük a reményt, könnyen torzulhat rossz irányba a társadalomról alkotott képünk. Ezért a következőkben hadd növeljem a reményt a kedves olvasókban az általam tapasztaltak segítségével:

(1) Azon túl, hogy minden hétköznap – zömében tizen-huszonéves – önkénteseknek adunk lehetőséget a szolgálatra, számos példát tudok sorolni a Csak Egyet Szolgálatnál megvalósuló szakmai önkéntességre: a rendszeres jogi és orvosi tanácsadáson túl kaptunk már szakmai jellegű felajánlást fodrásztól, festőtől, nyelvi lektortól, informatikustól, étteremtulajdonostól és a művészvilág több képviselőjétől is, hogy csak néhányat említsek közülük.

(2) Bár az adományozás kultúrája Magyarországon még gyerekcipőben jár, sokan vannak, akik rendszeresen, akár hosszú évek óta küldenek kisebb vagy nagyobb összegű pénzadományt karitatív szervezeteknek (lehet, hogy a kedves olvasó szomszédja / ismerőse is, tessenek kinézni egymásból a jót!), így a Csak Egyet Szolgálatnak is. És élnek köztünk kivételesen nagylelkű emberek is: válság ide, infláció oda, időről időre beesnek az átlagpolgár mércéjével mérve hajmeresztően nagy összegek is „támogatás” vagy konkrétan „tized” címszóval, gazdag és nem kifejezetten gazdag (!) emberektől egyaránt.

Tévhitek, amelyek a Csak Egyet Szolgálatnál végzett munka során szertefoszlottak bennem

A valóság megismerése, az igazságban való növekedés mindig okoz bizonyos örömérzetet, még abban az esetben is, ha az újonnan megismert tények szembesítenek addigi hozzáállásunk helytelenségével, s korábbi véleményünk korrigálására kényszerítenek minket. A hajléktalanokkal töltött idő az én esetemben is több, velük kapcsolatosan korábban dédelgetett sztereotípiát megcáfolt.

Korábban úgy véltem például, hogy a hajléktalanok akaratgyenge, lelkileg gyenge emberek – hiszen, ha nem lennének azok, „már rég megragadták volna a munka végét és tettek volna azért, hogy ne dagonyázzanak jelenlegi, szánalomraméltó állapotukban”.

Gyorsan kezdett változni a véleményem, amikor hallottam, hogy egyik hölgyvendégünk kérdésre válaszolva elmondta: élete legszebb élménye az egyik karácsony volt abban az intézetben, ahol a gyermekkorát töltötte…

Akkor is fordult velem egyet a világ, amikor elődömtől hallottam, hogy a melegedőben egy irtózatosan bűzlő hajléktalan bácsi fekáliából való kimosdatása és tiszta, adományként érkezett ruhába való felöltöztetése után ezt mondta: „Engem így még soha nem szerettek!” Ma egészen máshogy látom őket: azt hiszem, már nem lennék életben, ha nekem annyi érzelmi deprivációt, szeretetlenséget kellett volna elszenvednem, mint közülük bárkinek. Úgy gondolom, hogy a legerősebb emberek közülük kerülnek ki.

Egy másik sztereotípiám az volt, hogy a hajléktalanok egy viszonylag homogén társadalmi csoportot alkotnak – hiszen kinek ne a „szakállas, középkorú férfi” képe ugrana be, ha rájuk gondol? Nem is tévedhettem volna nagyobbat: nem csak hogy számottevő a női vendégeink aránya, de majdnem minden nap regisztrálunk 2000 után született vendéget, legtöbbször nem is csak egyet vagy kettőt...

Korábban úgy hittem továbbá, hogy stabil egzisztenciával és erős kapcsolati hálóval rendelkező emberként sosem juthatok koldusbotra. Ezt egy több felnőtt gyermekkel rendelkező, négy idegennyelvet beszélő, Dosztojevszkijtől idéző ötvenes férfi cáfolta meg, akit többszázmilliót érő saját házból raktak ki az utcára, miután a felesége sikkasztási ügybe keveredett és mindenüket lefoglalták.

Gondolhatnánk, hogy egy ilyen ember könnyedén talpra áll; ez természetesen igaz is lenne, ha nem töltött volna három évet masszívan ivással a sikkasztás-bomba robbanása után, ami aztán megreccsentette annyira, hogy ennyi idősen, ilyen háttérrel egy hajléktalanmelegedőben kelljen segítséget kérnie.

Zárszó

A Csak Egyet Szolgálatnál eddig eltöltött idő életem egyik legformálóbb időszaka volt, amelyben kitekinthettem a saját buborékomból, sokat tanulhattam a valóságról és különleges utakon tapasztalhattam meg az örömöt. Mindazoknak, akik a társadalmi valósággal kapcsolatos ismereteik kitágítása, önismereti fejlődés vagy egyszerűen az életöröm megtalálása céljából kilépnének a komfortzónájukból, szeretettel ajánlom, hogy bátran tegyék meg ezt a hajléktalanellátás területén – akár a Csak Egyet Szolgálatnál!

Mi a Csak Egyet Szolgálat?
A Csak Egyet Szolgálat mélyszegénységben élőket segítő, Budapesten tevékenykedő missziós lelkületű karitatív szervezet. A „Csak Egyet Szolgálat” ernyőkifejezés, amely két, kölcsönösen egymásra támaszkodó szervezeti egység együttes megnevezése:
Magában foglalja egyfelől a (1) Csak Egyet Szociális Segítő Központot, amely immáron több mint 12 éve segít rászorulókat, hajléktalanokat Budapest 6. kerületében. A segítségnyújtás központját képező pincehelyiségben az ellátotti létszám az utóbbi időben napi szinten 120-160 között mozog. A szervezet által nyújtott ellátás kiterjed egyebek mellett reggeli és napközi étkezés biztosítására, tisztálkodási lehetőség és havi gyógyszertámogatás biztosítására, szociális munkások által nyújtott ügyintézési segítségnyújtásra, mentálhigiénés kollégák által nyújtott lelki támogatásra, telefon- és internethasználati lehetőség biztosítására és egyéb, szezonális támogatási formákra. A szociális segítő központ a napi szintű ellátáson túl hosszú távú támogatási programot is működtet “Karolj fel!” néven, amelynek keretein belül a szervezet egyes, a szakmai csapat által arra érdemesnek talált rászorulók és kitűzött céljaik mellé áll anyagi támogatással.
A Csak Egyet Szolgálat másik pillérét a (2) Csak Egyet Szolgálat Alapítvány képezi, amely a Csak Egyet Szociális Segítő Központ professzionális segítségnyújtásának hátterét képező adminisztrációs, kommunikációs és forrásfejlesztési tevékenységeket, illetve a társadalmi felelősségvállalásra buzdító érzékenyítő akciókat koordinálja.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Csak Egyet Szolgálat, Bízd Rá Magad Média/Ambrus Marcsi
Szerző: Ménesi Kristóf, közgazdász, a Csak Egyet Szolgálat kommunikációs és forrásfejlesztési vezetője