Persze minden korban jelen volt valamelyest ez az izgalom, hiszen szeretnénk jól informáltak lenni és kapcsolatokban gazdagon élni. Minden emberben megbújik az a bizonytalanság, hogy mi van akkor, ha kimaradok valami fontosból, valami szépből? Hiszen a kapcsolódás és a jól informáltság, illetve a „beavatottság” egyszerre jelent biztonságot és boldogságot is.
Mindig is szerettünk tájékozódni, ahogy csak lehetett, füstjelekkel, hírekkel, újságok hasábjain, alkalmasint konferenciákon, találkozókon, kávéházakban vagy éppen a falu kispadján – a pletykákat ízlelve. Már óvodás gyerekeink is aggódva figyelgetik, vajon nem maradtak-e le egy szülinapról, egy ígéretes közös buliról, majd a felnőttvilág is érzékenyen tartja számon a protokolláris és az informális rendezvények meghívottjait.
A „Valahová tartozni, otthon lenni valahol, valaki(k)nél” vágya azonban ennél sokkal mélyebb gyökerű. Igazából az élet célját, értelmét kereső ember örök kérdéseit testesíti meg. A lélektan ezért ezt egzisztenciális félelemnek – létbizonytalanságnak – is nevezi. Olyan elemi létszükséglete az embernek, mint az evés-ivás-alvás, vagy a levegővétel.
A FOMO jelenség azonban kifejezetten az okoseszközeink terjedésével és a közösségi média térnyerésével áll szoros kapcsolatban. Amint az előzőekben már vázoltuk, a bizonytalanság szorongása ugyan egyidős az emberiséggel, ám ez a mindennapos – sőt percekre lebontó állandósult aggódás azóta erősödött föl, lépett néhány szintet, amióta beszippantott minket a virtuális világ nagy „lehetősége”: bárhol ott lehetsz pillanatok alatt, mindenről értesülhetsz, számolatlanul kapcsolódhatsz emberekhez a világ minden táján, beleláthatsz hírességek és a barátaid mindennapjaiba. „Képben vagy” bármiről is essen szó, te is bármikor elérhető vagy, mindent megoszthatsz magadról, nem maradsz le semmiről.
Ez a remény azonban több ponton is megcsal.
De. Biztosan. A korlátlan lehetőség ugyanis komplett fizikai lehetetlenség. Korunk információ- és alkalomkínálata végtelen, és ez azt is jelenti, hogy minden döntéssel egyúttal végtelen mennyiségű lehetőséget is kizárunk. Amint ez felmerül bennünk, már kattintunk is a következőre, onnan kitekintünk egy másikra – és másnap észrevesszük, hogy tegnap volt egy érdekes/fontos/jelentős esemény/üzenet, amit bizony elmulasztottunk.
Így tehát a kirekesztettségtől való félelmet és szorongást a folyamatos online izgalom valósággal „eteti”, táplálja. És egyszerre nem tudunk több helyen lenni, még virtuálisan sem.
A kutatások során az is kiderült, hogy a multitaskingra sem képes egy idegrendszer sem, azaz nem tudunk egyszerre két dologra sem figyelni, nem ám multi-sokra. Legfeljebb ugrándozni tud a figyelmünk egyikről a másikra, ám ez nagy mértékben – mintegy 40 százalékkal! – csökkenti a hatékonyságot, és kifejezetten leszívja az agyat, tehát jóval hamarabb kimerülünk ebben az „üzemmódban”.
Ennek a folyamatos készenlétben állásnak többek közt a belső békénk az ára. Az állandósult bizonytalanság, a szétszabdaltság, a szétszórtság.
Nem kisebb veszteség ezen kívül, hogy az önbizalmunk is napról napra halványul. Lám, mindenki többet szórakozik, több barátja van, jobban néz ki, mindenhová meghívják, jó kedvük van, élvezik az életet! A képeket ugyanis az emberi agy valóságnak érzékeli („hiszem, ha látom”)! Még akkor is így van ez, ha valahol mélyen ott motoszkál a tudat, hogy létezik Photoshop, és persze hogy a kínos és gyötrelmes pillanatokban nem készülnek szelfik.
De pusztán azáltal, hogy „csupán” értesülünk egy-egy eseményről, vagy valakinek a sikeréről, egyben azt is jelenti, hogy valójában kimaradtunk belőle. Ez pedig az ősi stresszt, a kirekesztettség fájdalmát váltja ki bennünk, ami valóságosan is beindítja a stresszhormontermelést, így feszültté, ingerültté, levertté válunk, sőt: hosszabb távon gyengíti az immunrendszerünket is. Ettől megpróbálunk tehát megszabadulni, és online – azaz virtuálisan, tehát „mintha” – bekapcsolódni, de ez csak becsap, mert
érzelmileg képtelenek leszünk lépést tartani az esemény- és híráradattal, tehát a feszültség, a szorongás csak nő.
A jelen ajándékairól, lehetőségeiről, a valódi kapcsolódásról, a belső békességről, az igazi hatékonyságról – legyen szó kapcsolatról, feladatról vagy információfeldolgozásról.
Ugye furcsa jelenség ez?! Miközben a minél szélesebb körű „jelenlétet” üldözzük, kihagyjuk az éppen elérhető, egyedül számunkra fenntartott lehetőséget, a saját jelenünket.
Ezen túl is súlyos lemaradás tapasztalható a gyermekkori és kamaszkori érzelmi fejlődésben, ezek az érzelmi és értelmi(!) képességek ugyanis csak a valós kapcsolatokban, az offline tapasztalatokban alakulhatnak ki és erősödnek meg. Ez pedig lassú, néha bizony küzdelmes folyamat, és nem kínálja fel azt a nagyon vonzó, ámde káros azonnali gyors örömöt, amit a virtuális világban a dopamináradat nyújt.
Egyértelműen van. Már a válasz modern kifejezése is megszületett: JOMO = Joy of Missing Out, azaz örülj, hogy kimaradsz! Ez a döntésképességünk és az eredetiségünk – a saját-utamat-járom – öröme.
I.D. Yalom pszichológus kutató szerint ha képesek vagyunk egy problémával szembenézni, könnyebben megküzdünk vele. Ezt tettük a fentiekben.
Ám nagy segítségünkre lehet ebben a folyamatban a biztonságos, valóságosan működő, támaszt jelentő érzelmi háttér.
A legtöbb FOMO-függés esetében ez például nem található, ezért menekül az illető a virtuális kapcsolati cunamiba.
Tehát a recept: szülők, nagyszülők, barátok, társak, testvérek, „sorstársak” – a hétköznapi beszélgetőtársak, akik megkérdezik, hogy hogy vagy, és megvárják, míg válaszolsz.
És miután a bevezetőben némileg ráláthattunk arra is, hogy a FOMO kialakulásának gyökere az egzisztenciális bizonytalanság, ezért állíthatjuk, hogy „ahol a méreg, ott az orvosság”. (Hippokratész)
Érdemes „offline” morfondírozni azon, hogy tulajdonképpen „Ki vagyok én”? Mit várok az élettől, vagy még inkább így: mit vár az élet tőlem? Milyen adottságaim, képességeim – és nehézségeim – vannak?
Nem várni, hogy a közösségi média segítségével kisüssön a nap és minden happy legyen, hanem megtanulni táncolni az esőben! Tehát a nagybetűs VALÓSÁG komoly gyógyír lehet. A tartalmas emberi kapcsolatok, a számomra fontos értékekkel való együtt lélegzés: beszélgetés, irodalom, zene, képzőművészet, színház, meditáció, imádság, lelkigyakorlat, zarándoklat, kapcsolat a bennem élő gazdagsággal, igazi flow-élmények, a titkokat rejtő változatosságával körülölelő természet.
Szó szerint „kézenfekvő” tehát a megoldás. De akkor kézen is kell fogni!
„Mert nem a félelem lelkét kaptátok! Hanem az erő, a szeretet és a józanság Lelkét!” (2Tim.1,7)
Éljünk vele, ne csak vágyakozzunk rá! Szánjunk időt kapcsolatainkra, belső világunk gazdagítására!
A jelszó pedig: JOMO!
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Uzsalyné Pécsi Rita PhD
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
