Hosszú ideig orvosi kivizsgálásokra jártunk és kerestük a kapcsolódást olyanokkal, akik hozzánk hasonlóan régóta vártak gyermekáldásra – ebben az időszakban különösen fontossá vált számunkra az ima, valamint az, hogy másokkal is megoszthattuk a küzdelmünket.
A közösségek megtartó ereje kulcsfontosságú volt számunkra. Igyekeztünk mindenhol jelen lenni, ahol lehetett. A Szent Filoména női csoport, majd az abból formálódó házas közösség különösen sokat adott: nemcsak imában hordoztuk egymást, hanem személyes találkozásokkal, figyelemmel és szeretettel is.
Megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyedül – és ez hatalmas ajándék volt.
Részt vettünk az Anna-Joachim programban és a Családok Jézusban Közösség által szervezett imaesteken is. A népszerű szentkúti lelkigyakorlat – amelyet dr. Csépányi Gábor atya vezet gyermekre vágyó házaspároknak – fordulópontot jelentett az életünkben: ott született meg bennünk a döntés, hogy elindulunk az örökbefogadás útján.
Isten jelenlétét sokszor csendesen, mégis nagyon valóságosan tapasztaltuk meg. Nem látványos módon, hanem apró jelekben, megerősítésekben, embereken keresztül. Az örökbefogadás folyamata során egyre erősebben éreztük, hogy ez az út az Ő dicsőségére történik. Visszatekintve már világosan látjuk: minden lépésnek megvolt a maga ideje és helye.
Anyák napja környékén különösen mély hálával gondolunk arra az ajándékra, amelyet Istentől kaptunk. Egy csodálatos gyermeket bízott ránk, akit újszülöttként fogadhattunk örökbe.
Hiszünk abban, hogy Isten ismer bennünket, tudja, mire van szükségünk, és pontosan azt adja, ami a leginkább hozzánk illik.
Szívünkben különleges helyet foglal el a vér szerinti édesanya is. Hálásak vagyunk a döntéséért, amellyel ránk bízta gyermekét. Imádkozunk érte, és kérjük, hogy Isten áldása kísérje az útján, adjon neki békét és szeretetet a mindennapokban.
A nehezített gyermekáldás időszaka nemcsak fájdalmat hozott, hanem új utakat is megnyitott. Ezalatt reproduktívegészség-fejlesztő és meddőségi szaktanácsadó képzést végeztem, és célommá vált, hogy más nőket és házaspárokat is kísérjek ezen az úton. Az átélt tapasztalatok, a megküzdés és a hitben való növekedés olyan ajándékokká formálódtak, amelyeket szeretnék továbbadni – reményt, megértést és kapaszkodót nyújtva azoknak, akik hasonló helyzetben vannak.
Szeretnénk üzenni mindazoknak, akik még várakoznak a gyermekáldásra: nem vagytok egyedül. Még ha időnként sötétnek is tűnik az út, van remény. Érdemes segítséget kérni, megnyílni és engedni, hogy Isten vezessen – még akkor is, ha nem látjátok előre a teljes képet.
Ő ismer benneteket, és a legjobbat készíti el számotokra.
Hisszük, hogy mindezeken keresztül Isten szeretete válik láthatóvá: abban, ahogyan egymáshoz vezet bennünket, ahogyan gondoskodik rólunk, és ahogyan a legnehezebb utakból is életet és reményt fakaszt. Az Ő szeretete az, amely összeköt, megtart és teljessé tesz bennünket.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Eszter és Lajos
Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely - gyermekre vágyók zarándokhelye
Segítő jelleg: zarándoklat
Ajánljuk: házasoknak
Elérhető: bárki számára, folyamatosan
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Gyermekre vágyók lelkigyakorlata
Segítő jelleg: lelkigyakorlat
Ajánljuk: pároknak, házasoknak
Elérhető: országosan, évente kétszer
Gyermekre vágyók lelkigyakorlatának munkacsoportja
Keresztény Családi Centrum
Segítő jelleg: egészségügyi ellátás, életvezetési tanácsadás, konzultáció, mentálhigiénés segítség, pszichológus
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, pároknak, nőknek
Elérhető: országosan, budapesti ellátással, folyamatosan
Keresztény Családi Centrum
Szent II. János Pál Intézet - meddőségi gondokkal küzdő párok lelki tanácsadása
Segítő jelleg: lelkigondozás
Ajánljuk: pároknak
Elérhető: Debrecen, előzetes bejelentkezés alapján
Szent II. János Pál Intézet Egyesület
Együtt az Életért - segítségnyújtás örökbefogadás esetén
Segítő jelleg: tanácsadás, örökbefogadás
Ajánljuk: házasoknak
Elérhető: Bárhonnan lehet hozzájuk fordulni, egész évben rendszeres jelleggel
Együtt az Életért Egyesület
Gránátalma program - keresztény szemléletű támogatás termékenységi gondokkal küzdő pároknak
Segítő jelleg: egészségügyi ellátás, pszichológus
Ajánljuk: pároknak
Elérhető: országosan, budapesti ellátással, folyamatosan
Keresztény Családi Centrum
Gyermekáldásra vágyva. Keresztényként.
Segítő jelleg: e-tájékoztatás
Ajánljuk: pároknak, házasoknak
Elérhető: online, folyamatosan
Bakó Eszter
Gyermekre vágyók imaestjei
Segítő jelleg: ima
Ajánljuk: házasoknak
Elérhető: Budapest, Havonta egyszer
Családok Jézusban Közösség
Szent Filoména imacsoport gyermekáldásra vágyó nőknek
Segítő jelleg: ima, önsegítő csoport
Ajánljuk: nőknek
Elérhető: Budapest, Kéthetente szerda esténként 18.45-20.15
Bakó Eszter
Anna-Joachim hétvégék - a régebben gyermekre vágyó pároknak
Segítő jelleg: mentálhigiénés segítség
Ajánljuk: házasoknak
Elérhető: Budapesten, évente többször előre meghirdetett időpontban
Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Anna-Joachim program - Párkonzultáció gyermekre vágyó pároknak
Segítő jelleg: konzultáció
Ajánljuk: házasoknak
Elérhető: Budapesten vagy online, előzetes jelentkezés alapján
Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.