A 17. században a szabolcsi Pócs községbe telepített ruszin családok magukkal hozták görögkatolikus vallásukat, amelynek megjelenítője a faluban egy kicsiny fatemplom volt. Ennek az ikonosztázionján helyezték el azt az Istenszülő-ikont, amelyhez köthető az első csodás könnyezés 1696. november 4-e és december 8-a között. A pócsiak bánatára I. Lipót császár a könnyező kegyképet Bécsbe vitette – ahol a Stephansdomban a mai napig látható.
Évekkel később egy másolat került a pócsi fatemplom ikonosztázionjára. Ez a kép csodálatos módon ugyancsak könnyezni kezdett 1715. augusztus 1-e és 5-e között. Az újbóli csoda egyházi kivizsgálását követően a kicsiny falu búcsújáró hellyé lett, Máriapócs néven.
A harmadik könnyezés már a 18. században, a fatemplom helyén emelt barokk templomban történt 1905. december 3. és 31. között. Itt tett apostoli látogatást 1991-ben Szent II. János Pál pápa, akinek ereklyés ikonját is őrizzük a kegytemplomban.
Máriapócsot 2005-ben elsőként nyilvánították nemzeti kegyhellyé – ahol a könnyező Istenszülő ma is várja gyermekeit.
Máriapócs különlegessége, hogy itt az eredeti kegykép másolata is könnyezett – ráadásul többször! –, míg az eredeti Bécsben nem. Joggal adódik a következtetés, hogy Mária valójában a helyet választotta!
Az ide érkező zarándokok újra meg újra arról számolnak be, hogy a kegyhelyen különleges békét, lelki megújulást vagy életük fontos döntéseiben útmutatást kapnak.
Máriapócsra a legkülönfélébb élethelyzetekben lévő zarándokok érkeznek. Vannak, akik hálával a szívükben jönnek, azért, hogy köszönetet mondjanak a kapott kegyelmekért, mások életük nehéz időszakában keresnek vigaszt és kapaszkodót.
Számos házaspár gyermekáldásért imádkozik, sokan pedig betegségükben vagy szeretteikért kérnek segítséget, de érkeznek gyászolók, családi vagy házassági nehézségekkel küzdők, függőségekkel harcolók, illetve olyanok is, akik fontos döntések előtt állnak, vagy életük új szakaszát szeretnék elkezdeni. Gyakran kérik a Szűzanya közbenjárását testi vagy lelki gyógyulásért, mások békességet, megbocsátást, kiengesztelődést és reményt keresnek.
Sok zarándok később hálával tér vissza: egy megszületett gyermekért, egy gyógyulásért, egy nehéz élethelyzet megoldódásáért vagy egy imádságban kért kegyelem megtapasztalásáért.
A kegyoltár körül sok mankó és hálaajándék sorakozik; a hajfonat és a kegytemplom falában lakó méhek mind a régi idők imameghallgatásairól, csodáiról tanúskodnak.
A templom oldalában fészkelő méhek egy réges-régi, Szűz Máriának tett, ám be nem váltott fogadalom emlékét őrzik. Egy nagykállói református ember fájdalmas köszvénye miatt fohászkodott a pócsi Máriánál. Csodálatos gyógyulását követően megfogadta, hogy egy kas méhet ajánl fel a Szűzanyának – ám aztán meggondolta magát, visszavonta a fogadalmát. Az eredetileg Máriának szánt méhei azonban elrepültek méheséből, és a pócsi templom északi oldalán lévő falhasadékban raktak fészket maguknak.
Vajon csak a múlthoz tartoznak csodák, olykor legendává homályosodva? Egy kis, fémből készült modern gyermekmankó már egy, a 2000-es években történt esetet bizonyít. Egy dunántúli kislányt, aki súlyos betegsége miatt már csak mankó segítségével tudott járni, édesanyja a csoda reményében elhozta Máriapócsra. Először csalódniuk kellett: nem dobhatták el azonnal a kis mankót. Hazatérve, néhány hét leforgása alatt azonban rendbejött a gyermek lába. A következő pócsi zarándoklatuk már a hála jegyében történt. A monostori múzeumban található kis mankó azóta is hirdeti: ma is történnek csodák!
Magyar sajátosság, hogy hazánknak két nemzeti kegyhelye is van: Máriapócs és Mátraverebély-Szentkút. Ez a kettősség hűen tükrözi, hogy a latin rítus (a római katolikus) mellett a bizánci hagyománynak (görögkatolikus) is jelentős szerepe van történelmünkben és jelenünkben.
Máriapócson dobog a keleti szertartást követő görögkatolikus egyház szíve.
Egyik leggyönyörűbb templomuk a máriapócsi bazilika, amelybe belépve, az ott folyó szertartásokba bekapcsolódva megérinti a zarándokot az ősi hagyomány és a lélekemelő szépség.
A zarándok lábai ösztönösen a kegytemplomba visznek. Itt, az északi oldalhajóban – a szószéktől balra – találjuk a kegyoltárt. A könnyező kegyképhez lépcső vezet, amely segítségével egészen közel kerülhetünk a csodatévő ikonhoz. Ezt a felmenetelt Pócson egy sajátos kifejezéssel illetik: "értetkőzés". Értsd: érinthető közelségbe kerülhetsz Máriával, továbbá lehetőséget kapsz, hogy értsd meg jobban Mária lelkületét.
A kegytemplom mellett érdemes betérni egy imára a monostor mögötti kertben található fatemplomba is. Ez ugyan nem a korabeli helyszín, de modern kori mementóként segít belehelyezkedni abba a miliőbe, amelyben az első könnyezések történtek.
Az év során legalább 30 búcsú és zarándoklat van a kegyhelyen (a 2026. évi búcsúnaptár ide kattintva érhető el). A két legjelentősebb a Nagyboldogasszony ünnepéhez (augusztus 15.) kapcsolódó nagybúcsú, illetve a Kisboldogasszony ünnepéhez (szeptember 8.) kötődő kisasszonynapi búcsú. A többi Mária-ünnep is sok zarándokot vonz a könnyező kegyképhez.
Az érted is bánat- vagy örömkönnyeket hullató Mária édesanyai jelenlétét és törődését megtapasztalhatod, ha elzarándokolsz Máriapócsra!
*****************************************************************
A szerzőről: Dr. Mosolygó Péter görögkatolikus pap, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely igazgatója.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Szerző: Mosolygó Péter atya, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely igazgatója
Letölthető anyagok:
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról
webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel
összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.