"Képzeld, nálunk az idén 23-án jön a Jézuska, mert azután elutazunk!" "Képzeld, a lányomék meg abbahagyták az ajándékozást, közös családi kirándulás lesz helyette, állítólag mindenki örül, no de mégis… És képzeld, a sógoromék meg hotelben töltik az ünnepet, hát ki hallott ilyet... És képzeld csak el…"
Képzeljük. És szent borzongással hallgatjuk a történeteket, közben pedig eltűnődünk magunkban: mitől is "érvényes" számunkra a karácsony? Vagy mi az oka, hogy "elmegy" a fejünk felett?
Ha felcsendül ez a dallam, azonnal tudjuk: december van. De a "Happy Birthday"-t sem dalolgatjuk a családi asztalnál csak úgy, egy átlagos kedd estén. Ha fahéjas-szegfűszeges illat úszik az utcán, akkor forralt bor után szimatolunk, és biztosan télikabát van rajtunk, nem a nyári top – ha pedig nemzeti színű zászlókat lenget a márciusi szél, el kell magyaráznunk a négyévesünknek, hogy nem, nem az ő éppen aznapi születésnapja miatt van az egész város fellobogózva.
Jelek. Hangok, dallamok, illatok, tárgyak, mozgások, események és szavak. Jelek, amiknek aktív üzenetük van abban a pillanatban: most van AZ. És rögtön tudjuk, hogy mi. Mert bizonyos fajta jel és annak jelentése a mi kultúrkörünkben – a mi országunkban, a mi családunkban, a mi vallásunkban – összekapcsolódik.
Az ősidőkben a jelek sorozata, a rítus maga hozta létre az ünnepet, a történést, vagyis "azt." Ha nem volt rendben a sorrend, vagy bármi, a dolog egyszerűen nem jött létre. Ezért nagyon kellett vigyázni szavakra, dallamra, tettekre, sorrendre, hogy érvényes legyen, vagyis valóban megtörténjen a dolog.
Manapság is ismerünk ilyen "létrehozó" rítusokat: olyan szabályozott mondatokat, mint például: "Ezennel házastársaknak nyilvánítom önöket!". De akár egy jogi formába öntött adásvételi szerződés is őrzi a kimondott szó, a megtett cselekedet létrehozó hatalmát. Ám a legtöbb rítus ma már sokkal inkább csak jelez, kísér vagy kifejez valamit.
A nemzeteknek vannak saját, hagyományos jelei és rítusai, a nemzeti ünnepek és egyéb jellegzetes nemzeti események. Ahogy a népszokásokban is élnek ritualizált mozzanatok. S minden családnak van külön, sajátos "folklórja", ami csak rájuk jellemző: az, ahogyan ők ünneplik ezt vagy azt az eseményt. Családi identitást, családi kontúrt adhat mindez, amire még idős korukban is emlékeznek a családtagok. "Tudjátok, gyerekek, mi ezt így csináltuk…" – hallhatjuk sokszor, és ha változatokkal is, de a lényeg áthagyományozódik.
Hogyan tartjuk meg a gyerekek születésnapját? És a felnőttekét? Megünnepeljük-e a bizonyítványosztást? Kíséri-e valamilyen külsőség a házassági évfordulót? Hogyan szilveszterezünk? Mit "kell" tenni halálesetkor? Mit eszünk és mit csinálunk szenteste? Ki lehet és ki nem lehet ott a családi ünnepen? Egy mozaikcsaládban mi a karácsonyi "táncrend?"
A famíliafolklór nagyon sokszor maga az evidencia. Abba születünk, abba növünk bele, az a természetes – az a normális.
Családterapeutaként nagy figyelmet fordítok arra, hogy megvizsgáljuk: hasonlóan képzelik-e el a friss házasfelek az ünneplést? Egyezik-e az ünnep otthonról hozott "forgatókönyve"?
Nagy értetlenségeket, fájdalmakat tud okozni ugyanis, ha nem az történik, amire számítottam: nem ünnepeljük a születésnapomat, mert a párom családjában az csak gyerekünnep volt; vagy: "Te jó ég, komolyan gondolod, hogy ne legyen karácsonyfánk?!"; esetleg: "Meghívtad az egész nagycsaládot szentestére? Az nálunk mindig csak a szűk családé volt…"; hovatovább: "Mi otthon egészen más ételeket főztünk szenteste, mi lesz velem, ha nem találom azokat az ízeket?!"
Mély szeretetlenséget, jogos fájdalmakat lehet megélni és okozni. Igen, időben elkezdeni egyeztetni a vágyakat, elképzeléseket. Meghallgatni, teret adni, ha kell, kompromisszumokat kötni.
Hiszen nem csak nekem, hanem a másik félnek is ugyanúgy lehetnek evidenciái. Fontos, hogy mindketten otthon érezzük magunkat, különösen a legérzékenyebb ünnepen. Kell, hogy mindenkinek legyen tapasztalható karácsonya.
Miután a rítus csak jelzi vagy kíséri az ünnepet, ezért voltaképpen változtatható is. Ma örökérvényűnek hisszük a betlehemek látványát – holott a középkorból, Szent Ferenctől kaptuk ezt a gondolatot. A karácsonyi fenyőfa is hogy "begyökerezett" az ünnepi rítusokba! Pedig ez a német eredetű ünnepi kellék Jézus születéséhez képest egészen fiatal.
Az angyalkák hozzák a feldíszített karácsonyfát szentestére? Akkor hogyan lehetséges, hogy a plázákban vagy a szomszéd kertjében már advent előtt is gyönyörűen feldíszített karácsonyfák csillognak? Oda előbb jött el az angyal? Vagy a karácsonyfa lassan dekorációvá vált?
Fontos megbeszélni, hogy az ünnepben mi számunkra a lényeg, a valódi érték, a Kincs, amit szeretnénk megélni és családunkban átadni
– és mi a járulékos elem, ami vérré vált bennünk, de voltaképpen csak megszokás és kísérő elem, "dekoráció". Ha megmarad a Kincs, változhat a forma!
A Kincs vajon sérül-e, ha gyerekeink az ünnepi menü helyett a rajongott tejberizst kérik szenteste? Vagy ha kedvenc ovis dalaikat szeretnék elzengeni a "Mennyből az angyal" helyett a fa alatt? Megvalósítható-e, hogy a felnőttek a hagyományos ünnepi menüt eszik – és azt megmutatják, megtanítják az élni tanuló kicsiknek is? Vagy hogy eléneklik a hagyományos karácsonyi énekeket az ovisok "szólója" után? Lehet-e hagyományt és értéket rugalmasan tanítani, azért, hogy mindenkinek szép ünnepe legyen?
Igen, a karácsony a család, a szeretet, az otthon ünnepe.
Elmarad-e a karácsony, ha semmiféle rítust nem tartunk, vagy nem tudunk tartani? Érvénytelen-e, ha szerettünkkel egy kórház sürgősségi osztályán töltjük a szentestét? Ha nagy a baj a családban – ha konfliktus, betegség, válás, friss gyász, szegénység teszi lehetetlenné a rítusokat?
Nyilván nagy szükségünk van a hagyományos kísérő jelekre, hogy megtapasztalhassuk: most van Az Ünnep. De Jézus sem akkor született, amikor a világ finom süteményillatban úszott, a fényes porcelánok ragyogtak és a gyerekek is rendesen viselkedtek az ünnepi ruhájukban. Jézus a legnagyobb "sötétségben" született – születésének szerény, nem éppen csillogó körülményeit minden évben láthatjuk a betlehemesekben, a pásztorjátékokban.
A szeretetből való Születés ténye és hatása az ünnep origója, bárhol és bárhogyan.
Erről nem lehet se lemaradni, se kimaradni. Van, hogy a megszokottak nélkül, csak úgy, pőre lélekkel még jobban hozzáférünk az Ünnep valóságához. A Isten véglegesen emberré lett.
Egy-egy új helyzet pedig teremthet akár új, friss, tartalmas rítusokat is. A karácsonyunk mindig lehet igazi és érvényes.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Lothringer Éva szociális testvér, család-és párterapeuta, Salkaházi Sára Alapítvány
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
