Az addikcióban érintett családokban a mindennapok könnyen kiszámíthatatlanná válnak. A gyermek nem tudja előre, milyen állapotban érkezik haza a szülő, hogy milyen hangulat fogadja őt odahaza iskola után; lesz-e veszekedés, vagy számíthat-e arra, hogy aznap valaki mégis gondoskodik róla. A család működését ilyen esetekben gyakran maga a szenvedélybetegség határozza meg.
A gyerek igyekszik alkalmazkodni, figyeli a szülő hangulatát, megpróbálja elkerülni a konfliktusokat, esetleg gondoskodni kezd másokról. Olyan felelősséget vehet magára, amely nem az ő életkorának megfelelő súlyú. Ezt nevezzük parentifikációnak.
Más gyermek inkább láthatatlanná válik. Van, aki állandóan túlteljesít és "jó gyerek" lesz, van, aki humorral próbálja oldani a feszültséget, más dacos vagy problémás viselkedéssel hívja fel magára a figyelmet. Ezek a gyakran emlegetett "hős"-, "bohóc"-, "elveszett gyermek"- vagy "fekete bárány"-szerepek nem tudatos döntések, hanem sokszor a túlélés és az alkalmazkodás módszerei. Fontos látni, hogy ezekben az esetekben nem a gyerekkel van baj: a viselkedésével gyakran valami fontosat próbál kifejezni.
A függőséghez sok családban szégyen is társul. "Erről nem beszélünk!" – így szól a szabály, kimondva vagy kimondatlanul.
A gyermek pedig hamar megtanulja, hogy jobb titokban tartani azt, ami otthon történik.
Hiszen félhet attól, hogy nem hisznek neki. Vagy aggódhat amiatt, hogy szétszakad a család, hogy a szülőt büntetés éri, vagy hogy őt emelik ki a családból. Nyugtalaníthatja az is, hogy a többiek megtudják, milyen az otthona, és megítélik őt vagy a családját. Sok gyermek közben önmagát hibáztatja: talán ha jobban viselkedne, ha kevesebb gondot okozna, akkor anyu vagy apu sem inna...
Pedig a függőség nem a gyermek hibája, ő nem tudja sem irányítani, sem meggyógyítani belőle a szülőt. Nem az ő feladata a megmentés, a "nagyok" feladatainak ellátása, a béketeremtés vagy a családi titkok hordozása.
A hallgatás megtörése ezért nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindent egyszerre ki kell mondani. Néha az első lépés csupán annyi, hogy egy gyermek talál egy felnőttet, akiben megbízik és akinek elmondhatja: "Nálunk otthon valami nincs rendben"…
Az elfeledett gyermekek éppen azért maradhatnak sokáig láthatatlanok, mert megtanulták elrejteni, mi történik velük. Ezért fontos, hogy a pedagógus, a rokon, a szomszéd, az edző ne csak a gyermek feltűnő viselkedésére figyeljen fel. Jelzés lehet a hirtelen teljesítményromlás, a figyelmetlenség, az ingerlékenység vagy agresszivitás, de ugyanígy a szokatlan visszahúzódás, a túlzott alkalmazkodás, a szorongás vagy az is, ha egy gyermek feltűnően sok felelősséget vállal másokért. A "túl jó gyerek" éppen úgy segítségre szorulhat, mint az, aki rendszeresen megzavarja az órát.
Egyetlen jelből természetesen nem lehet megállapítani, hogy függőség van a családban. A lényeg nem a nyomozás, hanem a figyelem.
Mit mondjunk, ha egy gyermek megnyílik? Nem kell tökéletes mondatokat találnunk. Sokkal fontosabb, hogy valóban meghallgassuk. Segíthet például, ha azt mondjuk neki:
"Úgy látom, mostanában sok minden nehéz neked."
"Elhiszem, amit mondasz."
"Érthető, hogy összezavarodtál."
"Nem te tehetsz arról, ami otthon történik."
"Nem kell ezt egyedül megoldanod."
Érdemes kerülni a faggatózást, a szülő hibáztatását és a gyors következtetéseket. Nem az a cél, hogy a gyermek segítségével "leleplezzük" a családot, hanem hogy biztonságos kapcsolatot kínáljunk neki.
Egy megbízható felnőtt jelenléte önmagában is fontos védőfaktor lehet. Ez nem jelenti azt, hogy mindent egyedül kell megoldanunk.
Ha a gyermek veszélyben van, bántalmazásról szerzünk tudomást, vagy a helyzet meghaladja a kompetenciánkat, szakmai segítséget kell bevonni.
A biztonságos felnőtt olyan ember, aki észrevesz, meghallgat, komolyan vesz és tudja, mikor kell további segítséget bevonni.
Az egyházi közösség sokszor olyan hely, ahol a gyermek rendszeresen találkozik megbízható felnőttekkel. Egy hittantanár, pap, ifjúsági vezető, önkéntes vagy közösségi társ olyan kapcsolatot jelenthet, amelyben a gyermek megtapasztalhatja: számít az, amit érez és gondol. Az egyházi közösségnek ezért nem feltétlenül az a feladata, hogy minden családi problémát maga oldjon meg. Sokkal inkább az, hogy olyan közeget teremtsen, ahol lehet kérdezni, lehet segítséget kérni, és ahol a szégyen és az ítélkezés helyett az elfogadás és a felelősségvállalás kap teret.
Egy sportkör, zenei közösség, ifjúsági csoport vagy más támogató közeg ugyanígy fontos lehet: olyan hely, ahol a gyermek nem a "függő szülő gyereke", hanem egyszerűen önmaga lehet.
Az "elfeledett gyermek" nem marad örökre gyermek. A családban megtanult alkalmazkodási módokat azonban magával viheti felnőtt életébe. Nehézséget okozhat a bizalom, a saját érzések felismerése és kimondása, a határok meghúzása vagy az, hogy valaki elhiggye: neki is járhat biztonságos, kölcsönös szereteten és megbecsülésen alapuló kapcsolat. Előfordulhat, hogy a túl korán megtanult felelősségvállalás miatt mindig másokról gondoskodik, miközben saját szükségleteit háttérbe szorítja. Mások újra és újra ismerős, de nem biztonságos kapcsolatokba kerülhetnek.
A múlt hatással lehet ránk, de nem kell meghatároznia az egész életünket. A megfelelő támogató kapcsolatok, az önismereti munka, a professzionális segítők, a felépülési és önsegítő közösségek egyaránt segíthetnek abban, hogy valaki új tapasztalatokat szerezzen bizalomról, határokról és önmagáról.
A gyerekkori túlélési stratégiákban ráadásul gyakran ott rejlenek azok az erőforrások is, amelyek később értékes képességekké alakíthatók: a felelősségtudat, az érzékenység, a másokra való odafigyelés vagy éppen a jó helyzetfelismerés.
A függőség és a családi működésmódok generációkon átívelő hatása valós veszély. De a transzgenerációs minta nem megváltoztathatatlan sors. A változás sokszor ott kezdődik, amikor valaki először kimondja:
"Ami velem történt, nem az én hibám, és nem kell tovább vinnem."
A gyógyulás része lehet megtanulni, hogy a szeretet nem egyenlő a megmentéssel, a felelősség nem egyenlő mások terheinek cipelésével, és a segítségkérés nem gyengeség. Éppen ellenkezőleg: annak felismerése, hogy nem kell mindent egyedül megoldanunk és elbírnunk.
Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy biztonságban legyen, hogy gyerekként élhessen, és hogy segítséget kérhessen. Nem ő felelős a szülő függőségéért. Nem neki kell megmentenie a családot.
Soha nem késő segítséget kérni. Ha szeretnénk, hogy kevesebb gyermek maradjon egyedül azzal, amit otthon átél, az első lépés az lehet, hogy beszélünk róla.
A téma iránt érdeklődőknek különösen ajánljuk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának szervezésében 2026. október 20-án megrendezésre kerülő, kilencedik EGy konferenciát, melynek célja felhívni a figyelmet a szenvedélybeteg családok kiskorú és felnőtt gyermekeinek helyzetére és segítési lehetőségeire.
A budapesti Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban megrendezendő eseményen többek között a gyermekkori komplex traumatizációról, a kodependenciáról, a felépülő szülőkről és családokról, valamint a transzgenerációs örökségekről és erőforrásokról is szó lesz.
A konferencia teljes programjáról és a jegyvásárlási lehetőségekről itt olvashatsz bővebben.
Mit jelent biztonságos felnőttnek lenni? https://apaanyapia.hu/tudasbazis/mit-jelent-biztonsagos-felnottnek-lenni/
Frankó András (szerk., ford.): Elfeledett gyermekek családi titkai. Budapest, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2017. Ingyenesen letölthető: https://kimondhato.hu/wp-content/uploads/2017/05/kimondhato10.pdf
Barnowski-Geiser, Waltraut: Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők gyermekei MÉGIS a boldogságot. Budapest, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2018. Bővebb információ a könyvről: https://apaanyapia.hu/konyv-apa-anya-pia-2/
Jerry Moe: Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről. Budapest, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2020. Bővebb információ a könyvről: https://apaanyapia.hu/kiadvanyaink/gyerekszemmel-a-fuggosegrol-es-a-felepulesrol/
F. Lassú Zsuzsa, Frankó András, Kaposiné Czinkóczi Annamária, Kormos Piroska (szerk.): Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban – Fókuszban a függőségek. Kézikönyv segítő szakemberek számára. Budapest, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2021. Bővebb információ a könyvről: https://kimondhato.hu/gyermekek-mentalisan-serulekeny-csaladokban/
Elekes Dóra, Fábián Gábor, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kovács András Péter, Mattik Dora, Hoffmann Kata: Láthatatlan árvák. Budapest, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2022. Bővebb információ a könyvről: https://kimondhato.hu/lathatatlanarvak/
*****************************************************************
A szerzőről: Sós Eszter irodalomterapeuta, addiktológiai konzultáns, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának terápiás munkatársa, aki saját élményű segítőként támogatja egyéni és csoportos formában a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeit.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Sós Eszter, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának terápiás munkatársa
Letölthető anyagok:
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról
webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel
összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
