„Másoknak beszéljük ki a családot?! Majd ők mondják meg?” – egy kis családterápia-gyorstalpaló

Amikor valaki számára kiderül, milyen furcsa foglalkozásom van – család- és párterapeuta – gyakran hallom a fenti felkiáltást.

Ez azt jelenti: régen a családok sokkal jobban tudták, hogyan kell élni, szívósabbak, erősebbek is voltak, bezzeg nem volt ennyi panaszuk, bajuk! Ám a mai ember mintha meggyengült volna, és ezért kell az ilyen "úri huncutság", mint a családterápia, a mindenféle terápiák... Régen ez egyszerűen felesleges lett volna! – Valóban?

"Bezzeg régen! Úgy látszik, valamit nagyon elfelejtettünk!"

Gyakran jut eszembe egy idős, tapasztalt gyermekorvos: midőn valaki sopánkodott neki, hogy doktor úr, hát ez borzasztó, hát manapság már a kisiskolásoknak is magas vérnyomása van! – akkor ő bölcsen azt válaszolta: "Régen azért nem volt a gyerekeknek magas vérnyomása, mert nem mértük. Csak felnőtteknek való vérnyomásmérő volt. Ma már van gyermekkarokra való is. Tudjuk mérni. Van is a gyerekeknek magas vérnyomása!"

Vajon valóban "problémátlanabb" volt a családok élete egykor? Kevéssé valószínű. Lehet, hogy "csak nem mértük"… Azt is gyakran hallani: régen a házasság intézmény volt, ma kapcsolat. Úgy vélem,

ma ez a kapcsolatiság, a kapcsolat minősége kerül sokkal inkább előtérbe, míg régen a személyek valódi harmóniája, netán boldogsága, testi-lelki egyensúlya.

Ez korunk nagy ajándéka! Nyilván nagyon fontos, hogy a megtartó "intézményi" jelleg is megmaradjon, de ne csak a szigorú "muszáj" legyen az összetartó elem. Ezt a kapcsolati minőséget kívánja támogatni a családterápia, ráadásul egy olyan korban, amikor a családot, sőt a mindenkit érő kihívások egészen mások, mint nagyszüleink életében.

Aki család- vagy párterápiára érkezik hozzám, az tapasztalatom szerint a legkevésbé sem a gyenge, hanem a legbátrabb emberek közül való. Hiszen

javítani akar a kapcsolaton, kiteszi magát, múltját és jelenét a felismeréseknek, felelősséget vállal érte, és ha szükséges, talán még változni is hajlandó.

Hát nem érdemel nagyrabecsülést?

Kiknek segíthet a család- vagy párterápia?

Hogy kiknek is ajánljuk a család- és párterápia módszerét? Voltaképpen mindenkinek, aki másokkal valamilyen kapcsolatban él. Hasznos lehet

· a még házasság előtt álló ("együtt járó") pároknak

· a házaspároknak (különösen az életciklus-váltások vagy egyéb változások, különös megterhelések idején)

· felnőtt gyermek, idős szülő megbékélési vágya esetén

· testvérproblémákban

· nagycsaládi konfliktusok zivatarában

· de akár egy lakóközösség, munkahely, plébánia, egyszóval bármilyen kapcsolatrendszer összegubancolódása esetén is segítségül hívható.

"Ő a problémás, őt tessék megszerelni! Én addig sétálok egyet…"

Nem ritka, hogy egy pár, kis túlzással, de ezzel érkezik: "Én voltaképpen csak kísérem a házastársamat, az igazi baj ővele van, őt tessék megváltoztatni, én mikorra jöjjek vissza…?"

Másik esetben ez az "indexpáciens" a gyerek: "Lehetetlenül viselkedik, ővele van a gond, nem értjük, miért küldtek minket családterápiára, mi kimehetünk?"

Az egyéni pszichoterápia is új embertudomány, a családterápia pedig még újabb. A XX. század ötvenes éveiben alakult ki Amerikában, több gyökérből táplálkozva. Új módszereket és új szemléletet hozott. Felfedezte, hogy az egyéni pszichoterápiás segítség, az egyén elakadásainak, sebzettségeinek enyhítése nagyon gyakran nem lehetséges anélkül, hogy ne vegyük figyelembe azt a rendszert, azt a helyzetet, amiben állandóan létezik, amibe visszatér. Ahol ő maga is kivált olyan magatartásokat másokból, amelyek aztán újra őrá hatnak vissza. Ezért az egy személy helyett az egész rendszert behívják – a családterápia gyakran sokszereplős, izgalmas esemény!

Ez a rendszerszemlélet, amiben a viselkedések, tünetek egymásra hatását fedezzük fel, és a rendszer egészét próbáljuk a diszfunkcionális, vagyis célját el nem érő rendszerviselkedés alól úgy felszabadítani, hogy az funkcionális, életet teremtő szisztémává lehessen.

A család mint ökoszisztéma

Minden család – és emberi közösség – olyan, mint egy ökoszisztéma: a sok alkotóelem kölcsönösen egymásra hat, közös egyensúlyi állapotra törekszik, és ha változik a rendszer egyik csücske, változik az egész. Amikor gond van, akkor egyfajta "patológiás", vagyis kóros egyensúlyi állapot látható, aminek a tünethordozó indexpáciensek viselik a láthatóságát: tünetükkel biztosítják az egyensúlyt, de súlyos tévedés, ha egyedül a tünetet akarjuk gyógyítani, és az ő problémájaként értelmezzük a helyzetet. Lehet, hogy csak tünetvándorlást idézünk elő, és a másik személynél jelenik meg valami hasonló…

Ezért ma már azt mondjuk, hogy "anorexiás család" "alkoholizmussal élő család", bár egyvalaki, akit régebben "A bűnösnek" vagy "A problémásnak" láttunk, a látványos tünethordozó.

Kölcsönös egymásra hatás, visszacsatolások – akkor nem lehet egy irányba mutatni, hogy ott van az ok, mi meg hátradőlhetünk?

A családterápia hatékony szemlélete szerint nem egyenes irányú, hanem körkörös okságban gondolkodunk.

Nem keressük, ki a "hibás", az egyetlen megjavítandó, mert az élő rendszer folyamatos egymásra hatásban létezik, és együtt hozza létre a kóros egyensúlyt, amiben mindenki szenved.

Amikor erre rálátunk, akkor tudjuk az egész mechanizmust kissé elmozdítani.

A gyermek mint "indexpáciens"

Nagyon érdekes, hogy amikor gyerek az indexpáciens – pl. bepisil, agresszív stb. – és családterápiára küldik a családot, gyakran pusztán csak a szülők részvételével történt néhány találkozás olyan eredményt hoz, hogy megszűnik a gyerek tünete anélkül, hogy a terapeuta egyszer is látta volna őt. A rendszer javult, új egyensúly állt be – már nincs szükség a tünetre.

Milyen gyakori, hogy " a gyerekkel állandóan tanulnom kell késő estig, nem hajlandó egyedül" – szól az anyai panasz.

De a kérdés az: ha nem kéne Petivel tanulni, akkor anya mit csinálna helyette? Hamar kiderülhet: kénytelen volna a férjével is törődni, pedig leginkább elkerülni akarja. De a gyerek érzékeli a kimondatlan feszültséget, és öntudatlan-készségesen alibit nyújt anyának, hogy ne legyen módja a nemszeretem-személyekkel törődni: nem is teheti, hiszen minden áldott nap hosszan tanulnia kell a gyerekkel! S számos esetben, ha a szülők kapcsolata javul, láss csodát, Peti külső rábeszélés nélkül hirtelen rákap az önállósodásra…

Ha az apa alkoholizál, vagy pornófüggő, kiderülhet pl. hogy elcsúsztak a családi alrendszerek. A három gyerek mellett ő valahogyan bekerült a gyermeki alrendszerbe negyediknek, a feleség is úgy emlegeti, hogy "nekem négy gyerekem van" – de akkor ki az ő férje? És a férfinak van-e felesége, vagy csak "anyukája"? Mit tesz ez a férfi-öntudattal? Hol, hogyan találja meg azt? Mit tesz ez a férfi azért, hogy a gyermeki alrendszer tagja legyen-maradjon? Mit okoz a feleségben, hogy nincs kire támaszkodnia? Hova fog támaszkodni? Lehet, hogy az állandóan jelen levő nagyon erős édesapja a mai napig a férfitámasz, eleve elfoglalva a férj támasz-helyét? Hogyan hat mindez a gyerekekre?

Milyen jó családterápiás feladat helyreállítani az alrendszerek – házastársi, szülői, gyermeki – meglétét, egészséges határait és bizonságadó hierarchiáját, és a végén megtapasztalni, hogy apának már nincs szüksége vigasztaló függésre, mert megtalálta valódi helyét és identitását, a szintén identitást nyert felesége mellett.

Generációs problémák

A rendszer az időn-családi határokon is átívelő valóság: hogyan fut végig a külső, társadalmi tény, történelmi trauma generációkon át? Hogyan lehet enyhíteni régi családi tragédiák bevésődéseit a jelenben? Hogyan lehet a mai nukleáris, azaz mag-család (szülők és gyerekek) néhány szereplőjére ráterhelni azt a rengeteg funkciót, elvárást, amit régen a nagycsalád, vagy a "fél falu" látott el?

Hogyan lesz a mai ezer kihívás között optimálisan, életadóan működő a család?

Családi szerepek, határok, feladatok, családi mítoszok, tabuk és titkok, életciklusváltás, hozott minták, krízisek, sőt transzgenerációs krízisek – parancsok és tiltások, rítusok, túlélési technikák stb… No és első helyen a kommunikáció ezer problémája, hiszen az adja a rendszer kenőolaját!

Gyakran a kommunikáció tanítása, gyakorlása adja a terápia legtermékenyebb részét.

Könnyebb a portörlés, mint a nagytakarítás!

Mikor jöjjünk? Amikor még kevés fájdalom, konfliktus, és sebesülés rakódott le. Amint port törölni sokkal könnyebb, mint teljes lakásfelújításba fogni, úgy harminc év lerakódott, megkövesült fájdalmát, elhidegülését, haragját sokkal nehezebb megmozdítani, mint egy pár éves kapcsolatot áttörölni, újrafényezni.

De ha ott állunk már súlyosan megkérgesedett szívünkkel és életünkkel, akkor is érdemes! Őszinte vágyunk, a felelősségvállalás a változásért nagymértékben enyhítheti a gondokat, átmelengetheti fagyott kérgeinket.

Sok családterápiás módszer létezik, és mindig újak is születnek. Strukturális, stratégiás, megoldásközpontú, érzelemfókuszú, narratív – sorolhatnám. A legtöbb terapeuta ma már amolyan gyűjtőmedenceként használja ezeket. A találkozásokon, amik az egyéni terápiától eltérően általában másfél órásak, szintén több érdekes aktivitást lehet alkalmazni: rajzolás, "szoborépítés", családfakészítés, asszociációs játékok, sőt tánc… és gyakran vannak házi feladatok is, mert a legfontosabb dolgok mindig két találkozás között történnek, és jó azt elősegíteni.

Egy azonban biztos: a terapeuta csak egy enzim. Ő csak a reakciót segíti az alkotórészek között. Azt tudja vitalizálni – jó esetben – ami valaha volt, csak mostanra akár tetszhalott állapotba került. Nem tud olyat "beletenni" a kapcsolatba, a résztvevők lelkébe, ami nincs, és sosem volt benne. Bár néha mintha ezt várnák tőle.

Gyümölcstermés – generációkon át

Budapest utcáin sok a hajléktalan. Sokszor bánt, hogy én nem teszek értük aktívan semmit. De tudom: ha nem válnak el a párok, nem jön létre a közös lakásból való kiűzetés, a mentális megbetegedés, az elhajléktalanodás.

Szép tapasztalat egy családterapeutának, ha hírt kap arról, hogy a támogatott párnak gyermeke, netalán pont egy vágyott, addig "késlekedő" gyermeke született… és ha javul egy kapcsolat, nem csak a gyermekek, de még az unokák is majd megszülethetnek... és ha enyhültebben tudnak tovább élni, az a gyermekeik életére, pszichés egészségére, kötődési képességére is nagy hatással van, sőt majd a párválasztásukra, a kapcsolat megtartására is.

"Másoknak beszéljük ki a családot?! Majd ők mondják meg, mit tegyünk?"

Nem, nem mondjuk meg. Segítjük feltárulni az adott rendszer valóságát meghallgatással, kérdésekkel, mély empátiával, nagyrabecsüléssel, hiszen mindig annyi, de annyi erőfeszítés van egy kóros egyensúlyban is!

A bizalom légkörében segítünk rálátni, megérteni – és elősegíteni az enyhület következő lépését. De minden család a saját életének elsődleges szakértője – erre építünk, erre számítunk. Ők tudják, általában valóban tudják, merre vinne az élet útja. A háttértudástól a cselekvő tudásig juttatjuk el őket. Minden szinten a kapcsolati rendszerek élő részének maradni – ez a családokkal való közös munkánk gyümölcse.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Lothringer Éva szociális testvér, család-és párterapeuta, Salkaházi Sára Alapítvány