Szoptatás: miért olyan egyszerű, miért olyan bonyolult?

A szoptatás természetes „folyamat”, reflexek és ösztönös viselkedés útján megy, mint a karikacsapás. Ráadásul roppant örömteli is tud lenni. Ha ez igaz, vajon miért nem anyatejen él a hathónapos körüli babák közel fele?

Mujur, az orángután nőstény fogságban született, vele egykorú társakkal nőtt fel. Nemsokára megszüli az állatkert szakemberei által nagyon várt orangutánbébit. Az első kölykét sajnos elvesztette, mert fogalma sem volt róla, hogy kell gondozni és szoptatni. Az állatkert munkatársai elhatározták, hogy most elejét veszik ennek a problémának. Meghívtak hát néhány olyan anyát a városból, akik szoptatják a saját gyereküket, hogy ők mutassák meg Mujurnak, hogyan kell bánni az újszülöttel. Mujur megfigyelte őket. Amikor megszületett a kiskölyök, már ügyesebben bánt vele, de a szoptatás sikeréhez még szüksége volt arra, hogy újra lássa azt, mások hogyan szoptatnak.

Hogy miért fontos számomra ez a történet? Nagyon sok kétségbeesett édesanyával találkozom, aki

saját magát hibáztatja azért, mert nem megy a szoptatás, mert önmagában abban is bizonytalan, hogy „hogyan kell” megfogni és mellre tenni az újszülöttet.

Ezek az édesanyák többnyire úgy jutnak el a kisbabájuk megszületéséig, ahogy Mujur: nincs tapasztalatuk az anyasággal kapcsolatban, nem töltöttek sok időt olyan helyzetben, ahol megfigyelhették, átélhették volna, hogy milyen egy kisbabáról gondoskodni, ahol megtapasztalhatták volna, hogy mennyire életrevaló és masszív tud lenni egy csecsemő.

Nem a fiatal anyák hibája, ha bizonytalanok vagy egyenesen megriadnak ettől az új helyzettől. A csecsemőgondozást és a szoptatást tanulni kell, mégpedig a legjobb, ha ez a tanulás nem könyvek vagy oktatófilmek segítségével történik, hanem konkrét tapasztalatok útján, más anyák közelségében, élményszerűen, a kisbabát néha kézbe fogva, a megfelelő mozdulatokra rátalálva és átélve, hogy a csecsemő „nem cukorból van” – vagyis nem kell féltenünk attól, hogy kárt teszünk benne pusztán azzal, hogy magunkhoz emeljük, átöltöztetjük vagy bepelenkázzuk.

A baba is tanul

Képzeljünk el egy magzatot, amint lebeg a testmeleg magzatvízben, csak derengő fény jut el hozzá, egész környezete nyugodt állandóságot biztosít. Az ő „dolga” annyi, hogy mocorgással, rúgkapálással erősítse izmait. Mocorgás közben a szájához nyomódik a köldökzsinór, vagy a szájába kerül az egyik ujjacskája. Ösztönösen szopizni kezdi, ahogy ezt sok-sok ultrahangos kép is bizonyítja.

A szopizás tehát már magzati korban is remekül megy, mégis sok anya tapasztalja, hogy hiába teszi mellre gyermekét, mégsem sikerül azonnal a szoptatás. A mellbimbó ugyanis egészen más formájú, mint bármi, amit a kisbaba addig szopizhatott, ezért lehet, hogy az egészet újra kell tanulnia.

Ehhez pedig türelem kell, és hit abban, hogy a baba képes lesz megfelelni ennek a kihívásnak. Néha persze bonyolultabb a helyzet, jelentkezhetnek olyan átmeneti problémák (kisebb anatómiai eltérések, a baba nehezebb alkalmazkodási időszaka és hasonlók), amelyekhez tapasztalt segítségre van szükség.

Becsapott generáció

A mai nagyszülőkre még nem hatott ekkora mértékben a technikai fejlődés, nem volt ilyen rengeteg árucikk és reklám, ami mind azt ígéri, hogy ha kialakul valamiféle nehézség az életünkben, pénzért megvásárolhatjuk a megoldást. A marketing azt sugallja, megúszhatunk mindent a hasfájástól kezdve a fogzási problémákig; sőt, valójában azt is, hogy a kisbabára hangolódjunk, figyeljünk rá és kiszolgáljuk az alapvető szükségleteit.

A reklámok nem mondanak igazat: ezek a szerek és eszközök többnyire csak átmeneti segítséget nyújtanak, vagy azt sem, viszont rengeteg csalódást okoznak a szülőknek, akik újabb és újabb megoldások után kutatnak.

Általános jelenség ugyanis, hogy senki nem mondja el nekik, hogy a baba nyűgössége sok esetben normális, vagy hogy a legtöbb nehézség „ellen” beválik a szoptatás, a testközelség, a hordozás, a pocakmasszázs. Ez pár évtizede még természetes volt, ma már akkora a médiazaj a szülés és szoptatás körül, hogy a tapasztalatlanabb szülők teljesen összezavarodnak.

Ilyen körülmények között viszont nagyon nehéz lelassulni egy kisbabához, és „elviselni” azt, hogy igen, néha küzd az emésztéssel, a fogzással, nem alussza át az éjszakát, minden napszakban szopni akar, és szüksége van a testközelségre.

Nagyon gyakori, hogy a szoptatás is ezért akad el, hiszen úgy tűnhet, hogy az az oka a nehézségeknek. A szülők azt hihetik, hogy nem elég tápláló vagy nem elegendő a tej, hogy attól fáj a baba hasa, hogy éjszaka is azért ébred a kisbaba, mert „rászokott” a szopizásra.

A WHO ajánlásai

A sikeres szoptatáshoz elengedhetetlen, hogy ismerjük a tudományosan megalapozott nemzetközi ajánlásokat. Ha ezeket betartjuk, sokkal nagyobb esélyünk lesz arra, hogy addig szoptassunk, ameddig nekünk tetszik, és ne szakadjon meg a szoptatási időszak a szándékaink ellenére.

1. Igény szerinti vagy válaszkész szoptatás: A szoptatás gyakoriságát és időtartamát a csecsemő irányítja. A szoptatás a csecsemő többféle szükségletét kielégíti, nem egyenlő pusztán a táplálással.

2. Kizárólagos szoptatás fél éves korig:
Az anyatej teljes értékű, mindig az adott csecsemő igényeihez alkalmazkodó élő anyag, mely kielégíti a gyermek folyadék- és tápanyagigényét. Egészséges csecsemő esetében csak a D- és K-vitamin bevitele szükséges az anyatej mellett hat hónapos korig. Ezután megkezdődhet a hozzátáplálás, fokozatosan, lehetőleg otthon készített ételekkel.

3. Szoptatás kétéves korig, vagy azon túl:
A szoptatás biológiai norma. Biztosítja a csecsemő és gyermek optimális tápanyagellátását, immunvédelmét és stresszregulációját. A szoptatás időtartama kultúránként változó, és a család magánügye.

A nagyi segít!

Egy amerikai kutatás során arra voltak kíváncsiak, hogy melyek azok a tényezők, amelyek segítik az anyákat a szoptatásban. Rengeteg szempontot figyelembe vettek az anya életkorától a társadalmi státuszán keresztül addig, hogy milyen módon készült fel a szülésre és a szoptatásra. A kutatás végül kimutatta, hogy

a sikeres szoptatásban a legfontosabb tényező, ha van egy bármikor elérhető nagymama, aki maga is szoptatott fiatal anyaként.

Tehát nincs annál jobb, mint egy olyan nagymama, aki maga jó szoptatási tapasztalatokkal rendelkezik, vagyis addig szoptatta a gyermekeit, ameddig ő maga szerette volna, és azt is megtapasztalta, hogy minden kisbaba más.

Fantasztikus érték az a támogatás, ami az anya szükségleteit és személyiségét figyelembe veszi, és azt tudja közvetíteni, hogy a nehézségek áthidalhatók.

A nagyi már megtapasztalta, hogy teljesen normális, amikor rosszabb napok jönnek, de azoknak vége lesz és jóra fordulnak a dolgok. Ő nagy eséllyel nem különböző okoskütyüket és gyógyszertári szereket fog ajánlani, hanem praktikus fogásokat és sok türelmet.

Hátráltató üzenetek

Sajnos régen sem volt ritka, hogy egy nő nem tudott szoptatni, vagy nem addig, ameddig szeretett volna. Sok eltelt év után persze nem igazán lehet megállapítani, hogy mi volt a sikertelenség oka, ami viszont biztos, hogy nem a sokat hangoztatott, generációról generációra szálló mondatok: „A mi családunkban senkinek sem sikerült szoptatni!”, vagy: „Ilyen mellel nem lehet…”, „Te is ilyen lusta baba voltál”, „Nekünk mindig híg volt a tejünk.”

Ezekről a kijelentésekről ma már tudjuk, hogy tévhiteken alapulnak. Abból fakadnak, hogy régebben nem állt rendelkezésre elegendő információ, így nagyon széles körben elterjedhettek olyan rossz gyakorlatok, mint az időre szoptatás, a szigorú napirend vagy korai hozzátáplálás. Ez a szöges ellentéte a ma ajánlott gyakorlatnak (lásd fentebb a zöld hátterű írásunkat).

Nem sikerült, tehát meg kellett indokolni, valahogy szavakat kellett találni ahhoz, ami történt. Így alakultak ki a családi legendák, amiket nagyon nehéz érvényteleníteni, hiszen az előző generációknak fontos kapaszkodót adtak. Nem könnyű, de azért nagymamaként megugorható felvállalni a változást: „Lányom, én máshogy csináltam, de téged úgy foglak támogatni, ahogy te szeretnéd.”

Amikor szakemberre van szükség

A szoptatási (laktációs) szaktanácsadók előzetes segítő foglalkozású területen szerzett diplomával a kezükben ülnek be újra az iskolapadba, hogy évek alatt elsajátítsák a szoptatástámogatáshoz szükséges ismereteket és gyakorlatot. Még ha vannak is ilyen szakemberek, ne gondolja azt senki, hogy az ő segítségük nélkül biztosan nem fog tudni szoptatni.

Ahogy a szülők a rokonok és barátok segítségével megbirkóznak a baba gondozásával kapcsolatos kihívásokkal, úgy könnyen lehet, hogy a szoptatáshoz is elegendő a „civil” támogatás.

De vannak olyan helyzetek is, amikor bonyolultabbá válik vagy elakad a folyamat, akár valamilyen fizikai, anatómiai vagy egészségügyi okból, akár érzelmi szempontból vagy ismeretek hiánya miatt. Ebben az esetben érdemes szoptatási tanácsadót hívni, hiszen ő, tapasztalatai és ismeretei révén megérti, hogy valójában mi történik, és néhány lépés távolságból jobban átlátja a teljes helyzetet, mint maguk a családtagok.

Mikor legyen vége?

Ahogy fentebb már említettük: a WHO azt javasolja, hogy legalább kétéves korig szoptasson minden édesanya (vagyis kétéves korig ÉS azután is).

Nagyon nehéz keretekről beszélni egy olyan területen, amelyen ennyire érvényesülnek a kulturális hatások. Míg az Északi Sarkkör környékén élő inuitoknál a szoptatási időszak akár 6-7 évig is tart, addig a nyugati kultúrában nem ritka, hogy csak pár hónapig szoptat egy anya, vagy akár el sem kezdi.

Ha kizárólag a baba szempontjait vesszük figyelembe, akkor egyéves korában még bőven szüksége van a szoptatásra, úgy immunológiai, mint diétás és pszichés szempontból.

Valójában nincs olyan életkor, amelyben az anyatej ártalmas lenne. Ahhoz, hogy eldöntsük, hogy egy gyerek esetében a szoptatás teljesen rendben van, vagy esetleg inkább már akadályozza a fejlődést, ismerni kell a családot, a szoptatás helyét a mindennapi életben és a gyerek viszonyát a szoptatáshoz.

Ahogy egyáltalán nem javasolt egy újszülött életét szigorú napirendbe erőltetni, úgy egy

két-három éves gyerek esetében már nem szolgálja a fejlődését, ha semmiféle rendszer nincs az életében, ha hiányoznak a keretek és minden bajára szoptatással válaszol az édesanya.

Ha a szoptatott gyermek az életkorának megfelelő életet él és jól fejlődik, tud kapcsolatot teremteni és érdeklődik a környezete iránt, akkor nem számít bajnak, hogy még reggel és este szoptatja az édesanyja, ezzel segítve az alvás és az ébrenlét átmenetében. Ám ha egy ilyen korú gyermek folyamatosan szopizni akar, és emiatt nem kapcsolódik, nem játszik, nem távolodik el az édesanyjától, akkor érdemes feltenni a kérdést, hogy a család a helyén kezeli-e a szoptatást.

Az a legfontosabb, hogy a szoptatás időszakában az anya és a gyermek is komfortosan érezze magát. Ha az anya számára a totyogó vagy kisgyerek szoptatása már teher, épp ideje az elválasztásnak. Ha viszont nem teher senkinek és szépen belesimul a mindennapokba, akkor teljesen rendben van az is, ha a család megvárja, amíg a kisgyerek fokozatosan elválasztja magát.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Sződy Judit laktációs szaktanácsadó IBCLC, pszichológus