Második fiam születése után végeztem el az OSA önkéntes-felkészítését, majd kislányunkat várva, egyre növekvő pocakkal segítettem – másik önkéntessel felváltva – egy ikres anyukának olyan apróságokban, hogy a picikre figyeltem, amíg elment hajat mosni vagy rendet rakott. Emlékszem anyósom döbbenetére; ő épp nálunk volt, s mert fiaim valami enyhe betegség miatt kimaradtak az oviból, vigyázott rájuk addig, amíg én elmentem önkénteskedni. Ő is dolgozott önkéntesként, mégsem tudta megérteni a helyzetet. Én viszont elszánt voltam: jó kezekben hagyva az enyéimet, állni kell a szavam mások felé, hisz megígértem. Azóta másfelé vitt az utam, de az OSA tevékenységét figyelemmel követem; és egyre többször gondolok arra: ha majd a gyermekeim felnőnek és még nincsenek unokáim, újra elkezdek náluk önkénteskedni.
Az OSA-önkéntes olyan, mint egy karó: támaszt nyújt a kis fácskának, de csak addig, amíg az megerősödik. Ez megmaradt bennem a felkészítőről, pedig eltelt több mint nyolc év is azóta. Így van ez most is?
Igen, továbbra is egyik alapelvünk, hogy az iskolás kor alatti kisgyermekes családoknak nyújtott támogatás átmeneti, 3-6 hónapra szól. Ahogy az is, hogy mindez ingyenes és célja a család életében felmerülő normatív – tehát az élet természetes folyásában felmerülő – krízishelyzeteket élhetővé tenni. Nincsenek zűrös, extrém hátrányos helyzetű családjaink – és ez így komfortos az önkénteseink számára is.
Nálunk az önkéntességnek nincs szakmai feltétele, viszont feltétele a szülőség, hiszen csak azok tudnak hitelesen támogatni másokat, akik maguk is átélték ezeket az élethelyzeteket, saját tapasztalattal rendelkeznek. Amit mi ehhez az 50 órás önkéntes-felkészítésen hozzáadunk az az, hogy hogyan lehet jól segíteni; melyek a kulcsai az elfogadásnak, értő meghallgatásnak, helyes támogatásnak.
A családjaink nem kész megoldásokat kapnak az önkénteseinktől, hanem jelenlétet, értő figyelmet, asszertív kommunikációt, szülői tapasztalatot, amelyek segítségével eljuthatnak oda, hogy képesek legyenek megoldani saját élethelyzeteiket, megtalálni saját megoldásaikat.
A képzés fontos része még a kompetenciák határainak tanulása; ugyanis nem fog senki segíteni olyan helyzetekben még a legtöbb jóindulattal sem, amihez ő már nem ért, ami őt már meghaladja.
Épp ezért önkénteseink folyamatos esetmegbeszéléseken vesznek részt, amiket az őket „beszervező” és ügyeiket kézben tartó koordinátorok vezetnek, állandó szakmai háttértámogatást nyújtva nekik. Ez egy nagyon elkötelezett vállalás, mind az önkéntesek, mind a koordinátorok részéről, akik maguk is önkéntesek. Utóbbiakat 120 órában képezzük ki, szakemberek segítségével, rengeteg területen (kommunikáció – nemcsak a családdal, hanem az önkormányzattal, védőnővel stb.; kísérés; erőforrás-fókusz; tréneri alapok, szervezői készségek – hiszen az ő feladatuk a toborzás és a közösségépítés is), és ők is folyamatosan kapnak szakmai háttértámogatást és továbbképzést. Nagy öröm, hogy egyre többen jelentkeznek a fiatal szülők korosztályából is önkéntesnek, a korábbi, jellemzően nagymama korúak mellé.
A kompetenciahatárokat illetően: mi az, amit az önkéntesek vállalhatnak és mit nem?
Jellemzően egyszülős, sérült gyermeket nevelő és ikres családok családok keresnek. Nagyon sokszor a fizikai, praktikus segítség a lényeg; többnyire nem azért hívnak, mert kiborultak és beszélgetni szeretnének. Hanem például játszani a tesóval, amíg fejlesztésen vagy babaúszáson vannak a másikkal, segíteni nekik levinni az ikres babakocsit az emeletről, figyelni a nagyobbikra a játszótéren, amíg a picit megszoptatják.
Főszabály: az önkéntes soha nem maradhat huzamosan egyedül a gyermekkel; a felelősség mindig a szülőnél marad.
A kereteink védik az önkénteseket és a családokat is. Ez tehát nem bébiszitter-szolgálat. És nem is bejárónői segítség. Ettől függetlenül sokan szívesen felajánlják, hogy elmosogatnak, vasalnak, babaruhát válogatnak.
Önkénteseink nagyon tudnak segíteni, de meghallgatni is. Nagyon sokszor előfordul ugyanis, hogy az anyuka sem tudja, miben is akar segítséget, csak annyit érez, hogy túlterhelt, nem bírja tovább. Ehhez is aktív, de ugyanakkor háttérbevonuló jelenlét kell; hiszen az önkéntes már valószínűleg hamarabb átlátja, miben is kellene segíteni, de nem mondja meg, hanem legfeljebb megkérdezi: „Segít az neked, hogy ha én...?”. Mert arra a kérdésre: „Mit szólnál, ha valaki bemenne a lakásodba és elkezdené locsolni a kókadt virágaidat?”, kétféle válasz létezik: van, aki nagyon hálás lenne érte, és van, aki kikérné magának, azt csak ő teheti meg.
Mi van akkor, ha esetleg a segítséget kérő anyuka családtagjai nem együttműködőek?
Koordinátori feladat megoldani azt a problémát, ha valamelyik családtag ellenáll a támogatásunknak. Hiába szeretné az anyuka, ha az apukát vagy a nagymamát nagyon zavarja az önkéntes jelenléte; nem valószínű, hogy abból sikeres segítés lesz.
Hogy kezdődik maga a segítségnyújtás és hogyan lesz vége?
A jelentkezés önkéntes; a családokat csak akkor tudjuk fogadni, ha ők maguk jelentkeznek – ez a lépés nagyon fontos az elköteleződés és a segítség elfogadása szempontjából. Segítséget kérni ugyanis egyáltalán nem könnyű, sokaknak pedig kifejezetten nehezükre esik; akadályozza őket ebben az ismeretlentől való félelem, a külvilág iránti bizalmatlanság, az a gondolat, hogy be kell engedniük valakit a saját életterükbe, valamint a saját belső és/vagy külső környezeti elvárások leküzdése („ez nálunk nem szokás”, „nekem tudnom kell ezzel boldogulni”, „nem vagyok jó anya, ha egyedül nem tudom ellátni a gyermekeimet”,stb.).
De ez nem azt jelenti, hogy ők maguknak kell ránk találniuk; ennek számos más módja is van: a helyi koordinátoraink – beágyazódva a kerület, település szociális ellátórendszerébe – kapcsolatban vannak a védőnővel, családsegítő szolgálattal, bölcsődékkel és óvodákkal, és ajánlani nekik minket. Amikor pedig egy családtag bejelentkezik (emailen vagy telefonon), először a helyi koordinátor megy ki a család otthonába, és átbeszélik, hogy miben kérnek támogatást, majd az alapján végiggondolja, hogy az ő helyi csapatából kit (vagy kiket) ajánl ki a családhoz. Ez a párosítás nagyon fontos lépés, hiszen nagyon nem mindegy, hogy az adott önkéntes milyen személyiséggel, élethelyzettel, felkészültséggel és motivációval rendelkezik – vannak könnyebb és nehezebb családjaink, és vannak könnyebb és nehezebb családokra vágyó önkénteseink.
Ami a támogatás végét illeti, már az első látogatáskor egyértelművé tesszük, hogy mindez átmeneti, majd három, illetve hat hónap után a koordinátor ezt átbeszélni a családdal. A főszabálytól rugalmasan el lehet térni, ha a helyzet indokolja – de csak ekkor, mert a függőség kialakulását kerülni kell (mindkét fél tekintetében) és mert az önkéntesekből nagy hiány van, rájuk más családnál is szükség van.
.jpg)
Milyen hatással volt munkátokra a járvány és hogy látod a folytatást, mik a féléves vezetői tapasztalataid?
Jelenleg 52 koordinátorunk és 250 önkéntesünk van, 20 vidéki településen és 11 budapesti kerületben. De ez a szám ingadozó, különösen a covid miatt. Mindenki bezárkózott, az önkénteseink is és a családjaink is. Hivatalosan megszüntettük a családlátogatásokat a korlátozások idején, hogy ne hozzuk nehéz helyzetbe az önkénteseinket, de ennek ellenére sokan vállaltak, hogy folytatják a munkát, nem hagyták el a családjainkat. Dolgozunk azon, hogy újraépítsük a csapatokat; első körben a koordinátorainkba igyekszünk lelkesedést önteni ez ügyben. Ugyanakkor a járványnak volt örömteli hatása is: előhozta az emberekből a segítő szándékot, sokan jelentkeztek önkéntesnek; soha ilyen nagy létszámú koordinátor-képzésünk nem volt, mint most tavasszal.
A járvány miatt nehezített helyzetben vettem át az alapítvány vezetését. A tevékenységünket illetően alapvető változásokra nincs szükség; jók az eredeti céljaink, struktúránk. Húsz év elteltével ugyanakkor fontos a szervezet működését újragondolni, a kialakult gyakorlatot szakmai szempontból áttekinteni, szükség esetén átalakítani. Anyaszervezetünk, az angliai Home Start is éppen erre készül. Szeretném az ország fehér foltjai is elérni, hiszen több olyan országrész és település van, ahol nem vagyunk jelen. És szeretném magunkat jobban láthatóvá és büszkévé tenni magunkat arra, amit csinálunk.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: BRM Média
Képek forrása: OSA, Antal-Ferencz Ildikó
Szerző: Antal-Ferencz Ildikó
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
