Új emberek a templomban – Kik ők és hogyan fogadjuk őket?

Egyházközségeink többsége családias: legalább látásból, de gyakran személyesen is ismerjük azokat, akikkel a templomban szoktunk találkozni. Jó érzés olyan közösséghez tartozni, ahol nem vagyunk idegenek, ahol barátaink vannak.

Nagy ajándék, amikor úgy érezhetjük, hogy a templom a második otthonunk. Éppen ezért érthető, hogy van, akinek nehézséget okozhat, amikor új, korábban nem látott emberek térnek be a templomba, akik nem feltétlenül ismerik a katolikus szokásokat, például elfelejtenek térdet hajtani vagy a férfiak levenni a sapkájukat, esetleg nincsenek az alkalomhoz illően felöltözve. Kik ők és hogyan forduljunk hozzájuk?

A templomi közösség folyamatosan változik

Először is fontos leszögeznünk egy alapvető igazságot, amire talán ritkán szoktunk csak gondolni: a közösség, ha nem növekszik, meghal. Óhatatlan, hogy a meglévő közösségből egyesek ne távozzanak: van, akik elköltözik, van, aki beteg lesz és van, aki meghal. Ha nem akarunk elfogyni, szükségünk van újakra. És egyáltalán – nem mellékesen –

ez Jézus parancsa is, és itt nem csak a felebaráti szeretet parancsára (vö. Mt 19,19) gondolok, hanem a missziós parancsra (vö. Mt 28,19-20) is.

De térjünk vissza a fentebb feltett kérdésekre: Kik az „újak” és miért jönnek?

A tapasztalat az, hogy ahány ember, annyi válasz. Talán vallásukat gyakorló hívők, akik a környékre költöznek, mások némi kihagyás után szeretnének újra közelebb kerülni Krisztushoz és az Egyházhoz, ismét mások keresik Istent és ezért térnek be a templomba.

Az igazán izgalmas kérdés azonban nem is ez, hanem az: hogyan forduljunk hozzájuk?

A legfontosabb, hogy érezzék: örülünk nekik, és jó, hogy itt vannak, de az is egy jó megoldás, ha odalépünk az „újakhoz”, bemutatkozunk és elmondjuk: Isten hozta őket!

„A Szent Margit-templomba, ahol szolgálok, nem csak minden vasárnap, de minden nap térnek be újak. Szívügyem, hogy megszólítsuk őket. Ezért alakítottunk ki a templom előterében egy információs pontot, ahol önkénteseink minden vasárnapi mise alatt jelen vannak, és akik nem csak üdvözlik a betérőket, hanem kérdéseikre is válaszolnak; templomunkban szolgáló papjaink pedig a vasárnapi misék után kimennek a templom előtti térre, hogy áldott vasárnapot kívánjanak a híveknek és megszólíthatóak legyenek. Ez a jelenlét, a megszólíthatóság és a megszólítás alkalmasak arra, hogy az érdeklődőket még egy lépés megtételére hívjuk: jöjjenek el a plébániára is, közösségeink valamelyikébe. (…) Magam is fontosnak tartom, hogy a plébánián szívesen fogadjunk mindenkit, ezért csoportjaink nyitottak, azokhoz bármikor bárki csatlakozhat.” – Monostori László atya

A hívők „klubjába” nem kell felvételizni

Ferenc pápa azt kéri a papoktól, hogy a plébániák ne zártkörű klubok legyenek, ahova jelentkezni kell, és aztán vagy felvételt nyer az illető, vagy nem.

Ehelyett várjuk ott is nyitott ajtókkal és nyitott szívvel az újakat, az érdeklődőket, a betérőket!

Persze vannak, akik ezt a lépést, a közösséghez való csatlakozást ilyen vagy olyan oknál fogva nem teszik meg. Lehet, hogy még nem állnak készen a személyes kapcsolatokra, ugyanakkor a vasárnapi misénél többre vágynak, szeretnének jobban elmélyülni hitükben. Részben az ő számukra szoktak templomi lelki esteket szervezni, ahol kényelmesen és biztonságosan, a vasárnapi miséken már megszokott padokban ülve tudnak elmélyülni hitükben. Ilyenkor nem „kell” becsengetni a plébániára, nem kell senkinek bemutatkozni – ez a zárkózottabbak számára is komfortos helyzet.

Persze a legjobb programok sem érnek semmit, ha az emberek nem tudnak róluk és ezért nem mennek el. Meg kell hívni őket, még pedig ott és úgy, ahol és ahogyan ezt be tudják fogadni.

A Szent Margit-templomban nagy sikerűek a nyitott, felnőtt, templomi hittanok, több száz felnőtt testvér vett részt a Szentségimádás iskoláján, a Hit iskoláján és legújabban a Parancsok szeretetből című előadássorozaton is.

Az Úrral való találkozásra szóló meghívó nem lehet csúnya!

Fentebb főként a hívekhez szóltunk, őket buzdítottuk arra, hogy a „betérőket” fogadják keresztényi szeretettel és őszinte odafordulással, akik pedig inkább a csendes imát választják, azokat támogassák abban is. De a téma – tudniillik az új hívek megszólítása – igényli, hogy a plébániák „fogadókészsége” felől is közelítsünk.

A tapasztalat az, hogy mindig eredményesebb, ha egy plébánia, egy plébános a hívek felé irányuló kommunikációban „több regiszteren” játszik.

Fontosak a nyomtatott, „papír alapú” információs anyagok, de még ennél is fontosabb az online információk frissessége, hitelessége, tetszetőssége!

Elszomorító tud lenni, amikor a templomba betérőt rég elmúlt programokra szóló meghívások, aktualitásukat vesztett információk fogadják. Itt gyaníthatóan valaki nem vette a fáradságot, hogy levegye a lejárt plakátokat... Ez rossz üzenetet hordoz.

A másik probléma az esetleges grafikai igénytelenség. Fogadjuk el, hogy manapság már a postaládába dobott, vagy utcán osztogatott szórólap sem hatásos, ha az egy Wordben vagy bármilyen szövegszerkesztőben „odavetett” üzenetet tartalmaz. Ennél többre van szükség! Bátran használjunk plakátkészítő szoftvereket és igyekezzünk minőségi meghívásokat nyomtatni. Az Úrral való találkozásra szóló meghívó nem lehet csúnya!

Az Egyházzal való találkozás ne egy időutazás legyen a múltba!

Fontos lenne az idősebb plébános atyákat is segíteni abban, hogy a plébániák vizuális kommunikációja meg tudjon újulni.

A mai ember berendezkedett a kényelmes információszerzésre. Némi túlzással azt is mondani lehet, hogy ami nincs fent az interneten, az olyan, mintha nem is létezne. Negyvenéves elmúltam, de már magamon is észreveszem: ha elmegyek egy bolt vagy kávézó mellett, aminek tudni szeretném a nyitvatartását vagy a kínálatát, inkább rákeresek a mobilomon menet közben, mintsem hogy megálljak és megnézzem azokat az ajtón keresztül.

Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ha valaki érdeklődni kezd a katolikus vallás iránt, nem a plébánián fog becsengetni vagy telefonálni, hanem rákeres a neten.

Fontos tehát hogy megtalálhatóak legyünk, friss és releváns információkkal tudjunk szolgálni és természetesen a dizájn a honlapok esetében sem hanyagolható el – a képernyőn sem jó érzés egy olyan honlapon böngészni, ami nincs mobilra optimalizálva, esetleg tele van színes-forgó gif-ekkel, nehezen átlátható stb.

Merjünk megújulni és bátran próbálkozzunk!

Nem jönnek a gyerekek plébániai hittanra? Szervezzünk olyan hittanklubot, ahol feltöltődnek, játszanak, és ahová ők maguk szeretnének eljönni. Ha már ott vannak, akkor át tudjuk adni a hitet is a móka és kacagás mellett, de ha nem jönnek el, a négy falnak tarthatunk ugyan nagyon felemelő hittanórákat, de minek…?

Egyhangú a zenei élet a templomban? Szervezzünk új kórust, engedjünk be új stílust, próbálkozzunk gregoriánnal vagy éppen gitáros zenével, esetleg klasszikusokkal a népénekek mellett.

Nem megfelelőek sokak számára a lelkinapok időpontjai? Próbálkozzunk másik rendszerrel vagy nevezzük át őket!

A sort nagyon sokáig lehetne folytatni, de talán nem is ez a lényeg. A világ gyorsan változik, és ha mi nem változunk, elveszítjük a kapcsolatot az emberekkel. Ne arra várjunk tehát, hogy „majd az Egyház megoldja” a problémákat. Az Egyház mi vagyunk! Mi mindannyian, nem csak a püspökök és a papok.

Segítsük hát lelkipásztorainkat jó ötletekkel és azok megvalósításával! Együtt, Isten segítségével csodákra lehetünk képesek.

Ha mások is látják, hogy boldog keresztények vagyunk, hogy szeretünk Krisztushoz tartozni, ez felkeltheti bennük az érdeklődést és a nyitottságot.

Ha így van, fogadjuk őket szeretettel!

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Monostori László atya