Mi a nehezebb, szabadlábon újrakezdeni vagy a szenvedélybetegségtől távolságot tartani?
A problémám a letartóztatásomkor a helyzetből adódóan egyből megszűnt. Hiányérzetem nem volt. Amikor kikerültem szabadlábra, még a jogerős ítélet előtt, akkor sem volt. Akkora törés volt a büntetőeljárás, hogy magam sem értettem, mi tartott korábban fogva.
Nagy sokk volt a börtön. Hogyan viselte?
Több intézetet megjártam. Egy idő után megtanultam megvédeni magam. Mindenütt a nagy zárkák a legrosszabbak, ott nem válogatnak. Együtt van a gazdaságis az erőszakossal, drogossal, a diplomás a néhány osztályt végzettel. Volt egy gyilkos a zárkánkban, aki minden este megfenyegetett, hogy rajta vagyok a listán. Mindenütt vannak olyanok, akiknek végig kell ülniük a teljes büntetésüket. Őket nevezik csontosoknak. Könnyen provokálnak verekedést, nincs veszíteni valójuk, s ezzel zsarolni tudnak. Én a 21 hónapból mindössze egyet töltöttem kettes cellában. Ez elviselhetőbb, mert itt olyanokat raknak össze, akik nem verik össze egymást. Egy idő után megismertek, használták az eszemet. Mindig mindenkit meghallgattam, igyekeztem segíteni. A rendszer úgy működik, hogy a jó magaviseletért elengedik a büntetés egyharmadát, s dicsérő pontokért az utolsó tíz hónapra ún. reintegrációra kiengedik lábpereccel az embert.
Hogyan került kapcsolatba a RÉV-vel?
A börtönben lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek a RÉV szervezte foglalkozáson. Amikor az ember be van zárva, minden lehetőséget megragad, hogy kijusson a zárkából. Jó volt kicsit kimenni, kiengedni a gőzt, kikerülni a tizenöt emberrel való összezártságból. Később a bíróság elő is írta, hogy nekem járnom kell. De akkor már magam is így gondoltam. Már az első pillanattól fogva nem azért jártam a RÉV által kínált segítő beszélgetésre, hogy a szenvedélybetegségemet leküzdjem, hanem inkább hogy újraépítsem magam. A beszélgetésben nem irányítanak célirányosan. Sokkal finomabban jönnek közel az emberhez, észre sem veszem, csak lassan formálódom. Nekem most az újra emberré válás a legfontosabb.
Érezte, hogy segít Önnek a beszélgetés?
Igen. Mindenkinek szüksége lehet ilyesmire, aki traumatikus élethelyzetbe kerül. Nem tudom, hogy egyedül sikerült volna-e feldolgoznom mindazt, ami történt. Még azt sem tudom, hogy most sikerült-e? Nekem az számít, hogy itt nem kell mentegetőzni. Van egy elfogadó környezet, emberként bánnak mindenkivel. Ez az alap, amiről meg lehet találni azokat a pozitívumokat, amikről talán újjá lehet építeni egy életet és a kapcsolatokat, vagy éppen szelektálni lehet köztük. Ránézni, ki az igazi, ki nem az. Feldolgozni azért kell, hogy a jövőben ne jöjjön elő. A beszélgetésben segítenek kordában tartani a gondolkodást. Minden alkalom azzal kezdődik, hogy reflektálni kell az elmúlt időszakra. Ráneveli az embert, hogy ezt a mindennapokban folyamatosan megtegye. Fontos továbbá, hogy a gondolkodásunk célirányos legyen, lássunk magunk előtt egy jövőre irányuló tervet, és nap mint nap tegyünk a terv megvalósításáért, legyen bennünk az igény, hogy mindig gondolkodjunk, merre tovább?
Honnan indult ez az újjáépítés?
Mind családi, mind anyagi értelemben a nullára kerültem. A feleségem a börtönben jelentette be, hogy elválik tőlem. A gyerekeimmel nem találkoztam az alatt az idő alatt. Amikor kijöttem nem volt semmim. Egyből munkát kerestem. Szakmámba, végzettségembe abszolút nem vágó, megterhelő fizikai munkát találtam. Minden éjszaka dolgozom. Három év alatt négy nap szabadságon voltam. Le vagyok terhelve, keveset agyalok. Félreteszem a pénzt, fizetem a gyerektartást. Én korábban nem fizetésből éltem, hanem vállalkozóként a haszon volt a lényeg. Az nagyságrendekkel más volt.
Régebben is nagyon nehezen kértem segítséget, és most még inkább. Egy barátom van. Akikkel újra tudnám építeni az életemet, azokkal nem vagyok képes felvenni a kapcsolatot, holott annak idején én is kiálltam mellettük, segítettem nekik.
A RÉV segítő szakemberei szerint, először meg kell próbálnom magamat elfogadni. Nem tudom elképzelni, hogy más el tud fogadni. A fizetésemből annyi felé fizetek, hogy a maradékból önálló egzisztenciát nem fogok tudni felépíteni. A városomban sok ismerősöm van, mindenki tud rólam mindent. Napjában háromszor sétálok a kutyámmal, rendszeresen találkozunk. Ez is visszatart. Az emberek köszönnek, de nekem kellemetlen. Az is kellemetlen, ha valaki rendes akar velem lenni. Arra jutottam, hogy el kell mennem külföldre. Nyilván erre félre kell tennem. Szorgalmas vagyok, amit csinálok, azt jól csinálom. Eddigi életem során bárhová kerültem, jól dolgoztam. Bízom benne, hogy külföldön is fogják ezt méltányolni.
Miért olyan biztos abban, hogy ott jobb lesz, olyan, mintha saját maga elől menekülne?
Nem félek sem a magánytól, sem az idegenben való léttől. A börtön ebből a szempontból megerősített. Túléltem, most itt vagyok, ez is eredmény. Az életemben volt sírás és nevetés, mélység és magasság, sok tapasztalat, sokféle ember. Az életről és az emberekről a tapasztalatom szélesebb, mint egy átlagembernek. Bent sok időt veszítettem, valahogy leegyszerűsödött az életem, s rá tudtam nézni, ki vagyok. Helyén tudom kezelni a dolgokat. Mindig is könnyen teremtettem kapcsolatot, azóta még sokkal egyszerűbben nyitok az emberek felé. Általában első lépésben nem vagyok szimpatikus, de mikor megismernek, akkor nagyon átfordul a dolog. Ma már nem vagyok feszült. Az, hogy ennyire senki lettem, az szabaddá is tesz. Tőlem már semmit nem tudnak elvenni. Ez szabaddá teszi az embert, és könnyebben nyit mások felé. Nem aggódik a jövő miatt, hiszen ennél már rosszabb úgysem lehet.
Megbélyegzi, ami Önnel történt?
Igen, egyértelműen. Akik nem ismertek, azoknál nem számít, ott nincs előítélet. A munkatársaim tudják, mi történt velem, de ők pedig a régi, sikeres életemet nem ismerték. Senki nem szembesít vele. Jobban kiállok magamért, mint régebben. Így nem is kötözködik velem senki. Én tényleg odateszem magamat a munkában. Ezt mások is látják.
A RÉV-ben folytatott beszélgetések abban is segítenek, hogy észrevegye a jeleket, ha visszacsúszna?
Igazából egy olyan merev tagadás van bennem, hogy nem tudok visszacsúszni. Nem tudom elképzelni. Olyan sok a veszteség, amit átéltem. Nem a büntetés tart vissza, nem az, hogy két évig börtönben voltam. Önként adtam fel magam, és elérhetővé tettem az ellenem szóló bizonyítékokat. Visszagondolva az egészre, olyan, mintha nem is én lettem volna. Nem értem, hogyan fordulhatott elő velem. Amikor az ember benne van, nem is veszi észre. Utólag jön a felocsúdás, akkor meg nem is érti az egészet.
Vezeklésnek hangzik. A jóvátétel segíti a talpra állásban?
Tartást ad. Főleg azért, mert minden kívülálló azt mondja, hagyd, nem vagy köteles, ne ezzel foglalkozz. Én mégis minden nap azzal kelek, hogy vissza akarom adni, amit elvettem, rendeznem kell ezt a számlát. Abban reménykedem, ez a gyerekeim előtt is pozitívum lehet. Megmaradt velük a kapcsolat, de természetesen egészen más. Pont a tinédzser éveik végét élték, amikor én börtönbe kerültem. Mire kikerültem, szinte önálló életük lett, egyetemre mentek, egyikük már el is végezte és dolgozik. Mind más városban laknak. Ez korlátozza a kapcsolattartást. Hétvégeken szoktak eljönni hozzám. Arra törekszem, hogy bennük ne maradjon meg semmi ebből az egészből. Ha marad is, az a javukra váljon. Tartsanak azoktól a veszélyes élethelyzetektől, ne gondolják, hogy legyőznek bármit.
Ők megértők, elfogadók. Az nagyon nehéz volt, hogy amikor letartóztattak, a kapcsolat azonnal megszakadt. Amikor kikerültem, akkor már önálló életük volt és nem volt fonal, amit felvehettünk volna. Lenne mondanivalóm a számukra, és nekik lennének kérdéseik, de ez nehéz ügy. Hetente pár órára látok bele az életükbe. Így olyan helyzetbe kerülök lassan, hogy már kérdezni sem tudok. Ez nagyon rossz érzés. A külföld azért is tetszik, mert valamennyire más. Ez olyan dolog, ami nekik is tetszhet. Lássák rajtam, hogy nem adom fel.
Itt Magyarországon lehetetlennek érzi a kitörést?
Igen. Lehet, hogy bennem van a hiba. Nem vagyok képes segítséget kérni. Van két-három régi jó ismerősöm, akitől lehet, hogy tudnék, de egyszerűen nincs képem eléjük állni, hogy segítsenek. Egész életemben mindent egyedül gondoltam ki, egyedül csináltam. Voltak, akikkel együtt dolgoztam, de az nem a kölcsönös segítségnyújtás alapján volt. Elmegyek, és annyira intenzív lesz ott minden az újdonság miatt, hogy nem lesz időm abba belegondolni, honnan jövök. Annyi élmény fog érni, és nyilván lesz negatív is, és ott lesz valóban a magány is. De most is magányosnak érzem magam. Hat éve nincsen párom. Ez nem jó és nehéz is. Való igaz, én teszem nehézzé magamnak. Valójában nem az a büntetés, amikor bent van az ember, hanem amikor kijön, és nincs senkije. Az a nehéz.
Nyilván mindenki vágyik arra, hogy elfogadják, szeressék. Aztán csinál valamit, és magát sem tudja elfogadni. Talán ez a legnehezebb, így elfogadni magam. A RÉV ebben segít. Nagyon fontos, hogy valaki meghallgat. Jó, ha az ember kimondja a dolgokat olyannak, aki ad visszajelzést is. Kéthetente egyszer jövök beszélgetésre. Az óra végén nincs az az érzésem, hogy fel kell állni, mert lejárt az időm. Most már nem kötelező jönnöm, de ragaszkodom hozzá. Felajánlották, hogy tartsuk a kapcsolatot akkor is, ha külföldön leszek.
Úgy érzi, van változás, bizakodó, ha a jövőbe néz?
Van tervem a jövőre, ha húzódik is a megvalósítás. Nem akarok elvarratlan szálakat hagyni magam után. Amikor kijöttem, az is problémát okozott, hogyan jussak el úgy a munkahelyemre, hogy minél kevesebb emberrel találkozzam. Egy idő után az emberben megerősödik a dac. Elkezdtem visszafizetni a tartozásaimat, ahogy az erőmből telik. Ez az önbecsülésemnek jó. Ha netán valaki kérdőre von, tudom azt mondani, hogy megteszem, amit tudok. Most úgy érzem, mennem kell. Már egy helyben totyogásnak érzem a helyzetem. Jó lesz mindent magam mögött hagyni. Szeretném kipróbálni magam, bizonyítani szeretnék. Dolgozni, összeszedni magam, talán vállalkozást indítani. De nem akarok felégetni mindent.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com, pexels.com
Szerző: Trauttwein Éva
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
