Lelki adoptálás

Megoldások / Lelki adoptálás

Lelki adoptálás

Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, hitoktatóknak, közösségeknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: országosan, Közösségileg katolikus templomokban, egyénileg bármikor


Miben és hogyan támogat:

Az abortusszal veszélyeztetett magzatért imádkozva 9 hónapon keresztül ima-támogatást nyújtunk szüleinek, hogy legyen bátorságuk meghagyni gyermekük életét és szeretettel elfogadni őt. A fiataloknak a lelki adoptálás gyakorlata, amint imádkozva végig követik egy magzat fejlődésének szakaszait, segít felismerni a nő méltóságát, érzékenyít arra, hogy mit jelent szülővé válni. Egyben pozitív módon befolyásolja a tisztaság megélését. Az idős emberek, különösen azok, akiknek nem született gyermekük, vagy unokájuk, a lelki adoptálás révén megtapasztalhatják, hogy ők maguk képesek személyesen segíteni egy-egy szülőpárt abban, hogy a gyermek megszülethessen. Így ez a - bár név szerint nem ismert - gyermek mintegy saját gyermekévé válik.

A lelki adoptálás mozgalma Lengyelországból indult a '80-as évek végén, varsói fiatalok tettek először ünnepélyes ígéretet Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, hogy 9 hónapon át imádkoznak egy-egy megfogant magzatért. Innen a mozgalom gyorsan terjedt Lengyelországban, azután a '90-es években önkéntesek Magyarországra is elhozták.

Kezdetben csak nagyobb Mária-ünnepeken, főleg március 25-én tettek ígéretet az imára, de mivel minden nap megfogan valahol egy magzat, ezért bármikor el lehet kezdeni az imát. Ez egy tized rózsafüzért jelent, egy külön erre a szándékra megfogalmazott imát. Ezzel az imával 9 hónapon keresztül a megfogant magzat, a szülei és környezetük mellett állunk, hogy ne a félelem, a rossz tanácsadók, az anyagiasság és hasonló tényezők határozzák meg, hogy a gyermek megszületik-e, hanem a szeretet győzzön.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az abortusz milyen lelki pusztítást végez a szülőkben is, azon túl, hogy egy emberi élet vész el. A lelki adoptálás révén egy egész családot menthetünk meg a a poszt-abortusz szindróma gyötrelmeitől.

Hazánkban a lelki adoptálás folyamatosan jelen van a '90-es évektől, az utóbbi években a lelkiadoptalas.hu oldal és facebook csoport létrehozásával kapott a mozgalom egy új lendületet és sok új animátora is támadt ennek az imának. A lelki adoptálók az egyéni imádságon túl, helyenként rendszeresen is találkoznak, templomban, vagy magánházaknál, hogy közösen is imádkozzanak és megosszák tanúságtételeiket.

A SZERVEZET AKINEK EZT A LEHETŐSÉGET KÖSZÖNHETJÜK:

József Szövetség Egyesület

Érdekel

Oszd meg:

Kapcsolódó cikkek

Abortuszmegelőzés

Marton Zsolt püspök önkéntesekkel imádkozott a megfogant életek védelméért

Marton Zsolt püspök önkéntesekkel imádkozott a megfogant életek védelméért

Abortuszmegelőzés

Isten segítséget akar adni minden anyának és gyermeknek

Isten segítséget akar adni minden anyának és gyermeknek

#ima #abortusz #rózsafüzér

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató