Kereső találati lista

Keresett kifejezés: halmozott fogyatékosság

Próbáltad már tematikus keresőinket? Témáink, cikkeink, programjaink és önkéntes munka lehetőségeink között konkrét témák, kulcsszavak, célcsoportok és kapcsolódó paraméterek szerint is tudsz keresni.

Megoldások

3 találat

Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ

Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ
Önmagáról gondoskodni nem tudó, főként időskorúaknak nyújtunk bentlakásos ellátást.

Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthona

stat_minus_3
Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthona
Célunk, hogy állandó Otthont nyújtsunk középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékos, mozgásában korlátozott, illetve halmozottan sérült fiatalok, felnőttek részére, akiket a szülők a család keretén belül már nem tudnak gondozni, ellátni, miközben állandó ápolást, felügyeletet igényelnek.

Reménykör–egyházi misszió az akadályozott emberekért

Reménykör–egyházi misszió az akadályozott emberekért
A Reménykör támogatja azokat a családokat, ahol fogyatékossággal élő gyermekek vagy felnőttek vannak. Alapvető törekvésünk, hogy számukra is elérhetővé váljon a hit közösségi megélése a keresztény közösségekben.

Cikkek

2 találat

Fejlesztés

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

Fogyatékossággal élők támogatása

Az akadályok elsősorban a fejekben és a szívekben vannak

Az akadályok elsősorban a fejekben és a szívekben vannak

Szervezetek

1 találat

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - EGYMI

Családsegítés, Fejlesztés, Fogyatékossággal élők támogatása, Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató