Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

Cikkek, hírek / Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

Ebben a cikkben

Az aggodalmas anyai, szülői tekintet – főleg a gyermek egészen kis korában – állandóan azt figyeli: Megfelelő a kicsi mozgása? Jól eszik? Vajon mikor kezd már beszélni? Észreveszi, amikor hozzá beszélnek? Ezer kétség és ezer kérdés. Van, hogy felesleges az aggodalom, de előfordul az is, hogy nem minden ok nélkül való: tényleg valami „baj” van a kicsivel.

Ilyenkor – vagy kifejezetten szakember javaslatára – érdemes olyan, úgynevezett korai fejlesztéssel foglalkozó intézményhez fordulni, mint amilyen a Budapesti Korai Fejlesztő Központ.

Hajtó Krisztina, a nagy múltú intézet igazgatóhelyettese, szakmai vezetője beszélt a Bízd Rá Magad portálnak a korai fejlesztés indokoltságáról, mibenlétéről és arról is, mikor indokolt a szülői aggodalom.

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

Mit is jelent a korai fejlesztés?

A korai fejlesztés fogalmát ma már tágabban értelmezzük, mint korábban: kora gyermekkori intervenciónak hívjuk, hiszen beletartozik

– sorolta el a Bízd Rá Magad kérdésére Hajtó Krisztina, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ szakmai vezetője.

Van olyan eset, amikor nyilvánvaló, hogy a még meg sem született, vagy esetleg az éppen világra jött babák fokozottabb odafigyelést igényelnek majd. Ők lehetnek koraszülöttek, fejlődési rendellenességgel születettek vagy oxigénhiányt átélt gyermekek is.

„Ezek a babák jó esetben már az esetleges tünetek megjelenése előtt bekerülnek az ellátórendszerbe, és fejlődésüket a szakemberek nyomonkövetik, így a legkisebb eltérés esetén be tudnak avatkozni fejlesztésekkel, terápiákkal” – mondta Hajtó Krisztina.

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

Problémamentes várandósságot és „sima” szülést követően, a későbbiekben is mutathatnak a gyermekek elmaradást, vagy eltérést a pszichomotoros fejlődés egy-egy, esetleg több területén – hívta fel a figyelmet a központ helyettes vezetője. Ezeket a gyermekeket a védőnők és a házi gyermekorvosok rendszeres időközönként megfigyelik, illetve egy kérdőív alapján a szülőkkel együttműködve szűrik.

Jelek, tünetek, amik indokolhatják a korai fejlesztést

A szakértő szerint szerteágazóak lehetnek azok a jelek és tünetek, amelyek felbukkanása indokolhatja a korai fejlesztést – azaz a kora gyermekkori intervenciót. Ezek megjelenhetnek

Általában érdemes megfontolni a segítségkérést:

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

Amennyiben gyanú merül fel a szülőkben, vagy akár a védőnőben, a gyermekorvosban a kicsi megkésett vagy eltérő fejlődésére, érdemes olyan intézményt felkeresni, ahol több szakember vizsgálhatja meg a gyermeket egyidőben.

Ez lehet pedagógiai szakszolgálat vagy korai fejlesztő központ is, a lényeg, hogy ezeken a helyeken a szakemberek együttes munkája révén teljes kép nyerhető arról, hogy milyen területen van az elakadás, hol van a legfőbb nehézség. Ez azért is fontos – hangsúlyozta Hajtó Krisztina –, mert van, amikor további orvosi kivizsgálás indokolt annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen betegség áll a fejlődési elmaradás hátterében.

„A Budapesti Korai Fejlesztő Központban emellett a szükséges fejlesztéseket, terápiákat is teammunkában határozzuk meg és végezzük” – tette hozzá.

Hogyan zajlik a korai fejlesztési terápia?

A Budapesti Korai Fejlesztő Központban a jelentkezést követően komplex vizsgálat alapján tesznek javaslatot a szükséges terápiákra, fejlesztésekre. A mintegy kétórás vizsgálat során több szakemberrel – gyermekneurológus vagy gyermekpszichiáter mellett gyógypedagógussal, mozgásfejlesztő szakemberrel, pszichológussal – kerülnek kapcsolatba a gyerekek és a szülők. Később, az ellátás során szülő-csecsemő konzulens, perinatális szaktanácsadó és családterapeuta is segíti a családokat.

Ha az alapos kivizsgálást követően a szakemberek nem találnak a gyermeknél elmaradást, akkor megnyugtatják a szülőket, nincs további teendő. Amennyiben azonban a kicsi fejlődésében elmaradást, eltérést tapasztalnak, azonnal fejlesztést, terápiát javasolnak.

A központban a gyermek korai életkorában a fejlesztések és a terápiák a szülők jelenlétében, velük közösen zajlanak, a célokat is együtt határozzák meg.

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

A korai fejlesztésben nem létezik adekvát, általános, speciális eszköztár, a problémák jellegéből adódóan minden módszer teljesen egyénre szabott.

„Hadd világítsam meg egy példával, ami talán jól illusztrálja a korai fejlesztés szerteágazó eszköztárát: számos tárgyat használunk fejlesztéskor, de most a példa kedvéért maradjunk a buborékfújónál, ami egy nagyon egyszerű eszköz. A buborékfújót egy látássérült gyermeknél arra használom, hogy kövesse tekintetével a buborékot, autizmusban érintett gyermeknél arra, hogy kommunikációs választ adjon: kérje a folytatást. Egy értelmi sérült gyermeknél a cél lehet az, hogy rájöjjön a buborékfújó és a buborék közti „ok-okozati” összefüggésre. Egy nem beszélő gyereknél azért veszem elő a buborékfújót, hogy megtanítsam fújni, levegővétellel a hangadást előkészíteni. Egy mozgássérült kisgyermeket pedig ezzel is tudok motiválni, hogy egy számára nagyon nehéz mozdulatot kivitelezzen, pl. emelje a karját és próbálja elkapni a buborékot. Vagyis a korai fejlesztésben nem a speciális eszközön, módszeren van a hangsúly, hanem az egyénre szabott célokon és a felhasználhatóság sokszínűségén” – beszélt a részletekről Hajtó Krisztina, hozzátéve: a fejlesztő program a gyermek szükségleteinek változásával, fejlődésének előrehaladtával akár többször is változhat.

A szülők mint partnerek együttműködése megkerülhetetlen, ezáltal tudunk csak hatékonyak lenni

– szögezte le.

A családok többnyire rengeteg kérdéssel, bizonytalansággal, aggodalommal érkeznek az intézménybe, és gyakran hosszú, nehéz a közösen megtett út. „Hiszünk abban, hogy a család tagjai kölcsönösen hatnak egymásra, és hogy a szülők mentális egészsége központi eleme az egész család jóllétének. Ezért nem csak a gyermek és az ő közvetlen fejlesztése van a fókuszban, hanem a családok támogatása is”.

A foglalkozásokon a szakemberek kipróbált helyzeteket, játékokat, gyakorlatokat segítenek beépíteni a családok mindennapjaiba, olyan módszereket is elsajátítanak, amelyet a szülő „haza tud vinni”. „Nyilvánvalóan nem szeretnénk a szülőből terapeutát csinálni, inkább arról van szó, hogy a napi játékok részévé tesszük ezeket a fejlesztéseket, amennyire lehet” – magyarázta a szakmai vezető.

Súlyosabb állapotú gyermekeknél azonban – hívta fel a figyelmet Hajtó Krisztina – nem megkerülhető az otthoni fejlesztési szakasz, ami jelentheti például valamilyen mozdulatsor gyakorlását, vagy eszközökkel végzett tevékenységek ismétlését, esetleg hangadások gyakorlását stb.

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

Minden eset egyedi a korai fejlesztés rendszerében

Hajtó Krisztina tapasztalata szerint más-más utat járnak be az egyes családok a korai fejlesztés rendszerében. Sok kisgyermek jól fejlődik a kezdeti nehézségek után, és szükségtelenné válik számára a további terápia.

Vannak azonban olyan gyermekek, akik minden erőfeszítés ellenére is valamilyen fogyatékossággal fogják leélni az életüket. A Korai Fejlesztő szakembereinek feladata ilyenkor az, hogy ezen az úton elindítsák és megerősítsék a családot.

Sajnos – folytatta a felsorolást Hajtó Krisztina – olyan kórképek is előfordulnak, amikor a gyermek állapota rosszabbodik, és nem éri meg a felnőttkort. „Ebben az igen nehéz élethelyzetben is főként a szülők támogatása van a fókuszban”.

Az intézmény igazgató-helyettese rávilágított arra is, hogy minden eset egyéni, és más-más támogatást, kísérést igényel a gyermek, a szülő, a család. „Vannak olyan állapotok, amiket meggyógyítani nem lehet, de igyekszünk a gyermekben rejlő képességekből a maximumot kihozni. A Korai Fejlesztőbe járó családoknak szeretnénk minél több segítséget, támogatást adni, hogy mikor szétválnak útjaink, felkészülten, megerősödve, egységként állhassák ki az élet további kihívásait” – fűzte hozzá.

A korai fejlesztés része: autista gyermekek nappali ellátó csoportja

Heti egy-két délelőttöt tölthetnek együtt, közösségben azok az autizmussal, szociális-kommunikációs nehézséggel élő gyermekek, akiknek segítségre van szükségük abban, hogy – majd, ha eljön az ideje – a lehetőségekhez képest minél könnyebben illeszkedjenek be a bölcsődei, óvodai közösségbe. Ezeken a foglalkozásokon a gyerekek már nem feltétlenül a szülő jelenlétében vesznek részt.

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

A kiscsoportos, 1-2 órás, rövid fejlesztéseken a kicsik – például – már kivehetik a részüket a közösségből, mint örömforrásból, kipróbálhatnak kapcsolatteremtési stratégiákat. A 4 órás foglalkozásokon belekóstolnak a társas helyzetekbe, az otthonitól eltérő napirendekbe és fokozatosan megtanulnak ahhoz alkalmazkodni – ez is nagyban megkönnyíti a majdani, közösségekbe való belépést. A rövidebb és a hosszabb fejlesztéseken személyre szabottan kerül sor kerül az önálló tevékenységek (öltözködés, evés, tisztálkodás, szobatisztaság) elsajátítására is.

A korai fejlesztésen is túl: gyógypedagógiai óvoda

Az intézmény speciális gyógypedagógiai óvodát is működtet: Magyarország egyetlen, súlyosan és halmozottan sérült kisgyermekek számára létrehozott csoportját, 3 és 6 év közötti gyermekek számára. Alapvetően úgy működik, mint egy hagyományos óvoda: a gyerekeket reggel beviszik, délután pedig értük mennek a szülők. A pedagógiai program viszont teljesen más, a súlyosan fogyatékos gyermekekre van adaptálva.

Jelenleg két ötfős csoport működik, a kis létszám a biztosíték arra, hogy a kicsik heti rendszerességgel egyénre szabva részesülnek gyógypedagógiai és mozgásfejlesztésben, illetve – életkoruknak megfelelően – naponta közösségi közegben, csoportos foglalkozásokon is részt vehetnek – beszélt a részletekről Hajtó Krisztina. A munkatársak a fejlesztéseken kívül természetesen olyan hagyományos óvodai gondozást is végeznek, mint az etetés vagy a tisztába tétel. Ezen tevékenységekbe ágyazva is megjelennek fejlesztési célok, így például a speciális kommunikáció, vagy az önállóságra nevelésben annak a néhány apró mozdulatnak a gyakorlása, amit ezek a gyermekek képesek kivitelezni.

Az óvoda, bár jelentősen elágazik a korai fejlesztéstől, mégis az intézmény szerves részét képezi, létrejöttének a története abból adódik, hogy a legsúlyosabban érintett gyermekek számára nagyon nehéz közösséget (bölcsőde, óvoda vagy akár iskola) találni ma Magyarországon – fogalmazott a szakmai vezető.

Kik fordulhatnak segítségért a Budapesti Korai Fejlesztő Központhoz?

Az intézménybe bármelyik hároméves kor alatti gyermeket nevelő szülő bejelentkezhet Budapestről és annak vonzáskörzetéből – akár úgy, hogy szakember küldi oda, akár azért, mert ő maga lát problémát gyermeke fejlődésében.

A jelentkezés történhet telefonon vagy e-mailben a Korai Fejlesztő Központ titkárságán. Az adatok felvétele után a szülők részletes kérdőívet kapnak, annak kitöltése és visszaküldése után irányítják a gyermeket a megfelelő komplex vizsgálatra.

Alsó korhatár nincsen a Budapesti Korai Fejlesztő Központnál: pár hetes babákkal is érkeznek családok. Az ellátás pedig addig tart, amíg azt szakmailag szükségesnek látják, illetve amíg a gyermek óvodába nem kerül.

A Budapesti Korai Fejlesztőben az ellátás – már csak a foglalkozások „családi” jellegéből adódóan is – kizárólag ambuláns keretek között történik.

Nem beszél, nem figyel, sután mozog a gyermek?

30 éve a korai fejlesztésért

Korai fejlesztéssel az 1990-es években kezdtek el foglalkozni Magyarországon. Ekkoriban találkozott és fogott össze három fiatal szakember: két agilis gyógypedagógus, Czeizel Barbara és Dubecz Dorottya, valamint dr. Gallai Mária orvos, aki személyes példájával érintett volt a témában, fogyatékos gyermeket nevelt. Felismerve azt a problémát, hogy a fejlődési rizikóval, eltérő fejlődéssel született babák, kisgyermekek és szüleik, családjaik kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a diagnózis pillanatától, elhatározták, hogy ezen változtatni fognak. Megalapították az első, korai fejlesztéshez kapcsolódó alapítványt, majd annak támogatásával a Budapesti Korai Fejlesztő Központot, amelynek vezetője – immár 30 esztendeje – Czeizel Barbara.

Alapvető céljuk – idézte fel a Központ alapításának történetét Hajtó Krisztina – egy olyan intézet létrehozása volt, ahová a szülők a legkorábbi pillanatban fordulhatnak, „akkor, mikor úgy érzik, hogy szakmai, lelki segítségre van szükségük gyermekük minél pontosabb állapot-megismerésében, és ami a legfontosabb: a gyermek komplex ellátásában, családközpontú emberi-szakmai támogatásban.”

A Központ elmúlt harminc éve a több mint 10 ezer ellátott családról szólt, emellett a folyamatos tanulásról, a szolgáltatások bővítéséről, a szervezeti átalakulásról, az újabb és újabb ismeretek képzés formájában történő átadásáról is. Hajtó Krisztina kiemelte:

a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkatársainak száma és sokszínűsége egyaránt növekedett az elmúlt évtizedekben, annak érdekében, hogy minél teljeskörűbben elláthassák a hozzájuk fordulókat, a változó igényeknek megfelelően.

A legkoraibb életkorra adaptált differenciáldiagnosztikai munka, a komplex korai fejlesztés és tanácsadás családközpontú gyakorlatának folyamatos fejlesztése, a gyermekek egyedi szükségleteit és családjaik igényeit figyelembe vevő, több szakemberből álló teammunka állandó alakítása – mindez azért történt, hogy valóban olyan szolgáltatásokat nyújtsanak, amelyekre a hozzájuk fordulóknak szükségük van.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Budapesti Korai Fejlesztő Központ, depositphotos.com
Szerző: Gerber Erzsébet

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#fejlesztő foglalkozás #mozgásfejlesztés

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Autista gyermekcsoportok

stat_minus_3
Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Autista gyermekcsoportok
Központunkban az állapotvizsgálat után többlépcsős ellátási rendszert nyújtunk az autista és szociális és kommunikációs nehézséggel élő gyermekek és családjaik számára. Először egyéni helyzetben foglalkozunk a gyermekekkel és a családokkal, majd lehetőséget biztosítunk arra, hogy a gyermekek kortárs közösségi tapasztalatokat is szerezzenek.

Segítő jelleg: fejlesztő foglalkozás, fogyatékos személyek szakellátása, gyermekneurológia, gyógypedagógia, tanácsadás

Ajánljuk: gyerekeknek

Elérhető: Újbuda és Zugló, egész évben rendszeresen

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - EGYMI

Érdekel

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Gyógypedagógiai óvoda

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Gyógypedagógiai óvoda
Központunk óvodája súlyosan-halmozottan sérült kisgyermekeket fogad, heti öt napban, napi kilenc órát tart nyitva. Két ötfős csoportunkba 10 óvodás jár. A kisgyermekek háromtól hatéves korukig járhatnak óvodánkba, többségük három tanévet tölt nálunk. 

Segítő jelleg: fejlesztő foglalkozás, fogyatékos személyek szakellátása, gyermekneurológia, gyógypedagógia, gyermekfoglalkozás

Ajánljuk: gyerekeknek

Elérhető: Újbuda és Zugló, egész évben rendszeresen

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - EGYMI

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató