Damásdi Ifjúsági Találkozó

Megoldások / Damásdi Ifjúsági Találkozó

Damásdi Ifjúsági Találkozó

(5) - 1 értékelés alapján

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: országosan, évente többször előre meghirdetett időpontban


Miben és hogyan támogat:

A Damásdi Ifjúsági Találkozó rendezvénysorozata elsősorban az Ipoly torkolat környéki fiatalok megszólítására, missziós összefogására jött létre, de szeretettel várnak más régiókból is minden 12-30 év közötti, hitében növekedni vágyó fiatalt.

Egy évben két Ifjúsági Túra és egy Ifjúsági Találkozó kerül megrendezésre, előbbieket az Ipoly völgyében, a határontúlra is átnyúlva, utóbbit pedig Ipolydamásdon, a csendes, de lelkileg sokat adó kis községben tartják.

A programok ingyenesek, de a nyári találkozón az ebéd díját kérik kifizetni, valamint a túrákon kis összegű támogatásra (1000-2000 Ft) lehetőség van a helyszíneken.

Az ifjúsági találkozón előadások, zenés szentségimádás, közös éneklés, sportos és játékos programok várnak a fiatal résztvevőkre, amelyek segítik új barátságok, közösségek kialakulását és az Istennel való kapcsolatuk elmélyítését.

Az ifjúsági túrák pedig szintén kiváló alkalmak arra, hogy a résztvevők új barátokat szerezzenek és egy jó hangulatú napot töltsenek el együtt hívő emberek társaságában.

Igénybe vehető:

Korhatár: főként a 12-30 év közötti fiataloknak

Feltételek: Előzetes jelentkezés szükséges

ITT ÉRHETSZ EL MINKET:

https://www.facebook.com/profile.php?id=61574526745887

Ipolydamásd és a környező 4 falu

Szauervein Gyula
damascusi.ifjusag@gmail.com
+3631/785-8864

A SZERVEZET AKINEK EZT A LEHETŐSÉGET KÖSZÖNHETJÜK:

Damascusi csapat

Érdekel

Oszd meg:

#lelki nap #közösségi találkozó

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató