Menthetetlenül közösségi lények vagyunk - bizdramagad.hu

"A modern ember körül elfogynak a közösségek, s így védtelenné válik a lét végső kérdéseivel szemben" – írja Hankiss Elemér A közösségek – válság és hiány című könyvében már 1992-ben. Azóta még inkább individualistává vált világunkban tudatos erőfeszítésre van szükség annak érdekében, hogy megteremtsük egymás számára azt a közeget, amelyben kiteljesedhetünk.

^{Forrás: depositphotos.com}

A közösség utáni vágy alapvető emberi szükséglet, de az életkor előrehaladtával jelentősen megváltozik, hogy mit várunk el egy csoporttól és milyen szerepet töltünk be abban. Míg a gyerekeknél a közösség elsősorban a biztonságos fejlődés és a szocializáció terepe, addig a felnőtteknél az önmegvalósítás, a támogatás és az értékrendbeli azonosság válik döntővé.

Biztonságérzetet adó kortárs csoportok

"Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a gyerekeim minél hamarabb jó közösségbe kerüljenek, hogy majd amikor kamaszkorukban a saját útjukat keresik, és természetes módon lázadnak azért, hogy megtalálják az identitásukat és leváljanak rólunk, szülőkről, akkor legyen megtartó közegük" – mondja Enikő, akinek a férje a cserkészetet, ő regnumi közösséget választana majd a most még óvodáskorú lányaik számára.

A gyereknek olyan helyre van szüksége, ahol körülveszi a "fészekmeleg" és feltétel nélkül elfogadják. Ahol nem a teljesítménye, hanem a lénye miatt fontos. Jó esetben a család adja meg ezt az alapot – ezért mer elindulni felfedezni.

A gyerek igényli a világos kereteket. Egy jó gyerekközösség kiszámítható szabályokkal rendelkezik, ami biztonságérzetet ad a káoszban. A gyerekek a játékon keresztül tanulnak, ezért olyan kortárs csoportra van szükségük, ahol szabadon kísérletezhetnek szerepekkel, és ahol pozitív mintákat láthatnak maguk előtt. Egyes ifjúsági mozgalmak arra építenek, hogy a csoportokat valamivel idősebb fiatalok vezetik, akikre föl lehet nézni, akik jó példát mutatnak, s akik korban közel állnak hozzájuk, ezért jól megértik a rájuk bízottakat.

"Iskolás koromban inkább magányosnak éreztem magam" – vallja Kati, aki egykeként nőtt fel. – "Osztályközösség? Ugyan! Esetleg kisebb csoportok, klikkek alakultak, de engem nemigen vettek be. Nem volt olyan tanár, akinek a figyelme, törődése kiterjedt volna arra, hogy közösséggé kovácsoljon minket" – idézte fel.

Szerencsés az a fiatal, aki sportcsapatban, kórusban, ministráns vagy hittanos közösségben olyan közeget talál, melyben megtanulhatja a konfliktuskezelést, az osztozkodást és az empátiát. Ez baráti hálót is nyújt, ami elég "puha" ahhoz, hogy hibázhasson, de elég "erős" is ahhoz, hogy visszajelzést adjon, és ezáltal fejlődhessen, növekedhessen. Az összetartozás érzése biztonságot is ad, hiszen ha máshol csúfolódások, bántó megjegyzések vagy kirekesztés éri, lepereg róla, mert van hátországa.

^{Forrás: magnific.com}

Életminőség, identitás: sorstárs csoportok

A felnőtt ember már autonóm lény, aki tudatosabban választja meg a kapcsolatait. Számára a közösség már nemcsak a túlélést, hanem az életminőséget és az identitást is szolgálja.

"A plébániánkon fiatal házasokból álló csoportra találtunk, amikor az esküvőnk után új albérletbe költöztünk" – mondják Noémiék. "Jó társaság volt, mindenféléről tudtunk beszélgetni és jó volt, hogy hasonló értékrend szerint éltünk. Nálunk a gyerekek nagyon gyorsan érkeztek egymás után: másfél éves volt a fiunk, amikor megszülettek az ikrek. Kimaradtunk a közösségből, és ez a kényszerű bezárkózás ránehezedett a házasságunkra" – mesélik.

Míg a gyerek inkább "kap" a közösségtől, a felnőttnek igénye van az adásra is. Fontos számára, hogy kompetensnek érezze magát, és tudásával, segítségével, figyelmével hozzátegyen a csoporthoz, hozzájáruljon a többiek jólétéhez, igényeik kielégítéséhez.

A felnőtt olyan embereket keres, akikkel hasonló életszakaszban van, vagy akikkel azonos nézeteket vall. Az igény a "megértettségre" itt a legerősebb: tudni, hogy mások is ugyanolyan célokért harcolnak, vagy hasonló démonokkal küzdenek.

Ezért jelentenek nagyon sokat a sorstárs csoportok: az alkoholból (KASZ) vagy más függőségből gyógyulók, az abortuszon átesettek (Ráhel szőlőskertje; Ne félj, nem ítéllek el), a gyászolók (Bánat-szelídítő), a fogyatékos gyerekeket nevelők (Hit és fény) stb. számára.

Hol az én helyem?

Az a családos közösség, ahova tartoztunk – meséli Ottó – nagyon sokat jelentett nekünk. A gyerekek jól elvoltak egymással a közös programok, kirándulások, nyaralások során; mi, felnőttek pedig nem csak a gyereknevelés örömeiről és nehézségeiről beszélgettünk, de az élet más területein felmerülő kérdésekről is. Ha valahol baba született, az asszonyok megszervezték a komatálat, a férfiak segítettek edzésre vagy hittanra vinni más családok gyerekeit is. A válásunk után légüres térbe kerültem. Ebben a közösségben már nem volt helyem, az egyedülállók csoportjaihoz vagy túl öreg voltam, mert az az ifihittanosoké volt, vagy túl fiatal, mert oda a nyugdíjasok jártak. Engem az mentett meg, hogy rátaláltam az elváltak, egyedülálló szülők AVE csoportjára.

Amiről Ottó beszél, nem csak az elváltak problémája az Egyházban, hanem azoké is, akik már a negyvenes éveikben járnak, de nem találtak párt maguknak. Hova csatlakozhatnának?

Sokan a másoknak segítséget nyújtó szervezetekben találják meg a helyüket, mint például a Karitász. Az együtt végzett munka, a közös feladat megoldása összekapcsolhatja a szolgálatot végzőket, erősíti a baráti szálakat. Itt olyan közegre találhat, amely kihívások elé állítja, inspirálja és növekedésre ösztönzi. Az, hogy jót tesz a rászorulókkal, örömmel töltheti el. Ez azonban nem feltétlenül jelent számára igazi közösséget, ahol ő maga is támaszt, megértést kapna.

Egymás terhét hordozzuk

Nem könnyű olyan közösséget találni, amely érzelmi biztonságot nyújt és amelyben vállalni merjük sebezhetőségünket, mert tudjuk, hogy nem élnek vissza vele. Egy felnőttnek szüksége van "szűrőmentes" övezetre, ahol leveheti a társadalmi maszkjait, és beszélhet a kudarcairól, félelmeiről anélkül, hogy megítélnék, vagy megvonnák tőle a szeretetüket, barátságukat. A közösség védőháló is: mindenki tudja, kit hívhat baj esetén, kivel oszthatja meg örömét.

^{Forrás: magnific.com}

Egy nemrég alakult kis imacsoport tagjai nem vártak a "sült galambra": tudták, hogy

akkor lesz közösségük, ha összefognak, kezdeményeznek, ki-ki beleteszi a magáét.

Ha komolyan veszik Jézus szavát: "egymás terhét hordozzátok". Tucatnyi ember, aki egybehangzóan hangsúlyozza, hogy a közös szabadidős programokon, az egymásnak nyújtott gyakorlati segítségen, figyelmes meghallgatáson, feltétel nélküli elfogadáson kívül a legtöbbet az nyújtja számukra, hogy a rendszeres találkozásaik középpontjában Jézus áll, együtt fordulnak Isten felé és imáikban is hordozzák egymást.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: magnific.com
Szerző: Madocsai Bea

Letölthető anyagok:

Down Dada Sorstárs Segítő Szolgálat

Down-szindrómás baba születése utáni krízistanácsadás a szülőknek, Down-szindrómás baba örökbefogadása, Down-szindrómás babát várók lelki támogatása és felkészítése a baba fogadására

Segítő jelleg: szemléletformálás, tanácsadás, örökbefogadás

Ajánljuk: várandósoknak, szülőknek

Elérhető: Bárhonnan az országból, folyamatosan

Down Alapítvány Down Dada Szolgálata

Menthetetlenül közösségi lények vagyunk – a legnagyobb veszély az elszigetelődés

Biztonságérzetet adó kortárs csoportok

Életminőség, identitás: sorstárs csoportok

Hol az én helyem?

Egymás terhét hordozzuk

Kapcsolódó támogató lehetőségek