Szent Damján Kör

Segítő közösségünk / Segítő szervezetek / Szent Damján Kör

ELÉRHETŐSÉG:

Kapcsolat:

BEMUTATKOZÁS:

A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei alapították meg a Szent Damján Kört azzal a céllal, hogy minden tag egy szellemi fogyatékkal élő gyermekért is imádkozik napi imája során. Ezzel egyidőben a Magdaléneum nevű intézetbe kezdtek járni, ahol szellemi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoztak. Délutánonként, ahogy a kimenőidő engedte, játszottak, énekeltek, különböző szabadidős programokat szerveztek együtt a gyerekekkel. Így a lelki kapocs mellett lehetőség nyílt egy személyes kapcsolat kialakítására is. A papnövendékekben feléledt egyfajta érzékenység, mellyel a szellemi fogyatékkal élők felé tudtak fordulni. Mindeközben felmerült az igény, hogy lehetőségeikhez képest minél többet segítsenek a gyerekeken, azok családjain.

1997-ben az akkori Szent Damján Kör tagjai úgy gondolták, hogy tábort szerveznek. Tábort, s nem akárkiknek, hanem különleges embereknek! A mozgatója ennek a tábornak akkor is és most is az imádság. Ebből nőtt ki, és ebben fejlődik tovább a kezdeményezés. Ezért hozták létre a Szent Damján Tábort, mely a Szent Damján Kör egész éves munkájának koronája lett.

Önkénteseket várunk!

Oszd meg:

A segítő szervezet támogató lehetőségei

Szent Damján Tábor fogyatékkal élő fiataloknak

stat_minus_3
Szent Damján Tábor fogyatékkal élő fiataloknak
A Szent Damján táborban olyan enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyerekek, tinédzserek és felnőttek vesznek részt, akiknek nincs vagy csak nagyon korlátozott lehetőségeik vannak más egyéb nyári kikapcsolódásra. Amíg ők kikapcsolódnak a táborban és együtt lehetnek a hozzájuk hasonló embertársaikkal, addig a szüleiknek is van lehetőségük egy kis pihenésre

Segítő jelleg: tábor

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, fogyatékkal élőknek

Elérhető: Az ország minden pontjáról érkeznek hozzánk, minden év augusztus első hetében

Szent Damján Kör

Érdekel

Cikkek a szervezetről


Fogyatékossággal élők támogatása

“Hordozzátok egymás terhét!” - egy tábor, ahol az egyetlen, ami számít: a felebaráti szeretet

“Hordozzátok egymás terhét!” - egy tábor, ahol az egyetlen, ami számít: a felebaráti szeretet

Családsegítés Életkérdések

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Ifjúsági közösségek

Fiatalok, az új korszak felfedezői

Fiatalok, az új korszak felfedezői

Fogyatékossággal élők támogatása

Egy hét mennyország: keresztény tábor értelmi fogyatékos gyerekeknek

Egy hét mennyország: keresztény tábor értelmi fogyatékos gyerekeknek

#tábor #Down-szindróma #Autizmus

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató