„Öregségükben is gyümölcsöt teremnek” (Zsolt 92,15)
Ferenc pápa idén februárban indította el katekézissorozatát, amelynek célja, hogy visszaadja az idősek és az időkor társadalmi megbecsülését.
Amikor a Szentatya az új téma kifejtésébe kezdett arra hívta fel a figyelmet, hogy soha ennyi idős ember nem volt még az emberiség történetében, mint amennyi most. Majd kitért arra, hogy az öregek a peremre szorulnak. Ahogy fogalmazott:
"Gyakran selejtként tekint rájuk a társadalom, mely a hasznosság, termelékenység és az örök fiatalság ábrándjának mércéjével csak koloncnak tartja őket. A migráció mellett tehát az öregkor jelenti ma az emberiség egyik legnagyobb kihívását. Itt nemcsak mennyiségi változásról van szó, hanem az életkorok egysége forog kockán, az emberi élet teljességének értékelése. Vajon van-e szövetség, barátság a különböző életkorú emberek között, vagy inkább az elkülönülés és a selejtezés jellemző?”
A pápa azt a kérdést is feszegette, vajon képesek vagyunk megbecsülni az időseket azért a tudásért, amit ajándékként átadhatnak a következő generációknak az élet értelméről. Majd megjegyezte azt is, hogy az öregség mily keveset nyom a latba a fejlett kultúrákban, amikor az élet értelmének megnyilvánulásáról van szó.
Úgy vélekedett, hogy az időskorra úgy tekintenek, mint aminek nincs célja, ezért a közösséget nem is nevelik az öregek megismerésére. A Szentatya rávilágított arra is, hogy a meglévő projektekben nem a teljes értékű életre fókuszálnak, hanem a közösség jelentős részét alkotó idősek ellátására, az életutunk harmadát kitevő időszakban.
Ferenc pápa számos alkalommal a generációk közötti szövetség újra megtalálásra szólított fel, mely visszaadja az embernek valamennyi életfázisát, olyan ajándék, amelyet elvesztettünk, és most újra vissza kell szereznünk.
A Bízd Rá Magad! jógyakorlatai között számos olyat találunk, amely megteremti azt a bizonyos szövetséget a generációk között. A Cor-Way tipikusan ilyen. Az új típusú lelkigyakorlat a természetben végzett könnyed mozgást fűzi össze a szemlélődő meditációval. A Jézusi gyaloglás lelkigyakorlatra fiatalokat és időseket egyaránt várnak. Ha többet szeretnél megtudni a módszerről és bekapcsolódnál a következő alkalommal, akkor kattints IDE!
Az Otthon Segítünk Alapítvány keretein belül is működik egyfajta szövetség, amely hídként ível át a sokat emlegetett generációk közötti szakadék felett. A jógyakorlat lényege, hogy a szakemberek által felkészített önkéntesek ingyen, heti rendszerességgel, átlagosan 3-6 hónapig segítenek a családok otthonában a támogatást kérő kisgyermekes családoknak a mindennapi tevékenységekben. A találkozások alkalmával a fiatal szülők támaszt és támogatást kapnak olyanoktól, akik már átélték a szülővé válás örömét, nehézségeit, kihívásait. Az alapítvány önkéntesei és a segítséget kérők egyaránt arról számoltak be, hogy az első néhány találkozás után egy sajátos, szeretetkötelék szövődik a segítő és a segített család között. Ha szeretnél többet megtudni a szervezet munkájáról, akkor kattints IDE!
A Szív Lelkiségi Központ is rendszeresen szervez korhatárok nélkül programokat. Szeptemberben művészetterápiás hétvégére várnak mindenkit rajztudás és művészi előképzettség nélkül is. Nagy beszélgetések, séták a Duna partján, megszentelt csendek és imák – ezek várnak itt rád. A többet szeretnél megtudni és jelentkeznél, kattints IDE!
Sok idős embert fenyeget az elmagányosodás, olyan krízishelyzet, amikor nem számíthat a közvetlen környezetében senkire. Az Új Jeruzsálem közösség Csak Egyet Szolgálata mélyszegénységben élő, és hajléktalan embereknek segít, római katolikus karizmatikus missziós szolgálatként. Az alapvető szükségletek biztosításán kívül segítőbeszélgetésekkel, közbenjáró imaszolgálattal is állnak a betérő vendégek rendelkezésére. A szervezetről bővebben itt olvashatsz!
Július 24-én a nagyszülőkért és az idősekért is imádkozunk. A generációk közötti szövetség megkötéséért a szépkorúak is sokat tehetnek. A Szentatya rendkívül szemléletes módon szólította meg őket is.
Az öregkor nem haszontalan idő, amikor félre kell állnunk és be kell húznunk az evezőket a csónakba, hanem olyan időszak, amikor még gyümölcsöt teremhetünk: új küldetés vár ránk, mely arra hív, hogy a jövőbe tekintsünk.
Kiemelte, hogy az öregkorban különösen érzékennyé válunk az emberivé tevő figyelmességekre és szeretetkifejezésre, ennek az érzékenységnek újra sokak hivatásává kellene válnia. Ez az öregek döntése lesz az új generációk iránti szeretet mellett. A Szentatya úgy vélekedett, hogy ez az idősek hozzájárulása a gyengédség forradalmához.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Novák Alíz
Csak Egyet Szolgálat - Szociális Segítő Központ
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, hajléktalan ellátás, ima, szociális tevékenység
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek
Elérhető: Budapest, folyamatos
Csak Egyet Szociális Segítő Központ
Cor-Way - Életmódváltás, egyéni fejlesztés
Segítő jelleg: mozgás és spiritualitás
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek
Elérhető: Budapest, I. kerület, Igény szerint, bejelentkezés után
Cor-Way Molnár Renáta
Otthon Segítünk - otthoni segítség kisgyermekeseknek
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: családoknak
Elérhető: országosan, részletek a honlapon, egész évben rendszeres jelleggel
Otthon Segítünk Alapítvány
Szív Lelkiségi Központ lelkigyakorlatai
Segítő jelleg: bibliodráma, lelkigyakorlat, lelkivezetés, mozgás és spiritualitás
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, gyermeküket egyedül nevelőknek, hitoktatóknak, özvegyeknek
Elérhető: Tahitótfalu, egész évben rendszeres jelleggel
Jézus Szíve Társasága
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.