Egy élettapasztalat esszenciája: a Cor-Way® módszer

Cikkek, hírek / Egy élettapasztalat esszenciája: a Cor-Way® módszer

Ebben a cikkben

Amikor Molnár Renátát megkérdeztem, hogyan jutott el a Cor-Way® módszer kidolgozásához, azzal kezdte: több mint 30 éve foglalkozik egészségfejlesztéssel, mert négygyermekes édesanyaként, élménypedagógusként, személyi edzőként, táplálkozási tanácsadóként és lelkigyakorlat-vezetőként egyaránt fontos számára a test, a szellem és a lélek harmóniájára való törekvés.

Amikor azonban belementünk a részletekbe s kérésemre gyakorlatilag elmesélte az egész életét; sőt, felmenői életének egy részét is, kiderült: egy olyan családi örökségről van szó, amiről sokáig nem tudott, de amit ösztönösen folytatott. Ugyanakkor az ide vezető út csak utólag egyenesedett ki, csak később álltak össze a mozaikok a többször is darabjaira hullott életében, amelyekből minden alkalommal képes volt felállni. Életének bemutatása többszörösen meghaladná ennek a riportnak a kereteit, viszont fontosnak tartom bemutatni a legfontosabb mérföldköveket, mert enélkül talán nem is érthető, honnan jön és hova tart mindaz, ami a sok év tanulásával és tapasztalatával kidolgozott, hungarikumnak számító Cor-Way® módszert jelenti.

mozgás és spiritualitás

Renáta egészen pici korában elvesztette édesapját szívinfarktusban; hatévesen már koravén gyermeknek számított, aki az élete értelmét kereste; tízévesen lett új apukája, aki orvosként dolgozott és partnerként kezelte kamaszlányát. Sokat mesélt neki kutatásairól, konferenciákra vitte, mert a fiatal, atletizáló és a természetben nagyon sok időt töltő, zárkózott lányt mindig is rendkívül érdekelte az egészségmegőrzés és a megszerzett tudás átadása, vagyis a tanítás.

Regnumosként számos lelkiségi mozgalmat is megismert, amelyekből később a módszer kidolgozásához is sokat merített; aktív tagja volt a közösségnek, 18 évesen ő lett az alapítója a Regnum Marianum Sport Egyesületnek.

TF-es egyetemistaként Amerikába ment, és az ottani tapasztalatai alapján írta meg az akkor témájában és megközelítésében is rendhagyónak számító szakdolgozatát az egészségmegőrzésről. Ez a Cor-Way® módszer alapjait tartalmazta már, de fiókba került abban a formában, mert Renáta férjhez ment és gyermekei születtek. Kisgyermekes családanyaként is foglalkozott a sporttal és egészség-megőrzéssel; és a szentendrei közösség aktív tagja maradt. Élete első nagy kihívása negyedik gyermekének egészségi állapota lett, akin tíz hónaposan 2003-ben teljeskörű koponyarekonstrukciós műtétet kellett végrehajtani, majd rengeteg fajta fejlesztéssel elérni, hogy teljes értékű életét tudjon később élni. Renáta öt éven keresztül kb. tíz szakemberrel – a korai fejlesztőtől a mozgásterapeután és a természetgyógyászon át a pszichológusig – együttműködve, és beleásva magát minden szakterületbe elérte, hogy kisfia teljesen egészséges lett, ő viszont lelkileg teljesen kimerült, kiégett.

2008-ban egy spanyolországi nyaralás során Renáta kért családjától egy egynapos én-időt, ami alatt felfutott a Montserratra és közben imádkozott azért, hogy kiderüljön: mi a dolga a világban, a saját életében, a családjában és a munkájában.

A választ pár hónappal később kapta meg, de nagyon más formában, mint ahogy várta: egy rettentő biciklis baleset formájában, ami után teljesen – fizikailag és lelkileg is – összetört, mégis olyan erős szívdobogással és fényességgel járó, teljes lelki békét hozó Isten-élménye volt, ami végérvényesen meghatározta későbbi életét.

A saját fizikai és lelki gyógyulását keresve talált rá a járásra, majd a botokra. Ez utóbbi nemcsak a járáson, mint mozgásformán alapuló Cor-Way® módszerének egyik eleme, a Nordic Walking eszköze lett, valamint a módszer összesen 77 gyakorlatsorának egyik sokat - többek között kommunikációs célra is - használt tárgya, hanem egy spirituális jelkép: az egymásra tett botok keresztet is formázhatnak.

mozgás és spiritualitásMolnár Renáta

Később, Hofher Józsi jezsuita atyával történt, ugyancsak sorsszerű találkozás után együtt kidolgozták, és tartják azóta is a mozgásra és imára épülő, Jézusi gyaloglás nevű lelkigyakorlatukat, amelynek idén van a 10. jubileumi évfordulója. Renáta 2015-től a Cor-Way® LelkesTest lelkigyakorlat keretében szervezte és vitte tovább azt országszerte és határon túlra; s tanítja a sport-ima, a Biblia és a sport kapcsolatát egészségfejlesztő programjainak részeként.

A beszélgetés során csak itt értünk el oda, hogy magáról a Cor-Way® módszer nevéről, mottójáról és a szolgálatok részleteiről beszélgessünk. A módszer neve két idegennyelvű szóból áll, a mottója pedig három magyar szóból. Renáta élettörténetét megismerve számomra már nem volt kérdés, miért esett a döntése a latin szív és az angol út, valamint a három magyar szóra, ezért csak a nyelvválasztására kérdeztem rá: „A latin egy örök nyelv az orvos-, a sport- és a hittudományban. Az angol viszont a jelen nyelve; magyarságom pedig nagyon fontos a számomra” – válaszolta, majd hozzátette: a mottó az egészség hármas aspektusára és arra a komplex rendszerszemléletre utal, amely alapján kidolgozta a módszert. Ez hét plusz egy témakörre épül, amelyek együtt – és éppen ezért hatékonyan – fejlesztik és segítik a testi, lelki, mentális és szociális egészséget. A módszer a járás sokszínű megvilágítására épülő, teljes életet és egészséget segítő eszköz, amelyben a sport (és az ima) a „plusz egy”; a többi hét nem fizikai szintű témakör, mint például az észjárás."

A „plusz egy” egység, a mozgás és az ima, a sport és a spiritualitás együttese, amely a mozgás lelkiségi vonalát is erősíti az emberekben, és ezáltal segíthet nekik abban, hogy életvitelüket egy egészen más minőségben éljék meg; akár tudatosságban, akár kitartásban; akár egyénileg, akár párkapcsolatban vagy közösségben.

Mivel a módszer komplex, mindenkinél másképp hat.

„Nem tudom azt mondani, hogy ebben és ebben biztosan segít, mert a résztvevő nagyon sok szinten kapja a segítségnyújtást; ezért van, akinek a mozgás örömében vagy a megbocsájtásban, vagy a stresszkezelésben segít, és van, akinek a teljes lelki megújulását hozza el. Röviden: abban segít, amiben, amire a legnagyobb hiánya, igénye van valakinek – ezért is tud annyira eredményes lenni. És azért hatékony, mert személyre szabott feladatokat adunk, még a csoportos foglalkozásokon is. A lelkigyakorlatos formában például lehetőség van személyes beszélgetésekre is, amikor át tudjuk beszélni az illető előéletét” – magyarázza Renáta, és kérésemre elmesél pár történetet.

Megkereste egy hölgy azzal, hogy nem szeret mozogni. Kiderült, hogy soha nem élte meg a mozgás örömét; így segíteni kellett neki kialakítani egy proaktív gondolkodásmódot. „Botot nem is adtam a kezébe, amíg meg nem tanítottam járni; de ehhez először mentálisan kellett őt összeraknom, hogy a lélektani elakadásai felszabaduljanak benne. Ma ez a 70 éves hölgy napi 8 kilométert gyalogol, ami élete szerves részévé vált”.

A házasoknak tartott lelkigyakorlaton a bot kapcsolatépítő szerepet kap: a résztvevők egy játékos, egymást tanító gyakorlatsort végeznek el közösen, amely során együtt épülhetnek, s ebben a bot szimbolikus eszköz. Van olyan 70 feletti házaspár, akik azóta egészen más minőségben járnak együtt; a házasságuk megújulását hozta a LelkesTest, a megbocsájtáshoz kapcsolódó nehézségükhöz pedig kaptak egy konkrét gyakorlatsort.

Renáta nem használja a fogyókúra szót, másképp közelít ehhez a témához, de pont e másság miatt hatékony ilyen szempontból is: „Nem garantálom, hogy a feladatsortól, amit lépésről lépésre felépítek az illetőnek, biztosan le fog fogyni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a módszer egyik eredménye a túlsúlycsökkenés.”

Bár rengeteg szakmába beleásta magát, állítja: pontosan ismeri kompetenciája határait. Nemcsak mozgásproblémákkal küzdőkkel, hanem egészséges emberekkel is foglalkozik, és nem kezel betegségeket. Egy nagy szakembercsoporttal – orvosokkal, pszichológusokkal – dolgozik együtt, és egy bizonyos szint után átirányítja hozzájuk azt, akit szükségesnek lát. A Cor-Way® alapprogram lefedi ezeknek a szakmáknak is az alapjait is – hiszen Renáta ezekhez végezte az iskolákat is – de ha mélyebb, komolyabb problémára akad, akkor az illetőt az adott terület szakemberéhez továbbítja.

Amikor a konkrét lehetőségekről kérdezem, felsorolja: be lehet kapcsolódni heti csoportos órákra, amin a gerinctornától kezdve minden benne van; ez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) után fog indulni. Van lehetőség magánórákra, ahol személyesen építik fel valaki testi-lelki egészségét az említett komplex módon, de igény szerint lehet szó "csak" személyi edzésről is. Mivel nagyon szeret a természetben lenni; ha teheti, kint tartja az óráit. És végül van lehetőség egy-két-...-ötnapos lelkigyakorlatra is, a LelkesTest program keretében, Jézusi gyaloglás névvel, amit Józsi atyával és a hozzájuk kapcsolódó szakemberekkel közösen is tartanak. Ezekre általában 25-85 év közöttieket szólítanak meg, de például iskolák felkérésére már kamaszoknak is tartottak. Alapvetően szakmai szándékkal megy, de a módszer spirituális részét is bemutatva missziós szándékát sem titkolja; és a résztvevők általában meg is érzik, hogy emögött „valami más” is van.

mozgás és spiritualitás

Kérésemre Renáta elmondja, hogy nemrég összeszámolta: a módszert eddig 52 helyszínre vitte el az országon belül és határon túl; és 6425 személlyel foglalkozott egyénileg, személyesen. Az utóbbi négy-öt évben elsősorban a nőkre fókuszált: a női lelkiségre, a női önismeretre, a női identitás megerősítésére, a nők talpra állítására – merthogy erre a covid óta különösen nagy az igény.

„Az egészség megőrzése, annak sokoldalú látásmódja, amibe beleértjük a mentális egészségmegőrzést is, és a prevenció – azáltal, hogy mindenkit megtört a járvány – még hangsúlyosabbá vált, különösen a nőknél.” A női támogatásra nemcsak ezért van szükség, másképp működnek, mint a férfiak, hanem azért is, mert ők a család motorja. „Óriási teher nehezedik rájuk, ezért segíteni kell nekik, hogy az én-időben értékteremtő minőséget, felfrissülést kapjanak, hogy elbírják a terheiket. A magam példájából is látom, hogy nagyon nem mindegy, mivel töltöm azt a pici időt, amit magamra tudok szánni. A hatékonyság kulcsszó, és persze a bizalom is.”

Ennek kapcsán Renáta megemlíti Monspart Saroltát, akivel A nemzet sportolója kinevezése előtt arról beszélgettek, hogy Sarolta egész életét a nők segítésének, felemelésének szentelte, és nagyon szeretné, hogy azt a munkát, amit ő végez, Renáta folytassa. „Óriási megtiszteltetés volt a számomra, és nagyon sajnálom, hogy mire a kinevezése után a közös munkára sort került volna – már elkezdtünk levelezni, már meg is hívott az otthonába, hogy üljünk le és beszéljük át – jött a covid, és aztán meg elment ő...”

mozgás és spiritualitásr

Renáta elárulja: élménypedagógusként fontosnak tartja az élményszerű átadást: mesefigurákkal, játékosan tanít bizonyos mozgásformákat, és hangsúlyozza a humor fontosságát. „A játékosság az életünk végéig segíti a kreativitásunkat; Einstein is azt mondta, hogy azáltal, hogy beleviszünk egy pici játékosságot, könnyebben megnyitjuk a másikat, akiben így könnyebben megragad a tanítás. A humor egyébként a túlélésben is segít; kicsit kívülállóvá tesz, és segítségével felülről tekintünk az életre, lehetőségként fogjuk fel a nehézségeinket.”

Renáta ezzel búcsúzik: a Bízd Rá Magad honlap kölcsönössége nagyon sokat jelent neki. „Amikor valaki rámegy erre a honlapra, kap egy széles segítségnyújtási lehetőséget, az élet nagyon sok területén. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én is ott lehetek, mert magam is támogatom ezt a fajta megközelítést.

Hiszem, hogy ha összefogunk, ha sok oldalról segítjük egymást, sokkal hatékonyabbak tudunk lenni.

Ez egy különleges látásmód, az egyfelé és felfelé nézésnek a gondolkodásmódja; és ha képesek vagyunk tolerálni egymást, és meglátni egymásban a jót és nem a versenytársat, akkor ebben a partnerségben a növekedés sokkal hatékonyabb lesz, hiszen mindannyian fejlődünk tőle; és mindez a jelenben a jövő építését segíti.”

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: BRM Média
Képek forrása: Cor-Way, Antal-Ferencz Ildikó
Szerző: Antal-Ferencz Ildikó

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#mozgás és spiritualitás

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Cor-Way - Életmódváltás, egyéni fejlesztés

Cor-Way - Életmódváltás, egyéni fejlesztés
Életünk során akadnak olyan helyzetek, amikor fizikailag, lelkileg és mentálisan is támogatásra szorulunk, ehhez adnak segítséget a Cor-Way program egyéni foglalkozásai többek között az életmódváltáson, edzésen és a meditáción keresztül.

Segítő jelleg: mozgás és spiritualitás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek

Elérhető: Budapest, I. kerület, Igény szerint, bejelentkezés után

Cor-Way Molnár Renáta

Érdekel

Cor-Way - Mozgással egybekötött lelkigyakorlatok

Cor-Way - Mozgással egybekötött lelkigyakorlatok
Mozgáskurzussal egybekötött lelkigyakorlatok, lelki napok

Segítő jelleg: lelkigyakorlat, mozgás és spiritualitás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek

Elérhető: Országos, évente többször

Cor-Way Molnár Renáta

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató