A pornográfia gyermekekre gyakorolt hatásáról is szó volt a hitoktatók tavaszi szakmai napján

Cikkek, hírek / A pornográfia gyermekekre gyakorolt hatásáról is szó volt a hitoktatók tavaszi szakmai napján

Ebben a cikkben

Április 6-án a Váci Egyházmegye 180 hitoktatója gyűlt össze a tavaszi szakmai nap keretében a PüspökVác Rendezvényközpontban. Az évente két alkalommal megrendezett program célja egyrészt a továbbképzés, másrészt a közösségépítés és a közérdekű információk megosztása. A legutóbbi szakmai nap fő programpontja Tokodi László domonkos szerzetes és M. dr. Dulácska Csilla mentálhigiénés szakember előadása volt, melynek során a pornográfia gyermekekre gyakorolt hatásáról beszéltek, és arról, mit tud tenni egy hitoktató a fiatalok egészséges szexualitásra való nevelésének érdekében.

A pornográfia gyermekekre gyakorolt negatív hatásai

A Szolnoki Esperesi kerület hitoktatóinak vezetésével elcsendesüléssel, imádságos ráhangolódással vette kezdetét a hitoktatók tavaszi szakmai napja, majd Marton Zsolt püspök atya köszöntötte a jelenlévő hittanárokat.

A délelőtt folyamán hallhatták Tokodi László domonkos szerzetes és M. dr. Dulácska Csilla mentálhigiénés szakemberA pornográfia hatása a gyermekekre. Mi a dolgunk ezzel?” című előadását is.

Először a pornográfiafogyasztás mértékéről, hatásairól szóló adatokat ismertették, hiszen, ahogy mondták, „muszáj a valósággal szembesülnünk, mert ez fog minket cselekvésre késztetni, arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból”.

Több tévhitet is felsorakoztattak; az egyik ilyen, hogy ha egy hitoktató azt gondolja, azért nem érdemes beszélni a tanítványaival erről a témáról, mert a gyermek még túl fiatal.

„A személyiségfejlődés szempontjából tényleg túl fiatal, de sajnos nem egy ideális világban élünk. A gyerekek átlagosan 10-11 éves korukban találkoznak a pornóval, ami azért is katasztrófa, mert már azelőtt látnak pornót, mielőtt bármiféle szexuális tapasztalatot szereznének. Fontos tehát, hogy beszéljünk velük az egészséges és a nem normális szexualitásról is.”

Tokodi László domonkos szerzetes és M. dr. Dulácska Csilla mentálhigiénés szakemberTokodi László domonkos szerzetes és M. dr. Dulácska Csilla mentálhigiénés szakember

A mentálhigiénés szakember elmondta, hogy a leggyakrabban nézett pornófilmek 88 százaléka tartalmaz fizikai és/vagy verbális erőszakot, mely 90 százalékban a nők felé irányul, tehát nem lehet azt mondani, hogy a pornófogyasztás normális dolog lenne, hiszen a fiatalok fejében átírja a szexualitáshoz való viszonyt, elfogadhatóvá téve az erőszakot.

Sok szülő és tanár valószínűleg azért sem beszél a fiatalokkal a pornóról, mert a korábbi generációk is fogyasztottak hasonló tartalmakat, és „túlélték”. Ez azonban azért sem helytálló érvelés, mert az a pornó, amiről ma beszélünk, teljesen más, mint ami régen volt.

„Nagy különbség, hogy képről vagy videóról beszélünk, illetve hogy milyen könnyen elérhető, beszerezhető a tartalom. Manapság nem kell nagy erőfeszítéseket tenni, ha pornót szeretnénk nézni, ezt az adatok is jelzik; nagyságrendileg 400 ezer pornóoldal van, 450 millió látogatóval.”

Mindkét előadó felhozott példaként olyan könyveket, amelyek a szülők, illetve a tanárok segítségére válhatnak az egészséges szexualitásra való nevelésben, ilyen többek között Kristen A. Jenson: Jó képek – Rossz képek c. kötete.

Jó képek - rossz képek

Egy kutatásra hivatkozva azt is kifejtették, hogy miért kezdenek el a gyermekek pornót nézni; a válaszok alapján a leggyakoribb ok a kíváncsiság, a szexről való ismeretek szerzése, menekülés a stressz és a negatív érzések elől, a szexuális abúzus feldolgozása, illetve a határok tesztelése.

Az előadók hangsúlyozták, hogy alapvetően a szülő dolga és felelőssége lenne, hogy a szexualitásról beszéljen gyermekével, ez azonban sok esetben nem történik meg. Itt jön be a hitoktató szerepe, aki bár az iskolában nem beszélhet erről a témáról, külön foglalkozásokon, nyári táborokban ezt megteheti.

„Az is előrelépés, ha egy hitoktató megkéri az intézmény igazgatóját, hogy az iskolai számítógépekre tegyenek szűrőprogramot – jó pár szülő panaszolta el nekem, hogy gyermeke az iskolai számítógépen internetezett, mikor belebotlott a pornóba” – mondta Dulácska Csilla, akinek kezdeményezésére egy konkrét foglalkozásgyakorlatokat tartalmazó gyermektanácsadási útmutatót fordítottak le, mely fiatalokkal foglalkozó felnőtteknek ad segítséget ahhoz, hogy a pornográfia témáját feldolgozzák.

„Bátran kell erről a témáról beszélni. Ha hitoktatóként nem tudod, hogy hogyan, akkor az említett könyvek segítenek majd, lépésről lépésre vezetnek.”

A szakember azt is javasolja, hogy mielőtt valaki erről a témáról elkezdene beszélni a diákjaival, érdemes leülnie és átgondolnia, ő maga hogyan viszonyul a szexualitáshoz, fiatalként hogyan találkozott a témával.

„A szexualitás témáját nem érdemes a bűn szempontjából megközelíteni, hanem sokkal inkább a helyes kontextusba ágyazni. A fiatalok alapvetően azért még mindig családra vágynak, arra, hogy felnőve legyen egy szerető párjuk, legyenek gyermekeik. Ha ez a cél, ahova szeretnék eljutni, akkor a pornó tulajdonképpen mint akadály jön be, ami meggátolhat az álmom elérésben. Ezt a gondolatot a fiatalok is könnyebben be tudják fogadni” – zárta az előadást Tokodi László atya.

A délután tanúságtételekkel folytatódott; négy hitoktató osztotta meg személyes tapasztalatait Ferenc pápa üzeneteihez, leveleihez kapcsolódva. Arnold Fülöp arról számolt be, hogy tavaly áprilisban neki is lehetősége nyílt Ferenc pápa fiataloknak szánt tanítását a Papp László Sportarénában hallani, amikor a pápától magyarul az „aki mer, az nyer” közmondás is elhangzott.

„Ezzel az egyszerű mondattal nagy ösztönzést adott nekem Ferenc pápa, hogy bátran folytassak párbeszédet kényes kérdések kapcsán is a diákokkal, vagy bárkivel, akivel találkozom. Ilyen nehéz, de lélekemelő diskurzust folytattam az elmúlt időben a homoszexualitásról, gyermekbántalmazásról, háborúról és abortuszról. Amikor ezekben a témákban a pápa véleményét is megemlítettem a hittanórákon, az általános reakció az volt, hogy jó a meglátása. Ezen beszélgetések által pedig még nagyobb az esély arra, hogy megnyerjük a világot Krisztusnak.”

Zoltai Tibor a betegségén keresztül tapasztalta meg, hogy Ferenc pápa elmélkedésének szavai erőt adnak neki a szenvedés idején. „Váratlanul szívinfarktusos állapotba kerültem. Nem akartam elhinni, hogy ez velem megtörténik, de a műtőasztalon lábadozva, félig kábultan a rózsafüzért próbáltam mormolni, és azt éreztem, hogy Ferenc pápa korábban olvasott elmélkedése mintha hozzám íródott volna. Hogy is mondta?

Ne azért imádkozzak a Szűzanyához, hogy óvjon meg a bajtól és a félelemtől, hanem a kegyelmet kérjem, hogy ne ijedjek meg és ne meneküljek el a kereszttől.

Amikor az intenzívre kerültem, elcsodálkoztam, hogy most már én is elmondhatom Jób történetét; Isten gyermekeként el kell fogadnom az Ő akaratát. Olyan isteni erő lett rajtam úrrá, hogy a kórház utáni első utam a vasárnapi szentmisére vezetett, ahol a könnyeimmel küszködve adtam hálát.”

Tibor ezután még fél éven belül befejezte hitoktatói tanulmányait, és azonnal lehetőséget is kapott arra, hogy – ahogy fogalmazott – „hittanárként az Úr szolgálatára legyek és terjesszem az Evangéliumot, így építsem Isten országát”.

Lukács Barta Mariann megosztásában elmondta, hogy nemrégiben szénmonoxid-mérgezés miatt kórházi ápolásra szorult, ahol a betegtársait lelkileg és konkrét segítségnyújtással is igyekezett támogatni, így téve tanúságot a szolgáló szeretetről, amelyre Ferenc pápa is gyakran meghív mindannyiunkat.

Előhozza belőled a legjobbat

A nap fórummal, majd imádsággal zárult, de az indulás előtt még egy fontos kiadványt vehettek magukhoz a hitoktatók, mégpedig az Előhozza belőled a legjobbat címmel készült munkafüzetet, mely a fiataloknak segít Ferenc pápa magyarországi látogatása idején elhangzott beszédeit interaktív módon feldolgozni, így a kötetet az órákra való felkészülés során a hitoktatók is haszonnal forgathatják.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Váci Egyházmegye
Képek forrása: Váci Egyházmegye
Szerző: Váci Egyházmegye

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#hitoktatás #könyv #szakmai nap #pornófüggőség

Kapcsolódó támogató lehetőségek

CsaládEgyetem - Ciklus-show kamaszoknak

CsaládEgyetem - Ciklus-show kamaszoknak
A CsaládEgyetem keretében évente egyszer szemináriumként meghirdetjük a "Ciklus-show" nevű programot 10-12 éves lányok számára. Az MFM-Projekt minden elemének az a célja, hogy a résztvevőkben saját testük működésének különlegességét és csodálatos voltát erősítse meg.

Segítő jelleg: tanfolyam

Ajánljuk: kamaszoknak

Elérhető: Szeged-Csanádi Egyházmegye, egész évben rendszeres jelleggel

Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökség - Családközpont

Érdekel

MFM-Projekt Ciklus-show - Kiskamasz felvilágosító program 10-12 éves lányoknak

stat_minus_3
MFM-Projekt Ciklus-show - Kiskamasz felvilágosító program 10-12 éves lányoknak
A Ciklus-show foglalkozás során a lányok többek közt megismerkedhetnek a női ciklus történéseivel, a termékenység értékével, az ÉLET egyenletével: hímivarsejt+petesejt=kisbaba. A foglalkozás drámapedagógiai módszerrel történő megjelenítése és megélése bízunk benne, hogy maradandó élményként segíti a lányok életében az ÉLET ajándékként történő megélését, az ÉLET melletti döntésüket. Így szolgálhatja programunk az életvédelmet, az abortuszmegelőzést, a felelős szexualitást, azt, hogy a lányok örüljenek annak, hogy nők, hogy édesanyák lehetnek.

Segítő jelleg: tréning

Ajánljuk: kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: országosan, és a határon túli magyarság körében, előre egyeztetett igény szerinti helyen és időben

Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület

Érdekel

TestTeo Hétvége

TestTeo Hétvége
Átfogó képet ad az Egyház szexualitással és családtervezéssel kapcsolatos tanításáról Szent II. János Pál pápa tanítása alapján. Szentírási alapú hétvégés lelkigyakorlat kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, ill. jegyeseknek, házasoknak külön is.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, pároknak, házasoknak, jegyeseknek, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak

Elérhető: Rendszeresen csak Budapesten, évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal, előre egyeztetett igény szerinti helyen és időben

Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Érdekel

Titkos Küldetés® Kiskamasz Program - interaktív felvilágosító foglalkozás 10-13 éves fiúknak

stat_minus_3
Titkos Küldetés® Kiskamasz Program - interaktív felvilágosító foglalkozás 10-13 éves fiúknak
A foglalkozás célja a férfivá érés és édesapává válás legfontosabb lépéseinek érintése, rámutatás a férfias felelősség mibenlétére. A foglalkozáselemek a pozitív testkép és a férfiúi identitás megerősítését szolgálják. Kerettörténet segíti a fiúkat a serdülőkori testi-lelki változások megismerésében, a sokszor tabunak számító témák, kérdések érintésében. A női és férfi termékenység jellemzőit megismerve fontos, hogy ajándéknak tekintsék, amit védelmezniük kell, és amiért felelősséggel tartoznak.

Segítő jelleg: workshop

Ajánljuk: kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: Országosan és határon túlon is, előre egyeztetett igény szerinti időben

Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft.

Érdekel

Útmutató a pornótól való szabaduláshoz

Útmutató a pornótól való szabaduláshoz
Segít világosabban látni a pornófüggés kialakulásának testi, lelki, szellemi okait és a függőség működését. Segít elindulni a függőségtől való szabadulásban.

Segítő jelleg: e-tájékoztatás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek

Elérhető: online, folyamatosan

Puskás Antal atya

Érdekel

Megélni, és nem túlélni a kamaszkort!

stat_minus_3
Megélni, és nem túlélni a kamaszkort!
A TeenSTAR program segíti a gyerekeket, hogy a rájuk zúduló információhalmazban egy kicsit rendet tegyenek. A Teenstar program során időt és teret biztosítunk a fiataloknak, hogy az őket érintő legfontosabb kérdésekről, mint barátság, szerelem, szexualitás nyitott és oldott légkörben beszélgetni tudjanak. Támogatjuk a szülő-gyermek kapcsolatot. Nagy hangsúlyt fektetünk a pozitív testkép kialakítására és a termékenységtudatosságra.

Segítő jelleg: személyiségfejlesztő program

Ajánljuk: kamaszoknak, szülőknek, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: Budapest, Piliscsaba, Miskolc, Baja, Hódmezővásárhely, Szeged, Erdély, Felvidék, előre egyeztetett igény szerinti helyen és időben

TeenSTAR Magyarország Egyesület

Érdekel

CsaládEgyetem - Titkos küldetés kamasz fiúknak

CsaládEgyetem - Titkos küldetés kamasz fiúknak
Interaktív felvilágosító foglalkozás 10-13 éves fiúknak. A kiskamaszok a Titkos Küldöttek szerepében megismerkedhetnek a férfivá érés testi-lelki folyamataival, bepillantást nyernek a férfi, női termékenység és a fogantatás csodájába.

Segítő jelleg: tanfolyam

Ajánljuk: kamaszoknak

Elérhető: Szeged-Csanádi Egyházmegye, egész évben rendszeres jelleggel

Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökség - Családközpont

Érdekel

Szent II. János Pál Intézet - Test- és termékenységtudatosság képzések

Szent II. János Pál Intézet - Test- és termékenységtudatosság képzések
Az Intézetben a cikluskövetés-oktatással a katolikus egyház tanításának megfelelő fogamzásszabályozás elsajátítását kívánjuk biztosítani.

Segítő jelleg: előadás, tanfolyam, tréning

Ajánljuk: pároknak

Elérhető: Debrecen, évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal

Szent II. János Pál Intézet Egyesület

Érdekel

Martineum - gyermeknevelés keresztény értékek mentén

stat_minus_3
Martineum - gyermeknevelés keresztény értékek mentén
A Martineum Felnőttképző Akadémia és Lelkigyakorlatos Ház örömmel biztosít helyet és szervez programokat, előadásokat szülőknek különféle témákban, melyeknek célja, hogy keresztény értékrendű válaszokat kapjanak gyermeknevelési kérdéseikre és ezzel megkönnyítsék a élet dolgaiban való eligazodást.

Segítő jelleg: előadás, tanfolyam

Ajánljuk: kamaszoknak, szülőknek

Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, évente többször előre meghirdetett időpontban

Martineum Felnőttképző Akadémia és Lelkigyakorlatos Ház

Érdekel

Egyedül nem megy - Szexuális nevelés keresztény értékek mentén

Egyedül nem megy - Szexuális nevelés keresztény értékek mentén
Az Egyedül nem megy kurzus-sorozat a keresztény szülőket segíti gyermekeik szexuális nevelésében.

Segítő jelleg: blog, előadás, tanácsadás, tanfolyam

Ajánljuk: szülőknek

Elérhető: országosan és online, folyamatosan

Eberlein Éva

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató