A világiak apostolkodása nélkülözhetetlen!

A máig aktuális Apostolicam Actuositatem zsinati határozat kimondja: minden hívő "joga és kötelessége", hogy a Szentlélektől kapott karizmával élve szolgáljon. De ha ez így van, miért hagyunk mégis mindent a papokra? Miért lenne üdvös, ha a világi hívők is összefognának az evangelizáció szent küldetésében?

A probléma sürgető aktualitásáról, a missziós identitásról és a fiatalság szerepéről is olvashatunk Kunszabó Zoltán állandó diakónus, a témában tevékeny és inspiráló Új Jeruzsálem Katolikus Közösség alapító vezetőjének tollából.

A II. Vatikáni Zsinat tanításai több, mint hatvan éve őrzik számunkra csodálatos frissességüket és mozgósító erejüket. Különösen érezhető ez az Apostolicam Actuositatem – Határozat a világi hívek apostolkodásáról címet viselő dokumentum olvasásakor.

Nem csupán azért, mert a tanítás örök igazságokat fogalmaz meg a missziós küldetéssel kapcsolatban, hanem azért is, mert az egyházi élet olyan érzékeny pontjaira tapint rá, amelyek jórészt ma is megoldatlanok.

Miért nem érzik át a katolikus világiak személyes missziós küldetésük felelősségét? Miért nincsenek erre "ránevelve", felkészítve? Miért nem működik olajozottabban a világi apostolok, missziós közösségek és a klérus együttműködése? – Vannak eredményeink, de a zsinati határozatot mintha itt és most, nekünk írták volna…

Az Apostolicam Actuositatem (AA) határozatot úgy tekinthetjük, mint a zsinat legfontosabb dokumentumának, a Lumen Gentium (LG) dogmatikus konstitúciónak a kiterjesztését, folytatását. A Lumen Gentium az Egyházról szól, s a hagyományos, statikus és inkább intézményi felfogással szemben önmagát az üdvösség egyetemes szentségeként határozta meg (LG 48, AA 1).

Olyan missziós közösségként, amely az evangelizáló Jézus küldetését folytatva s az Ő igéjét hirdetve magához vonz minden embert, elvezetve őket az örök üdvösségre.

Istennek ez az egész történelmen átvándorló népe, egészében és egyes tagjaiban is ugyanazt a "szellemi DNS-t" viszi tovább. A teljes Egyház, s annak minden tagja – a papok, a püspökök, a szerzetesek, de a plébániák, a katolikus intézmények és minden egyes világi hívő – mind ugyanazt a küldetést hordozza: "minden embert meg akar világosítani azáltal, hogy minden teremtménynek hirdeti az evangéliumot (vö. Mk 16,15)." (LG 1)

Nézőközönségből apostolok?

Az Apostolicam Actuositatem célja, hogy valóban "minden hívő erejét" összefogja ebben a közös munkában. Igen, a világi hívőkét is. Makacsul tartja magát ugyanis az a mentalitás, amely az eddig elmondottakkal szemben pusztán nézőknek tekinti a világi híveket, akiknek sem joguk, sem képességük nincsen a "komoly" missziós feladatok ellátására. Ebben a modellben egyedül a pap aktív, aki önmaga nyilván nem képes a helyi társadalom széles rétegeinek evangelizálására (a kudarc tehát borítékolva van).

Ezzel szemben a zsinati tanítás szerint minden hívő "joga és kötelessége", hogy a Szentlélektől kapott karizmával élve szolgáljon, "s a kapott ajándékokat az emberek javára és az Egyház épülésére használja fel" (AA 3).

A Szentháromság ugyanis nem csak missziós parancsot és küldetést ad, hanem a feladathoz személyre szabott karizmákat, lelki adományokat is juttat a Szentlélek által mindenkinek, "tetszése szerint osztván kinek-kinek" (vö. 1Kor 12,7; idézi az AA 3).

"Miként az eleven testben egyetlen tag sem teljesen tétlen, hanem a test életével annak tevékenységében is részesedik, ugyanígy Krisztus Testében is, ami az Egyház ’a tagok betöltik az erejükhöz szabott feladatkört, és így növekszik az egész test’ (Ef 4,16)." (Vö. LG 12)

Kérdés persze, hogy a küldetést és az azzal járó "feladatköröket" elfogadja-e a világi hívő a Szentlélek karizmáival együtt – vagy neki is megfelel a "nézőközönség" kényelmes pozíciója. Mert nem érzi a maga felelősségét, és egyszerűbb mindent a papra hagyva pusztán világi tevékenységeinek és örömeinek élni… Számos kihívással állunk szemben "mind a két" oldalon.

A zsinati dokumentum hangsúlyozza, hogy missziós tevékenységünket nem koronázhatja siker a papság, a szerzetesek, a világi hívek és azok közösségei hatékony összefogása nélkül (vö. AA 25). Számos területre, a munka, a kultúra, a társadalom különböző fórumaira ugyanis egyedül a világi hívek jutnak el, s az ő evangelizáló jelenlétük egyszerűen pótolhatatlan.

A közkeletű tévedéssel szemben, hogy a világi hívek szolgálata egyszerűen a szép keresztény élet tanúságtételére kell, hogy korlátozódjon, beszélni pedig csak akkor "szabad", ha kérdezik az embert, a zsinati tanítás kimondja: "Az igazi apostolok azonban nem érik be ennyivel, hanem azon fáradoznak, hogy szavukkal is hirdessék Krisztust társaiknak." (AA 13).

Az élet tanúságtétele természetesen megmarad, mint elengedhetetlen alap. A katolikus világiaknak azonban Jézus Krisztust kell hirdetniük a szavaikkal is.

Az eddigiekből is látjuk, hogy a zsinati szellemű missziós megújuláshoz most, hatvan év után is komoly mentalitás-váltásra, gyökeres változásokra van szükség! Ehhez a dokumentum konkrét útmutatásokat is ad, amiből két fontos mozzanatot emelnék ki az alábbiakban.

1. A missziós identitás kialakítása és a felkészítés

A dokumentum szerint: "A fölkészítést az apostolkodásra a kisgyermek első oktatásával egyidejűleg el kell kezdeni. Főképp azonban a serdülőket és a fiatalokat avassák be az apostolkodásba, s töltsék el annak lelkületével. A fölkészítést az egész életen át tökéletesítsék, amint az újonnan vállalt feladatok azt megkívánják. Mindebből következik, hogy a keresztény nevelők kötelességének része az apostolképzés is" (AA 30).

Ez a mentalitás sajnos szinte teljesen hiányzik jelenlegi hitoktatásunkból és a keresztény formációból. Az utóbbi évtizedekben főként a megújulási mozgalmak és közösségek szerveztek olyan apostol-iskolákat, amelyek ezt a kiáltó hiányosságot pótolni igyekeztek.

Néhány közösség szolgálata is kimondottan a misszióra irányul, s ezekben természetesen a belső képzés is megvalósul.

2. A fiatalok szerepe

A másik szempont, amit fontosnak tartok, a fiatalok bevonása. A dokumentum záró buzdításában VI. Pál pápa szinte könyörög a fiataloknak, hogy "a Szentlélek ösztönzésére" a többi világi hívővel együtt válaszoljanak Krisztus meghívására, hiszen a "Szent Zsinat által maga az Úr hívja őket" misszióba. Hiszen "Krisztus most a világi híveket küldi mindazokba a városokba és falvakba, ahová maga is jönni készül (vö. Lk 10,1)."

Hála legyen Istennek a zsinat prófétai tanításáért és a próféciák lassú, de biztos beteljesedéséért!

A küldetés folytatódik – indulj el te is!

A világi hívek apostoli küldetése nem elméleti feladat, hanem konkrét meghívás arra, hogy a hétköznapokban is tanúságot tegyünk Krisztusról – életünkkel és szavainkkal egyaránt.

Ha szeretnél ebben tudatosabban növekedni, több út is segíthet: az Emberhalász Szeminárium gyakorlati segítséget ad az evangelizációhoz; a Tanúságtételek a hétköznapi evangelizációhoz konkrét példákkal és tapasztalatokkal bátorítanak; a fiatalokat az Ifjú Lámpás Missziós Iskola segíti abban, hogy az imádság és a misszió egyre inkább életük részévé váljon; a Szent András Evangelizációs Iskola pedig képzéseivel készít fel arra, hogy örömmel és hitelesen add tovább az Örömhírt.

Találd meg azt az utat, amelyen te is válaszolni tudsz Krisztus hívására!

*****************************************************************

A szerzőről: Kunszabó Zoltán az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség alapító vezetője és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye állandó diakónusa, aki évtizedek óta elkötelezetten dolgozik a világi hívők apostoli küldetésének megéléséért, a karizmatikus megújulásért és a társadalmi periférián élők felé forduló Csak Egyet Szolgálat misszióért.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: magnific.com
Szerző: Kunszabó Zoltán állandó diakónus, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség alapító vezetője

Letölthető anyagok: