Hogyan segítenek minket a szentek? - bizdramagad.hu

Ha ránézünk egy naptárra, megannyi szent ünnepét olvashatjuk ki belőle. Néhány név ismerősen cseng, míg mások életéről talán semmit sem tudunk. Bár az egyház az év előrehaladtával időről időre elénk állít egy-egy életpéldát, a mindennapjainkat ez sokkal kevésbé érinti, mint eleink idejében, amikor az időszámítás-időérzékelés alapvető pilléreinek számítottak a szentek ünnepei. De vajon ez azt is jelenti, hogy ma eltávolodtunk volna tőlük? Hogyan tud a mai fiatalabb generáció kapcsolódni hozzájuk? Gondolatkísérletek.

Mikor a címet leírom, gyermekkori hittanóráim képe sejlik fel előttem. Sokat mondogatták alsós hitoktatóink: Legyetek jók, mert tudtok! Ez a mondat Luigi Magni 1983-as Legyetek jók, ha tudtok című filmjére rímel rá – ami pedig Fülöp atya szavajárására utal. A napokban azt a Néri Szent Fülöpöt ünnepeltük (május 26.), aki a római utcagyerekeket összegyűjtve segítette, tanította őket és együtt imádkozott velük. A szegénységet választotta, a szegények mellé állt, és azt sem nehéz elképzelni, hogy talán némi humorral mondta nekik, hogy legyenek jók, ha egyáltalán tudnak. Az az üzenet, amit pedig mi kaptunk a hittanórákon, egyértelmű: igen, mindenki tud jó lenni!

Első hallásra tűnhet ez bármilyen közhelyes állításnak, lehetnek olyan sötét élethelyzetek, életutak, amelyekben életmentő hatású lehet ez a mondat. Minden ember jó, és tud jót tenni. Mindegyik. Ez pedig nem csak elméleti lehetőség, hanem rögtön célt és felelősséget is ad mindannyiunknak. Néri Fülöp élete is így szolgálta embertársait: a nyomorúságos sötétségben fényeket gyújtott nekik bátorító szavaival és bátor tetteivel.

Akiken átvilágít a Nap

Talán a legbátrabb tett a legegyszerűbb volt: hogy a szó szoros értelmében odalépett, odaállt melléjük. Ez a tanúságtevő hit tudott fényforrássá válni sokak számára – nemcsak Rómában: szerte a világon.

A szentek fényesek. A történet szerint a kishittanos így felelt arra a kérdésre, hogy kik ők: „Akiken átvilágít a Nap.” Igen – hiába gondolt ő a templomi üvegablakokra – a lényeget fogalmazta meg. Akár a legegyszerűbbnek tűnő tettek is világosságot gyújthatnak a sötétségben, és a szentekre mint ki nem alvó fényforrásainkra, kiknek üvegablaka mögött sosem megy le a Nap, épp úgy van szükségünk, mint éji vándornak a csillagokra az égbolton. Tájékozódni is segíthetnek, de sokszor legnagyobb szolgálatuk az, hogy nem botorkálunk teljes sötétségben az utunkon.

Nemrég Rómában járva a Via Giulián elhaladtam Fülöp atya temploma előtt. „Isten bohócának” egykori szolgálati helye az Örök Város különös pontján fekszik: közel a Teveréhez, fenséges paloták közé ékelődve szerényen, szinte alig észrevehetően áll. Ma az egyik legbiztonságosabb környék ez, ugyanis az utcában van, nem is messze a Chiesa di San Filippo Neritől, az olasz állami maffiaellenes hivatal, ezért arrafelé minden teli van rendőrrel. Megváltozott az évszázadok során ez a táj, ma Fülöp atya sem itt végezné szolgálatát.

Máshol és talán másként azonban ma is szükség van olyanokra, akik példáját követik. A kérdés mindannyiunkhoz szól: Hogyan tudjuk ezt ma megtenni? És kinek kell megtennie?

Stabil pontok, amiken megpihenhet a tekintet

Az emberi (biológiai) halállal lezárul a földi életszakasz, és először tudunk valakinek az életére annak teljességében rátekinteni. Amíg köztünk él, részleteket látunk, a jelent élesebben, a múltat homályosabban, a jövőt pedig szinte semennyire.

A szentek életei nem kortárs példák és nem is sejtések vagy vélemények. Lezárt életutak, melyekre a mennyből érkezett hitelesítő pecsét, csodák formájában.

Van ebben valami olyan szilárdság, amire a relativizmus gondolatiságával átitatott világban különösen is szomjazik a lélek.

Pünkösd környéke a bérmálkozások időszaka is. Felnőtt keresztényként „Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14), hogy az örömhírt megosszuk minél többekkel. Hogy ezt miként is tegyük, az néha egészen kézenfekvőnek tűnik, máskor viszont a sötétben tapogatózunk ezzel kapcsolatban.

A felnőtt keresztény apostolkodásra is hívatott, ami azonban bizonyos szempontból elég testvéri állapot. Ugyanis hol egyikünk tud a többiek előtt járni valamiben, akár tudtán kívül is, és így ad másoknak, hol meg ő fárad el, az ő csónakja kavarodik hullámvölgybe, s egy másik társa látja át tisztábban a helyzetet. Egymásra vagyunk hagyatva. Nem véletlen, hogy Jézus is párosával küldi el tanítványait. Amikor azonban mégis egyedül találjuk magunkat, és nem látjuk tisztán merre van a jó út, akkor nézzünk fel újra és újra az égboltra.

A szentekben van valami állandóság. Még ha nem is mindig pont ugyanazok tűnnek leginkább szemünkbe, tudjuk, hogy ott vannak, és fénylenek. Meg kell velük barátkoznunk, mert meg kell barátkoznunk az éjszakával is, a tapogatózással, a botorkálással, mely földi életünk elengedhetetlen része.

Az ember vágyik az efféle állandóságra. Ezért is olyan nagy ajándékok számunkra a szentek. Van bennük egy olyan visszaigazolt megérkezettség, állandóság, melyre Isten nyomja rá a pecsétet, hiszen Ő helyezte őket az égboltra. Az ember pedig égre néző lény, akinek arcát igazán a Nap tudja megsimogatni – talán legszebb imádságunk tud lenni, mikor átjár minket a napsütésben fürdés hálás öröme –, de a csillagok is válhatnak kedves társakká.

Mi tehát az én feladatom? Merre tartsak? Fiatal felnőttként különösen életbevágó kérdések ezek. Szokni kell azt az érzést is, hogy olykor nem tudom. Szokni kell a sötétséget. És mindjobban szokni kell az Isten-adta csillagzatok vizsgálatát. Mikor önmagam erejéből nem tudom kitalálni az életemet, akkor gyakran más élete, példája tud a leghatékonyabb segítség lenni. Ezért tiszteljük az előttünk járókat, Istenhez tartozókat példaképként, hisz egy a célunk velük.

A szentek segítenek saját élethelyzetünkre értelmezni az evangéliumot

Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda [az életemet] (Jn 10, 18) – olvassuk a Szentírásban. A szentek ezernyiféleképp adták oda életüket. Fülöp atya egyféleképp, kortársa, Loyolai Szent Ignác egész máshogy. Minden egyes szentéletút egy fordítása számunkra az evangéliumnak.

Jézus maga ad példát életáldozatával, és tőlünk is ezt kéri, több ízben is, minket is erre hív. Ez az én testem, ez az én vérem. Ezt cselekedjétek… A szentmiseáldozaton túl… én személyesen hogyan? Erre kapunk annyi „megoldást” ahány szentet csak ismerünk. (Ezért is érdemes minél többet!)

Talán elsőre meghökkentő, amit Fábry Kornél püspök szentelésekor mintegy életmottószerűen megfogalmazott: „Én szentté szeretnék válni.” Pedig ha nem akarunk szentté válni, ha nem akarunk világosságot vinni a világba, akkor talán még nem adtuk oda teljesen magunkat az Úrnak. Még nem tudjuk az Úr Jézus után csinálni életünk odaadását.

Idén bérmálásai során Kornél püspök a vértanúságra is meghívta az egyház friss felnőtt keresztény tagjait. Meghökkentő. Durva. Talán úgy érezzük, ez mégiscsak túlzás. Nem illik. Pedig… érdemes benne maradnunk a feszültségnek ebben a termékeny pillanatában, és kicsit elidőznünk a gondolattal.

Az év majd minden napjára jut egy szent a kalendáriumban. S van védőszentünk is, tán több is. Jó volna most egy percre arra gondolni, hogy ők imádkoznak értem. Legközelebb meg éjjel felnézni a csillagos égboltra.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Magyar Kurír, freepik.com
Szerző: Tóth Márton