Miért csúcsa és forrása a szent liturgia keresztény életünknek?

A Katolikus Egyház eddigi legutolsó és tanításában mind a mai napig meghatározó egyetemes zsinatjának, a II. Vatikáni Zsinatnak az első és egyik legfontosabb dokumentuma, a Sacrosanctum Concilium, az egyház liturgiájával, vagyis a hivatalos istentiszteletével, szertartásaival foglalkozik és azt állítja róla, hogy az a keresztény ember életének a csúcsa és forrása (vö. SC 10). Vagyis kiemelten fontos. De vajon miért állítja ezt?

Ahhoz, hogy valaki hívő legyen és Isten útján járjon, miért szükséges az, hogy meg legyen keresztelve, majd templomba járjon minden vasárnap és ott szentáldozáshoz járuljon? Mi értelme van az egyház szertartásain való részvételnek, ha egyszer Istenben enélkül is lehet hinni, bárhol és bármikor lehet imádkozni és meg lehet tapasztalni az ő segítségét...?

A liturgia pedig sokszor nem segít az Istenhez való közeledésben, hanem inkább csak eltereli figyelmünket a lényegről, mert a szentmise unalmas, a prédikáció nehezen érthető és nem hozzánk szól, a templomban pedig többnyire csak ismeretlen embereket látunk. Miért járulna ez hozzá ahhoz, hogy hívőbb módon éljünk?

A zsinat dokumentuma ezekre a kérdésekre próbál választ adni. Először megfogalmazza, hogy mi a liturgia lényege, vagyis mi az, ami ott megvalósul, függetlenül attól, hogy mi hogyan érezzük magunkat, hogy szimpatikus-e a pap, hogy jó-e a zene vagy hogy ismerjük-e a körülöttünk levőket, utána pedig megpróbálja meghatározni azokat a szempontokat, melyekre figyelni kell a liturgia végzésénél, hogy annak a mélységét és tartalmát az aktuálisan ott levő emberek be tudják fogadni és örömmel tudjanak részt venni benne.

A dokumentum szerint

szükséges a liturgiát úgy megújítani, hogy az valóban a hitet éltető, s az embereket Istennel mélyen egybekapcsoló valóság legyen.

A liturgia: keresztény életünk csúcsa, forrása

Miért is csúcsa és forrása a liturgia a keresztény életünknek? A dokumentum tanítása szerint azért, mert azon keresztül tudunk a legmélyebb módon kapcsolatba kerülni Istennel.

Mi a magunk erejéből nem tudnánk Istennel egyesülni, és nem tudnánk elnyerni az örök életet, de Jézus a megváltással megadta nekünk a lehetőséget, hogy hozzá kapcsolódva, vele egyesülve elérhessük azt. Jézus feláldozta magát értünk, meghalt a kereszten, majd feltámadásával legyőzte a halált.

A liturgia arról szól, hogy ezt a misztériumot, a megváltás művét jelenvalóvá teszi számunkra és lehetővé teszi, hogy abba mi valóságosan bekapcsolódhassunk (vö. SC 5-6).

A keresztség által újjászületünk, a szentmise által pedig egyesülünk vele: ahogyan Jézus a tanítványoknak az utolsó vacsorán a saját testét és vérét adta táplálékul a kenyér és a bor által, úgy vehetjük mi is magunkhoz Jézus testét és vérét valóságosan az Oltáriszentségben.

Így mi nem csak olvasunk Jézusról a Bibliában, nem csak tanulmányozzuk az ő életét és nem csak követjük az erkölcsi tanítását, hanem a liturgiában valóságosan találkozunk vele: részt veszünk a lakomáján és egyesülünk vele, hogy ezáltal elnyerhessük majd az örök életet és már most a földön is ennek a tudatában, vagyis reményben és örömben éljünk.

Ezért csúcs a liturgia, mert ennél többet Isten nem tud nekünk adni, és ezért forrás is, mivel minden más vallásos tevékenységünknek ebből kell kiindulnia és erre kell épülnie.

A szentmise nem egyszerű "emberi" szertartás

Amikor tehát részt veszünk egy szentmisén, akkor elsődlegesen arra kell gondolnunk, hogy az nem egy egyszerű emberi szertartás, hanem

ott Jézus van jelen valóságosan, aki a pap személyén és szavain keresztül szól hozzánk, találkozni akar és eggyé akar válni velünk (vö. SC 7).

Ha pedig ez valóban így van, akkor nem lehetünk csak passzív nézői az egésznek. A szentmise sohasem lehet csak egy előadás vagy egy színjáték, amit a papok és a ministránsok bemutatnak, miközben a hívek ülnek a helyükön és hallgatnak, hanem az egész közösség arra van meghívva, hogy tudatosan, tevékenyen és gyümölcsözően vegyen részt a cselekményben (vö. SC 11).

Ehhez természetesen nem kell minden hívőnek ministrálnia, kórusban énekelnie vagy felolvasást vállalnia, hanem elsősorban bensőleg, a hozzáállásunkban kell tudatosnak és aktívnak lennünk. Úgy, hogy megpróbálunk időben megérkezni a szentmisére és nem elkésni, megpróbáljuk a mozdulatokat és testhelyzeteket tudatosan átélni (kéz összetétele, térdhajtás, állás stb.), megpróbáljuk a ránk tartozó válaszokat hangosan mondani és az énekekbe bekapcsolódni, mindezek előtt leginkább pedig a szívünket és lelkünket megnyitni és akaratunkkal, értelmünkkel valóban megpróbálni jelen lenni.

Ha így kapcsolódunk be a liturgiába, akkor az

valóban imádság lesz számunkra: párbeszéd köztünk és Isten között, melynek során mi dicsőítjük és magasztaljuk Istent, ő pedig megáld és megszentel bennünket.

Ennek a célnak az elérését szolgálják a zsinati dokumentum által említett további szempontok is: hogy a szertartások legyenek vonzóak, vagyis egyszerűek, könnyen érthetőek és áttekinthetően rövidek (vö. SC 34), hogy a homília (prédikáció) ne bármiről szóljon, hanem a felolvasott bibliai szövegeket magyarázva fejtse ki a hit tanítását és a keresztény élet törvényeit (vö. SC 52), hogy a liturgikus ének és zene is a hívek tevékeny bekapcsolódását segítse elő (SC 114), illetve hogy a liturgia szövegei legalább részben a hívek számára érthető népnyelven hangozzanak el, s ne csak latinul (vö. SC 36; 54). Ezekből persze sok minden a miséző pap hozzáállásán és hozzáértésén múlik, de a fontos az, hogy hívőként igyekezzünk megtenni mindazt, ami rajtunk múlik.

Tudatosan, szívvel-lélekkel vegyünk részt a szentmisén

Most, nagyböjt idején meg vagyunk hívva arra, hogy összeszedjük magunkat és megújítsuk lelki életünket, készülve a feltámadás ünnepére, húsvétra, és még távolabb tekintve, hogy készüljünk az Istennel való végső találkozásunkra és az örök együttlétre. Ehhez jó nagyböjti elhatározás lehet, hogy megpróbálunk a liturgiákon, különösképpen a szentmiséken tudatosabban, tevékenyebben részt venni és szívvel-lélekkel bekapcsolódni. Ha pedig egy szentmise – az emberi szempontokat tekintve – nem pont olyan, mint amilyenre vágynánk vagy amilyet mi elképzelnénk, akkor panaszkodás és a mise elhagyása helyett inkább imádkozzunk a miséző papért és a jelenlevő hívekért, hogy egyre jobban meg tudják érteni és valósítani ők is a liturgia lényegét.

Isten adjon minden olvasónak kegyelmekben gazdag nagyböjtöt és a liturgikus cselekmények által valódi, mély találkozást Istennel és a többi emberrel.

------------------------------------------

Ha szeretnéd még mélyebben megérteni és megtapasztalni a liturgia szépségét és erejét a Bizdramagad.hu felületén találsz további inspiráló videókat, elgondolkodtató írásokat, amelyek segítenek közelebb kerülni Istenhez és tudatosabban megélni a hitet a mindennapokban. Indulj el ezen az úton: nézd meg a MiseVlog epizódjait, gondold tovább a liturgia kérdéseit a kapcsolódó írásainkkal, meríts az "Énekelj szívből az Úrnak" cikkből, vagy akár önkéntesmunkáddal segítsd Te is a Diatár csapatát.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Kelemen Imre atya, a Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia plébánosa