Önszeretet – hogyan lehet egyszerre szeretni másokat és önmagamat is?

Már a kérdésfeltevésnél is érezzük, hogy végletek között keressük az egészséges középutat. Mennyiben van rendjén az önszeretet, amikor másokra mondunk nemet azért, hogy magunkra igent mondhassunk? Mindenkinek 24 óra a nap, egyszerre kell beleférnie a magánéletnek, munkának, pihenésnek… Még ha a legjobb szándékkal vagyunk is és igyekszünk, akkor is a mindennapok kis döntéseinél könnyen elvérzünk, ha két jó közül kell választanunk, akár csapdahelyzetben is érezhetjük magunkat. Hol a határ?

Ha a délutánban el kell döntenünk, hogy végre eljuthatunk egy órányi edzésre, de akkor egy órával később tudunk menni a gyermekünkért az oviba, akkor melyiket válasszuk? Ha esetleg a testmozgást választjuk, akkor önzőek vagyunk? Ha a munkahelyről a kedves és egyébként nagyon jó munkát végző kolléga rendszeresen csak este tud velünk egyeztetni, amikor már az otthoni tevékenységet végeznénk vagy pihennénk, és nemet mondunk neki, akkor önzőek vagyunk? És még biztosan tudná bárki folytatni a dilemmákat.

• Amikor önmagunkról gondoskodunk, akkor az mennyiben önzés?
• Lehetek-e jó ember, ha nem csak másokért élek?
• Mikor lehetek megelégedve magammal?
• Keresztény szemmel vajon mennyire, mennyiben kell szeretnünk magunkat ahhoz, hogy másoknak tudjunk segíteni?

Az öngondoskodás jelentősége

E témát filozófiai, teológiai és még sok szempontból meg lehet közelíteni, de valójában a modern kutatások is sokat foglalkoznak vele.

A Covid-19 idején került fókuszba például, hogy mi lehet a ’titka’ azoknak a segítő foglalkozásúaknak, akik a legnagyobb krízishelyzetekben és hatalmas leterheltség mellett is talpon tudtak maradni, ellátva a rájuk nehezedő extrém munkát. Az derült ki, hogy azok tudtak a leghősiesebb segítőkké válni, akik odafigyeltek az alapszükségleteikre és igyekeztek ugyanazt biztosítani maguk számára, mint amit normál időszakban is megszoktak. Például eleget aludtak (az összes mutató közül ez bizonyult a legfontosabbnak).

Továbbá jelentős védőfaktor volt még a testmozgás is. Azonban ez utóbbinál nem azok jöttek ki a legjobbként, akik emelték a testmozgásuk mennyiségét, hanem azok, akiknek az életében jelen volt az, és a pandémia idején is meg tudták tartani az életükben. A harmadik fontos tényező az étkezés, ha ennek gyakoriságában és minőségében nagyobb változás állt be, az megborította nemcsak a testi, de a lelki egyensúlyt is.

Ebből az extrém krízis helyzetben bekövetkezett kutatásból érdemes eltennünk a mindennapok kis krízisidőszakaiba is a tanulságokat. Aki hosszú távon szeretne segítség lenni másoknak, annak hosszú távú koncepciót kell kidolgoznia a mindennapjai tekintetében és ennek első lépése az alapszükségleteinek elismerése kell legyen.

Nem tekinthető bagatell döntésnek például, ha önfeláldozásunk rendszeresen alvásidő kárára következik be (noha lehetne másképpen). Hosszú távon ezek az önfeláldozó segítők azzal, hogy tönkremegy egészségük vagy pszichéjük, komoly terhet fognak jelenteni a környezetüknek.

Aki például jó keresztény szeretne lenni, esetleg ajándék mások számára, annak át kell gondolnia, hogy milyen ajándékot szeretne adni, elnyűttet, kevéssé használhatót, vagy értékeset? Az a fajta ajándékozó szeretne lenni, akinek csak az a fontos, hogy elmondhassa, hogy ajándékot adott, megveregetheti önáltatva a vállát. Vagy olyan, aki tényleg kincset ad a másiknak, olyat, amire annak valóban szüksége van? Tehát bármennyire is önellentmondásnak tűnik, de a hosszú távon önzetlen ember vigyáz magára.

Az önegyüttérzés jelentősége

Ha másokért (is) szeretnénk élni, akkor nemcsak vigyázni kell magunkra, hanem szeretni is magunkat. Ha nincs sajátélményünk, arról, milyen megfelelően szeretve lenni, nehezebb jól szeretni a másikat, igényeinek megfelelően. Ennek egyik tényezője, hogyha képesek vagyunk együttérezni magunkkal.

Az önegyüttérzéssel kutatóként rengeteget foglalkoztak Kristin Neff és munkatársai. Kutatásaik során sok keresztény szemmel is érdekes következtetésre jutottak. Például arra, hogy az önmagunk iránti együttérzés elősegíti érzelmi jóllétünket és az életünkkel való elégedettséget. Ez a két utóbbi tényező pedig segít nekünk abban, hogy elég erősek és szabadok legyünk mások felé nyitni, segíteni, figyelni.

Fontos tehát, hogy azt az érzelmi támogatást, amit megadnánk a legjobb barátunknak egy nehéz időszakában, ahhoz hasonlót önmagunk számára is nyújtani tudjunk. Erre pedig szükségünk lesz, hiszen mint mindenki életében, a mienkben is jelen lesznek a tökéletlenségek és a hibák.

Itt persze nem arról van szó, hogy tagadjuk le a hibáinkat, hanem, hogy hagyjuk el azt az önostorozó magatartást, mely a tökéletességet várja el, s elhalványítja bennünk a megbocsájtó szeretet erejének valóságát.

Fontos azonban azt tisztázni, hogy az önegyüttérzés vagy az önelfogadás nem azt jelenti, hogy nincs hova fejlődnünk, úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. Attól szeretne megóvni, hogy nehogy úgy járjunk, mint az úton levő ló, amit ha folyton ostorozással ösztökélnek előbbre jutni, egy idő után kedvét és erejét vesztve fog lelassulni, majd elbukik.

Azt, hogy másokat tudunk-e szeretni, tudunk-e melléjük lépni, befolyásolja a mi kötődési mintánk.

Arra is rájöttek, hogy a bizonytalan kötődéssel rendelkező emberekben kevesebb az önegyüttérzés, vagyis az énünk belső működési modelljei nagyban hatnak arra, hogy bánunk másokkal, együttérzünk-e velük, vagy éppen megvetjük őket.

Tudjuk-e gyakorolni az együttérzést és a megbocsájtó szeretetet? Nem kell azonban megijednünk, ha azt sejtjük, hogy bizonytalan kötődésűek vagyunk, vagy feketeövesek vagyunk az önostorozásban, ugyanis ezek a belső működési modellek felülírhatók. Érdemes akár szakembert is felkeresnünk ezzel.

Az önismeret és az érzések tudatosításának jelentősége

Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan érhetjük el destruktív belső működési modelljeink megváltoztatását? Hogyan élesíthetjük lelkünk távcsövét, hogy jobban meglássunk benne másokat? Ebben segíthet, ha önismeretünk növelésével felvesszük a harcot ezekkel a torzító hatásokkal.

A belső bántó és önsértő hangok (ez nem a lelkiismeret, ami objektív valóságon alapszik) megakadályozzák az Élet szolgálatát, ellehetetlenítik a másikra való odafigyelést. Hamis illúziókba ringatnak, gyakran ráerősítenek a tökéletességet hajhászó, eredményorientált és versengő világunkra, ahelyett, hogy emlékeztetnének arra, hogy „hibázni emberi dolog”, s a világon valószínűleg rengeteg ember érez ugyanígy.

Jó ha megtanuljuk ezt az örök elégedetlen hangot megzabolázni és tudatosítani, hogy bár első látásra a tökéletesség felé terel, valójában a szeretet képességétől és az élet szolgálatától foszt meg. Az, aki állandóan a saját tökéletességét hajszolja, nem fog tudni másokkal törődni. Mindig önmaga lesz a lelki távcsövének fókuszában, nem fogja tudni másra átirányítani.

A másik jelenség, ami megakadályozhat a másokkal való törődésben, az, amikor elöntenek a saját érzések. Ennek kezelésében is az önismeret és annak fejlesztése segíthet, ha egyáltalán megtanuljuk az érzéseinket néven nevezni. Az édesanyák egyik legnagyobb teljesítménye, amikor már csecsemő korban kimondják hangosan gyermekeiknek, hogy mi történik velük, hogy mit éreznek testükben, lelkükben; ekkor tanuljuk meg az érzéseinket azonosítani és megfogalmazni. Nagyon nehéz feladat néven nevezni az érzéseinket, ha ezt már meg tudjuk tenni, nagyobb valószínűséggel lesz kezelhető számunka.

Ha az érzéseinket meg tudjuk élni, de kordában is tudjuk tartani, lesz lelki erőtartalékunk mások felé is fordulni, mások érzéseivel is törődni, embertársainkhoz kapcsolódni.

Miért nehéz kérdés a keresztény kultúrában az önszeretet kérdése?

Erről a témáról egy könyvet lehetne írni, itt most csak pár szempontot említenénk. Például azt, hogy az Újszövetségben is ellentétes előjellel olvashatunk az önszeretetről.

Pál van, hogy úgy beszél róla, mintha az a rossz emberekre lenne jellemző, akik nem Isten szerelmesei, hanem önmaguké és az élvezeteket hajszolják. (2Tim 3,2-5)

Illetve azt is mondja, hogy semmit se tegyünk becsvágyból vagy önhittségből, hanem legyünk alázatosak és másokat fontosabbnak tartsunk magunknál (Fil 2,3).

Lukács pedig nagyon világosan megfogalmazza, hogy Krisztus követése önmagunk megtagadása, nap, mint nap keresztünk felvétele, ahogy írja: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, de aki elveszíti az életét értem, az megmenti azt.” (Lk 9, 24)

Ugyanakkor Pál azt is írja a törvényt magyarázva, hogy úgy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat. (Róm 13,9) Vagyis keresztény kultúránkban is van létjogosultsága az önszeretetnek, ha nem válik gátjává Istennel való kapcsolatunknak, s kifejezetten javallt, ha ez segít mások szolgálatában.

Sőt az efezusiakhoz írt levélben azt mondja, hogy úgy szeresse férj a feleségét, mint saját testét és feltételezi azt, hogy a testünket tápláljuk és ápoljuk, azaz teljesen rendben van ez utóbbi számára, mint általános hozzáállás (Ef 5,28-29). Arról nem is beszélve, hogy a testet a lélek templomának tekinthetjük.

A keresztény kultúrkörben tehát jelen van mind az igényeinkről való lemondás, mind az önmagunkról való gondoskodás, s nagyon nehéz eldönteni, hogy bizonyos élethelyzetekben éppen melyik az Isten tetszése szerinti út.

Pál azt tanácsolja, hogy legyen az a fokmérőnk, hogy életünket békésen és egészségesen éljük, csendesen, tisztességesen, a magunk dolgával törődve. (1Tessz 4,11)

Egy azonban biztos a Bibliában, hogy Isten annyira szeretett bennünket, hogy Fiát adta értünk, s ha Isten ilyen végtelenül szeretett minket, hogy nem szerethetjük mi magunkat? Ha nem szeretjük magunkat, nem olyan, mintha okosabbak akarnánk lenni Istennél? Isten annak ellenére szeretett minket, hogy bűnösök és tökéletlenek vagyunk. Vagyis, ugyan megbánást kell gyakorolnunk és fejlődnünk is kell, mindazonáltal, ezek nem zárják ki a szeretetet.

A Bibliában arról is olvashatunk, hogy gyümölcséről ismerszik meg a fa. Tehát, ha az önszeretetemmel nemcsak magamat teszem boldoggá, hanem másokat is, ha a magam iránt való gondoskodással másokat is közelebb viszek Istenhez, ha azért gondoskodom magamról, hogy Istentől kapott talentumokat kamatoztathassam, akkor nem járok rossz úton.

Gondoskodjunk tehát magunkról, hogy másokról is tudjunk gondoskodni!

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, pexels.com
Szerző: Asztalos Bernadett