Teremtésvédelmi bennszülöttek

Az új nemzedék nem digitális bevándorló, hanem digitális bennszülött. Az új nemzedék nem teremtésvédelmi bevándorló, hanem teremtésvédelmi bennszülött. Anyanyelvvé vált a computer és a monitor, anyanyelvvé vált a klímaváltozás is. De anyanyelvünkké tud-e válni az evangélium is? Erre szól a meghívásunk.

Mi is az a teremtésvédelem? Ha keresztény fiatalokat kérdezünk erről tíz évvel ezelőtt, feltehetőleg ők sem nagyon tudják, mit válaszoljanak. Ma már valószínűleg a legtöbb vallásos fiatal hallott a kifejezésről – és tízből heten vagy nyolcan rá is vágják: persze, ez ilyen keresztény környezetvédelem!

Nem állíthatjuk, hogy Ferenc pápa 2015-ös, Laudato si’ kezdetű enciklikája – mely a téma egyik kulcsdokumentuma – a Leiner Laura-regényekkel vetekedne a tinédzserek által olvasott könyvek toplistájának élmezőnyében, mint ahogyan a legtöbb fiatal házaspár sem ezt a füzetecskét szerzi be elsőként közös otthonába. Mégis, a Laudato si’ – mint cím, mint fogalom, mint valami különös csengésű kifejezés vagy éppen varázsszó – ott van már a felnövekvő nemzedék eszköztárában, szókincsében.

Plébániai kirándulások, iskolai hittanórák, családos teremtésvédelmi táborok, vagy épp az altemplom tábláinak egy-egy idézete mondjuk a fűtéssel vagy épp a világítással való takarékoskodásról, megspékelve egy-egy LS-idézettel… – talán sokunk számára ismerős képek, élmények ezek. És mindezek által szépen, lassan, évek alatt szivárgott be a köztudatba a „közös otthonunk gondozásáról” szóló szöveg, és vele kézen fogva a „teremtésvédelem” kifejezés is.

„Ferenc pápás” szavak

Igaz, egyelőre talán sokunk számára ezek is olyan tipikus „Ferenc pápás” szavak. Hogy mi a tipikus Ferenc pápás szavak (mint például szinodalitás, Isten stílusa, teremtésvédelem) közös jellemzője? Hogy halljuk ugyan, talán még szépnek is halljuk, de már eggyel kevésbé értjük, megvalósítani, azt meg aztán végképp nem tudjuk. Legalábbis elsőre ezt gondolhatjuk, így érezhetünk.

Meglátásom szerint a teremtésvédelem is egy ilyen furcsa szó lett. Katolikusként sokan sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják. Érezzük, tudjuk: dolgunk van vele, de hogy végül is miben több ez a szelektív hulladékgyűjtésnél…?

Szépen fogalmazta meg példának okáért Zlinszky János, hogy míg a környezetvédelmet motiválhatja egész egyszerűen félelem meg jól felfogott érdek is – sőt, legtöbbször ezzel találkozunk, ezt tapasztaljuk –, addig a teremtésvédelem esetén más a helyzet, mert hiszen egész máshogy állunk valamihez, amit azért óvunk, gondozunk, gyógyítunk, mert egy általunk nagyon szeretett személytől kaptuk ajándékba.

Így a teremtésvédelem voltaképp egy szeretet-megnyilvánulás, ami nem önmagáért való, hanem egy viszontszeretet, Teremtő és teremtmény párbeszédének a része.

Nem egyszerűsíthető a végtelenségig

Talán az egyik legnagyobb nehézség is éppen ebből adódik. Hiszen a teremtésvédelem mint attitűd, cselekvés, dinamika, szemléletmód és szeretet-megnyilvánulás, sose lesz teljes mértékben lefordítható és leegyszerűsíthető bármilyen sablonos élethelyzetre, és így nem lehet belőle se eladható terméket, se politikai tőkét kovácsolni, de még szelektívhulladék-gyűjtő mozgalmat sem.

Mire jó hát akkor?

Arra egészen biztosan, hogy keresztény választ ad egy nagyon időszerű, nagyon égető és szinte tényleg mindenkit foglalkoztató kérdésre. És igen,

a keresztény válasz ilyen: nem leegyszerűsíthető, nem tehető politikai termékké, nem a kényelmes megoldásokat preferálja, viszont megtérésre hív.

A teremtésvédelem esetében, Ferenc pápa szavaival: „ökológiai megtérésre”.

Amikor elolvastam a „közös otthonunk gondozásáról” szóló enciklikát, a legnagyobb örömet éppen ez okozta: ismét beigazolódott, hogy szintézisbe hozható hit és tudomány, ráadásul e kettő párbeszédéből (tudjuk jól, a Szentatya számos neves szakemberrel közösen alkotta meg ez a szöveget) a lehető legaktuálisabb válaszok születtek. És mindaz, amit a világ tudni akar, itt van nálunk!

• Miért jó, ha én is teszek, hiszen csak egy csepp vagyok az óceánban?
• Mi lesz mindazzal, amire nincs ráhatásom?
• Baj-e, ha számomra az ökológiai kérdéskor végsősoron átláthatatlan?
• Van-e jövője a kultúránknak?
• Lehet-e egyáltalán közös jövőnk?

Klímaváltozás, a globalizáció túlkapásai, a hübrisz fékezhetetlensége… Kérdések örvénylő sokasága, mely ténylegesen is a mélybe húzhatja az embert. Gondoljunk csak a klímaszorongás egyre általánosabbá váló jelenségére!

És minden nyomasztó kérdésben ott a potenciál, hogy közelebb vezessen minket a végtelen Istenhez.

Hiszen minden egyes őszintén kimondott „nem tudom” picit azzal is szembesít minket, hogy nem vagyunk e világ urai. Minden „nem tudom” kicsit a helyünkre pozícionál minket. Minden „nem tudom” ébresztget minket a valóságra, hogy egyetlen igazság van, és úgy hívják, Krisztus.

A Laudato si’ a hit fényénél szemléli a teremtett világot és benne az embert. Látván látva, mennyiszer sebeztünk meg ezt az édenkertet, ökológiai megtérésre szólít. Nem választja szét a testet, a lelket, a szellemet. A teljes emberhez szól, a teremtményhez. Katolikus válasz egy egyetemes kérdésre.

Hallható-e a világban a katolikus egyház válasza?

Nem vagyok túlzottan optimista. Igaz, ma már egyetemi szinten is foglalkoznak ezzel katolikus fiatalemberek, és egyre több színvonalas módszertani kiadvány jelenik meg a teremtésvédelemről. Mégsem vagyok benne biztos, tízből tíz fiatal ne azt felelné a fogalom jelentését firtató kérdésre, hogy keresztény környezetvédelem. Ami miben is különbözik a „simától”? Hát, azt nem tudjuk…

A Ferenc pápa által szorgalmazott ökológiai megtérésnek nem az a lényege, hogy profi definícióalkotókká és elméleti szakemberekké váljunk – sokkal inkább az, hogy életünket egy alázatosabb, felelősségteljesebb, a közös otthonunkra jobban odafigyelő attitűd, szemlélet felé mozdítsuk el, és majd ezt látva fognak kérdezni az emberek.

Ez a megtérés azonban nem kispórolható. (Ferenc pápa megjegyzi, hogy már elődje, Szent II. János Pál pápa is erről beszélt 2001. január 17-én elmondott katekézisében.)

A keresztény lelkiség nagy gazdagsága, melyet húsz évszázad személyes és közösségi tapasztalata halmozott fel, komoly hozzájárulást kínál az emberiség megújításának szándékához.

Ezt olvashatjuk a Laudato sí-ben (126. o.) is. Hogyan tudunk hát kovász lenni, hozzájárulva az emberiség megújulásához?

Egy mai fiatal számára már nem kérdés, hogy ez a téma kiemelt fontosságú. Ebbe született és nőtt bele. Talán arról sem kell sokat győzködni, hogy neki személyesen is foglalkoznia kell a kérdéssel. Ami viszont valószínűleg már nem evidencia számára, hogy az egyháznak minderről elég világos és határozott tanítása van.

Meggyőződésem, hogy a találkozás ezzel a tanítással – megfelelő, avatott szakértő közreműködésével – akár még hitében is megerősítő élmény lehet számára.

Nem talmi, múlandó javakkal kecsegtetve, hanem megmutatva az ifjúság számára is, hogy se nem körülöttünk forog a világ, se nem vagyunk az érdektelenség sötétjébe taszítva, hanem pontosan a gondviselő Isten tenyerén tudhatjuk magunkat.

A Laudato si egy, a világ számára már-már reménytelen témáról szól egy szinte reményvesztett korban – a remény hangján. A jubileumi szentévre készülve, melynek mottója: „A remény nem csal meg” (Róm 5,5), különösen is aktuális lehet ezt az örömre is okot adó reményt felidézni és felszítani magunkban.

Jövőt és reményt adok nektek!

A világ ki van éhezve a reményre. Az evangélium, a keresztény örömhír éppen ezt a reményt adja meg. Ennek csupán egy sajátos artikulálása a teremtésvédelem. Avagy a közismert ifjúsági dallal együtt mondhatjuk, keresztényként: „A világnak kellesz te is, mivel te Krisztushoz tartozol!” Erre az életigenlő világ- és emberszeretetre van meghívva minden fiatal felnőtt keresztény – és ezt szükséges is erősítenünk egymásban.

A megtérés pedig mindig visszatérés is: Istenhez és normális önmagunkhoz, illetve a közösségünkhöz is. A globális ökológiai megtéréssel is így van: egy fenntarthatóbb életvitelt hozna el, de még inkább egy egészségesebb emberi közösséget.

Ennek egyéni szintjéről pedig egyáltalán nem kell feltételes módban beszélni. A lehetőség ugyanis bárkinek, bármikor adott. És éppen a hitünkből („A remény nem csal meg”) fakad az az örömteli tudat, hogy minden lépésem, melyet a teremtett világ megóvásáért teszek (legyen ez akár a legkisebb dolog is: egy kicsivel rövidebb zuhanyzás, egy picivel egyszerűbb életvitel, vagy egy hétvégi autózás helyett a vonatos utazás választása) alakít engem is, környezetemet is, és nem elsősorban az ökológiai lábnyomom, hanem szeretetkapcsolataim gyógyulása által.

Az új nemzedék nem digitális bevándorló, hanem digitális bennszülött. Az új nemzedék nem teremtésvédelmi bevándorló, hanem teremtésvédelmi bennszülött. Anyanyelvé vált a computer és a monitor, anyanyelvvé vált a klímaváltozás is. De anyanyelvünkké tud-e válni az evangélium is? Erre szól a meghívásunk.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Tóth Márton