
Mindig vidáman mosolyogjatok a gyermekekre, a szegényekre, minden szenvedőre vagy magára hagyottra! Ne csak figyelemmel forduljatok feléjük, hanem tárjátok ki a szíveteket is nekik.
Kalkuttai Szent Teréz anya
Már csak azért is, mert jól segíteni egyáltalán nem könnyű dolog. Könnyen belátható, hogy az anyagi természetű segélyezés nem hoz gyümölcsöt, sőt, a rosszul végzett adományozás hosszú távon akár kárt is okozhat a rászoruló életében. Annak érdekében, hogy a segítség jó helyre kerüljön és jó célt szolgáljon,
elengedhetetlen és felbecsülhetetlen jelentősége van a személyességnek, vagyis az önkéntesek jelentik azt a hozzáadott értéket, ami a szeretetszolgálatot megkülönbözteti a segélyezéstől.
Róluk pedig a látványos támogatási programok, intézményes adományozás árnyékában gyakran kevés szó esik.
Ők azok, akik képesek az elesettet előítélet nélkül meghallgatni, vigasztalni, beinvitálni, és tudnak közösséget vállalni vele. Akkor is, amikor nem könnyű, mert a traumák, a szegénység, az elszigeteltség által megsebzettek időnként a szeretetre nem tudnak hálával reagálni. Hisz aki Krisztus nevében cselekszik, az nem is földi jutalomra, elismerésre vágyva tevékenykedik.
Aki az Ő szeretetét akarja továbbadni, az képes csendben, a háttérben észrevétlen maradni, és elvégezni a szeretetszolgálat kellemetlenebb feladatait is.
Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.
Máté 6,2-4
Az önkéntesek ingyenesen vannak jelen, így mindig képesek meglátni a Szenvedő Krisztust a rájuk bízottakban. Ferenc pápa szavaival:
Az ingyenesség könnyeddé teszi a lelket, begyógyítja a szív sebeit, közelebb visz Istenhez, megnyitja az öröm forrását, és belül fiatalon tart.
Önkénteseinknek hála tudunk egységcsomagok helyett egyéni szükségek és kívánságok alapján összeállított iskolakezdési és karácsonyi ajándékokat átadni a gyerekeknek, akik ilyenkor egyénileg is szeretve érezhetik magukat. Számos egyedi élethelyzet kíván meg egyedi választ, amelyeket önkénteseink tudnak megkeresni, személyes találkozások, lelki gondozás, tanácsadás, utánkövetés által, így segítve akár egy egész családot kilábalni az adósságból, a reménytelenségből.
A Karitász nevében büszkén gondolunk a különféle segítőinkre, akik képességeik és lehetőségeik szerint adják át magukat a szeretetszolgálatnak:
Teszik ezt azért, mert ez keresztény küldetésük, mert igazságérzetük erre sarkallja őket, de azért is, mert jó dolog Jézus szeretetét továbbadni, megélni.
Nem azért kell jónak lenni, mert megérdemli a világ, vagy mert az emberek kiérdemelték a velük való szolidaritást, hanem azért, mert jó dolog jónak lenni, és szolidaritást vállalni másokkal. Jó dolog egy kenyeret kettétörni, és szeretettel megosztani azokkal, akiknek nincs...
- írja Böjte Csaba testvér.
Hálát adunk azért, hogy Önkénteseink meghallották Krisztus szelíd hívását és válaszoltak rá, és ezzel Isten Országának építőivé lettek, remélve, hogy példájuk még sokakat indít majd arra, hogy átadják magukat az ingyenes szeretetszolgálatnak.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Szent Erzsébet Karitász Központ
Szerző: Szabó Csaba, karitász munkatárs
Szent Erzsébet Karitász Központ - karitatív tevékenység
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, közösségi támogatás, kríziskezelés, szociális tevékenység
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak
Elérhető: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területe, egész évben rendszeres jelleggel
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye - Szent Erzsébet Karitász Központ
Katolikus Karitász - karitász tevékenység
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, szociális tevékenység
Ajánljuk: családoknak, egyedülállóknak, betegeknek, önkénteseknek
Elérhető: országosan, folyamatosan
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
Szent Erzsébet Karitász Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központ
Segítő jelleg: konzultáció, lelkigondozás, önsegítő csoport, pszichológus, segítő beszélgetés, tanácsadás, lelki nap
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, függőséggel élőknek
Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
Győri Egyházmegyei Karitász - karitatív tevékenység
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, tábor
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, önkénteseknek
Elérhető: Győri Egyházmegye területén, folyamatosan
Győri Egyházmegyei Karitász
Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, szociális tevékenység, ruhaosztás
Ajánljuk: időseknek, családoknak, egyedülállóknak, önkénteseknek, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Szeged-Csanádi Egyházmegye területén, folyamatosan
Szeged-Csanádi Egyházmegye
Váci Egyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: időseknek, családoknak, önkénteseknek, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Váci Egyházmegye területén, folyamatosan
Váci Egyházmegyei Karitász
Pécsi Egyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, kríziskezelés, önkéntesség, ruhaosztás
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, önkénteseknek, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Pécsi Egyházmegye területén, folyamatosan
Pécsi Egyházmegyei Karitász
Pécsi Egyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: időseknek, családoknak, önkénteseknek
Elérhető: Pécsi Egyházmegye területén, folyamatosan
Pécsi Egyházmegyei Karitász
Kaposvári Egyházmegyei Karitász - Karitász táborok
Segítő jelleg: önkéntesség, tábor
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, önkénteseknek
Elérhető: Kaposvári Egyházmegye területén, előre meghirdetett időpontokban
Kaposvári Egyházmegye
Pécsi Egyházmegyei Karitász - Karitász táborok
Segítő jelleg: önkéntesség, tábor
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, önkénteseknek
Elérhető: Pécsi Egyházmegye területén, előre meghirdetett időpontokban
Pécsi Egyházmegyei Karitász
Pécsi Egyházmegyei Karitász - "Szeretet-Lánc" Krízis Központ
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, kríziskezelés, önkéntesség, tanácsadás, ruhaosztás
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, családoknak
Elérhető: Pécs, Telefonon történt időpontegyeztetés alapján
Pécsi Egyházmegyei Karitász
Kaposvári Egyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: családoknak, önkénteseknek
Elérhető: Kaposvári Egyházmegye területén, folyamatosan
Kaposvári Egyházmegye
Kaposvári Egyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, étkeztetés, ruhaosztás
Ajánljuk: időseknek, családoknak, önkénteseknek, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Kaposvári Egyházmegye területén, folyamatosan
Kaposvári Egyházmegye
Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász - Roma családok támogatása
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, gyakorlati segítség, önkéntesség, tábor, tanácsadás
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak, önkénteseknek
Elérhető: Szeged-Csanádi Egyházmegye területén, folyamatosan
Szeged-Csanádi Egyházmegye
Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség
Ajánljuk: időseknek, családoknak
Elérhető: Szeged-Csanádi Egyházmegye területén, folyamatosan
Szeged-Csanádi Egyházmegye
Váci Egyházmegyei Karitász - Karitász táborok
Segítő jelleg: önkéntesség, tábor
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, önkénteseknek
Elérhető: Váci Egyházmegye területén, előre meghirdetett időpontokban
Váci Egyházmegyei Karitász
Váci Egyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: időseknek, családoknak, önkénteseknek
Elérhető: Váci Egyházmegye területén, folyamatosan
Váci Egyházmegyei Karitász
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, ruhaosztás
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, önkénteseknek, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Székesfehérvári Egyházmegye területén, folyamatosan
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász - Karitász táborok
Segítő jelleg: önkéntesség, tábor
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, önkénteseknek
Elérhető: Székesfehérvári Egyházmegye területén, előre meghirdetett időpontokban
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: időseknek, családoknak, önkénteseknek
Elérhető: Székesfehérvári Egyházmegye területén, folyamatosan
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász-Szent Kristóf Ház
Segítő jelleg: fogyatékos személyek szakellátása, gyakorlati segítség
Ajánljuk: önkénteseknek, fogyatékkal élőknek
Elérhető: Székesfehérváron, folyamatosan, ügyfélfogadás: hétfő-péntek 9-15 óráig
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
Veszprém-Főegyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: időseknek, családoknak, önkénteseknek
Elérhető: Veszprémi Főegyházmegye területén, folyamatosan
Veszprémi Főegyházmegye
Veszprém-Főegyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, önkénteseknek, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Veszprémi Főegyházmegye területén, folyamatosan
Veszprémi Főegyházmegye
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség
Ajánljuk: családoknak
Elérhető: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén, folyamatosan
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén, folyamatosan
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, szociális tevékenység
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak
Elérhető: Hajdúdorogi Főegyházmegye területén, folyamatosan
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, kríziskezelés, önkéntesség, szociális tevékenység
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, önkénteseknek, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Hajdúdorogi Főegyházmegye területén, folyamatosan
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szombathelyi Egyházmegyei Karitász - Öngondoskodást segítő programok
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: időseknek, családoknak, önkénteseknek
Elérhető: Szombathelyi Egyházmegye területén, folyamatosan
Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Szombathelyi Egyházmegyei Karitász - Karitász táborok
Segítő jelleg: önkéntesség, tábor
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, önkénteseknek
Elérhető: Szombathelyi Egyházmegye területén, előre meghirdetett időpontokban
Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Szombathelyi Egyházmegyei Karitász - Segélyprogramok és adománygyűjtések
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, szociális tevékenység
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, önkénteseknek, nagylelkű adományozóknak
Elérhető: Szombathelyi Egyházmegye területén, folyamatosan
Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász - Idősek támogatása
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, beteglátogatás
Ajánljuk: időseknek, önkénteseknek
Elérhető: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén, folyamatosan
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Kaposvári Egyházmegyei Karitász - Jó hogy vagy teaház
Segítő jelleg: előadás, önkéntesség, étkeztetés
Ajánljuk: időseknek, egyedülállóknak
Elérhető: Kaposváron, Havonta egyszer
Kaposvári Egyházmegye
Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász - Játszóház iskola után
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, társasjáték
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, önkénteseknek
Elérhető: Szegeden, Hétfőtőtől vasárnapig (hétfő és szerda kivételével!): 14-19 óra között
Szeged-Csanádi Egyházmegye
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász - "Olajfa" idősgondozási program
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: időseknek, önkénteseknek
Elérhető: Székesfehérvári Egyházmegye területén, folyamatosan
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.