Tinédzserkor: amikor gyermekünk lelke „átépítés alatt” áll

Ijesztő lehet egy szülő számára megélni, hogy kamaszkorú gyermekében nem látja „eredményét” mindannak az energiának, erőfeszítésnek, amit eddig a nevelésébe helyezett. Pedig ott van az még, nem veszett el, csak éppen – fogalmazzunk így – "átépítés miatt átmenetileg nem látható". Ám ha mindezek ellenére a szülő képes támogató módon jelen lenni a tinédzser életében, és fenn tudja tartani a párbeszédet, akkor csakhamar egy csodálatos pillangó bújik elő a bábból!

Érdemes szülőként számbavennünk, milyen erőforrásaink vannak és hogyan tudjuk ezeket megosztani gyermekünkkel. Fontos áttekinteni azt is, milyen szociális készségek elsajátítása szükséges ahhoz, hogy felnövekvő gyermekünkből lelkiek tekintetében is egészséges felnőtt váljon!

Társas lények vagyunk. Életünk kiegyensúlyozottsága nagyban függ az emberekhez és önmagunkhoz való viszonyulásunktól. Érdemes végiggondolnunk, hogy melyek azok az értékek, amelyek szülőként a mindennapok mókuskerekében is megtartanak, lendületet adnak nekünk és mentálisan is karbantartanak. Minden ilyen készség tanulható és fejleszthető – vagyis mi magunk is dolgozhatunk rajta, miközben gyermekeinknek példát mutatunk.

Hiszen a kamasz csak annak hisz, aki az életével igazolja, amit mond, vagyis hiteles.

A hála kifejezésének a képessége

A hálanapló írása a Covid-járvány idején sokaknak segített. A hála tükrözi, hogy hogyan gondolkodunk az életről, arra fókuszál, amink van, és nem arra, hogy mi hiányzik. Nick Vujicic is rájött, hogy nem kezekért és lábakért kell imádkoznia, hanem észre kell vennie, hálát kell adnia mindazért, ami megadatott: családért, barátokért, tálentumokokért.
Vajon milyen a mi hozzáállásunk? Hova tennének minket a gyerekeink egy tízes skálán az alapján, hogy mennyire vagyunk hálás szülők?

Ebben tudunk egymásnak segítséget nyújtani: amikor nagyon kritikusak vagy panaszkodósak vagyunk, akkor családtagunk jelezheti felénk, hogy érti és hallja, de most idézzük fel újra a napunkat és vegyünk észre két-három olyan dolgot is, amiért hálásak lehetünk. Születésnapokra készülve, de akár az adventi időszakban is összeírhatunk pozitív dolgokat egymásról, amiért hálásak vagyunk. Meglepő, de nagyon bátorító, inspiráló lehet mindannyiunknak ez a visszajelzés.

Az a kamasz, akinek az élete részévé válik a hála, a köszönöm, az jelentős előnyt fog élvezni az emberi kapcsolatok kialakítása során.

Az érdeklődés készsége

A kisgyerek mindent megkérdez, a kamasz mindet megkérdőjelez. Hogy is van ez? Egyik helyzetben sem segít, ha gyorsan és gondolkodás nélküli válasszal reagálunk.

A kisgyereknél azért, mert esetleg olyan elméleti mélységekbe megyünk, amit ő még nem ért, és esetleg csak megijesztjük vele. A nagyobbaknál pedig nem feltétlenül az a valódi kérdés, hogy „miért nem mehetek el a buliba?”, hanem sokkal inkább azt szeretné tudni, hogy jól átgondoltuk-e az elutasító választ, vagy egyszerűen csak hatalmunkkal élve azt mondtuk: nem és kész!

Természetesen nem várhatjuk el tőle, hogy megértse az érveinket, az érzéseinket pláne nem, hiszen ő más, beszűkült perspektívából látja a világot: A barátai mennek, és ő sem akar kimaradni a buliból! Kisebb korában elég volt tekintélyünkből adódóan igent vagy nemet mondani neki, ő azt elfogadta és csodálattal nézett fel ránk.

A fejünkre nőtt, nyakigláb tinédzsernél viszont már megkérdőjeleződnek a kijelentéseink. Itt már egy párbeszédnek kell elindulnia, mert ő érveket akar és logikus gondolkodást. Vagyis nem kell kétségbeesnünk egy vitától, érdemes megmutatni, hogy igenis érdekel bennünket, hogy ő mire vágyik, hogyan gondolkodik egy adott témáról, de el kell fogadnia, hogy az esetleges veszélyeket pedig ő még nem tudja reálisan felmérni. Ehhez nekünk is kérdezni kell, és együttgondolkodásra hívni őt.

De kérdéseket feltenni az ismeretszerzésen és a logikus gondolkodás elsajátításán túl, egymás jobb megismerése érdekében is fontos.

Tartozni valahová mindenki számára nagyon fontos

Fontos és egyben érzelmi töltődési lehetőség, ha a családban hangsúlyozzuk az összetartozást, egymásra figyelést, és tudjuk, tudatosítjuk, hogy valóban számíthatunk egymásra.

A közös vacsoraasztalnál nem a jegyekről, a „Mi volt ma az iskolában?”-féle témákról kellene beszélgetnünk, hanem nyitott, kifejtős kérdéseket feltenni, ami a tényleges odafordulást, érdeklődést tükrözi.

Rá kell tudunk kérdezni konkrét dolgokra, például, hogy aznap milyen számára fontos eseményben, megmérettetésben, kihívásban volt része. A barátaival kapcsolatban is el tudunk indítani egy beszélgetést. Például: „Mi történt a múlt héten bevitt kis ékszerteknőssel?” vagy „Milyennek látod az új fiút az osztályban?”

Nézzünk magunkba: Vajon érdeklődünk-e kamasz gyermekünk véleménye iránt egy bizonyos témában: „Mi a véleményed, arról, hogy…?” Esetleg biztatjuk-e őt arra, hogy más véleményét is kikérje?

Szülőként fontos feltennünk a kérdést, hogy mennyire vagyunk jelen a gyermekeink életében.

• Megfelelő módon tudunk kapcsolódni hozzájuk?
• Meghalljuk a kérdéseik mögött megbújó érzéseket és szükségleteket, vagy csak a magunk igazát szajkózzuk a hatalom hangján?
• Mi hogyan fordulunk oda a társunkhoz, hogyan rendezzük a konfliktusainkat?
• Ki tud alakulni egy bensőséges bizalmi légkör, ahol fel lehet tenni a kérdéseket?

Természetesen a családon kívül is lehet sokféle - pl. sport, vallási, vagy más alapokon szerveződő - megtartó közössége, ahol a fiatal meg tudja élni, hogy fontos, értékes, és érzi, hogy tartozik valahová. Ahol helye és feladata is van, kikérik a véleményét, számítanak rá.

A meghallgatás képessége a tényleges odafordulással kezdődik

A meghallgatás képességének az elsajátítása szintén a szülői mintával kezdődik.

Az első lépés az, hogy legyünk a gyerekeink felé tisztelettel, megbecsüléssel és jóindulattal. Ha valóban értékelem, akkor azon leszek, hogy meg is értsem őt.

Ezzel a tudatossággal könnyebb letenni a kezünkben lévő telefont, félretenni a vasalást, a könyvet vagy más egyebet, azért, hogy teljesen oda tudjunk fordulni hozzá. A kizárólagos figyelem ugyanis szemkontaktust igényel, bólogatással és egész testünkkel is jelezhetjük a kamaszunknak: „Figyelek Rád!”

Ha úgy érezzük, hogy olyasmit mond, amivel nem értünk egyet, és emiatt felmegy bennünk a pumpa, mielőtt csípőből reagálnánk, tegyünk fel tisztázó kérdéseket! Akarjuk megérteni a gondolatmenetét, érzését, szükségletét! A szülői prédikációknál sokkal többet ér, ha jó kérdésekkel segítjük őket a bennük dúló dolgokat megérteni, tisztábban látni.

A bocsánatkérés és a megbocsátás művészete – az indulatok kezelése

Hogy kezeljük a saját haragunkat? Gondoljunk egy olyan esetre, amikor utoljára haragudtunk valamiért! Könnyen lehet, hogy ekkor valaki igazságtalanul bánt velünk, vagy valami nem működött jól.

Okkal lehet haragudni az elromlott fűnyíróra, vagy a nyomtatóra, amikor a legrosszabbkor fogy ki belőle a tinta. De indokolatlan a haragunk, ha a a gyermekünk mondjuk elfelejtett kenyeret venni, hiszen ez bárkivel megeshet.

Azonban ennek a haragnak a megélése is ugyanolyan valóságos, mint a jogos haragé, noha fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a kettő között. Kérdezzünk és próbáljuk megérteni, mi történt! Nekünk, felnőtteknek előrébb kell járnunk az indulatkezelésben!

Vajon tudunk-e őszintén magunkba nézni és nem csak a másikat hibáztatni? Ha igen, akkor végiggondolva a helyzetet, tudunk fejlődni, és a „megérkezett” felismeréseket megosztani gyermekünkkel, majd erről párbeszédet kezdeni, hogy legközelebb ne történjen ilyen.

Mondjuk ki, ha haragszunk, és ne a másik minősítése felé vigyük el az indulatunkat, mert azzal csak megsebezzük őt! Amikor érzékeljük megunkban a növekvő indulatot, alkalmazzunk megfelelő feszültséglevezető technikát: számoljunk tízig, vegyünk mély levegőt többször, vagy kérjünk időt. Adjunk magunknak időt a lehiggadáshoz, azért, hogy jobban meg tudjuk érteni a másikat, és ne csak a magunk elképzelését, megoldását lássuk!

Kedvesség készsége példaadással

A kedvesség készségének elsajátítása utánzással és a „segíteni jó”-élmény megélésével fejleszthető a legjobban. Adjuk át a helyünket mi is a buszon, vagy segítsünk együtt a nagymamának borsót pucolni!

Ha a kamasz tanúja annak, hogy egymásnak feltesszük a kérdést: „Mit segíthetek ma neked?”, vagy hogy férjként előzékenyek, udvariasak vagyunk a feleségünkkel/lányainkkal – azzal fiainkat is erre tanítjuk. Ha egy tinédzser figyelmes és kinyitja mások előtt az ajtót, az azt jelenti, hogy valószínűleg pozitív visszajelzéseket kap a felnőttektől és ez építi az önbecsülését.

Külső segítség, bábák szerepe a kamaszok nevelésben

Sokat segíthet az is, ha a szülői minták ellen lázadó kamasz életében jelen van olyan rokon – nagyszülő, nagynéni/nagybácsi, keresztszülő – vagy esetleg tanár, edző, idősebb barát, egy osztálytárs szülője, érzelmileg képes kapcsolódni, aki meghallgatja őt és észreveszi az esetleges feltöltetlen érzelmi szükségleteit, elsősorban a Gary Chapman-féle szeretetnyelvek használatával.

Mindezek a számukra fontos „nyelven” érzékeltetik velük, hogy szeretik őket: lehet ez érintés, szívesség, esetleg elismerő szavak, minőségi együtt töltött idő, vagy ajándékozás.

Ezeket a személyeket nevezzük a kamasz gyermeket a felnőtté válásban segítő „bábáknak”.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, depositphotos.com
Szerző: Dr. Fogarasiné Pusztai Virág