Megoldások / Pálos Lelki Központ - Hitéleti és életvezetési előadások
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, jegyeseknek
Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, egész évben rendszeres jelleggel
A Pálos Lelki Központ a Magyar Pálos Rend pécsi temploma mellett működik. Papjaink, segítő szakembereink és lelkiségi szolgálattevőink gyakorlatias és evangéliumi választ szeretnének adni azokra a kihívásokra, amelyekkel korunkban szembesül a család, egyén és közösség.
A helyi pálos közösség már évtizedek óta helyet ad lelkivezetésnek és gyóntatásnak. Sokan azonban, mielőtt még a komolyabb lelki élet útjára lépnek, el kell, hogy induljanak először a lelki gyógyulás útján. Erre a szükségletre szeretnénk válaszolni a különféle kurzusokkal, lelkigyakorlatokkal, rendszeres ima alkalmakkal. Így a pálos atyák világi testvérekkel együttműködve sokakat hatékonyabban tudnak segíteni a hit és a gyógyulás útjára való visszatérésben.
Fontosnak tartottuk, hogy a lelkiségi és ima alkalmakhoz kapcsolódjon a lelkigondozó szakemberek jelenléte is, akik önkéntes szolgálattal vesznek részt a lelki központ küldetésében.
Végül, annak tudatában, hogy korunkban a társadalom alapjai: a család, az emberi élet értéke, a szexualitás értelme és célja, a házasság méltósága sok esetben megkérdőjeleződik, előadásokkal és képzésekkel szeretnénk segíteni mindezeknek a az újrafelfedezését és mélyebb megismerését.
Előadások a Lelki Központ kínálatában:
A korábbi értékes előadások kép- és hanganyagai szintén elérhetőek ezen a linken.
Szeretnénk olyan lelki otthonná válni, amelynek arcát az itt szolgáló közösségek, szakemberek és atyák teremtik meg - egymással együttműködve, figyelve az egyház szinodalitással kapcsolatos útmutatására.
https://paloskozpont.hu/
https://www.facebook.com/pecsipalos
7625 Pécs, Hunyadi u. 70.
Magyar Pálos Rend
Időpont: február 22. szombat 13:30-16:30 | |
Pécs, Pálos templom | |
felnőtteknek, időseknek | |
Magyar Pálos Rend |
Hitismeret
Életkérdések Hitismeret
Hitismeret
Életkérdések
Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.