Assisi Szent Ferenc egészen közelről kívánta szemlélni Isten megtestesülésének titkát, ezért 1223-ban az itáliai Greccio-ban megrendezte a világ első élő „Betlehem”-ét.
„Betlehem”, magyarul a „Kenyér Háza” szemlélni tanít az Igében, az emberben, az emberi közösségben és a kenyér színében jelenlevő Istent. Ez ihlette a Betlehem Lelkigyakorlatos Ház elnevezését.
Évekig imádkoztunk a nővérekkel egy helyszínért, ahol a nővérház közelében, a szerzetesi közösségi életünk mellett kísérhetnénk lelkigyakorlatozókat. Vágyunk találkozott Ternyák Csaba egri érsek atya szándékával, aki a Bükkben keresett egy elcsendesedésre alkalmas házat, amelyet egy helyben élő közösség gondozására bízhatna. A Gondviselő vezetését ismertük fel ebben.
A 2015 tavaszán megáldott lelkigyakorlatos ház Magyarország második legmagasabban fekvő és egyik legszebb, legtisztább levegőjű településén, 610 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el.
2020-ban kibővült a Ház (B1) a szomszédságában levő épülettel (B2), amelyet az Egri Érsekség megvásárolt, és lelkigyakorlatos célokra felújított.
Céljaink – a legkülönfélébb élethelyzetből jött emberek számára is elérhető módon:
- „Betlehemben”, a „Kenyér Házában” egyénileg és közösségileg szemlélni az Igében, az emberben, az emberi közösségben és a Kenyér színében jelenlevő Istent
- felkínálni a helyszín-adta „hegyi kilátásokat”, Isten beszédes csendjét a teremtésben, a természetközelséget a Teremtő sokatmondó hallgatásával
- lelkigyakorlatok, kurzusok, elcsendesedés, pihenés során teret adni Isten Lelkének, aki feltárja az igazságot, és gyakoroltatja is azt, hogy Isten Igéjének befogadásával gyógyítsa kapcsolatrendszerünket, rendezze életünket
- meg- és kihívás az EGÉSZ-ség (az ember fizikai, pszichés, spirituális dimenziói gyógyulásának, harmóniájának) irányába
az igényes pihenés,
a környezet adta friss levegő és természetjárás,
az önismeretben való elmélyülés,
a liturgia,
az Evangélium befogadása és átalakító ereje,
a „szentek tudománya”, az imádság,
a szemlélődésben a Jelenlét iránti érzék gyakorlása,
az igehirdetés, tanítás,
a kiscsoportos beszélgetés,
a személyes kísérés,
szociális és családsegítő lelkigondozó és mentálhigiénés segítségnyújtás által.
Programok
Szabadulás Jézusban – Gyógyító kurzus alkoholbetegeknek 2023.10.11-10.15.
Időpont: 2023-10-11     14:00Helyszín: Betlehem Lelkigyakorlatos Ház, Bükkszentkereszt
Programszervező: Betlehem Lelkigyakorlatos Ház
További információ: http://betlehemhaz.hu/szabadulas-jezusban-gyogyito-kurzus-alkoholbetegeknek/
Személyesen kísért lelkigyakorlat a Kisnővérekkel - 2023.10.19-10.22.
Időpont: 2023-10-19     16:00Helyszín: Betlehem Lelkigyakorlatos Ház, Bükkszentkereszt
Programszervező: Betlehem Lelkigyakorlatos Ház
További információ: http://betlehemhaz.hu/szemelyesen-kisert-lgy/