A Fiatalok az Élet Szolgálatában közösséget Keresztes Ilona alapította 2012-ben. A FÉSZ az Együtt az Életért Egyesület ifjúsági közössége.
2016-ben léptünk a nyilvánosság elé. A közösség "Kilenc hónap az életről" címú képzésén 15-25 év közötti fiataloknak nyújt információt a fogantatásról, a magzat fejlődésről, az anyaságról, az emberi jogokról, az abortusz orvosi és mentális vonatkozásairól, az emberi élet méltóságáról és annak védelméről, a lehetséges kiutakról.
Képzésünk során valós kilenc hónapon át havonta egyszer találkozunk, képzeletben követjük a magzat fejlődését a fogantatástól a születésig. A képzés végén egy hétvége keretében a fiatalok vizsgát tesznek a tanultakból, és megtanulják a szüléssel kapcsolatos alap információkat.
Előadásokat és beszélgetéseket szervezünk elsősorban fiatalok számára, de szívesen elmegyünk bármely közösségbe korosztálytól függetlenül. Részt veszünk közösségi eseményeken, fesztiválokon információs standunkkal. A fiatalok cikkeket jelentetnek meg a témában, média szerepléseket vállalunk, nyilvános eseményeket rendezünk.
Azt szeretnénk elérni, hogy lehetőleg mindenkinek pontos tudása legyen az ember fogantatásáról, az emberi élet kezdetéről. Minden bioetikai kérdésről úgy gondolkodjunk, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy "Ki az ember?" és "Kié az ember?".
Azt szeretnénk, ha a fiatalok úgy indulnának a párkapcsolataikba és a felnőtt életbe, hogy tisztában vannak az élet kezdetének szépségével és ebben a saját felelősségükkel. Arra képezzük őket, hogy vonzó módon tudjanak erről beszélni másoknak.