HEGY Keresztény Gólyatábor

Megoldások / HEGY Keresztény Gólyatábor

HEGY Keresztény Gólyatábor

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek

Elérhető: országosan, Minden év augusztusában


Miben és hogyan támogat:

A HEGY az egyetlen országos szintű keresztény gólyatábor. Célja, hogy a keresztény értelmiségi fiataloknak támogatást nyújtson az egyetemi éveik kapujában, legyen szó egyetemi információkról vagy ifjúsági közösségek ajánlásáról. Egy tábor, ahol életre szóló barátságok születnek.

A HEGY Keresztény Gólyatábor olyan közösségi élményt kínál az egyetemre készülő fiatalok számára, amelyben a keresztény hit értékei és a nyitott, befogadó közeg találkoznak. Fontos célja, hogy a résztvevők ne csupán információt kapjanak az egyetemi életről, hanem támogató közösségre találjanak, amelyben bátran kérdezhetnek, kapcsolódhatnak egymáshoz és Istenhez.

A tábor alapértékei közé tartozik: a hit és az imádság közösségi és személyes megélése, az elfogadás és a nyitottság vallási és világnézeti háttértől függetlenül, az őszinte párbeszéd és az önismeret elősegítése, a közösségépítés és a játékos, élményalapú tanulás, valamint az, hogy a résztvevők bátorítást és útmutatást kapjanak a felnőtté válás és az egyetemi élet küszöbén.

A HEGY célja, hogy minden gólya megtapasztalja: nincs egyedül és van helye, értéke ebben a közösségben – és a világban is.

A tábor után minden évben ősszel utótalálkozót szerveznek a gólyáknak, hogy a táborban kialakult barátságok tovább erősödhessenek, a résztvevők közösséggé formálódhassanak.

A tábor szervezői minden évben január/február környékén toboroznak önkénteseket kb fél évre (a tábor lezárásáig). Többféle munkacsoportba lehet regisztrálni, annak függvényében, hogy milyen munkát éreznek közel magukhoz a jelentkezők.

Igénybe vehető:

Korhatár: Azokat a fiatalokat várják, akik a tábor után szeptemberben kezdik meg tanulmányaikat a felsőoktatásban (gólyák).

Feltételek: Előzetes jelentkezés szükséges

A SZERVEZET AKINEK EZT A LEHETŐSÉGET KÖSZÖNHETJÜK:

HEGY Alapítvány

Érdekel

Oszd meg:

#közösségépítés #tábor

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató