Ingyen kaptátok, ingyen adjátok – Egy teremtésvédelmi önkéntes gondolatai

Manapság szinte mindent teljesítményben, haszonban vagy pénzben mérünk, éppen ezért különösen értékes minden, amit egyszerűen azért teszünk, mert jó. Az önkéntesség nem csupán segítségnyújtás, hanem az ingyenesség kultúrájának megélése: annak felismerése, hogy a világ ajándék, és mi is lehetünk ajándék egymás számára.

Dr. Szabó Eszter ügyvéd, teremtésvédelmi önkéntes írása.

Minden segítség számít: az önkéntesség fajtái

Amikor meghalljuk az "önkéntesség" szót, sok minden eszünkbe juthat: például az, hogy valaki árvíz idején homokzsákot pakol, más adománygyűjtő akcióban segít egy hétvégén. Mindezekre óriási szükség van. Egy-egy krízishelyzetben éppen az ilyen spontán összefogás mutatja meg, hogy a társadalomban milyen erősen jelen van a szolidaritás.

Egészen más műfaj az önkéntesség másik formája: amikor valaki hónapokon vagy éveken át egy civil szervezet közösségének része. Az előbbi inkább hőstett, az utóbbi inkább életforma. Az egyikhez gyors döntés és némi idő kell, a másikhoz kitartás, tanulás és közösség. Jó, ha ezt azért is tudatosítjuk, mert a kettő hosszú távon egészen más felkészülést, szervezést és odafigyelést igényel.

Nem véletlen, hogy ma már komoly szakirodalma van a nonprofit szervezetek működésének: egy önkéntes közösségnek ugyanúgy vannak fejlődési szakaszai, konfliktusai és vezetési kérdései, mint bármely más szervezetnek. E cikkben most néhány olyan tapasztalatot szeretnék megosztani, amelyet sok önkéntes ismerősnek érezhet.

Miért dolgozik valaki ingyen?

A kutatások szerint az embereket három dolog különösen motiválja az önkéntességben:

- szeretnének tanulni és fejlődni,

- fontos számukra egy ügy, amelyért érdemes dolgozni

- közösségre vágynak.

Bár a fő motivációban nagy különbség van az egyének között, a legtöbben végül mindhárom okból maradnak.

Keresztényként ehhez hozzáadódik még valami: az ingyenesség öröme. Furcsa szó ez egy olyan világban, ahol szinte mindenre árcédula kerül. Pedig ha belegondolunk, rengeteg dolgot nem lehet megvenni: például a bizalmat, a figyelmet, az együtt töltött időt.

Az ingyenesség nem azt jelenti, hogy valaminek nincs értéke, hanem azt, hogy vannak értékek, amelyek a pénznél is többet érnek.

A lelkesedés fontos, de önmagában kevés: szerepek, konfliktusok, stratégiák

Ha civil szervezetben önkénteskedünk, előbb-utóbb ugyanazok a kérdések merülnek fel, mint bárhol máshol: ki mit vállal, hogyan kommunikálunk, ki dönt, hogyan kezeljük a konfliktusokat. A jó szándék, missziós lelkület önmagában nem szervez programot, nem ír pályázatot és nem küld emlékeztetőt.

Különösen érzékeny helyzet, amikor önkéntesek és fizetett munkatársak dolgoznak együtt. Könnyen felmerülhet: "Én ezt ingyen csinálom, ő bezzeg ezért fizetést kap." Vagy éppen fordítva: "Nekem ez a munkám, neki csak egy hobbi." Egyik nézőpont sem visz előre.

A vezető feladata ilyenkor nem az, hogy igazságot tegyen, hanem hogy újra és újra emlékeztesse a csapatot a közös küldetésre. A szerepek legyenek világosak, a visszajelzések őszinték, a köszönet pedig ne maradjon el – sem az önkéntesek, sem a munkatársak felé.

Ugyanilyen fontos, hogy az önkénteseknek is legyen "életútjuk" a szervezetben. Jó érzés, ha valaki nem évek óta ugyanazt a széket pakolja, hanem tanulhat, új feladatokat próbálhat ki, felelősséget kaphat, vagy akár egy időre hátrébb is léphet. Ehhez nem kell nagy szervezetnek lenni – csak tudatosnak.

Ha elvállaltad, már kötelező

Van egy tévhit az önkéntességről: hogy mivel ingyen csináljuk, bármikor félbehagyhatjuk. Pedig a szabadság nem ezt jelenti.

A döntésünk szabad – de miután igent mondtunk, a többiek számítanak ránk.

Az ingyenesség nem jelent esetlegességet: egy vállalt szolgálat ugyanúgy felelősség, mint bármely más ígéretünk. Éppen ezért önkéntesként is fontos reálisan felmérni, mit tudunk vállalni, és ha mégis változik az élethelyzetünk, azt időben, őszintén jelezni a közösség felé.

Hogyan ne égjünk ki?

Az önkéntesek egyik legnagyobb veszélye persze nem az, hogy lusták lesznek. Hanem éppen az ellenkezője. Az ember egyszer csak arra eszmél, hogy hétfő este még pályázatot ír, kedden plakátot szerkeszt, szerdán közösségi médiát kezel, csütörtökön raktárt pakol, pénteken pedig a gyereke megkérdezi: "Anya, te nálunk is önkéntes vagy?"

Ilyenkor érdemes megállni. Először a családi program kerüljön be a naptárba, csak utána az önkéntes feladat. Ne vállaljunk el három munkát azért, mert senki más nem jelentkezett!

És időnként tegyük fel magunknak a kérdést: még örömből csinálom, vagy már csak megszokásból?

Figyeljünk saját testünk és lelkünk, családtagjaink, szeretteink és Isten jelzéseire, és ha szükség van rá, változtassunk. Aki teheti, menjen el lelkigyakorlatra vagy töltsön el egy csendes hétvégét. De ha erre nincs lehetőség, egy óra is sokat számíthat. Kapcsoljuk ki a telefont, menjünk ki az erdőbe vagy a folyópartra, figyeljük meg a fákat, a madarakat, a szelet. A természet különös képessége, hogy segít perspektívát váltani és visszaadja az arányérzékünket. Nem véletlen, hogy a nagy gondolkodók és szentek közül olyan sokan a hegyekben vagy az erdő csendjében találtak új erőre.

Az önkéntesség maraton, nem sprint. Ha azt szeretnénk, hogy tíz év múlva is örömmel szolgáljunk, néha a pihenés a szolgálat!

Az ingyenesség kultúrája – a keresztényi perspektíva

A teremtésvédelemről gyakran a szelektív hulladékgyűjtés vagy a napelemek jutnak eszünkbe. Ezek fontosak. De a teremtett világ megőrzése végső soron azon is múlik, milyen kultúrát építünk. Olyat, ahol mindennek ára van – vagy olyat, ahol még létezik az ingyenesség.

Ferenc pápa Laudato si' enciklikájában ezt írja: az ökológiai megtérés "olyan magatartásformákat eredményez, amelyek egybekapcsolódnak azért, hogy nagylelkű és gyengéd gondoskodásra indítsanak. Mindenekelőtt hálát és ingyenességet foglal magában, vagyis az Atya szeretetéből kapott világ ajándékként való elismerését, ami következményként ingyenesen lemondó tetteket és nagylelkű cselekedeteket eredményez, még ha senki sem látja vagy ismeri is meg őket." (Laudato si', 220.)

Talán a teremtésvédelem ott kezdődik, amikor nem azt kérdezem: "Mi jár nekem?", hanem azt: "Mit adhatok vissza?"

Hiszen a madárdalért, egy árnyékot adó fáért vagy egy nyári záporért sem állítanak ki nekünk számlát. Ajándékba kapjuk. Az önkéntesség pedig ennek az ajándékkultúrának az emberi folytatása.

*****************************************************************

A szerzőről: Darányiné Dr. Szabó Eszter ügyvéd, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület aktív tagja és a Laudato Si' animátorok hazai koordinátora. Munkájában és civil szolgálatában a felelős gondolkodás, a közjó és a teremtett világ iránti elköteleződés áll a középpontban.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: magnific.com
Szerző: Darányiné Szabó Eszter, ügyvéd, teremtésvédelmi önkéntes

Letölthető anyagok: