Gyermekekkel való foglalkozás

Segítő közösségünk / Önkénteskedj! / Gyermekekkel való foglalkozás

Szervezet: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Tevékenység: gyermekekkel való foglalkozás

Helyszín: országos

Életkori megkötés: középiskolás, fiatal felnőtt, felnőtt,


Részletek

A Máltai Szeretetszolgálat életében a kezdetektől fogva kiemelt szerepe van az önkéntes feladatvállalásnak. Az önkéntesség a szervezet létének, önazonosságának egyik alapja.

A Szeretetszolgálat mai szervezete - csoportjai, intézményei és programjai - egy katolikus plébániaközösség önkéntes feladatvállalásából nőtt ki. Az önkéntesség határozta meg a szervezet első mintegy 15 évét, erkölcsi tőkéje jórészt ma is ebből az erőből fakad. Az önkéntesség, az önkéntes szemlélet a szervezetben alapérték, ezért a Szeretetszolgálat intézményeiben, programjai megvalósítása során alapvető az önkéntesek bevonása is.

GYEREKEKKEL VALÓ FOGLALKOZÁS, CSALÁDI PROGRAMOK

  • Közösségi programok szervezése gyerekeknek és családoknak: prevenciós, közösségépítő, kézműves műhely, kulturális és lelki programok.
  • Rendezvények szervezése, közreműködés a megvalósulásnál.
  • Nyári táborok szervezése, táboroztatás.
  • Gyermekfelügyelet.
  • Gyermekek korrepetálása.
  • Délutáni gyermekfoglalkozás önkéntes pedagógusok bevonásával.
  • Gyermekjóléti feladatok.
  • Tanszerosztás.
  • Gyerekesély program - Mozgó Játszóterek
  • Játszva megelőzni! program - Máltai Játszóterek

Önkéntes hirdetéshez kapcsolódó szervezet:

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Érdekel

Oszd meg:

Iratkozz fel hírlevelünkre

Kapcsolódó cikkek

Integráció Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Bízd Rá Magad önkéntesen!

Bízd Rá Magad önkéntesen!

Családsegítés Életkérdések

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Életvezetési kérdések

Aktív idősödés – illúzió vagy valóság?

Aktív idősödés – illúzió vagy valóság?

Életkérdések

Fedezzük fel újra az adományozás erejét!

Fedezzük fel újra az adományozás erejét!

Családsegítés

Adj jót s jól! - Cselekvésre bátorít adventkor a Bízd Rá Magad közösség

Adj jót s jól! - Cselekvésre bátorít adventkor a Bízd Rá Magad közösség

Életvezetési kérdések

Hogyan szervezz jó adománygyűjtést?

Hogyan szervezz jó adománygyűjtést?

Életvezetési kérdések Gyermeknevelési kérdések

Legyél Te is önkéntes!

Legyél Te is önkéntes!

Családsegítés Hajléktalanszállók és nappali ellátók

Az adományozás kultúrája

Az adományozás kultúrája

Életkérdések Hajléktalanszállók és nappali ellátók

Keresni és megtalálni az örömöt a hajléktalanellátásban

Keresni és megtalálni az örömöt a hajléktalanellátásban

Családsegítés

Miért jó karitászosnak lenni?

Miért jó karitászosnak lenni?

Családsegítés

Készíts Te is angyalbatyut!

Készíts Te is angyalbatyut!

Családsegítés

Az ünnepekre sem hagyták magukra a nélkülözőket

Az ünnepekre sem hagyták magukra a nélkülözőket

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató