Ifjúsági közösségi önkéntes akció

Segítő közösségünk / Önkénteskedj! / Ifjúsági közösségi önkéntes akció

Szervezet: Ökumenikus Ifjúsági Iroda

Tevékenység: ifjúsági közösségi projektek

Időigény: alkalmi , 72 órás szolgálatra hívunk minden év októberének 2. hétvégéjén

Helyszín: országos

Életkori megkötés: általános iskolás, középiskolás, fiatal felnőtt, , 14-35 év közötti fiatalokat várunk


Részletek

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, szemétszedés, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.).

A csoportok csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk a három nap során. Nemcsak munka vár Rátok, hanem alkotás is: a csapat maga tervezheti meg a kivitelezést pénteken, latba vetve kreativitását, önállóságát, fantáziáját. Majd szombaton jöhet a munka, vasárnap pedig a lezárás, értékelés.

Programunk elsődleges célja, hogy a fiatalok közhasznú tevékenységének széleskörű nyilvánosságot biztosítson, láthatóvá tegye az ifjúsági közösségekben folyó önkéntes munkát, növelje annak elismertségét és népszerűségét, valamint rámutasson, mire képesek a fiatalok, ha összefognak.

A program keretében maximum 13 óra közösségi szolgálat teljesíthető.

Milyen feladatokkal találkozhattok?

szociális: bármilyen emberekkel foglalkozó tevékenység ide tartozhat, pl.: időseknek, fiataloknak szervezett programok, előadások, segítségnyújtás, stb.

ökológiai: környezet- és természetvédelmi akciók, pl.: erdőtakarítás, szemétszedés, faültetés

fejlesztő: játszóterek, óvodák felújítása, kerítések festése

Önkéntes hirdetéshez kapcsolódó szervezet:

Ökumenikus Ifjúsági Iroda

Érdekel

Oszd meg:

Iratkozz fel hírlevelünkre Támogasd Szolgálatunkat

Kapcsolódó cikkek

Hajléktalanszállók és nappali ellátók Integráció

Út a hajléktalanságba – és az onnan kivezető Evangélium

Út a hajléktalanságba – és az onnan kivezető Evangélium

Életvezetési kérdések

Fiatalként egy idősek otthonában – gondolatok az idősek világnapjára

Fiatalként egy idősek otthonában – gondolatok az idősek világnapjára

Ifjúsági közösségek

A közösség, amit receptre kellene felírni

A közösség, amit receptre kellene felírni

Életkérdések

Alamizsna: figyelmesség a megsebzett ember felé

Alamizsna: figyelmesség a megsebzett ember felé

Családsegítés

Telefonkönyv karácsonyra – másnak talán semmiség, ami a nélkülözőnek öröm

Telefonkönyv karácsonyra – másnak talán semmiség, ami a nélkülözőnek öröm

Családsegítés Integráció

Tevékeny szeretet – önkéntesség az Egyház szeretetszolgálatában

Tevékeny szeretet – önkéntesség az Egyház szeretetszolgálatában

Integráció Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Bízd Rá Magad önkéntesen!

Bízd Rá Magad önkéntesen!

Családsegítés Életkérdések

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Életvezetési kérdések

Aktív idősödés – illúzió vagy valóság?

Aktív idősödés – illúzió vagy valóság?

Életkérdések

Fedezzük fel újra az adományozás erejét!

Fedezzük fel újra az adományozás erejét!

Családsegítés

Adj jót s jól! - Cselekvésre bátorít adventkor a Bízd Rá Magad közösség

Adj jót s jól! - Cselekvésre bátorít adventkor a Bízd Rá Magad közösség

Életvezetési kérdések

Hogyan szervezz jó adománygyűjtést?

Hogyan szervezz jó adománygyűjtést?

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató