Szerelempróba: 1300-an játszottak velünk az Élménytéren

Cikkek, hírek / Szerelempróba: 1300-an játszottak velünk az Élménytéren

Ebben a cikkben

Március 25-én ünnepélyes záróesttel ért véget a Bízd Rá Magad Szolgálat, Élménytér – ahol együtt játszunk 2023 című párkapcsolat-gazdagító játéksorozata a budapesti D50 Kulturális Központban. A játék igazi szerelempróba volt, középpontjában a párkapcsolat állt: arra az idei évben is közel 1300 pár regisztrált országosan, akik élő stream közvetítésen keresztül követhették a záróeseményt, melynek fénypontjai Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus különleges, párkapcsolati előadása és a várva várt nyereménysorsolás voltak.

Élménytér, szerelem, párkapcsolat, Papp Miklós1300 pár játszott együtt a párkapcsolatáért az Élménytéren

Szerelempróba – kihívás pároknak hétről hétre

A Bízd Rá Magad Szolgálat a házasság hetének idei zárómomentumaként másodszor is elindította különleges párkapcsolat-gazdagító játékát „Élménytér – ahol együtt játszunk 2023” címmel. A négy héten át tartó játéksorozat nagy érdeklődés mellett, közel 1300 regisztrált, 19 és 75 év közötti pár részvételével zajlott, akik Magyarország 308 településéről „érkeztek”.

A szolgálat munkatársai minden vasárnap három-három kreatív és humoros kihívást küldtek a játékos pároknak. A feladatsorok fókuszában a házasságban és a párkapcsolatokban bekövetkező szakaszok álltak; a résztvevők tudatosan megélhették azokat a változásokat, amelyek a nagy szerelem időszaka után elérkeznek minden párkapcsolatban, illetve segítséget kaphattak ahhoz, hogy mindig felizzítsák az összetalálkozáskor egyszer már lángra kapott szikrát.

Élménytér, szerelem, párkapcsolat, Papp Miklós1300 pár játszott együtt a párkapcsolatáért az Élménytéren

A regisztrált párok a játék zárt Facebook-csoportjában is megoszthatták élményeiket és a feladatokhoz kapcsolódó kreatív alkotásaikat, ezzel is bátorítva, inspirálva egymást. Ezen túl részt vehettek az Élménytér párkapcsolat-gazdagító játékának március 25-i online záróeseményén is, ahol élőben kísérhették figyelemmel Papp Miklós atya kifejezetten a számukra összeállított, tőle megszokott közvetlenséggel és párkapcsolati éleslátással bemutatott előadását.

Papp Miklós előadása: Keresni az egyensúlyt, bízni a gazdag Istenben

Papp Miklós atya előadásában azt hangsúlyozta: a házasságot az abban bekövetkező szakaszokban minden alkalommal újra és újra kell tanulni, élethosszig tartóan.

„A házasság nem egy unalmas biciklizés a mennyek országáig, hanem szakaszokkal van teli”

– fogalmazott, kiemelve, hogy minden szakasznak megvan a maga feladata, a maga boldogsága, a maga keresztútja. Előadásában a szakaszok közötti váltás tudatos megélésére figyelmeztette a házasokat és arra: folyamatosan keresni kell az „új egyensúlyt”, és „bízni a gazdag Istenben”.

Élménytér, szerelem, párkapcsolat, Papp MiklósPapp Miklós atya

Miklós atya előadásában kiemelte az általa már többször hangoztatott erósz, fília, agapé – a test, a lélek és a szellem – hármas egyensúlyának fontosságát. Az „Eucharisztia a legszebb ragasztó” – fűzte hozzá –, amelynek része az is, hogy a házasok, a családok ráhangolódjanak „az egyházi év ritmusára”, mert annak „menetrendje” megtartó erővel bír.

Kiemelte, hogy párkapcsolati probléma esetén is merni kell segítséget kérni. Előadásának ezen a pontján jó példaként hozta a Bízd Rá Magad Szolgálatot, amely a párkapcsolati témakörben is a támogató lehetőségek gazdag tárházát kínálja a preventív párkapcsolat-erősítő kurzusoktól, a házas közösségekbe való bekapcsolódási lehetőségeken át, akár a pár- és családterápiáig.

Itt a teljes előadás visszanézhető:

(Papp Miklós a Bízd Rá Magad házasság hetét lezáró nagysikerű pódiumbeszélgetésének is vendége volt. Az eseményről készült videók itt érhetők el.)

A szerelempróba más módon, de folytatódik

A záróeseményen levetítették a Bízd Rá Magad Szolgálat és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Kardinális csatornája együttműködésében készült, a játék szervezőit és a játékosokat megszólaltató, az Élménytérrel kapcsolatos tapasztalataikat bemutató rövidfilmet is.

Majd a játékba regisztrált és legalább három kihívást teljesítő párok között közel 50 nagyértékű nyeremény került kisorsolásra, köztük páros szálloda- és étteremutalványok, voucherek izgalmas és színvonalas kulturális programokra, lehetőségek borkóstolóra, páros fotózásra. A nyertesek listája és a számukra fontos tudnivalók itt érhetők el.

Népszerű volt a szerelempróba: számtalan pozitív visszajelzés érkezett

A szervezők elmondása szerint megható volt viszontlátni a zárt közösségi csoportban a játékban résztvevők által megosztott családi fotókat, történeteket, és megélni, hogy milyen sokan engedtek bepillantást kapcsolatuk, házasságuk személyes kincseibe.

A játékosok számtalan visszajelzésben tudatták, hogy a párkapcsolatépítő játéknak köszönhetően már „friss szemmel” nézhettek rá házasságuk egyes szakaszaira, új kontextusba helyezve egymás különbözőségeit, a közös problémákat és örömöket is.

Többen megjegyezték, hogy jó volt újra élni a szép emlékeket – annak a bizonyos szikrának a fellobbanását –, és új perspektívát adott a kapcsolatuknak az, hogy a feladatok révén kiszakadtak a hétköznapok mókuskerekéből. Arról is érkezett visszajelzés, hogy a feladatsorok teljesítése közben a család és a gyermekek pozitív változást figyeltek meg a résztvevőkön – illetve sokan megfogadták, hogy az elmúlt négy hét alatt tanultakat, megtapasztaltakat a mindennapok gyakorlatába ültetve folytatják közös útjukat.

Élménytér, szerelem, párkapcsolat, Papp Miklós

A Bízd Rá Magad munkatársai szívből gratulálnak minden játékos Párnak, hiszen visszajelzéseik alapján nagyon sokat tettek a kapcsolatukért az elmúlt négy hétben. Számos nagyszerű lehetőséggel szeretnék támogatni őket a továbbiakban is a párkapcsolatuk ápolásában, melyhez a Bízd Rá Magad portál teljes párkapcsolati témaköre biztosítja a szükséges muníciót.

Az érdeklődőknek érdemes regisztrálniuk a szolgálat hírlevelére, illetve rendszeresen figyelemmel kísérni a szolgálat honlapjának programajánlóját. Az Élménytér párkapcsolat-gazdagító, szakértők által összeállított tavalyi és idei feladatsorai pedig továbbra is elérhetők, „újrajátszhatók” a Bízd Rá Magad portál cikkei között.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Bízd Rá Magad Média
Szerző: Mészáros Erika

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#Papp Miklós #Élménytér

Kapcsolódó támogató lehetőségek

KétIgen- Négybakancs párkapcsolat-gazdagító túra

KétIgen- Négybakancs párkapcsolat-gazdagító túra
Párkapcsolat-gazdagító túra, ha szeretnétek egy kicsit kizökkenni a hétköznapi mókuskerékből és új élményekkel gazdagodni. A túra során elgondolkodtató kérdések, feladatok segítségével beszélgethettek kettesben a kapcsolatotokról.

Segítő jelleg: párkapcsolat erősítő játék, tanösvény

Ajánljuk: szülőknek, pároknak, házasoknak, jegyeseknek

Elérhető: Nagymaros, folyamatosan

KétIgen Alapítvány

Érdekel

CsaládEgyetem - A boldogság tanulható

CsaládEgyetem - A boldogság tanulható
A CsaládEgyetem sokszínű és gyakorlatias tudást nyújtó programjainak fő célja a családok egészséges működésének erősítése.

Segítő jelleg: családpasztoráció, előadás, workshop, párkapcsolat erősítő játék

Ajánljuk: szülőknek, pároknak, házasoknak, jegyeseknek, özvegyeknek, elváltaknak

Elérhető: Szeged-Csanádi Egyházmegye, alkalmanként

Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökség - Családközpont

Érdekel

Házasság Hete Mozgalom - Az elköteleződés ünnepe

stat_minus_3
Házasság Hete Mozgalom - Az elköteleződés ünnepe
A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat.

Segítő jelleg: előadás

Ajánljuk: pároknak, házasoknak, jegyeseknek

Elérhető: Országosan, Minden évben Bálint nap hete, de ezen túl éves szinten számos kapcsolódó program és kiadvány

Házasság Hete Mozgalom

Érdekel

Házas Hétvége - Magyar Házas Hétvége Katolikus Lelkiségi Mozgalom

Házas Hétvége - Magyar Házas Hétvége Katolikus Lelkiségi Mozgalom
Azoknak a házaspároknak ajánljuk, akik kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek, de szeretnék szorosabban, nagyobb tűzzel együtt élni az életüket.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás, tréning

Ajánljuk: házasoknak

Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel

Házas Hétvége Katolikus Alapítvány

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató