A szentségimádás... Csend. Üresség? Találkozás!

Cikkek, hírek / A szentségimádás... Csend. Üresség? Találkozás!

Ebben a cikkben

Az Oltáriszentség, Isten legnagyobb ajándéka az emberek számára. Rejtett és a hit által megnyilvánuló kincsünk. Krisztus testének és vérének szentsége, melyet az utolsó vacsorán, tanítványai körében alapított meg. Ezen a húsvéti ünnepi étkezésen mondta a kovásztalan kenyérre és a kehelyben lévő borra, hogy ez az én testem és ez az én vérem. Hozzátette, hogy ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ezekből a szavakból, illetve parancsolatokból alakult ki a keresztények alapvető ünnepe, a szentmise.

Már az első keresztények megértették, hogy a szentmisét ünnepelve Jézus valóságos módon jelen van az őt ünneplők körében. Ez a jelenlét egyrészt a felolvasott bibliai részek, másrészt pedig a megtört kenyér és a felajánlott bor színe alatt valósul meg számunkra. A keresztény hagyomány pedig hűségesen őrizte ezeket a szertartásokat a mai napig, lényegét illetően változtatás nélkül.

A szentségimádás... Csend. Üresség? Találkozás!

Jelen írásunkban a szentségimádásról szólunk, mint találkozásról. Illetve arról, hogy hogyan is éljük meg ezt a találkozást.

Lássuk először mit is takar ez a kifejezés?

A szentmisén a papi szolgálat által átváltoztatott kenyér és bor tehát hitünk szerint valóban Krisztus testévé és vérévé válik. Ez a lényegi átváltozás pedig számunkra objektív valóság. Nem függ a jelenlévők hitétől vagy annak minőségétől. A Jézussal való találkozás tehát objektíve megadatik azok számára, akik részt vesznek a szentmisén.

Az átváltoztatott szentostya, Krisztus testének magunkhoz vétele a mise alatt azonban bizonyos feltételekhez van kötve. Egyszeri alapos felkészülésnek (elsőáldozás), illetve az adott szentmise alkalmával pedig lelkiismeretvizsgálatnak és ha szükséges elvégzett szentgyónásnak kell megelőznie. Ez tehát az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal való legfontosabb találkozásnak a módja.

A szentségimádás azonban tartogat számunkra egy másik szintén fontos lehetőséget a találkozásra. Az átváltoztatott oltáriszentséget, Krisztus Szent Testét szintén régi hagyomány szerint őrizzük katolikus templomainkban. Ezt a jelenlétet elsősorban a betegek oltáriszentséggel való ellátása indokolta. Később azonban fontossá vált a Jézussal való találkozásnak ez a módja: imádság az őrzési hely, latin szóval tabernákulum, illetve az azt hordozó oltár előtt.

Ennek az imádságnak számtalan formája létezik. Elsősorban a zsolozsma, az egyház ősi zsoltárimádsága, másodsorban a sok más imaforma, ami a századok során alakult ki a keresztény nép körében: litániák, rózsafüzér, keresztút és egyéb elmélkedések, ájtatosságok.

A szentségimádás... Csend. Üresség? Találkozás!

A keresztények mindig tudatában voltak annak, hogy a templomban vagyis az oltáriszentség jelenlétében végzett imának különös fontossága, mélysége, intenzitása van számunkra. Szintén az egyházi hagyomány és a hívek tapasztalata adta, hogy egyre többször a kihelyezett oltáriszentség előtt is végeztek imákat. Ez pedig azt jelenti, hogy a szentostya nem egy zárt edényben, illetve az oltárszekrényben marad, hanem egy díszes, erre a célra készült úrmutatóban kerül kihelyezésre. Az úrmutató latin neve monstrancia és az oltárra, illetve annak legfelsőbb részére, a trónusra rakják ki a szolgálattevők. Az ilyen módon végzett imák tehát egyre jobban hangsúlyozták Jézus jelenlétét a kihelyezett látható, szemlélhető szentostyában.

A szentségimádás tehát elsősorban ebből a belső igényből és szükségletből született: minél intenzívebb módon megtapasztalni Jézus jelenlétét templomainkban.

Ez az igény azonban lelki jellegű és eredetű. Sokkal mélyebbről fakad, mint valami praktikus, esetleg történelmileg kialakuló szükséglet. Meggyőződésünk, hogy az ember szívének legmélyebb vágya a teremtőjével, megváltójával való személyes, szívbéli találkozás. Ez a vágy nyer egyfajta beteljesedést tehát a szentségimádásban. Ennek az imának is természetesen több formája létezik. Ezek a formák is rögzítve lettek az egyes szertartás vagy imakönyvekben.

A csend gyógyító közeg

Jelen írásunkban azonban a csendben megélt szentségimádásra, csendes imára próbálunk figyelni. Az előbb az Istennel való mély találkozás vágyát húztuk alá, amely minden ember szívében él, akkor is, ha ez nem mindenkinél válik tudatossá. A másik egyre inkább erősödő szükséglet napjainkban a csenddel kapcsolatos. Oly sok zaj és zajforrás vesz körül bennünket, hogy amikor csendes környezetben vagyunk, pláne, ha ez a természetben történik velünk, a szívünk mélyéről fellélegzünk. Ilyenkor nem csak a friss levegő járhat át bennünket, hanem a csend alapvetően fontos közege, gyógyító hatása. Léteznek a csendes szobák is, melyekben hallásvizsgálatokat, illetve a hanggal kapcsolatos kísérleteket végeznek. Itt szinte fájhat is a csend nekünk.

A szentségimádás... Csend. Üresség? Találkozás!

Amikor a csendes szentségimádásról beszélünk, akkor nem ilyen mesterségesen előállított, szinte “vegytiszta” csendre gondolunk. A csendes imádás elsősorban találkozás számunkra lelkünk és egész lényünk alkotójával, teremtőjével. Isten számunkra az élet forrása, aki úgy teremtett meg bennünket, hogy képesek legyünk a vele való találkozásra, sőt mély együttlétre, egyesülésre. Ehhez azonban szükségünk van megtanulni az elcsendesedést. Testünk, lelkünk megnyitását az isteni jelenlétre, jóságra, szeretetre. Ez valóban egy tanulási folyamat, akkor is, amikor tudjuk, hogy a Jóisten jelenléte néha látszólag minden előkészület nélkül is igen intenzív módon lephet meg bennünket. Az ilyen váratlan és gyors találkozások, Istennel azonban ritkán adatnak meg és arra szolgálhatnak, hogy helyet és időt adjunk életünkben a rendszeres, mély istenkapcsolatnak.

Tanuljuk meg az elcsendesedést!

Az elcsendesedésben több dolog is segíthet bennünket. Üdvös lehet távol tartani magunkat a zajforrásoktól, amennyiben a környezetünk ezt lehetővé teszi. Keressük azt a bizonyos “zárt ajtó mögött”-i intimitást, csendet, amiről Jézus beszélt az evangéliumban az ima kapcsán.

A csend szeretete, keresése és megélése nem egyszerű és könnyű feladat számunkra. Ha legyőztük a túlzott aktivitás miatt nehezen megtalálható idő és hely megtalálásának nehézségét, akkor idővel ráérezhetünk a kiüresedés érzésére, megtapasztalatására. Az ide vezető út nem egyszerű, hiszen meg kell küzdenünk a túl sok és állandóan bennünk zakatoló gondolatok sokaságával. Amikor azonban az ürességet is megéljük, akkor az már közelíthet bennünket az igazi szívbéli megnyíláshoz, ahhoz, hogy Krisztus teljes önátadásából, kiüresedéséből is megérthessünk, megélhessünk valamit.

A szentségimádás... Csend. Üresség? Találkozás!

A csendes ima közben arra figyelünk, hogy az aktuális gondolatainkat félretegyük. Az imára szánt időt nem elmélkedéssel, gondolkodással és esetleg tervezéssel töltjük. Ha próbálunk a jelenben maradni, az segít bennünket az Istenre való megnyílásunkban.

Ez az üresség a mi imánkban azonban soha sem lehet öncélú. Nem saját semmiségemet akarom tehát megélni, hiszen mindig megmaradok Isten teremtményének végtelen méltóságában.

Önmagamat tehát Isten tekintetében tudom látni, aki mindig és minden élethelyzetben, gondommal, bajommal, bűnömmel együtt értékesnek és szeretetre méltónak talál engem.

Ő alkotott engem testemmel, lelkemmel és élettörténetemmel együtt. Ismer jól engem. A lényeg tehát nem az üresség tapasztalatának a megélése, hanem a teljesebb megnyílás Isten jelenlétére és az ő Szentlelke végtelen sok adományának elfogadására.

Az ima csendje tehát segít bennünket abban, hogy az imádás, szentséglátogatás idején jobban tudjunk Istenre figyelni. Ennek a figyelemnek a tanulása, az erre való készség azonban egyre inkább velünk lesz majd az imádság idején kívül is. A legkülönfélébb élethelyzetekben is tapasztalhatjuk majd a csendes imádás gyümölcseit. Felfedezhetjük, Isten jelenlétét olyan helyeken vagy kapcsolatokban, ahol eddig nem gondoltunk rá. Megtanulhatjuk a csend szeretetét, megélését olyan helyzetekben, ahol esetleg a túlzott vagy túl gyors, netán elhamarkodott reakció volt ránk a jellemző.

Az Istennel való találkozás tehát átalakít bennünket. Jobb emberré, hitelesebb kereszténnyé tesz minket. Ezekre az adományokra mindannyiunknak nagy szükségünk van.

Rövid elmélkedésünk végén hadd szerepeljen a missziós dimenziója az imádságnak. Bármely formája alkalmasabbá tesz bennünket, hogy másoknak tanúságot tegyünk Istenről és a vele való kapcsolatunkról. Arról, hogy hogyan tette még értékesebbé, gazdagabbá életünket ez a felfedezés és az ebből fakadó elmélyültebb imaélet. Azon felül, hogy nagyobb türelemmel és megértéssel tudunk embertársaink felé fordulni, olyan igazságról is tudunk nekik beszélni, amely nyitva áll minden Istent kereső ember előtt.

Ha valaki bővebben szeretne a témáról hallani, szívből ajánlom neki Dr. Fábry Kornél püspök atya szentségimádásról szóló videó sorozatát, a Szentségimádás iskoláját!

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, depositphotos.com
Szerző: Szeidel Péter

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#ima #szentségimádás #tanúságtétel #Eucharisztia

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Manréza Lelkigyakorlatos Ház

Manréza Lelkigyakorlatos Ház
Teret, csendet és lelki kísérést biztosítunk mindazoknak, akik Isten jelenlétében, csendességben szeretnék megtalálni útjukat, testi, lelki pihenésre, megújulásra vágynak.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat, lelkivezetés

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: Pest megye, online, egész évben rendszeres jelleggel

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Érdekel

Szív Lelkiségi Központ lelkigyakorlatai

stat_minus_3
Szív Lelkiségi Központ lelkigyakorlatai
Lelkigyakorlataink lehetőséget nyújtanak az imára, csendre és életreflexióra, amely elvezet egy mélyebb kapcsolatra Jézussal. A lelkigyakorlat a figyelmes hallgatás ideje, a befogadásé és a befogadottság tapasztalatáé. Nyitottá válunk arra, hogy Isten Lelke megerősítsen bennünket Jézus követésében, erőt kapunk a tanúságtételhez és döntéseinkhez.

Segítő jelleg: bibliodráma, lelkigyakorlat, lelkivezetés, mozgás és spiritualitás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, gyermeküket egyedül nevelőknek, hitoktatóknak, özvegyeknek

Elérhető: Tahitótfalu, egész évben rendszeres jelleggel

Jézus Szíve Társasága

Érdekel

BALAKAT 50 órás ifjúsági szentségimádás

BALAKAT 50 órás ifjúsági szentségimádás
50 órás szentségimádás, fiatalokból álló befogadó közösségben való lelki megújulás és támogatás. A hit megvallása és az Istennel való kapcsolat felfedezése.

Segítő jelleg: ima, szentségimádás

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: Veszprém vármegye, Balatonfűzfő, évente egy hosszú hétvége, mely mindig június utolsó hétvégéje

BALAKAT Munkacsoport - Balatonfűzfői Római Katolikus Plébánia

Érdekel

Életrendezés Háza lelkigyakorlatai

Életrendezés Háza lelkigyakorlatai
A Házban megrendezésre kerülő lelkigyakorlatok segítenek az Istenkapcsolat és a hit elmélyítésében a résztvevőknek.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek, közösségeknek

Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Érdekel

Gyakorlatok a Szentlélekben felnőtteknek és kamaszoknak

stat_minus_3
Gyakorlatok a Szentlélekben felnőtteknek és kamaszoknak
A felnőtt életkor sajátosságaiból adódó kihívásokra adható érett válaszok keresése a csendben, az imában és személyes beszélgetésekben. Az öregedés során tapasztalható hanyatlásban rejlő szép életlehetőségek felfedezésében igyekszünk segíteni. A halál közeledésével való éberebb szembesülés nem ünneprontás, hanem épp előkészület az Ünnepre. A kamaszok őszintén keresik a hiteles válaszokat Istennel, az emberrel, önmagukkal, a világgal és az élet értelmével kapcsolatban. Ebben a tiszteletreméltó keresésben támogatjuk őket korosztályuknak megfelelően.

Segítő jelleg: lelkigondozás, lelkigyakorlat, lelkivezetés, mentálhigiénés segítség

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségeknek, függőséggel élőknek

Elérhető: Bárhonnan lehet hozzájuk fordulni, vannak rendszeres, előre meghirdetett és igény szerint egyeztetett alkalmak

Szent Ferenc Kisnővérei

Érdekel

Segítő Nővérek-elcsendesedési lehetőség és lelki kísérés

stat_minus_3
Segítő Nővérek-elcsendesedési lehetőség és lelki kísérés
Azok számára, akiknek fontos a személyesen megélt istenkapcsolat, előzetes egyeztetés alapján lehetőséget nyújtunk lelki programokon való részvételre, lelki kíséretre és/vagy személyes elcsendesedésre. Lelki kíséretet Budapesten és Csobánkán tudunk felajánlani, elvonulásra, elcsendesedésre a csobánkai házunkban van lehetőség.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat, lelkivezetés, lelki nap

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, közösségeknek

Elérhető: Csobánka, Budapest, előre egyeztetett igény szerinti helyen és időben

Segítő Nővérek Kongregációja

Érdekel

Csend Háza

stat_minus_3
Csend Háza
A Csend házában olyan helyet kínálunk, ahol nyugodt környezetben és egyszerű napi ritmus mellett tölthetsz egy hétvégét. Olyan lehetőséget kínálunk, amelyben ajándékozhatsz magadnak időt arra, hogy a csendben találkozhatsz a saját lelkeddel. A tartózkodás alatt a csenden van hangsúly. A csend azonban nem öncélú. Eszköz lehet arra, hogy figyelmesebb legyél a benned és körülötted zajló eseményekre. A csend lehetővé teszi azt is, hogy nagyobb figyelmet fordíts arra, ami éppen történik az életeddel.

Segítő jelleg: ima

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek

Elérhető: Szentendre, évente többször előre meghirdetett időpontban

Marista Testvérek

Érdekel

Boldogasszony Iskolanővérek - Csendmeditációs lelkigyakorlat

Boldogasszony Iskolanővérek - Csendmeditációs lelkigyakorlat
A szemlélődő ima a kiüresedés útja, és ennek a kiüresedésnek része, hogy elengedjük a biztos kapaszkodóinkat - ebben nyújt segítséget lelkigyakorlatunk.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat

Ajánljuk: felnőtteknek

Elérhető: országosan, évente többször előre meghirdetett időpontban

Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya

Érdekel

Szentségimádás iskolája

Szentségimádás iskolája
Szent II. János Pál pápa az Új évezred küszöbén című levelében "az imádás iskoláinak" megalapítására hívott, hogy újra bevezessük az embereket a szentségimádásba. Erre dolgozott ki az Emmánuel Közösség egy tizenkét alkalomból álló "iskolát".

Segítő jelleg: szentségimádás, tréning

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségeknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: országosan, igény szerint indítható

Emmánuel Közösség

Érdekel

Pálos Lelki Központ - Hitéleti programok

Pálos Lelki Központ - Hitéleti programok
Programjaink felnőtt életünket segítő kérdésekben - a családi élet, a hivatás, a közösségben való szerep, az imaélet fejlődése témáiban - nyújtanak támogatást.

Segítő jelleg: hitéleti segítség, ima

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek

Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, egész évben rendszeres jelleggel

Magyar Pálos Rend

Érdekel

MiseVlog

MiseVlog
Dr. Fábry Kornél, a főegyházmegye aktív segédpüspöke a fiatalok elkötelezett támogatójaként 2021-ben videósorozatot indított a szentmiséről, a liturgia érdekességeiről és tudnivalóiról, hogy tanítsa a hívőket és a nem hívőket egyaránt.

Segítő jelleg: e-tájékoztatás, hitéleti segítség

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, családoknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségvezetőknek

Elérhető: online, folyamatosan

Dr. Fábry Kornél atya

Érdekel

Cor et Lumen Christi Közösség - lelki programok

stat_minus_3
Cor et Lumen Christi Közösség - lelki programok
A Cor et Lumen Christi Közösség öt kontinensen végzett szolgálatát nem csupán testi és lelki gyógyulások ezrei kísérik, hanem megtérések, a hit megerősödése, a hívők Isten és az Egyház iránti mélyebb elköteleződése. A Közösség rendszeres szentségimádásokat, valamint számos konferenciát és Szentlélek szemináriumot szervez.

Segítő jelleg: ima, lelkigyakorlat, szentségimádás, lelki nap

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: országosan, de főként Budapesten, előre meghirdetett időpontokban

Cor et Lumen Christi Közösség

Érdekel

Őrtüzek Imádság Háza

stat_minus_3
Őrtüzek Imádság Háza
A budapesti Őrtüzek Imádság Háza egy olyan felekezetközi szolgálati hely, amelynek célja, hogy a szüntelen dicsőítés és ima, az Istennel való találkozás helye legyen. Istentől való elhívásunk lényege, hogy Isten dicsőítése, a közbenjárás, az imádság egyetlen percre se szakadjon meg, éjjel-nappal szóljon az Úr dicsérete Budapesten.

Segítő jelleg: ima, szentségimádás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek

Elérhető: Budapesten, folyamatosan (a honlapon található beosztás szerint)

Őrtüzek Imádság Háza Szolgálati Hely

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató