Cikkek, hírek / Adj Uram, örök nyugodalmat nekik! - Mindenszentek ünnepére és halottak napjára készülünk
Amikor hozzánk közel álló személy eltávozik a földi életből, átérezzük, hogy a halállal valami végérvényesen lezárul. Jézus számos példabeszédben hívott fel az éberségre, rámutatva arra, hogy amikor elérkezett az „óra”, nincs több lehetőség a korrekcióra. A kiürült mécseseket már nem lehet utánatölteni. A menyegzőről kinnrekedtek számára végleg bezárult a kapu. Ábrahám és a szegény Lázár között áthatolhatatlan szakadék tátong.
Mindez figyelmeztetés arra, hogy a jó döntést ebben az életünkben kell meghoznunk. Az örök kárhozatból nincs visszaút.
De mi a helyzet azokkal, akik nem vétették el teljesen az irányt, de számos bűnnek, gyarlóságnak voltak rabjai, és szenteknek aligha nevezhetők?
Pál apostol a nem tiszta szándékkal munkálkodó apostolról (hithirdetőről) kijelenti, hogy „megmenekül, de csak mintegy a tűz által” (1Kor 3,15). A hűséges és hűtlen sáfárokról szóló példázatában (Lk 12,42-48) az Úr Jézus nemcsak a buzgók jutalmáról és a hűtlenek elvetéséről szól, hanem a parabola második részében differenciált büntetést helyez kilátásba a szolgáknak felróható mulasztás arányában. A tisztulás átmeneti állapotáról („tisztítóhely”, „tisztítótűz”) szóló katolikus tanítás ezért összhangban van a Szentírással.
Az egyháznak ez ősi meggyőződése és gyakorlata. Már az ószövetségi Makkabeus-könyvek szerzője „szent és jámbor” cselekedetnek tartja az elhunytakért végzett imádságot és értük bemutatott engesztelő áldozatot (vö. 2Makk 12, 42-45). Szent Mónika utolsó kérése az volt halála előtt gyermekeihez, hogy emlékezzenek meg róla az Úr oltáránál (Vallomások 9,11,27).
Ez azt bizonyítja, hogy a IV. században elterjedt gyakorlat volt az elhunytakért a szentmisék felajánlása.
Ugyanebben a korban egy görög egyházatya, Aranyszájú Szent János ezt írja: „Segítsük őket és emlékezzünk meg róluk. Ha ugyanis Jób fiai megtisztultak atyjuk áldozata által: miért kételkedel abban, hogy a mi áldozati adományaink vigasztalást nyújtanak az elhunytaknak? (...) Ne késlekedjünk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és fölajánlani imádságainkat értük.” (Szentbeszéd az 1Kor levélhez, 41,5)
Az irgalmasság „testi” és „lelki” cselekedeteinek katalógusát a 13. században véglegesítették, a lelki cselekedetek közül az utolsó pedig élőkért és holtakért való imádság lett.
Az elhunytakért való imádság megbékélést hozhat nekünk, és hisszük, hogy az elhunytnak is javára válik.
Megnyugtató érzés, amikor az elhunyttól módunk volt békében elbúcsúzni, és nem maradtak hátra elvarratlan szálak. Ez azonban nagyon gyakran nincs így. Előfordul, hogy valamilyen mulasztásunk ránehezedik lelkiismeretünkre, és a tehertől képtelenek vagyunk szabadulni. Az imádság, és különösképpen a szentmise segíthet abban, hogy meg tudjunk békélni akkor is, ha lelkünkben súlyos terhet cipelünk. A szentmise összekapcsolja az élőket és elhunytakat, hiszen ez Jézus halálának emlékezete és egyszersmind eljövendő országának elővételezése.
Bízhatunk abban, hogy a kiengesztelődés lehetséges elhunyt szeretteinkkel akkor is, ha erre az ő életükben nem került sor, mert a halál elragadta őket tőlünk. Igaz, bocsánatot egymástól már nem kérhetünk. De ha ők a mennyországba törekszenek, nem haragudhatnak többé ránk, és velünk élőkkel is szükségképpen meg kell békélniük. Mi pedig a szentmisében nyújthatunk nekik békejobbot.
Az elhunytakért való imádság, szentmise és búcsúfelajánlás békét hoz nekünk, és hisszük, hogy az elhunytnak is üdvösségére válik.
A katolikus látásmód egészéből következik, hogy senki sem üdvözül egyedül. A Hitvallásban is szereplő „szentek közössége” (communio sanctorum) kifejezés az egyházat hármas dimenziójában ragadja meg, amint egybekapcsolja az üdvözülteket, a tisztulás állapotában lévőket, és azokat, akik a földi élet zarándokútját járják.
Az Egyház, mint Krisztus Misztikus Teste összefogja a különböző helyzetben lévő tagjait, és egyfajta vérkeringést valósít meg közöttük.
Az üdvözültekért nem szükséges engesztelni, hiszen már célba jutottak; ők viszont közbenjárnak a „küzdő” (földi) és a „szenvedő” egyház tagjaiért. Az elhunyt lelkek, akik még nem juthattak Isten színe látására, sóvárogva várják a szabadulást; fájdalmuk éppen az, hogy átérzik: az érdemszerzés ideje számukra lejárt, önmagukért már semmit sem tehetnek. Reményük Isten irgalmán túl a szentek imádságai. Mi, a zarándok egyház tagjai a dicsőséges egyházzal együtt imádkozhatunk, engesztelhetünk a szenvedő egyház tagjaiért.
A zarándok egyház és a dicsőséges egyház együttes közbenjárása az üdvösségre váró elhunyt hívekért sajátos módon valósul meg a búcsúk felajánlásánál. A búcsúk gyakorlata az ókori bűnbánati cselekményekből alakult ki egy hosszú fejlődési folyamat során. Nem a bűnök bocsánatáért imádkozunk, hanem az emberi léleknek a bűnbocsánat elnyerése után való teljes gyógyulásáért, a bűn által okozott sebek felszámolásáért.
Az egyház által engedélyezett búcsúk elvégzése nem azonos azzal, mint amikor az elhunytakért szentmisét ajánlunk fel. Az engesztelő szentmisében a kiengesztelést hozó Krisztus kegyelmi vérkeringésébe kapcsoljuk, ajánljuk az elhunytat. Krisztus egyetemes megváltó művének érdemeire hagyatkozunk, ebbe helyezzük bizalmunkat. A szentmisét bemutató pap, vagy a misét mondató hívő elsősorban nem a saját imájának, áhítatának erejében bízik, bár ez is nagyon kívánatos. Szentmisét mondatni ezért az hívő is tud, aki nincs a kegyelem állapotában.
A búcsúk felajánlásánál elengedhetetlen a mi aktív közreműködésünk is. Krisztus és a szentek „érdemein” túl a saját erőfeszítésünket, szentségre való törekvésünket is felajánljuk. Az ún. részleges búcsúk esetében az egyház annyit tesz hozzá a mi felajánlásunk (például ima, jócselekedet, böjt) értékéhez, amennyit a mi áhítatunk, odaadásunk Isten előtt ér. Nehéz persze ezt számszerűleg elképzelnünk. Azt viszont érezzük, tapasztaljuk, hogy elsősorban nem az elmondott Miatyánkok vagy más imádságok száma számít. Sokkal inkább az, hogy ezt milyen odaadással tesszük. Ennek csak a Jóisten a tudhatója; nekünk viszont vágynunk és törekednünk kell rá.
Amikor búcsút ajánlok fel, tudatosul bennem, hogy kegyelmi pillanatot élek: most még lehetőségem van rá, hogy érdemeket szerezzek. Ezt az időt jól felhasználhatom, vagy éppen el is tékozolhatom. Arra is ráébredek, hogy kedves halottaim számára már lejárt az üdvös idő. Ők már semmit sem tehetnek magukért. Legkésőbb néhány évtized múlva én is ebbe a helyzetbe fogok kerülni.
Amikor az elhunytakért imádkozom, magam is tisztulok, magam is részt veszek a kiengesztelődésben.
Az Egyház engedélyez ún. „teljes búcsúkat” is. Ez annyit jelent, hogy akiért a búcsút felajánlom, a bűnbocsánat elnyerése után minden további lelki terhétől (ún. „ideiglenes büntetések”) megszabadulhat. A teljes búcsú elnyerésének általános feltétele, hogy szentáldozáshoz járuljunk (szükség esetén előtte gyónjunk), és imádkozzunk a pápa szándékára. Valamint legyen meg bennünk a vágy és törekvés arra, hogy mentesek legyünk a kisebb bűnöktől is. E szándék felindítása már önmagában is rendkívül értékes.
A búcsúk elnyerésének pontos feltételeit megismerhetjük a katolikus egyház hivatalos közleményeiből. Különösképpen is ajánlható a Búcsúk imakönyve (szerk. Diós István), ami legutóbb idén jelent meg a Jel kiadó gondozásában. Egy régebbi kiadása ingyenesen elérhető az interneten, le tudjuk tölteni a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból. Ez a kis könyvecske részletes választ ad a búcsúkkal kapcsolatos teológiai és gyakorlati kérdésekre. Abban is segít, hogy a vallási gyakorlatainkat szebben, gyümölcsözőbben végezzük.
Ahhoz, hogy például a rózsafüzér imádsággal teljes búcsút nyerhessünk, szükséges, hogy elmélkedjünk a titkokról, és ha lehet, közösségben (akár családban) vagy templomi környezetben imádkozzuk. A keresztútnál feltétel, hogy járjunk állomásról állomásra. E külső-belső körülmények megteremtése összeszedettebb imádságra tanít bennünket.
Aki napi áldozó, akár az esztendő minden napján teljes búcsút nyerhet, ha például minden nap legalább fél órát szentel a Szentírás imádságos olvasására. Vannak olyan ünnepi napok és időszakok, amikor könnyített feltételekkel is teljes búcsút nyerhetünk. Ilyen alkalom a Mindenszentek nyolcada, amikor temető-, illetve templomlátogatással nyerhető búcsú. E kiemelt időszakokban az egyház szeretne ösztönözni minket, hogy jobban szívünkön viseljük elhunyt szeretteink sorsát és róluk megemlékezve komolyabban fáradozzunk saját életünk megszentelődéséért is.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, depositphotos.com
Szerző: Györök Tibor atya
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
