Egy házaspár tanúságtétele: Isten kegyelmi ajándékai vagyunk

„Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok,
s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan”
(1Kor 15,10)

Az egymás és Isten iránti elköteleződéséről vall alább olvasható tanúságtételében egy négygyermekes pécsi házaspár: Légrádi Tamás és Légrádiné Eichamer Mária. Az evangélikus – és ahogy ők mondják: „házas hétvégés” – férj és feleség szerint a fókusz Istenen, a hit megélésén és a családon van.

Légrádi Tamás és Marcsi

^{Forrás: Légrádi Tamás és Légrádiné Eichamer Mária}

A hármas fonál esete

Tamás: Felnőttkorom kezdetére visszaemlékezve ma is hallom édesapámat, aki többször említette: Figyelj, hogy melyik lánynál „szólalnak meg a trombiták”! Azaz legyek éber és tegyem megfelelően komoly helyre azokat az érzéseket, amelyek a leendő házastársam érkezését jelezhetik.

Első találkozásunk Marcsival egy felszínes, tízperces beszélgetés volt az egyik szakmai gyakorlatom során, egy kisebb társaságban. Később aztán – érdeklődőként – váratlanul betoppant az akkori egyetemi ifjúsági közösségem egyik alkalmára, ahol én akkor már oszlopos tag voltam.

Az iránta érzett vonzalmam mellett hamar feltűnt, hogy világnézetünk, neveltetésünk és gondolkodásunk tekintetében is sok hasonlóság van köztünk. Beszélgetéseink során olyan érzésem volt, mintha közeli családtaggal tölteném az időt.

Élveztem a gondoskodását, és egyre több időt töltöttünk együtt. Könnyedséget, otthonosságot, természetességet, közelséget és elfogadást éreztem, amikor Vele voltam.

Marcsi: Mivel az egész kapcsolatunk egy mély barátságra épült – amiben jól megismertük egymást –, nekem nem jelentett gondot a „lila ködös” szerelem hiánya. Számomra a kapcsolatunk racionális alapokon nyugvása nyújtott igen nagy biztonságot.

Tamás azt a stabilitást hozta az életembe, amit a szüleimnél láttam, és Vele kapcsolatban teljesült mindaz is, amit szülői tanácsként kaptam: Legyen közös az értékrend, közös a gondolkodás és közösek a célok! Ráadásul szakmabeliek is voltunk, és ezt nagy áldásnak tartottam, hiszen a munkánkhoz kapcsolódó nehézségeinket is meg tudtuk egymással osztani.

^{Forrás: freepik.com}

Teremtéskor Isten mindenre azt mondta, hogy „ez jó”. Egyszer mondta csak azt, hogy „nem jó”, mégpedig amikor „így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” (1Móz 2,18).

Minket pedig egymáshoz illőnek alkotott, ugyanis szinte semmiben sem egyezünk; teljes ellentétei vagyunk egymásnak. Tamás nyugodt, én pörgök, Ő csöndes, én vehemens vagyok, Tamás visszahúzódó, én pedig nyitott vagyok. Éppen ezek miatt vagyunk jó társai egymásnak.

Tamás: A saját gyülekezetünkben többféle szolgálatot végzünk. Közel tíz évig voltam presbiter, követve édesapám és apósom nyomdokait. A fiatalok-alkotta gospelkórus egyik alapító tagja voltam, majd beálltam a gyülekezet – mondjuk úgy, felnőtt – kórusába. Marcsi a gyerekszolgálatban és a programszervezésekben segít, pár éve pedig a gyülekezet egyik hitoktatója.

Számomra az evangélikus lét az identitásom, amit Isten iskolájaként tudnék meghatározni. Ez az iskola számomra létszükséglet, ami nélkül nem tudnék elindulni a világban, és egész életemben járni fogom.

De ahogy az iskola is szeptembertől júniusig és hétfőtől péntekig tart csak, nekem is szükségem van az „iskolai lét” mellett hétvégékre és nyári napsütésre is, amit számomra a mi lelki közösségünk, a katolikus Házas Hétvége ad. Ez a keresztény „kettős állampolgárság” bennünket is és a házasságunkat is egyaránt gazdagítja.

^{Forrás: depositphotos.com}

Marcsi: Házasságkötésünk után, már első babánkkal a szívem alatt iratkoztam be a pécsi katolikus hittudományi főiskolára, ahonnan végül 5 évvel, 3 gyermekkel és 2 diplomával „később” távoztam. Harmadik gyerekünk születésével ráadásul nagycsaládosok lettünk, és így bekapcsolódtunk a pécsi nagycsaládosok egyesületébe is, ami kisgyermekesként komoly megtartó erő volt számunkra. Főleg, mivel én otthonról nem hozok nagycsaládos mintát.

Az iskolában és a nagycsaládos egyesületben éreztem, hogy nem számít a felekezeti hovatartozás. A fókusz Istenen, a hit megélésén és a családon volt. Így, mire 7 éves házasok lettünk, beérett a házasságkötési igénk ígérete:

Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. (…) A három ágú kötél nem szakad el egyhamar. (Préd 4,9-12)

Ugyanezt a fókuszváltást tapasztaltam meg aztán a Házas Hétvégében is. Azóta, hogy tagjai lettünk ennek a közösségnek, a házasság ápolása és a házasság mint legfőbb érték hirdetése lett életünk feladata.

A Házas Hétvége – Isten kegyelmi ajándékai vagyunk

Tamás: 2015 novemberében vettünk részt először Házas Hétvégén. Meghívóink titokzatosak voltak, és csak arra emlékszem, hogy azt mondták: nagyon jó lesz. A háromnapos lelkigyakorlat legnagyobb élménye az volt számomra, ahogyan az előadó házaspárok szokatlan nyitottsággal beszéltek saját életükről. Mély megtiszteltetést, nyitottságot és befogadást tapasztaltam meg.

Az előadásoknál csak az volt szokatlanabb, hogy milyen sok időt tölthettünk egymással ezen a hétvégén.

Egy olyan új módszert kaptunk, aminek köszönhetően a szokásos kommunikációs csapdákat kiiktatva, egymást megajándékozva tudtunk megbeszélni egy-egy témát.

A hétvége után – sok gyakorlással – sikerült az ott megkezdett közlési és megbeszélési formát készségszinten elsajátítani, és ma már kötetlen témák kapcsán, az élet valamennyi egyszerű vagy fontos dolgában jól tudjuk alkalmazni.

^{Forrás: freepik.com}

A lelkigyakorlat után egy rövid beszámolóban így írtunk: „Közös életünk és közös utunk eddigi legmeghatározóbb üzemanyagtöltő állomása volt ez a hétvége. Megállhattunk, és kettesben megpihenve, ölbe tett kézzel egymás felé fordulhattunk. Kaptunk erőt a továbblépéshez és lehetőséget, hogy a kapcsolatunkat feltöltsük egy jobb minőségű üzemanyaggal. Lehetőségünk volt a szélvédő lemosására is a tisztán látáshoz, és a kerekek állapotát is ellenőrizhettük. Megtanultuk, hogy nem kell addig várni a következő megállással, amíg kigyulladnak a hibajelző fények. Előbb is meg lehet állni, és lehet csak magunk miatt, csak egymásért is egymásra figyelni.”

Marcsi: Isten ajándékot adott Nekünk, és minket is ajándékká tett. Az ajándékok pedig arra valók, hogy örömöt szerezzenek, ehhez azonban ki kell azokat bontani, be kell lesni a csomagolás alá. A kibontatlan ajándék pazarlás.

A házas hétvégés közösség egyik legnagyobb ajándéka ez a bizonyos három nap, ahol az előadók – ahogyan Tamás is kiemelte – őszintén mesélik el életük történetét. Az előadók megkapták a prófétálás kegyelmi ajándékát. Nem prédikátorok, nem jövendőmondók, hanem önmaguk átadói, tanítók, akik járják a házasság rögös útját, meg merik mutatni nehézségeiket, sírnak, nevetnek magukon, és a résztvevők velük lehetnek az előadásaik érzelmi hullámvasútján.

Lelkigondozók, hiszen segítik vinni a résztvevők terheit. Elöljárók, hiszen elől járnak, utat mutatnak, és szolgálók.

Ahogyan a római levélben olvassuk: „…a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek” (Róm 12,6), és eszerint is kell szolgálnunk.

A hozzám legközelebb álló kegyelmi ajándék a szolgálat, úgyhogy mi azonnal aktív részesei szerettünk volna lenni ennek a közösségnek. Visszaadni valamit abból a sok jóból, amit az első években kaptunk.

Az Urat és a közösséget pedig mindig tudjuk szolgálni, és a legjobb, hogy itt, a Házas Hétvégében ezt együtt, házastársként tehetjük meg: programokat szervezünk, meghívunk házaspárokat a közösségbe, vagy egyszerűen „csak” imahátteret biztosítunk egy-egy rendezvény kapcsán.

Tamás: Házas hétvégésként az elmúlt évtizedben kialakult bennünk az igény arra, hogy odafigyeljünk önmagunkra, felismerjük, hogy milyen élményeket, érzéseket élünk át, milyen lelki szükségleteink vannak, és ezek mennyire teljesülnek.

^{Forrás: freepik.com}

Mindezeket meg tudjuk osztani a házastársunkkal anélkül, hogy sérülést okoznánk neki, a megosztásokkal pedig naponként jobban megismerjük egymást, és rádöbbenünk, hogy még mennyi mindent megtudhatunk a társunkról. Kölcsönösen meg tudjuk érteni egymást, és így megfelelő módon támogatni, segíteni is tudjuk a másikat.

Tudunk a hibáinkkal együtt elfogadni és szeretni, szenvedéllyel, kalandokkal, ajándékokkal és egy támogató közösséggel a házasságunkban pedig színesebb, ízletesebb, érdekesebb és minőségibb életet élni.

Isten kegyelméből talán jelek lehetünk, mert a mai világban jeleknek kell lennie minden házaspárnak, minden családnak és minden kereszténynek.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, Légrádi Tamás és Légrádiné Eichamer Mária (Házas Hétvége)
Szerző: Légrádi Tamás és Légrádiné Eichamer Mária